2010–2019
A hit és a jellem átformáló ereje
Október 2010


A hit és a jellem átformáló ereje

A következetes, igazlelkű élet olyan belső erőt eredményez, mely tartósan ellenáll a bűn és a vétek romboló hatásának.

A hit megfelelő megértése és használata rendkívül nagy horderejű hatásokat vált ki. Az ilyen hit örömteli és boldog szimfóniává alakíthatja az emberek szürke életét és mindennapi tevékenységeiket. Mennyei Atyánk boldogságtervében elengedhetetlen a hit gyakorlása. Az igaz hit, a szabaduláshoz vezető hit az Úr Jézus Krisztusra összpontosít, hisz az Ő tanaiban és tanításaiban, hisz az Úr felkentjeinek prófétai útmutatásában, és hisz abban, hogy fel tudjuk fedezni azokat a rejtett jellemvonásokat, melyek képesek átformálni az életünket. A Szabadítóba vetett hit valóban a tettek és az erő tantétele.

A hit a teremtés egyik lényegi alkotóeleme. Biztos vagyok benne, hogy a Szabadító, Jézus Krisztus hit által cselekszik, amikor Mennyei Atyánk irányítása alatt tesz valamit. A Mester ezáltal teremtette meg a legtávolibb csillagrendszereket és formálta meg a kvarkokat, az általunk ma ismert legkisebb elemi részecskéket. Az én hitem szerint vannak még ennél kisebb alkotóelemek is a teremtés csodájában.

Jövőbe vetett hitet juttat kifejezésre az a pár, akiket a templomban egymáshoz pecsételnek. Tudják, hogy ha engedelmeskednek Jézus Krisztus tanításainak és Mennyei Atyánk boldogságtervének, akkor örömteli életük lehet együtt. Felismerik, hogy amikor fejlődési lehetőségeknek szánt kihívásokhoz érnek, akkor a Szentlélek késztetését követve megtalálhatják annak módját, hogy úgy győzzék le azokat, hogy közben gyümölcsöző és jellemépítő legyen a küzdelmük.

A hit és a jellem közeli rokonok. Az Isten parancsolatai iránti engedelmesség erejébe vetett hit megacélozza a jellem erejét, mely aztán könnyen hozzáférhető, amikor hirtelen szükség van rá. Ilyen jellemre nem a nagy kihívások vagy kísértések idején tesz szert az ember. Azonban ilyenkor kell használni. Az igaz tantételekbe vetett hit gyakorlása építi a jellemet, a megerősített jellem pedig még több hit gyakorlását teszi lehetővé. Ennek köszönhetően magabiztosabbak leszünk, és még inkább le tudjuk győzni az élet próbatételeit. Minél erősebb a jellemünk, annál inkább javunkra fordíthatjuk a hit erejének gyakorlását. Felfedezzük, hogy a hit és a jellem kölcsönösen erősíti egymást. A jellem türelmes munkával épül fel az alkalmazott tantételek, tanok és engedelmesség szálaiból szövődve.

Hugh B. Brown elnök azt mondta: „Amikor az életben komoly lelki értékeket kell elsajátítanunk, azokat csakis hit által szerezhetjük meg. Hit nélkül nem élhet az ember, mert az élet kalandjában központi kérdés a jellem építése, és a jellem nem logikából készül, hanem ideálokba vetett hitből és az azok iránti áldozatos elkötelezettségből” (Conference Report, Oct. 1969, 105). Tettek által gyakoroljuk a hitet. Joseph Smith azt mondta, hogy „a hit a cselekvés és a hatalom tantétele” (Lectures on Faith [1985], 72).

Úgy válunk azzá, amik lenni szeretnénk, hogy következetesen, mindennap azok vagyunk, amivé válni akarunk. Az igazlelkű jellem becses megnyilvánulása annak, hogy éppen mivé válunk. Az igazlelkű jellem értékesebb minden általunk birtokolt fizikai tárgynál, minden tanulás által nyert tudásnál, és minden elért célnál, bármennyire is éljenezze azt az emberiség. A következő életben mérlegre kerül igazlelkű jellemünk, mikor is kiderül, mennyire használtuk ki a halandóság kiváltságát.

A fejlődő jellemet sem Sátán, sem más erő nem pusztíthatja el vagy áshatja alá. Ezt csak mi tehetjük meg, engedetlenség által. A kiváló jellemből is értéktelen salak válik, ha szétmarja a megtévesztés vagy a vétek.

Az erős erkölcsi jellem az élet próbatételei során következetesen meghozott helyes döntések eredménye. Ezeket a döntéseket olyan dolgokban bízva hozzuk meg, amelyeket hiszünk, és amelyek megerősítést nyernek akkor, ha azok szerint cselekszünk.

Milyen erőt adó tantételeken alapszik a hit?

  • Bízunk Istenben és abban, hogy Ő akkor is készen áll a segítségnyújtásra, ha nagyon rosszak a körülmények.

  • Engedelmeskedünk a parancsolatainak, és életünk azt tükrözi, hogy megbízhat bennünk.

  • Fogékonyak vagyunk a Szentlélek csendes késztetéseire.

  • Bátran e késztetések szerint cselekszünk.

  • Türelmesek vagyunk és megértők, amikor Isten engedi, hogy küszködve fejlődjünk, vagy amikor a válaszok hosszú időn át csak apró részletekben érkeznek.

„[A] hit reménylett és nem látott dolgokat jelent; ne vitatkozzatok tehát azért, mert nem láttok, mert hitetek próbatétele előtt nem kaptok tanúbizonyságot” (Ether 12:6). Tehát minden alkalommal, amikor próbára tesszük a hitünket – vagyis az érdemesség útján járva valamely benyomás szerint cselekszünk –, megkapjuk a Lélek megerősítő bizonyságát. Amikor hitet gyakorolva a bizonytalanság alkonyában tudásunk határához érünk, olyan megoldásokhoz vezetnek bennünket, amelyekre másképp nem leltünk volna rá. Isten azonban még a legerősebb hitű embereket sem jutalmazza azonnal kívánságaik szerint. Inkább azt adja, ami az Ő örök terve szerint a legjobb nekünk, és akkor, amikor az leginkább a javunkra válik. Legyünk hálásak azért, hogy Isten hosszú ideig hagyja, hogy küszködjünk, mielőtt választ kapnánk. Ez növeli a hitünket, és fejleszti a jellemünket.

A jellem alapja a feddhetetlenség. Az érdemes, derék jellem megerősíti azon képességünket, hogy felismerjük a Lélek útmutatását, és engedelmeskedjünk. A hit következetes gyakorlása erős jellemet épít. A kifejlődő jellemnek az vet biztos alapot, ha Jézus Krisztust és az Ő tanításait állítjuk életünk középpontjába.

Földi boldogságunk és örök szabadulásunk sok helyes döntést igényel, és ezek egyikét sem nehéz meghozni. Ezek a döntések végül olyan acélos jellemet hoznak létre, mely ellenáll a bűn és a vétek romboló hatásainak. A nemes jellem válogatott alapanyagokból készült becses porcelánhoz hasonlít. A hit formálja, folyamatos igazlelkű cselekedetek illesztik gondosan össze, majd a felemelő élmények kohójában ég ki. Csodaszép, megfizethetetlen értékű darab. Vétek által azonban egy pillanat alatt megsérülhet, és újbóli összerakása fájdalmas, hosszan tartó erőfeszítéseket igényel. Ha önuralom védi, akkor az igazlelkű jellem az örökkévalóságig megmarad.

Az anyagi dolgok önmagukban nem eredményeznek a földön boldogságot és elégedettséget, sem pedig annak örömét, hogy elértünk valamit. A felmagasztosuláshoz sem vezetnek el minket. A jellem nemessége, a számtalan igazlelkű döntésből szőtt belső erő és meggyőződés az, ami irányt szab az életnek. A következetes, igazlelkű élet olyan belső erőt eredményez, mely tartósan ellenáll a bűn és a vétek romboló hatásának. A Jézus Krisztusba vetett hit és az Ő parancsolatai iránti engedelmesség megerősíti a jellemet. Jellemünkön lehet lemérni azt, hogy éppen mivé válunk. Megmutatja, mennyire használjuk ki a halandó próbatétel időszakát jelentő napjainkat a földön.

Mindannyian ismerjük a mondást, miszerint ki mint vet, úgy arat. Ez a lelki dolgokra is igaz. Azt aratjuk, amit engedelmességgel, Jézus Krisztusba vetett hittel és a megismert igazságok szorgalmas alkalmazásával elvetettünk. Amit pedig learatunk, az jellemünk formálódása, képességeink gyarapodása és halandó célunk sikeres teljesítése, hiszen megpróbáltattunk és örömre leltünk.

Nem lehetünk passzívak az életben, mert idővel a természetes ember aláássa a méltó életre irányuló törekvéseinket. Azzá válunk, amit teszünk és amit gondolunk. A gyenge jellem nyomás alatt enged az étvágy kielégítésének vagy az egyéni haszon keresésének. A tettetés nem sokáig dúcolhatja alá a gyenge jellemet.

Aki a körülményektől függően hoz döntéseket, idővel biztosan komoly bűnöket követ majd el. Az ilyen embert semmilyen vasrúd nem tartja meg a helyes úton. Állandóan alattomos kísértések érik, hogy térjen el a parancsolatoktól. Ezeket a döntéseket olyan érvek igazolják, miszerint azok nem is olyan rosszak, hogy a társadalom jobban elfogadja őket, és nagyobb baráti kört eredményeznek. Az alapelveket nélkülöző okos ember időnként lenyűgöző dolgokat érhet el, de ezek ideig-óráig tartanak, majd homokvárként összeomlanak, amikor a jellem próbára tétetik, és gyakran másokat is magukkal rántanak. Nem számít, mennyire gondosan igyekszik a vétkes eltitkolni a parancsolatok megszegését, az idővel majdnem mindig kitudódik. Sátán gondoskodik erről. Talpnyalóival együtt Sátán Mennyei Atyánk minden gyermekének a lehető legnagyobb kárt akarja okozni. Ha valaki súlyos engedetlenséget követ el, vagy visszaél a bizalommal, az mindig felveti annak gyanúját, hogy ez már máskor is előfordult. Ez aláássa mások belé vetett hitét és bizalmát.

Ez a halandó élet a próbatétel színhelye. Az dönti el jellemünk erejét, hogy miként nézünk szembe a kihívásainkkal. Jézus Krisztusba és az Ő tanításaiba vetett hitünk megerősíti a jellemünket.

Személyesen tanúsíthatom, hogy a hit, az ima, a szeretet és az alázatosság fogalma addig nem bír nagy jelentőséggel és nem tesz csodákat, amíg saját tapasztalatunk által és a Szent Lélek becses késztetései segítségével élővé nem válik bennünk. Fiatalkoromban rájöttem, hogy intellektuálisan is megismerhetek evangéliumi tanításokat, majd logikával és elemzéssel kimutathatom azok jelentős értékét. Hatalmas erejüket azonban mindaddig nem fejtették ki, és nem tudtak minden képzeletemet felülmúló módon előre vinni, míg türelmes, folyamatos gyakorlásuk lehetővé nem tette a Szent Lélek számára, hogy jelentésüket a szívembe vésse, és ott kifejtse. Rájöttem, hogy miközben őszintén szolgálok másokat, Isten megacélozza a jellememet. Egyre növekvő mértékben tesz képessé a Lélek útmutatásának felismerésére. Az evangéliumi terv nagyszerűsége abban rejlik, hogy amikor megtesszük az Úr által tanácsolt dolgokat, megértünk minden olyan dolgot, és képesek leszünk minden olyan dologra, ami békét és gazdag beteljesedést hoz ebben az életben. Ezzel együtt megfelelőképpen felkészülünk az Úr színe előtti örök boldogságra.

A bizonyságot körbebástyázzák azok a lelki benyomások, amelyek megerősítik egy bizonyos tanítás vagy igazlelkű tett valós voltát. Az ilyen útmutatást gyakran erős érzelmek kísérik, amelyek könnyessé teszik a szemet, és elszorítják a torkot. A bizonyság azonban nem érzelem. Inkább a számtalan helyes döntés szálaiból szőtt jellem tulajdonképpeni lényege. Ezeket a döntéseket olyan dolgokba vetett bizakodó hittel hozzuk meg, amelyeket hiszünk, de amelyeket – legalábbis eleinte – nem látunk. Az erős bizonyság békét, vigaszt és meggyőződést eredményez. Ebből születik annak bizonyossága is, hogy a Szabadító tanításainak folyamatos betartása széppé teszi az életet, biztonságossá a jövőt, és képessé tesz az ösvényünket keresztező kihívások legyőzésére. A bizonyság az igazság megértéséből fakad, annak megismerése pedig az imából és a szentírásbeli tan feletti elmélkedésből hajt ki. Ezen igazságok megélése táplálja, miközben a hit horgonyt vet annak biztos tudásában, hogy majd elnyerjük a megígért következményeket.

Bizonyságunk megerősödik azáltal, hogy készségesen engedelmeskedünk a tized és a böjti felajánlások törvényének, az Úr pedig gazdagon meg fog áldani ezért. Ha megerősödik a bizonyságunk, Sátán még erősebben próbál majd megkísérteni. Álljatok ellen az erőfeszítéseinek! Ez megerősít benneteket, és gyengíti a rátok gyakorolt hatását.

Azért lehet Sátánnak egyre nagyobb befolyása a világban, mert ez olyan közeget teremt, ahol önmagunknak bizonyítunk. Bár ma még rombolást hoz, Sátán végső rendeltetését Jézus Krisztus jelölte ki az Ő engesztelése és feltámadása által. A gonosz végül nem győzedelmeskedik. Már most is az Úr által szabott határokon belül kell maradnia. Nem vehet el semmilyen megérdemelt áldást. Nem változtathatja meg az igazlelkű döntésekből szőtt jellemet. Nem áll hatalmában, hogy elpusztítsa a férj, a feleség és a gyermekek közötti örök kötelékeket, melyek a szent templomban kovácsolódtak össze. Nem olthatja ki az igaz hitet. Nem veheti el a bizonyságunkat. De az is igaz, hogy ezek a dolgok elveszhetnek, ha engedünk a kísértéseinek. Egyedül azonban nincs hatalma ezek elpusztítására.

Összefoglalva:

  • Isten saját hitünk által formálja a jellemünket.

  • A jellemünk mutatja meg, hogy éppen mivé válunk.

  • Az erős jellemet folyamatosan meghozott helyes döntések eredményezik.

  • A jellem alapja a feddhetetlenség.

  • Minél erősebb a jellemünk, annál inkább javunkra fordíthatjuk a hit erejének gyakorlását.

Az alázatosság jellemvonása teszi lehetővé számunkra, hogy a Lélek által tanuljunk, illetve olyan forrásokból, melyek az Úrtól kapott ihletből erednek, például a szentírásokból és a próféták szavaiból. Az alázatosság az igazlelkű jellem értékes, termékeny talaja. Kicsíráznak benne a személyes fejlődés magjai. Amikor a hit gyakorlása műveli, a bűnbánat metszi, az engedelmesség és a jó cselekedetek erősítik, akkor ezek a magok végül meghozzák a lelki útmutatás becses gyümölcsét. Ezt követi majd az isteni sugalmazás és erő – a sugalmazás, mely által tudhatjuk az Úr akaratát, és az erő, mely képessé tesz e sugalmazott akarat véghezvitelére.

Megoszthatok veletek négy olyan tantételt, amelyek a béke és a boldogság legmélyebb érzéseit hozták az életembe? Örök tervébe az Úr fektette le ezeket az alapvető fontosságú sarokköveket, melyek egymást erősítve, összhangban fejtik ki a hatásukat. Szorgalmas és következetes alkalmazásuk erős jellemet eredményez, és növeli azon képességünket, hogy az élet kihívásait a boldogság gázlóköveivé tegyük, most és mindörökké. Ezek a következők:

  • Az Úr Jézus Krisztusba és az Ő tanításaiba vetett hit, mely erőt ad ezek betöltéséhez.

  • Bűnbánat, mely helyrehozza a mulasztások és a hibák következményeit.

  • Az Úr parancsolatai iránti engedelmesség, mely erőt ad, és irányt szab az életünknek.

  • Önzetlen szolgálat, mely gazdagítja mások életét.

Ha elhatároztátok, hogy igazlelkűen fogtok élni, ne csüggedjetek el! Lehet, hogy most nehéznek tűnik az élet, de csak ragadjátok meg erősen az igazság vasrúdját. Jobban haladtok előre, mintsem gondolnátok. A küszködéseitek jellemet formálnak, fegyelmet eredményeznek, és biztossá teszik Mennyei Atyátok és a Szabadító ígéreteit, ahogy folyamatosan engedelmeskedtek az Ő parancsolataiknak. Késztessen hát benneteket a Szentlélek mindig olyan döntések meghozatalára, melyek megerősítik a jellemeteket, és bőséges örömhöz és nagy boldogsághoz vezetnek benneteket. Jézus Krisztus nevében, ámen.