A felkészülés ideje

A Prédikáljátok evangéliumomat! című könyv nyolcadik fejezete az idő bölcs beosztására hívja fel figyelmünket. Ebben a fejezetben M. Russell Ballard elder arra emlékeztet minket, hogy célokat kell kitűznünk, majd pedig el kell sajátítanunk bizonyos módszereket, hogy elérhessük azokat (lásd Prédikáljátok evangéliumomat: Útmutató a misszionáriusi szolgálathoz [2004]. 146.). A céljaink eléréséhez szükséges módszerek közé tartozik az időnk megfelelő beosztásának képessége is.

Hálás vagyok Thomas S. Monson elnök példájáért. Mindenben, amit Isten prófétájaként tesz, a Szabadítóhoz hasonlóan biztosít bennünket arról, hogy mindig van elegendő idő meglátogatni a betegeket (lásd Lukács 17:12–14), felemelni a lelki szegényeket, valamint bármikor bárki szolgálatába állni. Nagyon hálás vagyok azokért is, akik idejüket szintén felebarátaik szolgálatával töltik. Bizonyságomat teszem arról, hogy a mások szolgálatára fordított időnket Isten nagyra értékeli, és mindezzel közelebb kerülhetünk Hozzá. Szabadítónk is be fogja tartani szavát, miszerint „…aki hűséges és bölcs az idő során, érdemesnek számít, hogy örökölje az Atyám által neki elkészített palotákat” (T&Sz 72:4).

Az idő sohasem eladó. Akárhogy is nézzük, az idő olyan árucikk, melyet egyetlen boltban sem lehet kapni, akármennyit is fizetnénk érte. De amennyiben bölcsen használjuk, értéke felbecsülhetetlen. Bármely adott napon mindannyian, és teljesen ingyen, ugyanannyi percet és órát kaptunk, így hamar megtanuljuk azt, amire az ismerős himnusz is tanít bennünket: „Időnk hamar elmúlik, vissza nem hozhatjuk” (Használj ki minden napot. Himnuszok, 141. sz.). Bölcsen kell használnunk a rendelkezésünkre álló időt. Brigham Young elnök ezt mondta: „Mindannyian adósai vagyunk Istennek azért, hogy képesek vagyunk jól felhasználni az időt, és Ő szigorúan elszámoltatja majd velünk, hogy mire használtuk ezt a képességet” (Az egyház elnökeinek tanításai: Brigham Young [1997]. 286.).

Az előttünk álló követelmények közepette meg kell tanulnunk fontossági sorrendet állítani a választásaink között, hogy azok összhangban legyenek a céljainkkal, különben az a veszély fenyeget, hogy a halogatás szele egyik időrabló tevékenységről a másikra fog sodorni bennünket. A fontossági sorrendekről nagyon jó tanítást adott nekünk a Mester Tanító is, amikor a hegyi beszédében kijelentette: „Ne e világ dolgaira törekedjetek tehát, hanem először Isten királyságának a felépítésére törekedjetek, és az ő igazlelkűségének a megalapozására” (Joseph Smith Máté 6:38, vesd össze Máté 6:33). (Lásd még Dallin H. Oaks: Fókusz és a fontossági sorrend. Liahóna, 2001. júl. 99–102.)

Alma is beszélt a fontossági sorrendekről, amikor azt tanította, hogy „ez az élet egy próbatételi állapot lett; idő arra, hogy felkészül[jünk] az Istennel való találkozásra” (Alma 12:24). Habár lehet, hogy szükségünk van egy kis segítségre ahhoz, hogy megtudjuk, miként használjuk az idő értékes ajándékát arra, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra, az Urat és családjainkat biztosan a lista elejére helyezzük. Dieter F. Uchtdorf elnök arra emlékeztetett minket, hogy a „családi kapcsolatokban a szeretetet valójában úgy betűzzük, hogy i-d-ő, vagyis idő” (Dolgok, melyek a leginkább számítanak. Liahóna, 2010. nov. 21.). Bizonyságomat teszem arról, hogy amikor imádságos lélekkel és őszintén törekszünk a segítségre, Mennyei Atyánk segíteni fog nekünk kihangsúlyozni azt, ami minden más felett a leginkább kiérdemli az időnket.

A rossz időbeosztás a tétlenség közeli rokona. Miközben követjük azt a parancsolatot, hogy „hagy[junk] fel a tétlenkedéssel” (T&Sz 88:124), arról is meg kell győződnünk, hogy az elfoglaltságunk hasznos. Például, csodálatos dolog, hogy az azonnali kommunikáció szó szerint egy gombnyomásra van, azonban vigyázzunk, nehogy kényszeres gombnyomogatókká váljunk. Úgy látom, néhányan egy újfajta időrabló függőség csapdájába estek – olyan csapdába, melyben állandóan közösségi üzeneteket fogadnak és küldözgetnek, ezáltal pedig tévesen azt hiszik, hogy elfoglaltak és produktívak.

Számos előnye van annak, hogy könnyen hozzáférünk a kommunikációhoz és az információhoz. Hasznosnak tartom, hogy hozzáférhetek különféle kutatási cikkekhez, konferenciai beszédekhez, családtörténeti feljegyzésekhez, továbbá fogadhatok e-maileket, Facebook emlékeztetőket, Twitter üzeneteket és SMS-eket. Azonban bármilyen jók is ezek, nem hagyhatjuk, hogy lesöpörjék listánkról a legfontosabb dolgokat. Szomorú lenne, ha a bonyolult és mindent tudó telefon és számítógép felülkerekedne a szerető Mennyei Atyánkhoz intézett őszinte ima egyszerűségén. Olyan gyorsan térdeljünk le, amilyen gyorsan tudunk SMS-t is küldeni.

Az elektronikus játékok és ismeretségek hosszú távon nem helyettesíthetik azokat a valódi barátokat, akik képesek egy biztató ölelést adni, imádkozni értünk, és akik a legjobbat akarják számunkra. Mily hálás vagyok azért, hogy láthatok kvórumokat, osztályokat és segítőegyleti tagokat összegyűlni egymás támogatására. Ilyen alkalmakkor még inkább megértem, mire gondolt Pál apostol, amikor ezt mondta: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek” (Efézusbeliek 2:19).

Tudom, hogy akkor lehetünk a legboldogabbak, amikor az Úrra és azon dolgokra összpontosítunk (lásd Alma 37:37), melyek tartósan megjutalmaznak, nem pedig az órák hosszat tartó állapotfrissítgetésre, internetes farmgazdálkodásra és játékmadarak katapultálására. Mindannyiunkat arra buzdítom, hogy fogjuk az összes időrabló tevékenységet, és határozzuk el, hogy mi uralkodunk felettük! Ne engedjük nekik, hogy függőséget okozó természetüknél fogva ők uralkodjanak felettünk!

Ahhoz, hogy a Szabadító által említett békességet (lásd János 14:27) élvezhessük, azoknak a dolgoknak kell szentelnünk az időnket, melyek a leginkább számítanak, ezek pedig Isten dolgai. Miközben őszintén imádkozunk Istenhez, naponta tanulmányozzuk a szentírásokat, elmélkedünk az olvasottakon és az érzéseinken, majd pedig alkalmazzuk a tanult leckéket, közelebb kerülünk Hozzá. Isten azt ígéri nekünk, hogy amikor a legjobb könyvekből törekszünk tudásra, akkor Ő „meg fogja nek[ünk] adni azt a tudást az ő Szent Lelke által” (T&Sz 121:26; lásd még T&Sz 109:14–15).

Sátán meg fog bennünket kísérteni, hogy álruhába bújt zavaró tényezők hatására helytelenül használjuk az időnket. Habár lesznek kísértések, Quentin L. Cook elder azt tanította, hogy „azokat a szenteket, akik válaszolnak [a Szabadító] üzenetére, nem vezetik tévútra a zavaró és romboló tevékenységek” (Te szent vagy? Liahóna, 2003. nov. 96.). Hiram Page, a Mormon könyve nyolc tanújának egyike értékes leckét tanít nekünk a zavaró tényezőkről. Volt neki egy bizonyos köve, amelynek segítségével általa kinyilatkoztatásnak vélt dolgokat rögzített az egyház számára (lásd T&Sz 28). Miután viselkedéséért megdorgálták, egy feljegyzés szerint a követ elvették tőle, majd porrá zúzták, hogy soha többé ne lehessen zavaró tényező.¹ Mindannyiunkat felszólítom arra, hogy azonosítsuk be életünkben az időrabló dolgokat, melyeket képletesen nekünk is porrá kell zúznunk. Bölcsnek kell lennünk ítélőképességünkben, hogy az idő mércéjén az Úr, a család, a munka, valamint az értelmes kikapcsolódást nyújtó tevékenységek megfelelő egyensúlyban legyenek. Ahogyan azt már sokan felfedezték, életünk boldogabb, amikor rendelkezésünkre álló időnkben olyasmire törekszünk, ami „erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó” (Hittételek 1:13).

Az óra ketyegése is az idő gyors múlását mutatja. A mai jó nap lehet arra, hogy míg a halandóság órája ketyeg, áttekintsük, mit is teszünk, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra. Bizonyságomat teszem arról, hogy nagyszerű jutalmak várnak azokra, akik a halandóságban időt szánnak a halhatatlanságra és az örök életre való felkészülésre. Jézus Krisztus nevében, ámen.