2010–2019
Szeressétek az édesanyját!
Október 2011


Szeressétek az édesanyját!

Hogyan tudnak az apák boldog, kiegyensúlyozott lányokat nevelni ebben az egyre inkább elmérgesedő világban? A választ már megadták az Úr prófétái.

Nem lehet szavakkal leírni azt a szent pillanatot, amikor egy újdonsült édesapa első alkalommal tartja karjában újszülött kislányát. Idén három fiunk vált „lányos apukává”. Elnéztem erős, robosztus rögbijátékos fiunkat, Jont, amint első kislányát a kezében tartva áhítatos gyengédséggel tekintett rá. Aztán rám nézett, és tekintetéből ezt a kérdést olvastam ki: „Hogyan kell felnevelni egy kislányt?”

Ezen a délelőttön a fiainkhoz és minden édesapához szeretnék szólni. Hogyan tudnak az apák boldog, kiegyensúlyozott lányokat nevelni ebben az egyre inkább elmérgesedő világban? A választ már megadták az Úr prófétái. Nem bonyolult – és igaz is: „A legfontosabb dolog, amit egy apa a [lányáért] tehet, az, hogy szereti az édesanyját.”1 Abból, ahogyan az édesanyját szeretitek, fontos leckéket tanítotok lányotoknak a gyengédségről, a hűségről, a tiszteletről, az együttérzésről és az odaadásról. Példátokból meg fogja tanulni, mit várjon a fiatalemberektől, és milyen tulajdonságokat keressen jövendőbeli házastársában. Azzal, ahogy feleségeteket szeretitek és tisztelitek, megmutathatjátok lányotoknak, hogy soha ne érje be kevesebbel. Példátok megtanítja lányotoknak, hogy értékelje a női mivoltot. Megmutatjátok neki, hogy ő Mennyei Atyánk lánya, aki szereti őt.

Szeressétek az édesanyját annyira, hogy házasságotok celesztiális legyen. Az időre és az egész örökkévalóságra szóló templomi házasság megérdemli legnagyobb erőfeszítéseiteket és elsődleges figyelmeteket. Csak miután felépítették a templomot a pusztaságban, akkor jelentette ki Nefi: „És lőn, hogy a boldogság módja szerint éltünk.”2 A „boldogság módja” a templomban található. A szövetségek betartásában. Ne engedjetek be életetekbe vagy otthonotokba semmi olyan hatást, amely megalkuvásra késztetne szövetségeiteket illetően, vagy feleségetek és családotok iránti elkötelezettségetekben.

A Fiatal Nőknél segítünk lányotoknak megérteni, hogy ő Isten lánya, és azt is, hogy fontos erényesnek és érdemesnek maradnia, hogy elnyerhesse a templom és a templomi házasság áldásait. Arra tanítjuk lányotokat, hogy fontos megkötni és betartani a szent szövetségeket. Arra tanítjuk, hogy már most kötelezze el magát egy olyan életvitel mellett, mely által mindig érdemes lesz arra, hogy belépjen a templomba, és ne engedje, hogy bármi is késleltesse, elvonja vagy kizárja őt e cél elnyeréséből. Édesapjukként példátok sokkal nagyobb erővel bír, mint a mi fontos szavaink. A fiatal nők aggódnak édesapjukért. Sokan juttatják kifejezésre, hogy leghőbb vágyuk az, hogy mindörökre egy család legyenek. Szeretnék, ha ott lennétek, amikor belépnek a templomba, vagy amikor templomi házasságot kötnek. Maradjatok közel a lányotokhoz, és segítsetek neki felkészülni és érdemesnek maradni a templomra! Amikor 12 éves lesz, gyakran vigyétek őt magatokkal a templomba, hogy keresztelkedéseket végezhessen az őseitekért és másokért. Örökre dédelgetett emlékek lesznek ezek számára.

A mai társadalom megpróbálja aláásni és lealacsonyítani pátriárkaként és apaként betöltött örökkévaló szerepeteket, és lekicsinyli a legfontosabb feladataitokat, melyek „Isten terve szerint” adattak nektek, márpedig apaként „szeretetben és igaz módon kell család[oto]kat irányítan[otok], valamint gondoskodn[otok] kell a család szükségleteiről és annak védelméről”3.

Apák, ti vagytok otthonotok, feleségetek és gyermekeitek oltalmazói. Manapság „nem könnyű dolog megvédeni a családot a családtagok elméjébe és lelkébe betolakodó gonosztól. […] Ezek a hatások szabadon áradhatnak és áradnak is az otthonokba. Sátán [nagyon okos]. Nem kell ajtóstul rontania a házba.”4

Az erény védelmezőinek kell lennetek! „A papság viselője erényes. Az erényes magatartás azt jelzi, hogy tiszták a gondolataitok és tiszták a tetteitek. […] Az erény… az isteniség egyik jellemvonása… Közeli rokonságban áll a szentséggel.”5 A Fiatal Nők értékei krisztusi jellemvonások. Megtalálható köztük az erény is. Felszólítunk benneteket, hogy csatlakozzatok hozzánk, és vezessük vissza a világot az erény útjára! Ehhez „állandóan erényt és szentséget kell gyakorolnotok”6, méghozzá úgy, hogy kizártok életetekből mindent, ami gonosz és nem méltó Isten szent papságának viselőjéhez. „…gondolataidat… díszítse szüntelenül az erény; akkor majd megerősödik önbizalmad Isten színe előtt; és a… Szentlélek állandó társad lesz”7. Ügyeljetek tehát arra, mit néztek a szórakoztató médiában vagy nyomtatásban. Személyes erényetek fogja mintázni lányaitok és fiaitok számára egyaránt, hogy mi is az igazi erő és erkölcsi bátorság. Azzal, hogy az erény őrizői vagytok saját életetekben, az otthonotokban és gyermekeitek életében, megmutatjátok feleségeteknek és lányaitoknak, mi is a valódi szeretet. Személyes tisztaságotok hatalommal ruház fel benneteket.

Lányotok gondviselői vagytok, méghozzá a kifejezés törvényes jelentésénél mélyebb értelemben. Legyetek jelen lányotok életében! Lássa normáitokat, elvárásaitokat, valamint sikerét és boldogságát illetően dédelgetett reményeiteket és álmaitokat. Beszélgessetek el vele, ismerjétek meg a barátait és az udvarlóit, ha eljön az ideje. Segítsetek neki megérteni, milyen fontos a tanulás. Segítsetek neki megérteni, hogy a visszafogottság tantétele védelmet jelent. Segítsetek neki olyan zenét és médiát választani, amely meghívja a Lelket, és összhangban áll az ő isteni azonosságával. Legyetek élete tevékeny részesei. És ha tizenévesen netán nem érne haza időben egy randiról, menjetek utána. Ellenkezni fog, és a fejetekhez vágja majd, hogy tönkreteszitek a társasági életét, de legbelül tudni fogja, hogy szeretitek és törődtök vele annyira, hogy valóban gondját viselitek.

Nem mindennapi férfiak vagytok. A halandóság előtti világban tanúsított állhatatosságotoknak köszönhetően vezetőkké váltatok és elnyertétek a papság hatalmát. Ott „rendkívüli hit[et] és jó cselekedete[ket]” tanúsítottatok, és azért vagytok most itt, hogy ugyanígy tegyetek.8 Papságotok elválaszt benneteket a világtól.

Néhány héten belül mindhárom fiunk nevet és áldást fog adni újszülött kislányának. Remélem, ezt sok további papsági áldás követi majd az édesapjuktól, mivel szükségük lesz az áldásokra abban a világban, ahol fel fognak nőni. Lányotok nagy becsben fogja tartani a papságot, és az lesz szíve vágya, hogy jövendőbeli otthonában és családjában is jelen legyen a papság. Mindig emlékezzetek arra, „[h]ogy a papság jogai elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva a menny hatalmaival, és… csakis az igazlelkűség tantételei alapján lehet irányítani [azokat]”9.

Apák, lányotok hősei vagytok. Számomra édesapám volt a hősöm. Minden este vártam rá kinn a lépcsőn, hogy hazaérkezzen. Amikor megjött, felkapott és megpördült velem, aztán felálltam hatalmas cipőjére, és így táncolt be velem a házba. Szerettem a nehéz feladatot, hogy minden lépését kövessem. Ez még most is így van.

Tudjátok, hogy bizonyságotoknak erőteljes hatása van lányaitokra? Én tudtam, hogy édesapámnak van bizonysága. Tudtam, hogy szereti az Urat. És mivel apa szerette Őt, én is szerettem. Tudtam, hogy törődik az özvegyekkel, mert arra fordította szabadságát, hogy kifesse a szomszédban élő özvegy néni otthonát. Úgy éreztem, az volt a legpompásabb családi vakációnk, mert apa megtanított festeni. Hosszú évekre megáldjátok lányotok életét, ha mindig keresitek a módját, hogy együtt legyetek, és megosszátok vele bizonyságotokat.

A Mormon könyvében egy Ábis nevű nő annak következtében tért meg, hogy édesapja megosztotta vele figyelemre méltó látomását. Az ezt követő éveken át Ábis a szívében őrizte bizonyságát, és igazlelkűen élt egy felettébb gonosz társadalomban. Aztán eljött az ideje, hogy nem tudta tovább magában tartani, és háztól házig szaladt, hogy megossza bizonyságát, és elmesélje a csodákat, melyeknek a király udvarában tanúja volt. Ábis megtérésének és bizonyságának ereje aztán egy egész társadalom megváltozásának eszközéül szolgált. Az emberek, akik hallották bizonyságát, olyan néppé váltak, „akik… az Úrhoz tértek, [és] soha nem távolodtak el”, és később fiaik alkották Hélamán ifjú katonáinak seregét.10

Ahogy a himnuszban áll: „Emelkedjetek fel, Isten fiai!”11 Hozzátok szól e hívó hang, férfiak, akik Isten szent papságát viselitek. Hadd mondhassák el rólatok is, amit Moróni kapitányról mondtak:

„…erős és hatalmas ember volt; tökéletes felfogással bíró ember. […] Igen, olyan ember volt, aki szilárd volt a Krisztusba vetett hitben…

[H]a minden ember olyan lett volna, és olyan volna, és mindig is olyan lenne, mint Moróni, akkor íme, örökre megrázkódna a pokol hatalma; igen, az ördögnek soha többé nem lenne hatalma az emberek gyermekeinek szíve felett.”12

Testvérek, édesapák, fiatal férfiak: „Legyetek hűek a bennetek rejlő királyhoz!”13

Tehát hogyan kell felnevelni egy kislányt? Szeressétek az édesanyját! Vezessétek családotokat a templomhoz, legyetek az erény őrizői, és magasztaljátok fel papságotokat. Apák, Mennyei Atyánk rátok bízta erényes és kiválasztott királyi leányait. Imádkozom azért, hogy őrködjetek felettük, erősítsétek őket, mutassatok példát az erényes viselkedésre, és tanítsátok meg nekik, miként követhetik a Szabadító minden lépését – hiszen Ő él! Jézus Krisztus nevében, ámen.