Jézus tanításai

A Biblia feljegyzi Jézus tanítását: „…én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek” (János 10:10). Később az Újvilágban kijelentette: „…én vagyok a világ világossága és élete” (3 Nefi 11:11). Ő a világ élete, mert Ő a Teremtőnk, és mert feltámadása mindannyiunk számára biztosítja azt, hogy újra fogunk élni. És az élet, amelyet tőle kapunk, nem csupán halandó élet. Azt tanította: „…én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (János 10:28; lásd még János 17:2).

Jézus azt is tanította, hogy „én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (János 8:12). Azt is kijelentette: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14:6). Ő az út és Ő a világosság, mert tanításai bevilágítják a halandó életen átvezető ösvényünket, és megmutatják nekünk az Atyához visszavezető utat.

Jézus mindig tiszteletben tartotta az Atyát, és követte Őt. Már ifjúkorában kijelentette a földi szüleinek: „…nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai?” (Lukács 2:49). „Mert azért szállottam le a mennyből – tanította később –, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem” (János 6:38; lásd még János 5:19). A Szabadító azt is tanította: „…senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:6; lásd még Máté 11:27).

Akaratát teljesítve tudunk visszatérni az Atyához. Jézus azt tanította: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Máté 7:21). Így magyarázta:

„Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?

És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Máté 7:22–23).

Ki fog akkor belépni a mennyei királyságba? Jézus azt tanította, hogy nem azok, akik pusztán csodálatos dolgokat tesznek az Úr nevét használva, hanem az, „a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”.

Jézus megmutatta nekünk, hogyan tegyük meg ezt. Újra és újra arra kért bennünket, hogy kövessük Őt: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem” (János 10:27).

Jézus papsági hatalmat adott az apostolainak (lásd Máté 10:1) és másoknak. Péternek, a rangidős apostolnak, azt mondta: „És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen” (Máté 16:19; lásd még Máté 18:18).

Lukács feljegyezte, hogy „rendele az Úr másokat is, hetveneket, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, a hová ő menendő vala” (Lukács 10:1). Később ez a hetven örömmel mondta Jézusnak: „Uram még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!” (Lukács 10:17). Én is tanúja vagyok ennek a papsági hatalomnak.

Földi szolgálata végén Jézus azt tanította az apostolainak: „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek” (János 14:26), és „elvezérel majd titeket minden igazságra” (János 16:13).

Parancsolatai által is vezérel bennünket. Ennélfogva megparancsolta a nefitáknak, hogy többé ne vitatkozzanak a tanok pontjait illetően, mert:

„…akiben ott van a viszálykodás lelke, az nem tőlem való, hanem az ördögtől, aki a viszálykodás atyja, és felserkenti az emberek szívét, hogy haragosan viszálykodjanak egymással.

Íme, ez nem az én tanom, hogy haragosan egymás ellen serkentsem az emberek szívét; hanem az én tanom az, hogy hagyjanak fel az ilyen dolgokkal” (3 Nefi 11:29–30).

Jézus arra is megkért bennünket, hogy Rá összpontosítsunk, ne a világ dolgaira. Az élet kenyeréről szóló nagyszerű beszédében Jézus elmagyarázta a halandó és az örökkévaló táplálék közötti különbséget. „Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész – mondta –, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek (János 6:27). A Szabadító azt tanította, hogy Ő az élet kenyere, az örökkévaló táplálék forrása. A világ által nyújtott halandó táplálékról – többek között arról a mannáról, amelyet Jehova küldött, hogy táplálja Izráel gyermekeit a pusztaságban – Jézus azt tanította, hogy azok, akik erre a kenyérre támaszkodtak, most már mind halottak (lásd János 6:49). Ezzel szemben az általa nyújtott táplálék az „élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (János 6:51).

Tanítványai közül néhányan azt mondták, hogy „kemény beszéd ez”, és ettől fogva a követői közül sokan „visszavonulának… és nem járnak vala többé ő vele” (János 6:60, 66). Úgy tűnik ezek az emberek nem fogadták el Jézus egyik korábbi tanítását, hogy „keressé[k] először Istennek országát” (Máté 6:33). Még ma is vannak olyan, magukat kereszténynek valló emberek, akik inkább vonzódnak a világ dolgaihoz, vagyis azon dolgokhoz, amelyek fenntartják a földön való életet, de nem adnak semmilyen táplálékot az örökkévaló életre. Néhánynak az Ő „kemény beszéde” még mindig okot ad arra, hogy ne kövessék Krisztust.

Szabadítónk halandó szolgálata a feltámadásával és a világ bűneiért hozott engesztelésével érte el csúcspontját. Keresztelő János megjövendölte ezt, amikor azt mondta: „Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (János 1:29). Később Jézus azt tanította, hogy az embernek Fia azért jött, hogy „szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Máté 20:28). Máté beszámolója szerint az utolsó vacsorán Jézus elmagyarázta, hogy a bor, amelyet megáldott, „az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára” (Máté 26:28).

Amikor a feltámadt Úr megjelent a nefitáknak, felkérte őket, hogy jöjjenek előre, hogy megérinthessék a sebét az oldalán és a szögek nyomát a kezén és a lábán. Saját szavai szerint ezt azért tette, hogy „tudhass[ák], hogy [Ő] Izráel Istene, és az egész föld Istene, és megölt[é]k a világ bűneiért” (3 Nefi 11:14). A beszámoló szerint később a sokaság leborult „Jézus lábainál, és hódoltak neki” (17. vers). Ezért végül az egész világ hódolni fog Neki.

Jézus további becses igazságokat is tanított az engeszteléséről. A Mormon könyve, amely részletesen kifejti a Szabadító tanításait és a legjobb magyarázatot adja küldetéséről, így jegyzi fel ezt a tanítást:

„…Atyám azért küldött el engem, hogy felemeltethessem a keresztre…, hogy minden embert magamhoz vonzhassak…,

hogy cselekedeteik szerint megítéltessenek…

És… aki bűnbánatot tart és megkeresztelkedik az én nevemben, azt eltölti a Szentlélek; és ha mindvégig kitart, akkor íme, ártatlannak fogom tartani őt Atyám előtt azon a napon, amikor odaállok, hogy megítéljem a világot. […]

És semmi tisztátalan dolog nem kerülhet be [az Atya] királyságába, tehát senki nem kerül be az ő nyugalmába, csak azok, akik ruházatukat hitük, és minden bűnük megbánása, és mindvégig való kitartásuk miatt tisztára mosták a véremben” (3 Nefi 27:14–16, 19).

Így értjük tehát, hogy Jézus Krisztus engesztelése lehetőséget teremt a számunkra, hogy legyőzzük a bűnből eredő lelki halált, és szent szövetségek megkötése és betartása által az örök élet áldásaiban részesüljünk.