Hit, bátorság, beteljesülés: Üzenet az egyedülálló szülőkhöz

Írta: David S. Baxter elder

a Hetvenektől


Arra törekedtek, hogy igazlelkűségben neveljétek fel a gyermekeiteket, tudván, hogy bár nem változtathatjátok meg a múltat, de formálhatjátok a jövőt.

Üzenetem az egyház egyedülálló szülőihez szól, akik közül a legtöbben egyedülálló édesanyák vagytok – ti, hősies nők, akik az élet változó körülményei közepette egyedül találjátok magatokat gyermekeitek felnevelésében és a háztartás vezetésében. Talán megözvegyültetek vagy elváltatok. Talán egy házasságon kívüli helytelen kitérő eredményeképpen küszködtök az egyedülálló szülői lét kihívásaival, bár most már az evangélium keretein belül éltek, megfordítva ezzel az életeteket. Áldottak vagytok, amiért elkerülitek az olyan párkapcsolatot, mely az erény és a tanítványság árába kerülne. Ez túl nagy ár lenne.

Bár időnként talán felteszitek a kérdést: „miért én?”, az élet nehézségei által fejlődhetünk az istenség felé, miközben jellemünk a megpróbáltatások tűzpróbájában formálódik, az élet mindennapos eseményei során, míg Isten tiszteletben tartja az emberek önrendelkezését. Ahogyan azt Neal A. Maxwell elder mondta, nem tudjuk elvégezni az összeadást, mivel „nincs meg minden számunk hozzá”1.

Bármilyenek legyenek is a körülményeitek, és bármi idézte is elő őket, ti csodálatosak vagytok! Napról napra szembenéztek az élet küzdelmeivel, és elvégzitek azt a munkát, amit mindig kettőnek szántak, de ti nagyrészt egyedül végzitek. Apáknak és anyáknak kell lennetek egyszerre. Háztartást vezettek, őrködtök családotok felett, néha küszködtök, hogy kijöjjetek a pénzetekből, és csodával határos módon lehetőséget teremtetek arra is, hogy jelentőségteljes módokon szolgáljatok az egyházban. Tápláljátok a gyermekeiteket. Velük és értük sírtok és imádkoztok. A legjobbat akarjátok nekik, de minden este azon rágódtok, hogy a tőletek telhető legjobb talán soha nem lesz elég jó.

Bár nem szeretnék túlzottan bizalmaskodó lenni, én magam egy ilyen otthon gyümölcse vagyok. Gyermekkorom és tinédzserkorom legnagyobb részében édesanyám egyedül nevelt bennünket szegény körülmények között. A pénzt gondosan be kellett osztanunk. Belső magánnyal küszködött, időnként kétségbeesetten vágyva a támogatásra és egy társra. Mindezek ellenére volt édesanyámban valami méltóságteljes. Az eltökéltség és a valódi skót határozottság bőséges forrása volt.

Szerencsére a későbbi évei áldottabbak voltak, mint a kezdetiek. Házasságot kötött egy új megtérttel, aki özvegy volt. Az Angliai London templomban pecsételték össze őket, és később rövid ideig szertartásszolgákként is dolgoztak ott. Majdnem negyed évszázadot voltak együtt – mely évek boldogan, elégedetten és beteljesülésben teltek, míg a halandóság le nem győzte őket.

Sokan vannak köztetek, nagyszerű asszonyok között világszerte, akik hasonló körülményekkel szembesülnek, és akik évről évre ugyanazt a lelkesedést tanúsítják.

Ez nem pont az, amit reméltetek vagy terveztetek, amiért imádkoztatok vagy elvártatok, amikor évekkel ezelőtt nekiláttatok. Az életen át tartó utazásotokban bukkanók, kerülőutak, kanyarok és fordulók vannak, leginkább egy bukott világban való élet következtében, melyet a bizonyítás és a megpróbáltatás helyének szántak.

Mindeközben arra törekedtek, hogy igazlelkűségben neveljétek fel a gyermekeiteket, tudván, hogy bár nem változtathatjátok meg a múltat, de formálhatjátok a jövőt. Az út során olyan áldásokat kaptok majd, melyek kárpótolnak, még akkor is, ha ezek nem azonnal lesznek nyilvánvalókká.

Isten segítségével nem kell félnetek a jövő miatt. Gyermekeitek felnövekednek és áldottnak neveznek benneteket, és minden egyes teljesítményük előttetek tiszteleg majd.

Kérlek, sose érezzétek úgy, hogy valamiféle másodrangú alkategóriába tartoztok az egyháztagságotokat tekintve, hogy kevésbé vagytok jogosultak az Úr áldásaira, mint mások. Isten királyságában nincsenek másodosztályú polgárok.

Reméljük, hogy amikor részt vesztek a gyűléseken, és látszólag teljes és boldog családokat láttok magatok körül, vagy halljátok, hogy valaki az ideális családokról beszél, örültök majd, hogy egy olyan egyház része vagytok, amely a családra összpontosít, és megtanítja annak központi szerepét Mennyei Atyánk gyermekei boldogságáért alkotott tervében; hogy a világ csapásai és erkölcsi hanyatlása közepette rendelkezünk azon tanokkal, felhatalmazással, szertartásokkal és szövetségekkel, melyek a legfőbb reményt nyújtják a világnak, beleértve a ti gyermekeitek és az általuk létrehozandó családjuk eljövendő boldogságát is.

A 2006. szeptemberi általános segítőegyleti gyűlésen Gordon B. Hinckley elnök elmesélt egy történetet, melyet egy elvált, hétgyermekes édesanya osztott meg, akinek gyermekei abban az időben 7 és 16 év közöttiek voltak. Az édesanya átsétált egy szemközti szomszédjához, hogy valamit átvigyen neki. Ezt mondta:

„Amikor megfordultam, hogy hazasétáljak, megláttam a kivilágított házamat. Fülemben még ott csengtek gyermekeim szavai, melyeket akkor mondtak, amikor néhány perce kiléptem az ajtón. Ezt mondták: »Anya, mi lesz vacsorára?«, »El tudsz vinni a könyvtárba?«, »Vennem kell néhány kartonpapírt ma este.« Fáradtan és kimerülten ránéztem a házra, és láttam, hogy minden szobában ég a villany. Azokra a gyermekekre gondoltam, akik odahaza várják, hogy hazajöjjek, és kielégítsem a szükségleteiket. A terhem nehezebbnek tűnt annál, mint amit el tudok viselni.

Emlékszem, [amint] könnyes szemmel felnéztem az égre, és így szóltam: »Kedves Atyám, nem vagyok rá képes ma este. Túl fáradt vagyok. Nem tudok szembenézni vele. Nem tudok hazamenni, és egyedül gondoskodni azokról a gyermekekről. Elmehetnék Hozzád, és Veled maradhatnék csak egyetlen éjszakára?« […]

A valóságban nem hallottam a választ, de az elmémben igen. A felelet így szólt: »Nem, kicsiny gyermek, nem jöhetsz most hozzám. […] Én azonban eljöhetek hozzád.«”2

Köszönöm nektek, nőtestvérek, mindazt, amit azért tesztek, hogy felneveljétek a családotokat, és szeretetteljes otthont teremtsetek, amely jóságot, békét és lehetőségeket nyújt.

Bár gyakran egyedül érzitek magatokat, igazából soha nem maradtok teljesen magatokra. Miközben türelmesen és hittel haladtok tovább, a Gondviselés elkísér benneteket; a menny megadja nektek a szükséges áldásokat.

Az élettel kapcsolatos kilátásaitok és szemléletetek megváltozik, amikor levertség helyett inkább felfelé tekintetek.

Sokan már biztosan felfedeztétek azt a nagyszerű, átformáló igazságot, hogy amikor más terhein könnyítetek, a ti terheitek is könnyebbé válnak. Bár talán a körülmények nem változnak, a hozzáállásotok igen. Képesek vagytok a saját kihívásaitokat jobban elfogadni, megértőbb szívvel viselni, és mélyebb hálát érezni azért, amitek van, és nem azután epekedtek, amitek még hiányzik.

Megtapasztaltátok, hogy amikor reményteljes jóváírást nyújtunk azoknak, akik életének bankszámlája üresnek tűnik, akkor saját vigasz-kincsestárunk is gyarapodik és teli lesz; ilyenkor a poharunk valóban „csordultig van” (Zsoltárok 23:5).

Az igazlelkű élet által ti és gyermekeitek egy nap élvezhetitek annak áldását, hogy egy teljes, örökkévaló család részei lesztek.

Kedves egyháztagok és vezetők, tudtok-e még többet tenni azért, hogy támogassátok az egyedülálló szülős családokat anélkül, hogy ítélkeznétek, vagy becsmérelnétek őket? Lehetnétek-e mentorai az ilyen családok fiatal gyermekeinek, különösen a fiatal férfiaknak, hogy példát mutassatok arra, mit tesznek a jó férfiak, és hogyan élnek? Az apák hiányában biztosítjátok-e számukra azt a szerepmintát, melyet érdemes utánozniuk?

Természetesen vannak olyan egyedülálló szülős családok, ahol az apa az egyedülálló szülő. Fivérek, értetek is imádkozunk, és tisztelgünk előttetek! Ez az üzenet nektek is szól.

Egyedülálló szülők, bizonyságomat teszem nektek, hogy ha eme legnehezebb emberi kihívás ellenére megteszitek, ami tőletek telik, a menny rátok mosolyog majd. Valóban nem vagytok egyedül. Engedjétek, hogy Jézus Krisztus megváltó, szerető hatalma felvidítsa életeteket most, és eltöltsön az örök ígéret reményével. Legyetek bátrak! Legyen hitetek és reményetek! Bátorsággal szemléljétek a jelent, és tekintsetek bizalommal a jövőre! Jézus Krisztus nevében, ámen.

Show References

  1.  

    1. Neal A. Maxwell, Notwithstanding My Weakness (1981), 68.

  2.  

    2. Gordon B. Hinckley: Szeretetének karjaiban. Liahóna, 2006. nov. 117.