Ő igazán szeret bennünket

Írta: Paul E. Koelliker elder

a Hetvenektől


A család menny által megtervezett mintáján keresztül jobban megérthetjük, hogy Mennyei Atyánk mennyire egyformán és teljes mértékben szeret bennünket.

Nagyon szeretek a teljes idejű misszionáriusokkal lenni. Telve vannak hittel, reménnyel és őszinte jószívűséggel. Misszionáriusi élményük olyan, mint egy 18–24 hónapba csomagolt apró élet. Lelki újszülöttekként komoly tudásvággyal érkeznek, majd pedig érett felnőttként távoznak, akik látszólag készek legyőzni bármilyen és minden eléjük helyezett akadályt. Nagyon szeretem az odaadó idősebb misszionáriusokat is, akik telve vannak türelemmel, bölcsességgel és nyugodt magabiztossággal. Ők az állhatatosság és szeretet ajándékát hozzák az őket körülvevő fiatalos lendületbe. E fiatal misszionáriusok és idős házaspárok együtt munkálkodva erőteljes, állhatatos, jóra indító erőt jelentenek, komoly hatást gyakorolva a saját életükre és mindazok életére, akiket megérint a szolgálatuk.

Nemrégiben két ilyen nagyszerű ifjú misszionáriust hallottam az élményeikről és erőfeszítéseikről beszámolni. Említést tettek azokról, akikkel aznap találkoztak, és akik közül néhányan nyitottak voltak, mások pedig kevésbé. Az esetet átgondolva ezt kérdezték: „Hogyan segíthetnénk mindannyiukban kialakítani azt a vágyat, hogy többet akarjanak tudni Mennyei Atyánkról? Hogyan tudnánk segíteni nekik, hogy érezzék a Lelket? Hogyan tudnánk segíteni nekik, hogy tudják: szeretjük őket?”

Lelki szemeim előtt láttam ezeket a fiatalembereket úgy három-négy évvel a missziójuk után. Elképzeltem, hogy megtalálták az örökkévaló társukat, és éppen egy elderek kvórumában szolgálnak vagy egy csoport fiatal férfit tanítanak. Ekkor pedig ugyanezeket a kérdéseket már nem az érdeklődőikkel, hanem a kvórumuk tagjaival vagy azokkal a fiatal férfiakkal kapcsolatban teszik fel, akiket a gondjaikra bíztak. Láttam, hogy a misszionáriusi élményeiket miként alkalmazhatják mintaként mások táplálására az egész életükön át. Amikor ezen igazlelkű tanítványok seregének egyes tagjai világszerte visszatérnek a saját hazájukba, kulcsfontosságú szereplőkké válnak az egyház megalapítására irányuló munkában.

A Mormon könyvében Lehi próféta talán ugyanazokat a kérdéseket tette fel, mint ez a két misszionárius, amikor fiainak az általa kapott utasításra és látomásra adott válaszát hallgatta: „És így Lámán és Lemuel, lévén a legidősebbek, zúgolódtak atyjuk ellen. És zúgolódtak, mert nem ismerték annak az Istennek a cselekedeteit, aki teremtette őket” (1 Nefi 2:12).

Talán mindannyiunk érezte már azt a reményvesztettséget, amit Lehi is érzett a két legidősebb fiával kapcsolatban. Amikor egy tévútra tévedő gyermekkel, egy magát el nem kötelező érdeklődővel vagy leendő elderrel van dolgunk, Lehihez hasonlóan a mi szívünk is megduzzad, és ez a kérdés tölti be: „Hogyan segíthetnék neki érezni a Lelket és hallgatni rá, hogy ne sodorják el a világ zavaró tényezői?” Két szentírás is eszembe jut, mely átsegíthet minket e zavaró tényezőkön, és segíthet, hogy érezzük Isten szeretetének erejét.

Nefi a saját példáján keresztül elárulja, mely kulcs nyitja a személyes tanulásának kapuját: „[É]n, Nefi, …hatalmas vággyal… rendelkezvén az iránt, hogy Isten rejtelmeit megismerjem, fohászkodtam tehát az Úrhoz; és íme, ő meglátogatott engem, és meglágyította a szívemet, úgyhogy én mindazokat a szavakat elhittem, amit atyám mondott; nem lázadoztam tehát ellene, mint a fivéreim” (1 Nefi 2:16).

Amikor feltámad az ismeret iránti vágyunk, lelkünkkel képesek vagyunk meghallani a menny hangját. Mindannyiunk küldetése és felelőssége szert tenni erre a vágyra, majd pedig táplálni azt – minden misszionáriusé, szülőé, tanítóé, vezetőé és egyháztagé. Amikor érezzük, ahogy ez a vágy kialakul a szívünkben, felkészültté válunk arra, hogy a második szentírás, melyet meg szeretnék említeni, különösen hasznos legyen számunkra.

1831 júniusában, amikor az egyház korai vezetői elhívásokban részesültek, Joseph Smith azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy „a Sátán szerte jár a földön, megtévesztve a nemzeteket”. Ahhoz, hogy e zavaró hatással szemben felvehessük a harcot, az Úr azt mondta, hogy ad nekünk „egy mintát minden dologban, hogy ne tévesszenek meg” bennünket (T&Sz 52:14).

A minták olyan sablonok, irányvonalak, ismétlődő lépések vagy ösvények, melyeket követnünk kell, hogy Isten céljával összhangban cselekedhessünk. Ha így teszünk, alázatossá és éberré válunk, és képesek leszünk megkülönböztetni a Szentlélek hangját a bennünket félrevezető és zavaró hangoktól. Az Úr azután ezt mondta: „Aki hatalmam alatt megremeg, az erőssé tétetik, és dicséret és bölcsesség gyümölcseit termi, a nektek adott kinyilatkoztatások és igazságok szerint” (T&Sz 52:17).

Az igaz szándékkal elmondott alázatos ima áldása lehetővé teszi a Szentlélek számára, hogy megérintse szívünket, és segítsen emlékeznünk arra, amit már e halandó életre való érkezésünk előtt is tudtunk. Amikor világosan értjük Mennyei Atyánk ránk vonatkozó tervét, elkezdjük felismerni az iránti felelősségünket, hogy másoknak is segítsünk megismerni és megérteni az Ő tervét. A másoknak való segítséggel szorosan együtt jár az is, hogy a saját, személyes életünkben miként élünk az evangélium szerint. Amikor valóban azon evangéliumi minta szerint élünk, amelyet az Úr Jézus Krisztus tanított, a mások segítségére való képességünk is növekedni fog. A következő példa jól szemlélteti, hogyan tud működni ez az alapelv.

Két fiatal misszionárius bekopogtatott egy ajtón, azt remélve, hogy találnak majd valakit, aki meghallgatja üzenetüket. Az ajtó kinyílt, és egy elég termetes ember üdvözölte őket barátságosnak éppen nem mondható hangnemben: „Azt hiszem, már mondtam nektek, hogy többet ne kopogtassatok be hozzám. Már figyelmeztettelek benneteket, hogy ha mégis visszajöttök, az nem lesz kellemes élmény számotokra. Most pedig tűnjetek innen!” Majd pedig rájuk csapta az ajtót.

A két elder továbbállt, majd az idősebb és tapasztaltabb misszionárius bátorításképpen átkarolta fiatalabb társát. Azt észre sem vették, hogy a férfi az ablakon keresztül figyeli őket, hogy biztosan megértették-e az üzenetét. Arra számított, hogy durva válasza hallatán a két fiatal majd nevetve továbbáll. Amikor azonban tanúja volt a két misszionárius közötti kedvesség megnyilvánulásának, szíve azonnal meglágyult. Kinyitotta az ajtót és visszahívta őket, hogy osszák meg vele az üzenetüket.

Amikor engedelmeskedünk Isten akaratának, és az Ő mintája szerint élünk, akkor érződik a Lelke. A Szabadító ezt tanította: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35). A krisztusi tanítvánnyá váláshoz, valamint az Ő evangéliumának tanításához alapvető fontosságú egymást szeretnünk, és kifejlesztenünk azon képességünket, hogy gondolataink, beszédünk és cselekedeteink Krisztusra irányuljanak.

E vágyunk felkeltése készít fel bennünket arra, hogy törekedjünk ezekre a megígért mintákra. E minták keresése közben pedig eljutunk Krisztus tanához, ahogyan azt a Szabadító és az Ő prófétái is tanították. E tan egyik mintája a mindvégig kitartás: „És áldottak azok, akik azon a napon Sionom felépítésére törekednek, mert meglesz nekik a Szentlélek ajándéka és hatalma; és ha mindvégig kitartanak, az utolsó napon felemeltetnek és megszabadulnak a Bárány örökkévaló királyságában” (1 Nefi 13:37).

Mi a leghatékonyabb mód, ami által a Szentlélek ajándékát és hatalmát élvezhetjük? Az az erő, amely abból fakad, ha Jézus Krisztus hithű tanítványai vagyunk; az a szeretet, melyet Őiránta és felebarátaink iránt érzünk. A Szabadító megadta a szeretet mintáját, amikor ezt tanította nekünk: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (János 13:34).

Gordon B. Hinckley elnök megerősítette ezt a tantételt, amikor azt mondta: „Az, hogy szeressük az Urat, nem csupán egy tanács; nem egy puszta jókívánság. Ez egy parancsolat. […] Isten szeretete minden erény, jóság, erős jellem és jócselekedetek melletti hűség forrása” (“Words of the Living Prophet,” Liahona, Dec. 1996, 8).

Az Atya terve úgy alakította ki a család mintáját, hogy segítsen megtanulnunk, alkalmaznunk és megértenünk a szeretet hatalmát. Aznap, amikor a saját családunkat megalapítottuk, az én drága Annem és én elmentünk a templomba, és beléptünk a házasság szövetségébe. Mennyire úgy gondoltam aznap, hogy szeretem őt, ám akkor még éppen csak elkezdtem meglátni, mit is jelent a szeretet. Miközben a gyermekeink és az unokáink is életünk részévé váltak, szeretetünk megnövekedett, és egyenlő mértékben áradt ki mindannyiukra. A szeretetre való képesség látszólag a végtelenségig képes növekedni.

A Mennyei Atyánk által sugárzott szeretet olyan erő, mely folyamatosan a menny felé húz bennünket. Amikor megszabadulunk a világ felé húzó hatásoktól, és önrendelkezésünk által az Ő társaságára törekszünk, egy olyan celesztiális erő felé nyitjuk meg szívünket, mely Atyánk felé vonz bennünket. Nefi ezt az erőt olyannak írta le, mely szinte már elemészti testét (lásd 2 Nefi 4:21). A szeretet ugyanezen ereje késztette Almát arra, hogy a „szeretet énekét” énekelje (Alma 5:26; lásd még Alma 5:9). Mormont olyannyira megérintette, hogy arra buzdított minket, hogy szívünk minden erejével imádkozzunk az Atyához, hogy eltölthessen bennünket az Ő szeretete (lásd Moróni 7:48).

Az ősi és újkori szentírások is állandóan emlékeztetnek bennünket Mennyei Atyánknak az Ő gyermekei iránt érzett végtelen szeretetére. Biztos vagyok abban, hogy Mennyei Atyánk állandóan felénk nyújtja kitárt karját, készen állva arra, hogy mindannyiunkat megöleljen, és csendes, mindenen áthatoló hangjával annyit mondjon: „Szeretlek.”

A család menny által megtervezett mintáján keresztül jobban megérthetjük, hogy Mennyei Atyánk mennyire egyformán és teljes mértékben szeret bennünket. Tanúságomat teszem, hogy ez igaz. Isten valóban ismer és szeret bennünket. Bepillantást engedett számunkra az Ő szent lakhelyébe, és prófétákat és apostolokat hívott el, hogy megtanítsák nekünk azokat a mintákat, melyek visszavezetnek Hozzá. Miközben arra törekszünk, hogy magunkban és másokban felélesszük az ismerete iránti vágyat, és miközben a felfedezett minták szerint élünk, közelebb kerülünk Őhozzá. Bizonyságomat teszem, hogy Jézus valóban Isten Fia. Ő a mi Példaképünk és szeretett Megváltónk. Jézus Krisztus nevében, ámen.