A hit zenéjére hangolódva

Az egyház általános felhatalmazottaiként szerte a világon találkozunk az egyház tagjaival, és saját szemünkkel látjuk, milyen jó hatást fejtenek ki. Megdicsérünk benneteket mindazért, amit az emberek életének megáldásáért tesztek.

Akiknek a közönségkapcsolatok területén vannak feladatai közülünk, nagyon jól tudják, hogy az újságírók az Egyesült Államokban és szerte a világon egyre inkább közbeszéd tárgyává teszik az egyházat és annak tagjait. Bizonyos tényezők különleges összejátszása tette sokkal láthatóbbá az egyházat.¹

Akik az egyházról írnak, mostanában komoly erőfeszítéseket tesznek népünk és tanunk megértéséért. Kulturáltak, és igyekeznek tárgyilagosak lenni, amiért hálásak vagyunk.

Azt is tudjuk, hogy sokan nincsenek a szent dolgokra hangolva. Lord Sacks, brit főrabbi tavaly decemberben római katolikus vezetőkhöz beszélt a Pápai Gergely Egyetemen, ahol megjegyezte, milyen világiassá váltak a világ bizonyos részei. Kijelentette, hogy az egyik ilyen támadás „az erőszakos tudományos ateizmus, amelynek botfülei nem hallják meg a hit zenéjét”².

A Mormon könyvében az első nagyszerű látomás Lehi prófétai álma az élet fájáról.³ A látomás világosan körülírja, milyen kihívások érik napjainkban a hitet, és milyen hatalmas szakadék húzódik azok között, akik szeretik Istent, hódolnak neki és felelősnek érzik magukat, és akik nem. Lehi leír néhány olyan viselkedésmódot, amely elpusztítja a hitet. Egyesek kevélyek, gőgösek és balgák. Őket csak a világ úgynevezett bölcsessége⁴ érdekli. Másokat érdekel ugyan Isten, de elvesznek a sötétség és a bűn világi ködében⁵. Vannak, akik megízlelték Isten szeretetét és igéjét, de az őket gúnyolók miatt elszégyellik magukat és „tiltott ösvényekre”⁶ térnek.

Végül pedig vannak, akik rá vannak hangolódva a hit zenéjére. Tudjátok, kik vagytok. Szeretitek az Urat és az Ő evangéliumát, állandóan igyekeztek üzenete szerint élni, és megosztani azt, különösen a családotokkal.⁷ Összhangban vagytok a Lélek késztetéseivel, ismeritek Isten igéjének erejét, gyakoroljátok otthon a vallásotokat, és Krisztus tanítványaiként szorgalmasan igyekeztek krisztusi életet élni.

Látjuk, milyen elfoglaltak vagytok. Fizetett hivatásos papság nélkül az egyház igazgatásának feladata rajtatok, elkötelezett tagjain múlik. Tudjuk, mennyire általános, hogy a püspökségek és a cövekelnökségek tagjai, és sokan mások, sok-sok órát áldoznak odaadó szolgálatra. A segédszervezetek és a kvórumok elnökségei önzetlen áldozathozatalt példáznak. Ez a szolgálat és ez az áldozathozatal az egész tagságot átitatja: az egyházi feljegyzések vezetőit, a hű házi- és látogatótanítókat, valamint az osztályokban lévő tanítókat. Hálásak vagyunk azokért is, akik hősiesen szolgálnak cserkész- vagy bölcsődei vezetőként. Szeretünk titeket, és értékeljük mindazt, amit tesztek, és amik vagytok!

Tudjuk, hogy vannak olyan tagok, akiket kevésbé érdekelnek a Szabadító némely tanításai, illetve kevésbé fogadják meg azokat. Szeretnénk, ha ezek az egyháztagok teljes mértékben ráébrednének a hitre, valamint növelnék tevékenységüket és elkötelezettségüket. Isten minden gyermekét szereti. Azt akarja, hogy mindannyian visszatérjenek Őhozzá. Szeretné, ha mindenki rá lenne hangolódva a hit szent zenéjére. A Szabadító engesztelése mindenkinek szóló ajándék.

Tanítanunk kell és meg kell értenünk, hogy szeretjük és tiszteljük mindazokat az embereket, akikről Lehi írt.⁸ Ne felejtsétek el, nem a mi dolgunk az ítélkezés! Az ítélkezés az Úré.⁹ Thomas S. Monson elnök konkrétan meg is kért minket „a mások megítélését elutasító bátorság[ra]”¹⁰. Azt is kérte, hogy minden hű egyháztag mentse meg azokat, akik megízlelték az evangélium gyümölcsét, majd elbuktak, valamint azokat, akik még nem találtak rá a szoros és keskeny ösvényre. Azért imádkozunk, hogy megragadják a vasrudat, és részesüljenek Isten szeretetéből, amely „rendkívül nagy örömmel”¹¹ tölti el a lelket.

Bár Lehi látomásában minden emberről szó esik, legfőbb tanbéli üzenete a család örökkévalóságának jelentőségéről szól. „A családot Isten rendelte el. Ez a legfontosabb egység az időben és az örökkévalóságban.”¹² Amikor Lehi vett az élet fájának gyümölcséből (Isten szeretetéből), azt kívánta, hogy „a család[ja] is vegyen belőle”¹³.

Leginkább arra vágyunk, hogy igazságban és igazlelkűségben neveljük a gyermekeinket. Ennek elérésében segít, ha kerüljük az olyan viselkedés feletti túlzott ítélkezést, amely talán balga és nem éppen bölcs, de nem bűnös. Évekkel ezelőtt, amikor még voltak otthon gyermekeink, Dallin H. Oaks elder azt tanította, hogy nagyon fontos különbséget tenni a kiigazítandó fiatalkori hibák és a feddést, valamint bűnbánatot igénylő bűnök között.¹⁴ Amiben nem elég bölcsek, abban gyermekeinknek oktatásra van szükségük. Amikor bűnt követnek el, akkor viszont elengedhetetlen a bűnbánat.¹⁵ Ezt a különbségtételt mi hasznosnak találtuk.

Vallásunk gyakorlása otthon áldást hoz a családunkra. A példamutatás különösen fontos. Amik vagyunk, olyan hangosan kiált rólunk, hogy gyermekeink talán ezért nem is hallják, amit mondunk. Nem voltam még ötéves, amikor édesanyám hírt kapott róla, hogy öccse meghalt, amikor a hadihajót, ahol szolgált, a második világháború vége felé lebombázták Japán partjainál.¹⁶ Nagyon megrendítette a hír. Erőt vettek rajta az érzései, ezért elvonult a hálószobába. Egy idő után benéztem hozzá, hogy lássam, jól van-e. Az ágy mellett térdelt és imádkozott. Hatalmas békesség szállt meg, mert megtanította nekem, hogy imádkozzak és szeressem a Szabadítót. Ez jellemző volt arra, amilyen példát mindig is mutatott nekem. A gyermekekkel imádkozó édesanya és édesapa minden más példánál fontosabb lehet.

Családi tananyagunk kihagyhatatlan részét képezi Jézus Krisztus, a Szabadítónk üzenete, szolgálata és engesztelése. Egyetlen szentírás sem példázza jobban a hitünket, mint a 2 Nefi 25:26: „És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk, és próféciáink szerint írunk, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért.”

Lehi látomásának egyik alapelve az, hogy a hű egyháztagoknak erősen kell fogniuk a vasrudat ahhoz, hogy az élet fájához vezető szoros és keskeny ösvényen maradjanak. Elengedhetetlen számukra a szentírások olvasása, átgondolása és tanulmányozása.¹⁷

A Mormon könyve kiemelkedő fontossággal bír.¹⁸ Természetesen mindig lesznek, akik alábecsülik, vagy akár el is vetik e szent könyv jelentőségét. Vannak, akik humor tárgyává teszik. Misszióm előtt egy egyetemi professzor Mark Twaintől idézve azt mondta, hogy ha kivesszük a Mormon könyvéből az „és lőn” kifejezéseket, „csak egy röpirat marad belőle”¹⁹.

Néhány hónappal később, amikor Londonban szolgáltam missziót, a Londoni Egyetem egy elismert, Oxfordban tanult oktatója, aki a szemita nyelvek egyiptomi szakértője volt, elolvasta a Mormon könyvét, levelezett David O. McKay elnökkel, és találkozott a misszionáriusokkal. Tájékoztatta őket, hogy meggyőződése szerint a Mormon könyve valóban „a zsidók tudásá[nak] és az egyiptomiak nyelvé[nek]”²⁰ fordítása abból az időszakból, amelyről a Mormon könyvében szó van. Több példát is felsorolt, melyek közül az egyik az „és lőn” kifejezés volt. Elmondása szerint ő is pontosan így fordítaná ezt az ősi szemita írásokban használatos kifejezést.²¹ A professzort tájékoztatták, hogy bár foglalkozásából eredő intellektuális megközelítésmódja a segítségére van, lelki bizonyságot kell szereznie. Tanulmányozás és ima által lelki bizonyságot kapott és megkeresztelkedett. Így hát amit egy híres humorista gúny tárgyának látott, abban egy tudós felismerte a Mormon könyve igaz voltának egyértelmű bizonyítékát, melyet aztán megerősített neki a Lélek.

Az önrendelkezés alapvető fontosságú tana miatt a visszaállított evangéliumról való bizonyságnak a hiten, nem pedig egy külső vagy tudományos bizonyítékon kell alapulnia. Ha rögeszmésen olyan dolgokra összpontosítunk, amelyek még nem lettek teljes mértékben kinyilatkoztatva, például a szűzi anyaságra, a Szabadító feltámadásának mikéntjeire, vagy arra, hogy pontosan mi módon fordította le Joseph Smith a szentírásainkat, az nem lesz hatékony, és nem vezet lelki fejlődéshez. Ezek a hit dolgai. Végső soron a választ Moróni tanácsa adja, mely szerint olvassunk, gondolkozzunk el, majd őszinte szívvel, igaz szándékkal kérdezzük meg Istent, és a szentírásbeli igazságok megerősítéseként kapjunk Lélek általi tanúságot²². Ha emellett megfogadjuk azt, amit a szentírások tanítanak, és az evangélium szerint élünk, megáld minket a Lélek, és megízleljük az Úr jóságát az öröm, a boldogság, és különösen a békesség érzésein keresztül.²³

A hit zenéjét meghallók és a botfülűek vagy hamisan játszók közötti választóvonalat egyértelműen a szentírások tevékeny tanulmányozása húzza meg. Évekkel ezelőtt mélyen megérintett, amikor szeretett prófétánk, Spencer W. Kimball kihangsúlyozta a szentírások folyamatos olvasásának és tanulmányozásának szükségességét. Ezt mondta: „Amikor az Istenséggel való kapcsolatom alkalmivá válik, amikor úgy tűnik, az isteni fül nem hall, és az isteni hang nem beszél, úgy találom, hogy messze, messze vagyok. Ha elmélyülök a szentírásokban, a távolság csökken, és a lelkiség visszatér.”²⁴

Remélem, hogy rendszeresen olvassuk gyermekeinkkel a Mormon könyvét. Erről a gyermekeimmel is beszélgettem. Két megfigyelést osztottak meg velem. Először is, a szentírások mindennapi családi tanulmányozásának kulcsa a kitartás. Leányom vidáman ecseteli kora reggeli erőfeszítéseiket, hogy a főleg tizenéves gyermekeikkel következetesen olvassák a szentírásokat. Férjével kora reggel felkelnek, és átkelve az álmosság homályán megragadják a lépcső melletti vaskorlátot, amely elvezet oda, ahol a családjuk összegyűlik Isten szavának olvasására. A kitartás a lényeg, és segít, ha van humorérzékünk is. Ez minden családtagtól nagy erőfeszítést igényel, nap mint nap, de megéri az erőfeszítést. Az ideiglenes visszaesést legyőzi a kitartás.

A másik megfigyelés azzal kapcsolatos, ahogyan legkisebb fiunk és felesége olvassák a szentírásokat a kisgyermekeikkel. Négy gyermekük közül kettő még nem tud olvasni. Az ötévesnek az ujjaikkal jeleznek, amikor ő jön, és ezzel teljes mértékben kiveheti részét a családi szentírásolvasásból. A hüvelykujj azt jelzi neki, hogy ismételje el az „és lőn” kifejezést, amikor csak előfordul a Mormon könyvében. Bevallom, én imádom, hogy ez a kifejezés oly gyakran előfordul. A kisgyermekes családok kedvéért elmondom, hogy a mutatóujj az „és ebből láthatjuk” kifejezésé; míg a többi három ujj szerepét az éppen olvasott fejezet szókészlete alapján választják ki a szülők.

Tudjuk, hogy a családi szentírás-tanulmányozás és a családi est nem mindig tökéletes. Nem számít, milyen kihívásokkal néztek szembe, ne keseredjetek el!

Értsétek meg, hogy az Úr Jézus Krisztusba vetett hit és parancsolatainak betartása a halandóság mindent eldöntő próbája. Mindennél fontosabb, hogy felismerjük: ha valaki botfülű a hit zenéjére, az nincs ráhangolódva a Lélekre. Nefi próféta tanítása szerint: „…hallottátok hangját; és ő halk és szelíd hangon szólt hozzátok, de ti már nem éreztetek, így nem érezhettétek a szavait”²⁵.

Tanunk egyértelmű, derűlátónak és jókedvűnek kell lennünk. A hitünket hangsúlyozzuk, nem a félelmeinket. Örvendezünk az Úr ígéretében, mely szerint mellettünk áll, utat mutat nekünk, és irányít minket.²⁶ A Szentlélek bizonyságot tesz a szívünknek, hogy van egy szerető Atyánk a mennyben, akinek megváltásunkra vonatkozó irgalmas terve minden tekintetben betöltetik, Jézus Krisztus engesztelő áldozata révén.

Naomi W. Randall, az „Isten gyermeke vagyok” című himnusz szerzőjének szavait idézve: „Ő biztat, vezet Lelkével, Nem félek, ha kitart hitem.”²⁷

Bárhol is tartsunk hát a Lehi látomása szerinti tanítványság ösvényén, határozzuk el magunkban, hogy családunkkal együtt még inkább vágyni fogunk a Szabadító felfoghatatlan ajándékára, az örök életre! Azért imádkozom, hogy továbbra is rá legyünk hangolódva a hit zenéjére. Bizonyságot teszek Jézus Krisztus isteni voltáról és engesztelése valóságáról, Jézus Krisztus nevében, ámen.