„Csak az igazlelkűség tantételei alapján”

Írta: Larry Y. Wilson elder

a Hetvenektől


A bölcs szülők felkészítik a gyermekeiket, hogy nélkülük is boldoguljanak. Lehetőségeket adnak a fejlődésre, amikor a gyermekek megszerzik azt a lelki érettséget, amellyel helyesen tudják gyakorolni az önrendelkezésüket.

Egy hónapja lehettünk házasok, amikor a feleségemmel hosszú autóútra indultunk. Ő vezetett, miközben én megpróbáltam pihenni. Azért mondom, hogy megpróbáltam, mert az autópályán, melyen haladtunk, végig radaroztak, a feleségem pedig akkoriban még hajlamos volt ólomlábbakkal vezetni. Folyamatosan azt mondogattam neki: „Túl gyorsan mész. Lassíts!”

Újdonsült feleségem azt gondolta magában: „Nos, közel 10 éve vezetek, és az oktatómon kívül soha, senki nem szólt bele abba, hogyan vezetek.” Ezért aztán így felelt: „Honnan veszed a jogot ahhoz, hogy megmondd, hogyan vezessek?”

Őszintén mondom, a kérdése teljesen váratlanul ért. Igyekezvén a tőlem telhető legjobb módon megfelelni az újdonsült férjként rám háruló új feladatoknak, ezt feleltem: „Nem is tudom… talán mert a férjed vagyok és viselem a papságot!”

Fivérek, egy gyors tanács: ha valaha ilyen helyzetbe kerültök, nem ez a helyes válasz. Boldogan jelentem azonban, hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor elkövettem ezt a hibát.

A Tan és a szövetségek elmagyarázza, hogy a papság használatának joga, az otthonban vagy bárhol máshol, közvetlenül össze van kapcsolva az igazlelkűségünkkel az életünkben: „[A] menny hatalmait csakis az igazlelkűség tantételei alapján lehet irányítani vagy kezelni.”1 A folytatásban azt írja, hogy elveszítjük ezt a hatalmat, amikor megpróbálunk „irányítást, uralmat vagy erőszakot gyakorolni [mások] lelkén, a hamislelkűség bármilyen mértékében”2.

A szentírások azt mondják, hogy „az igazlelkűség tantételei” alapján kell vezetnünk. Az efféle tantételek valamennyi vezetőre érvényesek az egyházban, illetve minden apára és anyára az otthonokban.3 Elveszítjük az Úr Lelkére és az Istentől kapott bármiféle felhatalmazásra való jogosultságunkat, ha hamislelkűen irányítunk egy másik embert.4 Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy az ilyen módszerek az „irányított” egyén javát szolgálják. De minden esetben, amikor megpróbálunk bárki olyat igazlelkűségre kényszeríteni, aki saját erkölcsi önrendelkezését képes lenne használni és használnia is kellene, akkor hamislelkűen cselekszünk. Amikor olyan biztos korlátokat adunk valakinek, amelyre szükség van, ennek mindig szerető türelemmel és örökkévaló tantételek kíséretében kell történnie.

Egyszerűen nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy helyesen cselekedjen. A szentírások világossá teszik, hogy ez nem Isten módszere. A kényszer mindig megbántódást szül. Bizalmatlanságot sugároz, és az alkalmatlanság érzését kelti a másikban. Tanulási lehetőségek vesznek el, amikor az irányító személy kevélyen azt feltételezi, hogy ő mindenki számára rendelkezik a helyes válasszal. A szentírások azt mondják, hogy „szinte minden ember természete és hajlama az, …hogy hamislelkű uralmat kezd gyakorolni”5, ezért óvatosnak kell lennünk, mert könnyen csapdába eshetünk. A nők is gyakorolhatnak hamislelkű uralmat, jóllehet a szentírások kifejezetten a férfiakkal kapcsolatban említik ezt a problémát.

A hamislelkű uralom gyakran állandó kritizálással jár, valamint a helyeslés és a szeretet visszatartásával. Az uralom alatt állók úgy érzik, hogy soha nem tudnak az ilyen vezető vagy szülő kedvében járni, és amit tesznek, az soha nem elég jó. A bölcs szülőknek mérlegelniük kell, hogy gyermekük mikor áll készen elkezdeni gyakorolni az önrendelkezését élete egy bizonyos területén. De ha a szülők az összes döntés hatalmát a kezükben tartják, és ezt saját „joguknak” tekintik, súlyosan korlátozzák gyermekeik gyarapodását és fejlődését.

A gyermekeink csak korlátozott ideig élnek az otthonunkban. Ha csak akkor adjuk át nekik az erkölcsi önrendelkezésük feletti uralmat, amikor kisétálnak az ajtón, akkor túl sokáig vártunk. Egyik pillanatról a másikra nem tudják kifejleszteni a bölcs döntéshozatal képességét, ha amíg otthon voltak, soha nem dönthettek szabadon egyetlen fontos kérdésben sem. Az ilyen gyermekek gyakran fellázadnak a kényszer ellen vagy megnyomorítja őket a döntéshozatal képességének hiánya.

A bölcs szülők felkészítik a gyermekeiket, hogy nélkülük is boldoguljanak. Lehetőségeket adnak a fejlődésre, amikor a gyermekek megszerzik azt a lelki érettséget, amellyel helyesen tudják gyakorolni az önrendelkezésüket. És igen, ez azt jelenti, hogy a gyermekek néha hibákat fognak elkövetni, melyekből majd tanulnak.

A családunkkal történt egy eset, amely megtanította nekünk, mit jelent segíteni a gyermekeknek kifejleszteni a döntéshozatal képességét. Mary lányunk fiatal korában kiváló focista volt. Az egyik évben a focicsapatnak sikerült bejutnia a bajnokságra és – ahogy az várható volt – a mérkőzés vasárnapra esett. Fiatal tizenéves korára Mary éveken át tanult arról, hogy a sabbat a nyugalom és a lelki megújhodás napja, nem pedig a szórakozásé. Ennek ellenére nagy volt az edző és a csapattársak felől érkező nyomás, és a vágy, hogy ne hagyja cserben a csapatát.

Megkérdezett minket, mit tegyen. A feleségem és én könnyen dönthettünk volna helyette. Ennek ellenére imádságos megfontolás után úgy döntöttünk, hogy ebben az esetben a lányunk készen áll már arra, hogy lelki felelősséget vállaljon a saját döntéséért. Közösen elolvastunk néhány szentírást, majd arra buzdítottuk Maryt, hogy imádkozzon és fontolja meg a dolgot.

Néhány nap múlva bejelentette a döntését. Játszani fog a vasárnapi mérkőzésen. Na, ilyenkor mit tegyen az ember? Még egyszer átbeszéltük a dolgot, és a Lélektől érkező megerősítés hatására megtartottuk ígéretünket: megengedtük neki, hogy saját maga döntse el, játszik-e vagy sem. A mérkőzés után Mary lassan odasétált a rá váró édesanyjához. „Jaj, anyu – sóhajtott – ez borzasztó érzés volt. Soha többet nem szeretném így érezni magam. Soha többet nem játszok egyetlen meccset sem a sabbat napján.” És így is tett.

Mary tehát elsajátította a sabbat megtartásának tantételét. Ha arra kényszerítettük volna, hogy ne játsszon azon a meccsen, megvontuk volna tőle a Lélek általi becses és erőteljes tanulási lehetőséget.

Mint látjátok, ahhoz, hogy a gyermekeknek segíthessünk gyakorolni az önrendelkezésüket, először meg kell tanítani nekik, hogyan kell imádkozni és választ kapni az imáikra. Meg kell tanítani nekik az engedelmesség értékét és célját is, valamint az evangélium valamennyi létfontosságú tantételét.6

A családunk felnevelése során elhatároztuk, hogy a legfontosabb célunk az lesz, hogy segítünk a gyermekeinknek megteremteni saját kapcsolatukat a mennyel. Tudtuk, hogy legvégül az Úrra kell majd számítaniuk, nem pedig ránk. Brigham Young azt mondta: „Ha meg kellene különböztet[nem] az emberek fiaitól megkövetelt kötelezettségeket…, az első és legfontosabb kötelezettség helyére az Úr, Istenünk keresését tenném, míg meg nem nyitjuk a kommunikáció csatornáját a menny és a föld – Isten és a saját lelkünk között.”7

Mary korábban már más helyzetekben is kapott választ az imáira, ezért bíztunk benne, hogy lányunk és a menny között már kialakulóban volt ez a kommunikációs csatorna. Így valami pozitívat tanult meg az élményéből, és felkészült rá, hogy a jövőben jobb döntéseket hozzon. A Lélekkel való e kapcsolat nélkül a gyermekek és a szülők is ésszerűsíteni tudnának mindenféle rossz döntést az önrendelkezésük gyakorlása nevében. A szentírások azt ígérik, hogy „[azok], akik bölcsek…, és vezetőjükké fogadták a Szent Lelket…, nem tévesztet[nek] meg”8.

A hamislelkű uralomnak lehet olyan tragikus mellékhatása is, hogy az ember elveszti az Isten szeretetébe vetett bizalmát. Ismerek néhány embert, akinek sokat követelő és irányító vezetői vagy szülei voltak. Nagyon nehezen érezték azt a Mennyei Atyától eredő szeretetet, amely az igazlelkűség ösvényén tartotta és az azon való haladásra motiválta volna őket.

Ha segíteni akarunk a gondoskodásunkra bízott személyeknek megnyitni a mennyel összekapcsoló rendkívül fontos csatornát, olyan szülőknek és vezetőknek kell lennünk, amilyenről a Tan és a szövetségek 121. szakasza ír. „Csakis meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel”9 cselekedhetünk. Henry B. Eyring elnök azt mondta: „Minden segítség közül, amit… a fiataloknak adhatunk, a legnagyobb az lesz, hogy éreztetjük a beléjük vetett bizalmunkat, hogy az Istenhez hazavezető úton vannak, és képesek végigmenni rajta.”10

Miközben elgondolkozunk azokon a tantételeken, amelyeknek vezetniük kell bennünket az egyházban és otthon, hadd zárjam a gondolataimat egy példával, melyet a Thomas S. Monson elnökről szóló életrajzi könyvből vettem. Ann Dibb, Monsonék lánya, mesélte, hogy a mai napig, amikor belép annak a háznak az ajtaján, ahol nevelkedett, az édesapja azt mondja neki: „Nézzétek, ki van itt! De örülünk! És milyen szép ma!” Dibb nőtestvér így folytatta: „A szüleim mindig igyekeznek megdicsérni; nem számít, hogy nézek ki, vagy mit csinálok épp. […] Amikor elmegyek meglátogatni őket, tudom, hogy szeretnek, megdicsérnek, melegen fogadnak. Otthon vagyok.”11

Kedves testvérek! Ez az Úr módja. Még akkor is, ha a múltban rosszul bántak veletek, tudom, hogy az Úr azt szeretné, hogy térjetek Hozzá.12 Ő mindenkit szeret. Ő mindenkit szívesen lát. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Utalások megjelenítése

  1.  

    1.  Tan és a szövetségek 121:36.

  2.  

    2.  Tan és a szövetségek 121:37.

  3.  

    3. See Neal A. Maxwell, “Put Off the Natural Man, and Come Off Conqueror,” Tambuli, Jan. 1991, 13–14.

  4.  

    4. Lásd Tan és a szövetségek 121:37.

  5.  

    5.  Tan és a szövetségek 121:39.

  6.  

    6. Lásd Tan és a szövetségek 68:25–29.

  7.  

    7.  Az egyház elnökeinek tanításai: Brigham Young (1997). 44.

  8.  

    8.  Tan és a szövetségek 45:57.

  9.  

    9.  Tan és a szövetségek 121:41.

  10.  

    10. Henry B. Eyring: Segítsétek őket a hazaúton. Liahóna, 2010. május. 25.

  11.  

    11. Lásd Heidi S. Swinton, To the Rescue: The Biography of Thomas S. Monson (2010), 372.

  12.  

    12. Lásd Máté 11:28.