Tanítsuk meg gyermekeinknek megérteni a tant!

második tanácsos az Elemi Általános Elnökségében


Ahhoz, hogy megtanítsuk gyermekeinknek megérteni a tant, többet kell tennünk az információk puszta átadásánál. Segítenünk kell nekik a szívükbe ültetni a tant.

Az évek múlásával életem számos részlete elhalványul, ám gyermekeink születésének emléke ma is élénken él bennem. A menny oly közelinek tűnt! És ha erősen koncentrálok, szinte érzem ugyanazt az áhítatot és csodát, melyet minden alkalommal átéltem, amikor e drága újszülöttek egyikét a karjaimba helyezték.

Gyermekeink „az Úrnak öröksége[i]” (Zsoltárok 127:3). Ő mindegyiküket ismeri és tökéletes szeretettel szereti (lásd Moróni 8:17). Milyen szent felelősséget helyez ránk Mennyei Atyánk szülőkként, hogy Vele együtt segítsünk az Ő választott lelkeinek azzá válni, akivé tudja, hogy képesek válni!

Gyermekeink felnevelésének isteni kiváltsága sokkal nagyobb felelősség annál, mint amivel az Úr segítsége nélkül meg tudnánk birkózni. Ő pontosan tudja, gyermekeinknek mit kell tudniuk, mit kell tenniük, és kivé kell válniuk ahhoz, hogy visszatérjenek a jelenlétébe. A szentírásokon, a prófétáin és a Szentlelken keresztül konkrét utasításokat és útmutatásokat ad az édesanyáknak és az édesapáknak.

Egy Joseph Smith prófétán keresztül adott utolsó napi kinyilatkoztatásban az Úr arra utasítja a szülőket, hogy tanítsák meg gyermekeiknek megérteni a bűnbánat, a Krisztusba vetett hit, a keresztelkedés, valamint a Szentlélek ajándékának tanát. Figyeljétek meg: az Úr nem csak azt mondja, hogy „tanítsátok meg a tant”; utasítása így szól: tanítsuk meg gyermekeinknek „megérteni a tant”. (Lásd T&Sz 68:25; 28; kiemelés hozzáadva.)

A Zsoltárok könyvében ezt olvashatjuk: „[Adj megértést], hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből” (Zsoltárok 119:34).

Ahhoz, hogy megtanítsuk gyermekeinknek megérteni a tant, többet kell tennünk az információk puszta átadásánál. Segítenünk kell gyermekeink szívébe helyezni a tant úgy, hogy az lényük részévé váljon, és egész életük során visszatükröződjön a jellemükben és a viselkedésükben.

Nefi azt tanította, hogy a Szentlélek feladata az, hogy elvigye az igazságot „az emberek gyermekeinek szívé[hez]” (2 Nefi 33:1). Szülőkként az a feladatunk, hogy minden erőnkkel olyan légkört teremtsünk, melyben gyermekeink érezhetik a Lélek hatását, majd pedig segítsünk nekik felismerni, hogy mit éreznek.

Emlékszem, évekkel ezelőtt egy nap felhívott telefonon a lányom, Michelle. Elérzékenyülve ezt mondta: „Anya, a leghihetetlenebb élményem volt Ashley-vel.” Ashley a lánya, aki akkor ötéves volt. Michelle elmesélte, hogy aznap reggel Ashley és a hároméves Andrew folyamatosan civakodtak – az egyik nem akart osztozkodni a játékon, a másik pedig odaütött. Miután segített a gyerekeknek kibékülni, Michelle átment a másik szobába a kisbabához.

Hamarosan Ashley rohant be hozzá mérgesen, hogy Andrew már megint nem hagyja játszani. Michelle emlékeztette Ashley-t a családi est során tett ígéretükről, hogy megpróbálnak kedvesebbek lenni egymáshoz.

Megkérdezte Ashley-től, szeretne-e imádkozni és segítséget kérni Mennyei Atyától, mire a még mindig mérges Ashley nemmel válaszolt. Amikor megkérdezte tőle, hogy hiszi-e, hogy Mennyei Atya válaszol az imájára, Ashley azt felelte, nem tudja. Édesanyja arra kérte, azért próbálja meg, és kislányát kézen fogva letérdelt vele.

Michelle azt tanácsolta, Ashley kérje Mennyei Atyát, hogy segítsen Andrew-nak osztozni a játékon, neki pedig kedvesebbnek lenni az öccséhez. Annak gondolata, hogy Mennyei Atya segítsen a kisöccsének osztozni, felkelthette Ashley érdeklődését, mert elkezdett imádkozni, és először Andrew számára kért segítséget. Majd amikor azt kérte, hogy Mennyei Atya segítsen neki kedvesnek lenni, elkezdett sírni. Ashley befejezte az imát, majd arcát édesanyja vállába temette. Michell átölelte, és megkérdezte, miért sír. Ashley azt felelte, nem tudja.

Ekkor édesanyja ezt mondta: „Azt hiszem, tudom, miért sírsz. Jó érzések vannak benned?” Ashley bólintott, mire édesanyja így folytatta: „A Lélek az, aki segít így érezned. Mennyei Atyánk így mondja el neked, hogy szeret téged, és segíteni fog neked.”

Megkérdezte Ashley-től, hogy elhiszi-e ezt, és azt, hogy Mennyei Atyánk képes segíteni neki. A kislány könnyes szemmel azt felelte: elhiszi.

Olykor az a legerőteljesebb módja annak, hogy megtanítsuk gyermekeinknek megérteni a tant, hogy az adott pillanatban átélt körülmények között tanítjuk őket. E pillanatok spontán és váratlanul adódnak, és a családi élet hétköznapjai során történnek. Gyorsan tovaszállnak, ezért résen kell lennünk, és fel kell ismernünk a tanítási pillanatot, amikor a gyermekeink valamilyen kérdéssel vagy aggodalommal fordulnak hozzánk, amikor nehezen jönnek ki a testvéreikkel vagy a barátaikkal, amikor uralkodniuk kell a haragjukon, amikor hibáznak, vagy amikor döntést kell hozniuk. (Lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás: Forráskalauz az evangélium tanításához [2000]. 140–141.; Marriage and Family Relations Instructor’s Manual [2000], 61.)

Ha készen állunk, és hagyjuk, hogy a Lélek irányítson ezekben a helyzetekben, gyermekeinket hatékonyabban és érthetőbben tudjuk tanítani.

Azok a tanítási pillanatok is legalább ilyen fontosak, melyek a gondosan megtervezett alkalmak során adódnak, például a családi ima, a családi szentírás-tanulmányozás, a családi est és a többi családi program alatt.

Minden tanítási helyzetben akkor a legmélyebb a tanulás és a megértés, amikor az békés és szeretettel teli légkörben történik, ahol a Lélek jelen van.

Körülbelül két hónappal azelőtt, hogy gyermekei betöltötték volna a nyolcadik életévüket, egy édesapa minden héten időt szánt arra, hogy felkészítse őket a keresztelőjükre. A lánya azt mondta, hogy amikor őrá került a sor, kapott egy naplót az édesapjától, majd leültek együtt, csak ők ketten, és megbeszélték, illetve megosztották egymással az evangélium tantételeivel kapcsolatos érzéseiket. Rajzoltatott vele egy szemléltető ábrát is, melyen megjelölték a halandóság előtti létet, e földi életet, valamint minden egyes lépést, amelyet meg kell tennie ahhoz, hogy visszatérjen Mennyei Atyához, és Vele éljen. Édesapja bizonyságát tette a szabadulás tervének minden egyes lépéséről, miközben megtanította azt neki.

Amikor leánya felnőttként visszagondolt erre az élményére, azt mondta: „Soha nem fogom elfelejteni apám szeretetét, amikor azt az időt velem töltötte. […] Azt hiszem, ez az élmény volt az egyik legfőbb ok, hogy bizonyságom volt az evangéliumról, amikor megkeresztelkedtem” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás, 129.).

Céltudatos és állandó erőfeszítést követel úgy tanítani, hogy gyermekeink megértsék. Tantételek és példa által is kell tanítani, különösen úgy, hogy segítünk gyermekeinknek a tanultak szerint élni.

Harold B. Lee elnök azt tanította: „Ha nem tapasztaljuk meg valamely evangéliumi tantétel alkalmazását, akkor sokkal nehezebb hinni abban a tantételben” (Az egyház elnökeinek tanításai: Harold B. Lee [2001]. 121).

Én először akkor tanultam imádkozni, amikor a családommal letérdeltünk a családi imához. Miközben hallgattam a szüleim imáit, és segítettek nekem elmondani első imáimat, megtanultam az ima nyelvezetét. Megtanultam, hogy beszélhetek Mennyei Atyámhoz, és útmutatást kérhetek tőle.

Édesanyám és édesapám minden egyes reggel összehívtak minket a konyhaasztal köré, és reggeli előtt letérdeltünk egy családi imához. Minden étkezésnél imádkoztunk. Esténként lefekvés előtt letérdeltünk a nappaliban, és családi imával zártuk a napot.

Habár gyermekként még sok mindent nem értettem az imával kapcsolatban, az imádkozás olyannyira beleivódott az életembe, hogy soha nem hagytam fel vele. Még mindig tanulok, és az ima hatalmáról való értésem még mindig növekszik.

Jeffrey R. Holland elder ezt mondta: „Mindannyian tudjuk, hogy az evangéliumi üzenet sikere azon múlik, hogy azt oly módon tanítsák, értsék és éljék, hogy a benne rejlő boldogság és szabadulás ígérete megvalósulhasson” (“Teaching and Learning in the Church” [worldwide leadership training meeting, Feb. 10, 2007], Liahona, June 2007, 57).

Az evangélium tanainak tökéletes megértése élethossziglan tartó folyamat, és sorról sorra, előírásról előírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit történik (lásd 2 Nefi 28:30). Miközben a gyermekek tanulnak, és a tanultak szerint cselekszenek, értelmük kitágul, ami további tanuláshoz, további tettekhez, és még nagyobb és maradandóbb megértéshez vezet.

Akkor tudhatjuk, hogy gyermekeink kezdik megérteni a tant, amikor fenyegetés vagy jutalmazás nélkül látjuk azt megnyilvánulni a viselkedésükben és a cselekedeteikben. Amikor gyermekeink megtanulják megérteni az evangéliumi tanokat, önállóbbak és felelősségteljesebbek lesznek. Ők is kiveszik részüket a családot érő kihívások leküzdésében, és pozitívan járulnak hozzá otthonunk környezetéhez és családunk sikeréhez.

Akkor tanítjuk gyermekeinket megértésre, amikor kihasználunk minden tanítási alkalmat, meghívjuk a Lelket, példát mutatunk, és segítünk nekik a tanultak szerint élni.

Amikor belenézünk egy apró újszülött szemébe, eszünkbe jut a dal:

Isten gyermeke vagyok,
Oly nagyon vágyom rá,
Hogy megértsem Atyám szavát,
Míg időm le nem jár.
Vezess engem, járj mellettem,
Mutasd az utat!
Tanítsd meg, hogy mit tegyek,
Hogy Vele éljek majd!
(Isten gyermeke vagyok. Himnuszok, 189. sz.; kiemelés hozzáadva)

Imádkozom, hogy így legyen. Jézus Krisztus nevében, ámen.