Hogy megkerülhessen az elveszett

Írta: M. Russell Ballard elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából


Amikor törekedtek Krisztus evangéliuma és tana szerint élni, a Szentlélek vezetni fog benneteket és családotokat.

Fivéreim és nőtestvéreim, a szentírások szerint a Liahóna „egy míves kivitelű göm[b]” volt, két mutatóval ellátva; „az egyik az utat mutatta, hogy [Lehi atya családja] merre menj[en] a vadonban” (1 Nefi 16:10).

Azt hiszem, tudom, miért ámult Lehi oly nagyon, amikor először meglátta, hiszen jól emlékszem a saját reakciómra, amikor először láttam egy GPS-t. Úgy véltem, hogy az egy modernkori „különös mívű” szerkezet. Valamiképp, oly módon, amit el sem tudok képzelni, ez a kicsi eszköz ott bent a telefonomban pontosan meg tudja mutatni, hol vagyok, és meg tudja mondani, hogyan jussak el oda, ahova menni szeretnék.

A GPS áldás mind feleségemnek, Barbarának, mind pedig nekem. Barbarának azt jelenti, hogy nem kell szólnia, hogy álljak meg és kérjek útbaigazítást, nekem pedig azt jelenti, hogy igazam lesz, amikor azt mondom, hogy „nem kell útbaigazítást kérnem, mert pontosan tudom, hova megyek”.

Nos, testvéreim, rendelkezésünkre áll egy olyan eszköz, amely sokkal figyelemreméltóbb a legtökéletesebb GPS-nél. Mindenki eltéved valahol, valamikor, valamilyen mértékben. A Szentlélek sugalmazásai által adatik meg, hogy biztonságban visszavitethetünk a helyes ösvényre, és a Szabadító engesztelő áldozata az, ami visszavezethet minket otthonunkba.

Az eltévedés vonatkozhat teljes társadalmakra is, nem csupán egyénekre. Olyan időben élünk, amikor a világ java eltévedt, különösen ami az értékeket és a fontossági sorrendet illeti az otthonainkban.

Száz évvel ezelőtt Joseph F. Smith elnök a boldogságot közvetlenül a családdal kapcsolta össze, és arra intett bennünket, hogy erőfeszítéseinket az otthonra összpontosítsuk. Ezt mondta: „Az otthontól elkülönülten, attól távol nincs valódi boldogság… Nincs boldogság szolgálat nélkül, és nincs nagyobb szolgálat annál, ami isteni intézménnyé alakítja az otthont [és ami] elősegíti és megőrzi a családi életet. […] Meg kell újítani az otthonokat” (lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph F. Smith [1998]. 34, 382, 384.).

Meg kell újítani otthonainkat és családjainkat ebben az egyre anyagiasabb és Istentől egyre távolodó világban. Megdöbbentő példa erre a házasság egyre fokozottabb semmibe vétele itt az Egyesült Államokban. Az idén a New York Times arról számolt be, hogy „a házasságon kívül született gyermekek aránya átbillentette a mérleg nyelvét: a 30 évnél fiatalabb amerikai nőknek több mint a fele házasságon kívül hozta világra gyermekét” (Jason DeParle and Sabrina Tavernise, “Unwed Mothers Now a Majority Before Age of 30,” New York Times, Feb. 18, 2012, A1).

Azt is tudjuk, hogy az Egyesült Államokban kötött házasságoknak közel fele válással végződik. Még akik nem is bontják fel házasságukat, gyakran eltévednek azáltal, hogy hagyják, hogy más dolgok megbolygassák családi kapcsolataikat.

Ugyanilyen aggályos az egyre mélyülő szakadék a gazdagok és a szegények között, valamint azok között, akik törekednek a családi értékek és kötelezettségek megőrzésére, és akik már feladták. A statisztikák szerint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, és ennélfogva alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők kevésbé valószínű, hogy házasságra lépnek és egyházi életet élnek, viszont nagyobb valószínűséggel keverednek bűnügyekbe és születnek házasságon kívüli gyermekeik. Ez a tendencia hasonlóan aggasztó a világ többi részén. (Lásd W. Bradford Wilcox et al, “No Money, No Honey, No Church: The Deinstitutionalization of Religious Life among the White Working Class,” available at www.virginia.edu/marriageproject/pdfs/Religion_WorkingPaper.pdf.)

Sokak nézeteivel ellentétben úgy tűnik, hogy a boldogulással és az iskolázottsággal arányosan az emberek nagyobb valószínűséggel élnek hagyományos családban és családi értékek szerint.

Az igazi kérdés természetesen az ok és az okozat összefüggése. Vajon azért vannak bizonyos társadalmi rétegekben erősebb értékek és családok, mert iskolázottabbak és vagyonosabbak, vagy azért iskolázottabbak és vagyonosabbak, mert ragaszkodnak értékeikhez és erős családjaikhoz? Ebben a világméretű egyházban tudjuk, hogy az utóbbiról van szó. Amikor az emberek családi és vallási elkötelezettséget vállalnak az evangélium tantételei iránt, akkor kezdenek jobban boldogulni lelkileg, és gyakorta fizikailag is.

És természetesen a társadalom egésze is megerősödik, amikor a családok megerősödnek. A család és az értékek iránti elkötelezettség jelenti az alapvető okot, szinte minden más csupán okozat. Amikor a párok házasságot kötnek és kötelezettségeket vállalnak egymás iránt, azzal nagy mértékben növelik gazdasági jólétük esélyeit is. Amikor a gyermekek a házasság kötelékein belül jönnek világra, és van édesanyjuk és édesapjuk egyaránt, akkor a foglalkozásbeli sikerre való lehetőségeik és annak valószínűsége az egekbe szöknek. És amikor a családok együtt dolgoznak és játszanak, a szomszédságok és közösségek virágoznak, a gazdaság javul, és kevesebb költséges kormányzati védőhálóra van szükség.

Tehát a rossz hír az, hogy a családok összeomlása egy seregnyi társadalmi és gazdasági probléma gyökere. A jó hír viszont az, hogy – mint bármely ok-okozati összefüggés esetében – a probléma visszafordítható, ha változtatunk a kiváltó okon. Az egyenlőtlenség megszűnik, ha az emberek helyes tantételek és értékek mentén élnek. Fivéreim és nőtestvéreim, egész életünk leglényegesebb oka a családunk! Ha ennek az ügynek szenteljük magunkat, akkor életünk minden területén javulást fogunk tapasztalni, és népként és egyházként is példaként és jelzőfényként fogunk szolgálni a föld minden népe számára.

De ez nem könnyű egy olyan világban, ahol a szívek több irányba fordulnak, és ahol olybá tűnik, mintha az egész planéta folytonos mozgásban és változásban állna minden korábban elképzelt iramot felülmúlva. Semmi sem marad ugyanaz sokáig. A divatirányzatok, a trendek, az aktuális hóbortok, a politikai korrektség, sőt, még a jó és a rossz megítélése is folytonosan váltakozik és változik. Amint azt Ésaiás próféta megjövendölte, a rossz jónak láttatik, a jó pedig rossznak (lásd Ésaiás 5:20).

A lelki választóvonal egyre szélesebbé válik, amint a gonoszság egyre megtévesztőbb és ravaszabb lesz, sötét mágnesként vonzva magához az embereket – csakúgy, ahogyan az igazság és világosság evangéliuma magához vonzza a föld becsületes szívű, tiszteletreméltó embereit, akik arra törekszenek, ami erkölcsös és jó.

Talán viszonylag kisszámúak vagyunk, de ennek az egyháznak a tagjaiként képesek vagyunk átnyúlni eme egyre szélesedő szakadékok felett. Ismerjük a Krisztus-központú szolgálat erejét, amely összehozza Isten gyermekeit, lelki vagy gazdasági helyzetüktől függetlenül. Egy évvel ezelőtt az Első Elnökség arra kért minket, hogy vegyünk részt egy szolgálati napon az emberek önellátását elősegítő jóléti program fennállásának 75. évfordulója alkalmából. Egyháztagjaink sokmillió órányi hozzájárulást tettek szerte a világon.

Az egyház biztonságos kikötő ezen a viharos tengeren, horgony a változás és megosztottság tajtékzó vizein, és jelzőfény azok számára, akik értékelik és keresik az igazlelkűséget. Az Úr eszközként használja ezt az egyházat arra, hogy gyermekeit kihúzza a világból evangéliuma védelmébe.

Illés lelke, amely nem ismer határokat, szintén nagy erőt jelent az Úrnak a gyermekei örök rendeltetésére vonatkozó céljaiban. Malakiás szavaival szólva a Szentlélek Lelke „az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz” (Malakiás 4:6).

Az egyház a szív ilyesforma fordulásának példájaként és a jó előmozdítójaként áll a világban. Azon egyháztagok között, akik a templomban kötnek házasságot és rendszeresen részt vesznek a vasárnapi gyűléseken, a válások száma jelentősen alacsonyabb, mint a világban, a családok pedig szorosabb kötelékben maradnak, és gyakrabban kommunikálnak. Családjaink egészsége jobb, és több évvel magasabb a várható élettartamunk, mint az össznépesség átlaga. Egy főre lebontva több anyagi erőforrást biztosítunk, több szolgálatot nyújtunk a szükséget látóknak, és nagyobb valószínűséggel szerzünk magasabb iskolai végzettséget. Nem azért mutatok rá ezekre a dolgokra, hogy dicsekedjek, hanem hogy tanúságot tegyek amellett, hogy az élet jobb (és sokkal boldogabb), amikor a szívek a család felé fordulnak, és amikor a családok Krisztus evangéliumának világosságában élnek.

Mit tehetünk hát, hogy ne tévedjünk el? Elsőként hadd javasoljam, hogy állítsunk fel fontossági sorrendet! Mindent, amit az otthonon kívül tesztek, tegyétek mindannak alárendeltjévé és támaszává, ami az otthonban történik. Ne feledjétek Harold B. Lee elnök tanácsát, miszerint „[a legfontosabb munka], amelyet valaha is végeztek majd, saját otthonotok falain belül lesz” (Az egyház elnökeinek tanításai: Harold B. Lee [2000]. 134.), valamint David O. McKay elnök időtálló mondását: „Semmilyen más siker nem ellensúlyozhatja az otthon elszenvedett kudarcot” (idézve: J. E. McCulloch, Home: The Savior of Civilization [1924], 42; in Conference Report, Apr. 1935, 116).

Úgy szervezzétek meg magánéleteteket, hogy jusson idő az imára, a szentírásokra és a családi tevékenységekre! Bízzatok a gyermekeitekre olyan feladatokat otthon, amelyek munkára tanítják őket! Tanítsátok meg nekik, hogy az evangélium szerinti élet távol fogja tartani őket az interneten, a médiában és a videojátékokban megmutatkozó szennytől, erkölcstelenségtől és erőszaktól! Nem fognak eltévedni, és készen állnak majd eleget tenni a felelősségeiknek, amikor megadatnak nekik.

Másodszor, a helyes sorrendben kell megtennünk a dolgokat! Először a házasság, aztán a család. A világ túl nagy része feledkezett meg a dolgok e természetes rendjéről, és azt gondolják, meg tudják változtatni, vagy akár fel is tudják cserélni őket. Hittel űzzétek el félelmeiteket! Bízzatok Isten útmutató hatalmában!

Ti, akik még nem vagytok házasok, fordítsatok gondos figyelmet örökkévaló társatok megtalálására! Fiatalemberek, emlékezzetek még valamire, amit Joseph F. Smith elnök mondott: „Az agglegénység… a felületes lélekkel elfogadtatj[a] azt a gondolatot, hogy [ez] kívánatos dol[og], ugyanis minimális felelősséggel já[r]. […] Az igazi hiba a fiatalemberekben rejlik. Koruk szabadsága letéríti őket a kötelesség és felelősség ösvényéről. […] Húgaik ennek áldozatai…, [akik] házasságot kötnének, ha tudnának, [és] örömmel magukra vennék a családi élettel járó kötelességeket” (Gospel Doctrine, 5th ed. [1939], 281).

Nektek pedig, fiatal nők, hozzátenném, hogy ti se tévesszétek szem elől ezt a felelősséget. Nincs karrier, amely oly megelégedést tudna nyújtani, mint a gyermeknevelés. És amikor eléritek az én életkoromat, még inkább felismeritek ennek igazságát.

Harmadszor, nektek, férjeknek és feleségeknek egyenlő feleknek kell lennetek házasságotokban. Olvassátok el gyakran és értsétek meg a családról szóló kiáltványt, és kövessétek a benne szereplő útmutatást! Minden formáját kerüljétek a hamislelkű uralomnak! Senki sem birtokolja házastársát vagy gyermekeit – Isten mindannyiunk Atyja, és hogy segítsen hasonlóbbá válnunk Őhozzá, megadta nekünk a kiváltságot, hogy saját családunk lehessen, akik azelőtt csakis az Övéi voltak. Gyermekeiként meg kell tanulnunk szeretnünk Istent az otthonainkban, és tudnunk kell, hogy Hozzá fordulhatunk segítségért, amikor szükségünk van rá. Akár házas valaki, akár egyedülálló, mindenki boldog lehet és támaszt nyújthat, bármilyen családja legyen is.

És végezetül, használjátok ki az egyház családi forrásait! A gyermeknevelésben a családok támaszkodhatnak az egyházközség segítségére. Támogassátok a papsági és segédszervezeti vezetőket, és velük közösen munkálkodva teljes mértékben aknázzátok ki az egyház fiataloknak és családoknak szóló programjait! Tartsátok szem előtt Lee elnök másik kiváló meglátását: hogy az egyház az az állványzat, melynek segítségével örökkévaló családokat építünk (lásd Tanítások: Harold B. Lee [2000]. 148.).

Nos, ha bármilyen ok miatt akár egyénileg, akár családként eltévedtetek, akkor nem kell mást tennetek, mint alkalmazni a Szabadító Lukács 15. fejezetében álló tanításait, hogy korrigáljátok az útirányt. A Szabadító itt arról beszél, hogy miként kereste a pásztor az elveszett juhot és az asszony az elveszett drakhmát, illetve milyen fogadtatásban volt része a tékozló fiúnak, amikor hazatért. Miért tanította Jézus ezeket a példázatokat? Azért, mert szerette volna, ha tudjuk, hogy egyikünk sem fog annyira eltévedni és elveszni, hogy ne találnánk vissza az útra az Ő engesztelése és tanításai révén.

Amikor törekedtek Krisztus evangéliuma és tana szerint élni, a Szentlélek vezetni fog benneteket és családotokat. Lesz egy lelki GPS-etek, amely mindig megmondja, hol vagytok és merre mentek. Tanúságomat teszem arról, hogy az emberiség feltámadt Megváltója mindannyiunkat szeret, és megígérte nekünk, hogy ha követjük Őt, akkor biztonságban visszavezet minket Mennyei Atyánk színe elé. Erről teszem tanúságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.