Megérte-e?

Írta: David F. Evans elder

a Hetvenektől


Az evangélium természetes módon történő megosztása azokkal, akikkel törődünk és akiket szeretünk, életünk munkája és öröme lesz.

Ezen a mostani konferencián és a közelmúltban tartott más gyűléseken1 is sokan eltűnődtünk azon, hogy mi mindent tehetnénk a saját lakhelyünkön, amivel segíthetnénk felépíteni az Úr egyházát, és ami által valódi növekedést érhetnénk el.

A legfontosabb munkát – ebben és minden más fontos törekvésben – mindig is a saját otthonunkban a családunkon belül fogjuk végezni.2 Az egyház megalapítása és a valódi gyarapodás elsősorban a családokon belül fog végbemenni.3 Meg kell tanítanunk gyermekeinknek az evangélium alapelveit és tantételeit. Segítenünk kell nekik kialakítani a Jézus Krisztusba vetett hitet, és fel kell készítenünk őket arra, hogy nyolc évesen megkeresztelkedhessenek.4 Nekünk is hithűnek kell lennünk, hogy példaként lássák az Úr és az Ő egyháza iránti szeretetünket. Mindez segít, hogy a gyermekeink örömöt leljenek a parancsolatok betartásában, boldogok legyenek a családban, és hálával szolgáljanak másokat. Otthonunkban azt a mintát kell követnünk, amelyet Nefi is mutatott számunkra, mikor a következőket mondta:

„[S]zorgalmasan dolgozunk, hogy… meggyőzzük gyermekeinket…, hogy higgyenek Krisztusban, és békéljenek meg Istennel…

Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk, és próféciáink szerint írunk, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért.”5

Szorgalmasan azon munkálkodunk, hogy ezeket az áldásokat gyermekeink számára is biztosítsuk azáltal, hogy velük együtt részt veszünk az egyházi gyűléseken, családi esteket tartunk, és együtt olvassuk a szentírásokat. Naponta imádkozunk a családunkkal, elhívásokat fogadunk el, meglátogatjuk a betegeket és a magányosokat, továbbá számos más olyan dolgot teszünk, mely által gyermekeink tudhatják, hogy szeretjük őket, szeretjük Mennyei Atyánkat és az Ő Fiát, és szeretjük az Ő egyházukat is.

Krisztusról beszélünk és jövendölünk, amikor egy családi est leckét tanítunk, vagy leülünk egy gyermek mellé, és megosztjuk vele az iránta érzett szeretetünket, illetve a visszaállított evangéliumról való bizonyságunkat.

Krisztusról írhatunk, amikor levelet írunk azoknak, akik távol vannak tőlünk. A misszióban lévők, a hadseregben szolgáló fiak és leányok, és minden szerettünk áldásban részesül a leveleink által. Az otthonról küldött levelek nem csupán rövid e-mailek. Az igazi leveleket lehetőségünk van kézbe venni, rajtuk elgondolkodni és becsesen őrizgetni.

A gyermekeinknek segíthetünk a Szabadító engesztelésére támaszkodni, és megismerni egy szerető Mennyei Atya megbocsátását azáltal, hogy szülőkként mi magunk is szeretetet és megbocsátást gyakorlunk, mely által a gyermekeink nem csupán hozzánk kerülnek közelebb, hanem hitük is épülni fog annak köszönhetően, hogy tudják, Mennyei Atyjuk szereti őket, és ha igyekeznek bűnbánatot tartani, valamint jobban tenni a dolgukat és jobbá válni, Ő meg fog bocsátani nekik. Bíznak majd ebben az igazságban, mivel ugyanezt már földi szüleiktől is megtapasztalták.

A saját családunkon belül végzett munkán felül Nefi azt tanította, hogy „szorgalmasan dolgozunk…, hogy meggyőzzük… testvéreinket is, hogy higgyenek Krisztusban, és békéljenek meg Istennel”6. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként mindegyikünk rendelkezik az evangélium megosztásának áldásával és felelősségével. Néhányan, akiknek szükségük van az evangéliumra az életükben, még nem tagjai az egyháznak. Vannak, akik egyszer már közöttünk voltak, de most újra érezniük kell azt az örömet, amit életük egy korábbi időszakában, az evangélium elfogadásakor éreztek. Az Úr egyaránt szereti azt az embert, aki még soha nem rendelkezett az evangéliummal, és azt is, aki most tér vissza Hozzá.7 Sem Ő, sem mi nem teszünk különbséget. Mindez ugyanaz a munka. A lélek értéke az – akármilyen állapotban is van –, amely nagy a mi Mennyei Atyánk, a Fia és a mi szemünkben is.8 Mennyei Atyánk és az Ő Fia munkája az, hogy a körülményeiktől függetlenül véghezvigye az Ő összes gyermeke „halhatatlanságát és örök életét”9. Nekünk pedig áldás, hogy segíthetünk e nagyszerű munkában.

Thomas S. Monson elnök elmagyarázta, hogyan segíthetünk, amikor ezt mondta: „A misszionáriusi élményeinknek frissnek kell lenniük. Nem elegendő hátradőlni, és múltbéli élményeken elmélkedni. Az elégedettség érzéséhez folyamatosan és természetes módon kell megosztanunk az evangéliumot.”10

Az evangélium természetes módon történő megosztása azokkal, akikkel törődünk és akiket szeretünk, életünk munkája és öröme lesz. Hadd osszak meg veletek két ilyen élményt.

Dave Orchard Salt Lake Cityben nőtt fel, ahol a barátai zöme egyháztag volt. Nagy hatást gyakoroltak rá, a környékükön élő egyházi vezetők pedig állandóan meghívták őt az egyházi tevékenységekre. A barátai ugyanezt tették. Noha akkor még nem csatlakozott az egyházhoz, fiatal éveiben mégis áldott volt, hogy jóságos utolsó napi szent barátok és egyházi tevékenységek voltak rá hatással. Mikor főiskolás lett, elköltözött otthonról, legtöbb barátja pedig elment missziót szolgálni. Az életére gyakorolt hatásuk hiányzott neki.

Dave egyik középiskolai barátja még otthon lakott. Ez a barát minden héten találkozott a püspökkel, hogy életét helyes irányba terelje, és idővel missziót tudjon majd szolgálni. Dave-vel később szobatársak lettek, és ahogy ez teljesen természetes, arról is beszéltek, hogy a fiú akkor még miért nem teljesíthetett misszionáriusi szolgálatot, és miért kellett oly gyakran találkoznia a püspökkel. A barát háláját és tiszteletét fejezte ki a püspökéért, valamint azért, hogy lehetősége van a bűnbánatra és a szolgálatra. Azután megkérdezte Dave-től, hogy volna-e kedve elkísérni őt a következő interjúra. Micsoda felkérés! Barátságukat és körülményeiket tekintve azonban mindez teljesen természetesnek számított.

Dave elfogadta a meghívást, és hamarosan maga is találkozni kezdett a püspökkel. Mindezek hatására úgy döntött, hogy találkozni fog a misszionáriusokkal is. Bizonyságot nyert arról, hogy az evangélium igaz, és kitűzték a keresztelője időpontját. Dave-et a püspök keresztelte meg, egy évvel később pedig Dave Orchard és Katherine Evans templomi házasságot kötött. Öt gyönyörű gyermekük van. Katherine az én kishúgom. Örökké hálás leszek ezért a jó barátért, aki a püspökkel együtt elhozta Dave-et az egyházba.

Amikor Dave a megtéréséről beszélt, és bizonyságát tette ezen események kapcsán, feltette a kérdést: „És hogy megérte-e? A barátok, a fiatalok vezetői és a püspököm éveken át tartó összes fáradozása vajon megérte-e az erőfeszítést, hogy csupán egy fiú megkeresztelkedjen?” Katherine-re és az öt gyermekükre mutatva ennyit mondott: „Nos, a feleségem és öt gyermekünk szempontjából a válasz az, hogy igen.”

Amikor az evangéliumot megosztjuk, soha nem „csupán egyetlen fiúról” van szó. Amikor valaki megtér vagy visszatér az Úrhoz, egy egész család kerül megmentésre. Miközben Dave és Katherine gyermekei felcseperedtek, mindegyikük befogadta az evangéliumot. Egy lány és két fiúgyermek már szolgált misszionáriusként, egy másik pedig éppen most kapta meg az elhívását, hogy az Alpok Német Nyelvű Misszióban szolgáljon. A két legidősebb gyermek már templomi házasságot kötött, a legfiatalabb pedig most középiskolás, és minden tekintetben hithű életet él. Megérte-e? Hát persze, hogy megérte!

Eileen Waite nőtestvér is ott volt azon a cövekkonferencián, ahol Dave Orchard megosztotta megtérésének történetét. Az egész konferencia alatt egyfolytában a saját családja járt az eszében, de különösen nővére, Michelle, aki már régóta nem járt az egyházba. Michelle elvált, és négy gyermeket próbált felnevelni. Eileen úgy érezte, hogy bizonyságával együtt küldenie kell neki egy példányt M. Russell Ballard elder Az ember boldogságkeresése című könyvéből. Így is tett. A következő héten egy barát azt mondta Eileennek, hogy ő is úgy érezte, hogy fel kellene vennie a kapcsolatot Michelle-lel. Ez a barát szintén küldött egy kis levelet neki a bizonyságával, melyben szeretetéről biztosította. Hát nem érdekes, hogy a Lélek milyen gyakran számos emberen keresztül munkálkodik egyetlen ember megsegítésén?

Telt-múlt az idő. Michelle felhívta Eileent, hogy megköszönje neki a könyvet. Elmondta neki, hogy egyre inkább felismerte, hogy lelkileg kiüresedett az élete. Eileen elmondta, hogy tudja, hogy az általa hiányolt békesség az evangéliumban található meg. Elmondta neki, mennyire szereti, és hogy azt akarja, hogy boldog legyen. Michelle elkezdett változtatni néhány dolgon az életében. Hamarosan találkozott egy csodálatos férfival, aki tevékeny volt az egyházban. Összeházasodtak, egy évvel később pedig a Utahi Ogden templomban egymáshoz pecsételték őket. Nemrégiben Michelle 24 éves fia is megkeresztelkedett.

A többieket Michelle családjában, és mindazokat, akik még nem tudják, hogy ez az egyház igaz, arra buzdítom, hogy imádságos lélekkel gondolkozzanak el róla, hogy igaz-e az egyház. Engedjétek, hogy családotok, barátaitok és a misszionáriusok segítsenek ebben. Amikor pedig már tudjátok, hogy igaz – mert az –, jöjjetek és hozzánk hasonlóan tegyétek meg a kellő lépést.

A történet vége még nem lett megírva, de e csodálatos asszony és családja máris hatalmas áldásokban részesültek, amikor mindazok, akik szerették őt, e sugalmazás hatására cselekedtek, és természetes módon megosztották vele bizonyságukat és visszahívták őt az egyházba.

Sokat gondolkodtam erről a két élményről. Egy fiatalember, aki saját élete rendbehozatalán munkálkodott, segített egy másik fiatalembernek, aki pedig az igazságot kereste. Egy asszony megosztotta bizonyságát és hitét a nővérével, aki már 20 éve eltávolodott az egyháztól. Ha imában megkérdezzük Mennyei Atyánkat, hogy kinek segíthetünk, és megígérjük, hogy a kapott sugalmazás szerint fogunk cselekedni, Ő tudatni fogja velünk, hogyan segíthetünk, megválaszolja az imáinkat, mi pedig eszközökké válunk az Ő kezében munkájának elvégzésében. Amikor a Lélek sugalmazásaira szeretettel reagálunk, az felgyorsítja a folyamatot.11

Miközben e példákat hallgattátok arról, hogyan osszuk meg az evangéliumot természetes módon azokkal, akik kedvesek számunkra, rájöhettetek, hogy bizonyára sokatoknak volt már Eileen Waite-éhez hasonló élménye. Eszetekbe jutott valaki, akit fel kellene karolnotok, és vagy vissza kellene hívnotok, vagy pedig meg kellene vele osztanotok a Jézus Krisztus evangéliuma iránti érzéseiteket. Én arra kérlek benneteket, hogy késedelem nélkül reagáljatok az ilyen sugalmazásokra! Beszéljetek a barátotokkal vagy családtagotokkal! Mindezt pedig természetes módon tegyétek meg! Tudassátok velük, hogy szeretitek őket és az Urat! A misszionáriusok is segíthetnek. Ugyanazt tanácsolom, amit Monson elnök is oly sokszor tanácsolt már erről az emelvényről: „Soha ne halogassátok a sugalmazás követését!”12 Miközben a sugalmazás szerint és szeretettel cselekedtek, figyeljétek meg, ahogy Mennyei Atyánk majd a ti hajlandóságotokat használja arra, hogy csodát műveljen a ti életetekben és annak az embernek az életében, akivel törődtök.13

Drága fivéreim és nőtestvéreim, fel tudjuk építeni az Ő egyházát, és valódi növekedést láthatunk, miközben azon fáradozunk, hogy az evangélium áldásait eljuttassuk a családunkhoz és a szeretteinkhez. Ez Mennyei Atyánk és az Ő szeretett Fia munkája. Tudom, hogy Ők élnek és válaszolnak az imákra. Ha a sugalmazásaik szerint cselekszünk, és hiszünk abban, hogy Ők képesek csodákat véghezvinni, azok meg is fognak történni, és életek változnak majd meg. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Show References

  1.  

    1. Lásd Világméretű Vezetőképző Gyűlés, 2012. feb. 11., LDS.org.

  2.  

    2. Lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Harold B. Lee (2000). 134.

  3.  

    3. Lásd Boyd K. Packer: Papsági hatalom otthon, Világméretű Vezetőképző Gyűlés, 2012. feb. 11., LDS.org.

  4.  

    4. Lásd Tan és a szövetségek 68:25–28.

  5.  

    5.  2 Nefi 25:23, 26.

  6.  

    6.  2 Nefi 25:23.

  7.  

    7. Lásd Lukács 15:4–7.

  8.  

    8. Lásd Tan és a szövetségek 18:10.

  9.  

    9.  Mózes 1:39.

  10.  

    10. “Status Report on Missionary Work: A Conversation with Elder Thomas S. Monson, Chairman of the Missionary Committee of the Council of the Twelve,” Ensign, Oct. 1977, 14.

  11.  

    11. Lásd Thomas S. Monson: Buzgón munkálkodva, Liahóna, 2004. nov. 56–59; Mentésre fel! Liahóna, 2001. júl. 57–60; Ensign, May 2001, 48–50; “The Doorway of Love,” Liahona Oct. 1996, 2–7.

  12.  

    12. Lásd Ann M. Dibb, “My Father Is a Prophet” (Brigham Young University–Idaho devotional, Feb. 19, 2008), byui.edu/devotionalsandspeeches; Thomas S. Monson: Álljatok kijelölt helyeteken!, Liahóna, 2003. máj. 54–57; Légy nyugodt!, Liahóna, 2002. nov. 53–56; Papsági hatalom, Liahóna, 2000. jan. 58–61; “The Spirit Giveth Life,” Ensign, May 1985, 68–70.

  13.  

    13. Thomas S. Monson elnök mellett más próféták is tanítottak ugyanerről az alapelvről. Spencer W. Kimball elnök például a Lélek általi sugalmazások szerinti cselekvés fontosságáról beszélt, amikor a következőket mondta: „Isten valóban figyel minket, és vigyáz ránk. Általában azonban egy másik ember által elégíti ki a szükségleteinket. Ezért elengedhetetlenül fontos az, hogy szolgáljuk egymást a királyságban.” (Az egyház elnökeinek tanításai: Spencer W. Kimball [2006]. 89.)