Buzgón munkálkodjunk!

Írta: M. Russell Ballard elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából


Nagyszerű dolgok történnek és könnyebbek lesznek a terhek a sok dolgos kéz által, melyek buzgón munkálkodnak a jó ügyben.

Perry elder, valószínűleg te vagy a legfiatalabb 90 éves az egész egyházban. Láttátok, hogy kiugrott a székéből?

Szeretett fivéreim és nővéreim, minden alkalommal, amikor egy friss, érett fürtös paradicsomot vagy egy fáról frissen leszedett zamatos barackot eszem, a gondolataim visszarepítenek 60 évvel ezelőttre, amikor édesapámnak volt egy kis gyümölcsöse a utahi Holladayben. Méheket is tartott, hogy azok beporozzák a barackvirágokat, melyekből végül hatalmas, ízletes barackok nőttek.

Édesapán nagyon szerette ezeket a gyengéd kis méheket, és csodálta, ahogy több ezren együtt dolgozva alakították át a barackvirágokról összegyűjtött nektárt édes, aranysárga mézzé, mely a természet egyik legjótékonyabb eledele. Sőt, a táplálkozástudományi szakemberek azt állítják, hogy ez egyike azon élelmiszereknek, melyekben megtalálható az összes olyan anyag – enzimek, vitaminok, ásványi anyagok és víz –, mely az élet fenntartásához szükséges.

Édesapám mindig is be akart vonni a kaptárokkal való munkájába, én azonban boldogan engedtem át neki a méhekről való gondoskodást. Azóta azonban tanultam egy keveset e roppant magas szinten szervezett kaptárok működéséről, melyekben átlagosan mintegy 60 000 méh szorgoskodik.

A méheket az ösztöneik vezetik arra, hogy virágokat porozzanak be, begyűjtsék a nektárt, majd pedig mézzé sűrítsék azt. E bámulatos megszállottságukat a mi Teremtőnk véste a génjeikbe. Becslések szerint a kaptárban élő mintegy 20–60 000 méhnek fél kilónyi méz előállításához több millió virágot kell meglátogatnia, és annyit kell repülnie, hogy a földet kétszer is megkerülhetnék. Rövid, a csupán néhány hét és négy hónap között tartó életciklusa alatt egyetlen méh csupán egytizenketted kanálnyi mézzel járul hozzá kaptárja méz-előállításához.

Habár a teljes mennyiséghez képest mindez látszólag jelentéktelennek tűnik, mindegyik méh egytizenketted teáskanálnyi méze létfontosságú a kaptár életéhez. A méhek egymásra vannak utalva. Mindaz a munka, ami csupán néhány méh számára megerőltető lenne, könnyebbé válik, mivel mindegyik méh szorgalmasan hozzáteszi a saját részét.

A méhkaptár mindig is fontos jelkép volt az egyházunk történetében. A Mormon könyvéből megtudhatjuk, hogy a járediták kaptárakat vittek magukkal (lásd Ether 2:3), amikor évezredekkel ezelőtt az amerikai kontinensre utaztak. Brigham Young is a méhkaptárt választotta jelképként, hogy a pionírokat ezzel is arra a közös erőfeszítésre ösztönözze és inspirálja, melyre azért volt szükségük, hogy a Nagy-sóstót körülvevő kopár sivatagból létrehozzák azt a termékeny völgyet, melyet ma élvezhetünk. Mi pedig az ő közös jövőképük haszonélvezői vagyunk.

A méhkaptár szimbóluma számos templomunk külső és belső díszítésén is megtalálható. Ez a pulpitus, ahol most állok, abból a diófából készült, mely Gordon B. Hinckley elnök kertjében nőtt, és méhkaptárakat ábrázoló faragások díszítik.

Ez az egész jelképrendszer egyetlen tényre mutat rá: nagyszerű dolgok történnek és könnyebbek lesznek a terhek a sok dolgos kéz által, melyek buzgón munkálkodnak a jó ügyben (lásd T&Sz 58:27). Képzeljétek csak el, hogy a több milliónyi utolsó napi szent mi mindent tudna véghezvinni a világban, ha az Úr Jézus Krisztus tanításai iránti összpontosított elkötelezettségünkben a méhekhez hasonlóan tudnánk együttműködni.

A Szabadító azt tanította, hogy az első és legnagyobb parancsolat a következő:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. […]

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Máté 22:37; 39–40).

A Szabadító szavai egyszerűek, jelentésük mégis igen nagy jelentőséggel bír. Szeretnünk kell Istent, és úgy kell szeretnünk és gondoskodnunk a felebarátainkról, mint saját magunkról. Képzeljétek csak el, hogy mennyi jót tehetnénk a világban, ha Krisztus követőiként összefogva lelkesen és tevékenyen reagálnánk mások szükségleteire és szolgálnánk a körülöttünk lévőket – a családjainkat, barátainkat, szomszédjainkat és polgártársainkat.

Ahogy Jakab evangéliuma is megjegyzi, a tiszta vallás legjobb meghatározása maga a szolgálat (lásd Jakab 1:27).

Olvashatunk mindarról a szolgálatról, melyet az egyháztagok világszerte nyújtanak, különösen pedig arról az emberbaráti szolgálatról, melyet valamilyen válság, tűzvész, áradások, hurrikánok és tornádók után nyújtanak. Eme igen nagyra értékelt és szükséges szolgálatok továbbra is alkalmat adnak egymás terhének könnyítésére. De mi a helyzet a mindennapi életünkkel? Milyen együttes hatással járhatna a naponta elvégzett milliónyi apró, könyörületes cselekedet, melynek forrása a mi szívből jövő, keresztényi szeretetünk? Idővel mindez átformáló hatást tud gyakorolni Mennyei Atyánk összes gyermekére az Ő szeretetének általunk tanúsított kiterjesztésével. Zűrzavaros világunknak most nagyobb szüksége van Krisztus eme szeretetére, mint valaha, ez pedig az elkövetkezendő évek során csak fokozódni fog.

A szolgálatnak ezek az egyszerű, napi cselekedetei önmagukban talán nem tűnnek soknak, ha azonban együttesen gondolunk rájuk, olyanná válhatnak, mint az az egytizenketted teáskanálnyi méz, mellyel egyetlen méh járul hozzá a kaptár egészéhez. Erő rejlik az Isten és az Ő gyermekei iránt érzett szeretetünkben, amikor pedig ez a szeretet kézzel fogható módon megnyilvánul a keresztényi kedvesség milliónyi cselekedetében, az megédesíti és táplálni fogja a világot a hit, remény és jószívűség életet adó nektárjával.

Mit kell tehát tennünk, hogy az elkötelezett méhekhez hasonlókká válhassunk, és hogy ez az elkötelezettség a természetünk részévé váljon? Legtöbbünk kötelességtudóan részt vesz az egyházi gyűléseken. Keményen munkálkodunk az elhívásunkban, különösen vasárnaponként. Ez természetesen dicséretes. De vajon az elménk és a szívünk ugyanolyan buzgón munkálkodik-e jó ügyekben a hét többi napján is? Vajon csak rutinszerűen tesszük mindezt, vagy valóban megtértünk Jézus Krisztus evangéliumához? Hogyan tudjuk az elménkben táplált hit magját mélyen elültetni a lelkünk termékeny talajába? Hogyan tudjuk előidézni az Alma által is említett hatalmas szívbéli változást, mely elengedhetetlen az örök boldogságunkhoz és békénkhez? (Lásd Alma 5:12–21.)

Ne feledjük, hogy a mézben a halandó élet fenntartásához szükséges összes tápanyag megtalálható. Az örök élet elnyerésének egyetlen módja pedig Krisztus tana és evangéliuma. A szeretetre és szolgálatra való indíttatásunk csak akkor fog a Szabadítóéra hasonlítani, amikor a bizonyságunk túllép az elménkben lévő dolgokon, és mélyen a szívünkbe vésődik. Csakis ekkor fogunk Krisztus mélyen megtért tanítványaivá válni, akiket a Lélek ruház fel erővel arra, hogy elérje felebarátaink szívét.

Amikor a szívünk már nem e világ dolgaihoz kötődik, akkor nem fogunk többé az emberek elismerésére vagy büszkeségünk kielégítésére törekedni (lásd T&Sz 121:35–37). Ehelyett inkább a Jézus által tanított keresztényi tulajdonságokat öltjük magunkra:

  1. Gyengédek, szelídek és hosszútűrőek vagyunk (lásd T&Sz 121:41).
  2. Kedvesek vagyunk, képmutatás vagy álnokság nélkül (lásd T&Sz 121:42).
  3. Jószívűséget érzünk minden ember iránt (lásd T&Sz 121:45).
  4. Mindig erényesek a gondolataink (lásd T&Sz 121:45).
  5. Nem akarunk többé gonoszat cselekedni (lásd Móziás 5:2).
  6. A Szentlélek állandó társunk, a papság tana pedig úgy csapódik le a lelkünkön, mint az égből érkező harmat (lásd T&Sz 121:45–46).

Félreértés ne essék, testvérek, most nem vallási vakbuzgóságra vagy fanatizmusra buzdítalak benneteket. Éppen ellenkezőleg! Egyszerűen csak azt javaslom, hogy tegyük meg a következő logikus lépést a Krisztus evangéliumához vezető teljes megtérésünk felé azáltal, hogy szívünk és lelkünk mélyén magunkévá tesszük annak tanait, hogy összhangban és feddhetetlenül éljünk és cselekedjünk aszerint, amiben állításunk szerint hiszünk.

Ez a feddhetetlenség leegyszerűsíti az életünket, és felerősíti a Lélekre, valamint a mások szükségleteinek felismerésére irányuló fogékonyságunkat. Örömöt hoz az életünkbe és békességet a lelkünkbe. Olyan örömöt és békességet, melyben csak akkor lehet részünk, amikor bűnbánatot tartunk, és követjük a Szabadítót az Ő parancsolatainak betartása által.

Hogyan lehet ezt a változást elérni? Hogyan tudjuk Krisztus eme szeretetét a szívünkbe vésni? Van egy egyszerű, napi gyakorlat, mely minden egyháztag életébe képes változást hozni, beleértve ebbe titeket is, fiúk és lányok, fiatal férfiak és fiatal nők, egyedülálló felnőttek, és titeket is, édesapák és édesanyák.

Ez az egyszerű gyakorlat a következő: Minden új nap reggelén az imátokban kérjétek meg Mennyei Atyánkat, hogy segítsen nektek felismerni egy olyan lehetőséget, amikor szolgálhatjátok az Ő drága gyermekeinek valamelyikét. Azután pedig napközben a szíveteket hittel és szeretettel megtöltve keressetek valakit, akinek segíthettek. Összpontosítsatok, ahogyan a méhek is összpontosítanak azokra a virágokra, melyekről a nektárt és pollent begyűjtik. Ha ezt megteszitek, a lelki fogékonyságotok növekedni fog, és olyan lehetőségeket fedeztek majd fel a szolgálatra, melyekről azelőtt soha nem gondoltátok volna, hogy lehetséges.

Thomas S. Monson elnök azt tanította, hogy Mennyei Atyánk számos esetben rajtunk – vagyis rajtatok és rajtam – keresztül válaszol egy másik ember imájára, a mi kedves szavaink és egyszerű, szolgáló cselekedeteink, és szeretetünk által.

Spencer W. Kimball elnök pedig ezt mondta: „Isten valóban figyel minket, és vigyáz ránk. Általában azonban egy másik ember által elégíti ki a szükségleteinket. Ezért elengedhetetlenül fontos az, hogy szolgáljuk egymást” (Az egyház elnökeinek tanításai: Spencer W. Kimball [2006]. 89.).

Tudom, hogy ha mindezt megteszitek – akár otthon, akár az iskolában, a munkahelyen vagy az egyházban –, a Lélek vezérelni fog benneteket, és képesek lesztek felismerni, kinek van szüksége arra az adott szolgálatra, melyet csak ti nyújthattok. A lélek sugalmazására hatalmas késztetést éreztek majd arra, hogy segítsetek a világot beporozni Krisztus és az Ő evangéliumának tiszta szeretetével.

Ne feledjétek, a kicsiny méhek egytizenketted teáskanálnyi mézéhez hasonlóan, ha mi is megtöbbszörözzük a több ezernyi, sőt milliónyi ember imádságos erőfeszítését, hogy a keresztényi szolgálat által az Ő összes gyermekével megosszuk Isten szeretetét, akkor egy olyan jóságos hatást gyakorló tömeggé válunk, mely Krisztus világosságát fogja elhozni ebbe az egyre sötétülő világba. Összefogva szeretetet és könyörületet fogunk hozni a saját családunkba, valamint a magányosak, a szegények, a megtört szívűek és Mennyei Atyánk mindazon gyermekének életébe, akik igazságot és békét keresnek.

Testvérek, alázatosan imádkozom azért, hogy mindennapi imáinkban fohászkodjunk a sugalmazásért, hogy találjunk valakit, akinek valamilyen tartalmas szolgálatot tudunk biztosítani, beleértve ebbe az evangélium igazságai és bizonyságunk megosztásának szolgálatát is. A nap végén pedig igennel felelhessünk majd arra a kérdésre, hogy „Cselekedtem-e valami jót e nap? Segítettem-e valakin én?” (Himnuszok, 143. sz.).

Ez Isten munkája. Végezzük hát azt olyan hithűen és elkötelezetten, mint ahogyan a méhek is végzik az ő feladataikat. Ezért imádkozom alázattal Jézus Krisztus nevében, ámen.