Igaz tanítvánnyá válni

Írta: Daniel L. Johnson elder

a Hetvenektől


Amikor betartjuk a parancsolatokat és szolgáljuk felebarátainkat, akkor Jézus Krisztus jobb tanítványaivá válunk.

Mi, akik beléptünk a keresztelővízbe és elnyertük a Szentlélek ajándékát, szövetségben fogadtuk, hogy hajlandóak leszünk magukra venni Jézus Krisztus nevét, más szóval, kinyilvánítottuk, hogy az Úr tanítványai vagyunk. Hetente megújítjuk ezt a szövetséget, amikor veszünk az úrvacsorából, és életmódunkkal példázzuk, mit jelent tanítványnak lenni. E tanítványságot gyönyörűen láthattuk a közelmúltbeli mexikói események során.

Gyönyörű tavasz volt az észak-mexikói gyümölcstermesztő közösségekben. A gyümölcsfák teljes pompájukban virágoztak, és bőséges szüretre volt kilátás. Már megvoltak a terveik a hitelek végtörlesztésére, a szükséges berendezések cseréjére, a gyümölcsösök fiatalítására és személyes kötelezettségeik teljesítésére is, mint például a családtagok tandíjának befizetése. Még a családi nyaralások is szóba kerültek. Általánosan bizakodó hangulat uralkodott mindenütt. Aztán március végén egy hétfő délután vihar kerekedett és havazni kezdett. Hajnali háromig szakadt a hó. Aztán, ahogy kiderült az ég, a hőmérséklet hirtelen lezuhant. Az éjszaka folyamán, egészen hajnalig, mindent megmozgattak, hogy a gyümölcstermés legalább egy részét megmentsék. De hiába. Túl hideg volt, a termés pedig teljesen elfagyott. Idén nem lesz szüret és nem lesz mit eladni. Felvirradt a kedd, az előző nap minden csodás terve, várakozása és álma fájdalmas és lehangoló veszteségével.

John Hatch, a Chihuahua Colonia Juárez templom akkori első tanácsosának felesége, Sandra Hatch írt nekem erről a szörnyű kedd hajnalról e-mailben. Részleteket idézek az üzenetéből: „John korán, 6:30 körül kelt, hogy átszaladjon a templomba, hogy töröljük-e a délelőtti szertartásokat. Azzal ért vissza, hogy az út és a parkoló tiszta, úgyhogy mehet minden tovább. Úgy gondoltuk, talán azok a templomi munkások eljönnek, akiknek nincsenek gyümölcsösei, és akkor elegen leszünk a szertartáshoz. […] Felemelő volt látni az egymás után érkező embereket. Eljöttek, pedig egész éjjel talpon voltak, és tudták, hogy minden termésük odalett. […] Figyeltem őket a felkészítő gyűlésen, és nagyon nehezen tudtak csak ébren maradni. Ahelyett azonban, hogy kihasználták volna a remek kifogást, hogy ne jöjjenek, mind ott voltak. A szertartásra végül 38-an jöttek el (meg is telt a terem)! Felemelő reggel volt ez nekünk, és hálát adtunk Mennyei Atyánknak ezekért a jó emberekért, akik megtették a kötelességüket, bármi történt is. Különleges lelkiséget éreztem ott ma reggel. Biztos vagyok abban, hogy az Úr nagyon örült, hogy szeretjük a házát, és úgy érezzük, hogy ez a megfelelő hely, ahol egy ilyen nehéz reggel elindulhat.”

A történet azonban itt nem ért véget, sőt még mindig tart.

A legtöbben, akik elvesztették a gyümölcsösüket, gazdálkodtak más földeken is, ahová egyéb terményeket vethettek, például csilipaprikát vagy babot. Ezek a termények legalább addig valahogyan életben tudják őket tartani, míg a következő gyümölcsszezon elérkezik. Van azonban egy fiatal családos, jólelkű testvér, akinek akkor semmilyen egyéb földje nem volt, így teljesen bevétel nélküli év elé nézett. A közösség többi tagja, látván, milyen reménytelen helyzetben van ez a testvér, saját költségen és kezdeményezésre szerzett egy darabka földet, előkészítették a talajt a saját gépeikkel, és ellátták csilipalántákkal is, melyeket elültethetett.

Ismerem a férfiakat, akikről az imént beszéltem. És mivel ismerem őket, nem lepett meg, amit tettek. Ha azonban valaki nem ismeri őket, valószínűleg két kérdés merül fel benne, melyek mindegyike a miért szóval kezdődik. Miért jöttek el a templomhoz, hogy elvégezzék a kötelességüket, mikor egész éjjel fent voltak, és tudták, hogy az éves bevételük túlnyomó része odalett? Miért használták amúgy is szűkös és igen értékes forrásaikat, hogy egy óriási szükségletben szenvedőn segítsenek, mikor maguk is hasonlóan reménytelen anyagi helyzetben voltak?

Ha megértjük, mit jelent Jézus Krisztus tanítványának lenni, akkor tudjuk a választ e két kérdésre.

A szövetség, hogy Krisztus tanítványai leszünk, egy életre szóló folyamat kezdete, az ösvény pedig nem mindig könnyű. Amikor megbánjuk bűneinket, igyekszünk azt tenni, amit Ő elvár tőlünk, és szolgáljuk felebarátainkat, ahogyan Ő szolgálná őket, akkor elkerülhetetlenül hasonlóbbá válunk Hozzá. Az, hogy Hozzá hasonlóvá váljunk és egyek legyünk Vele, a végső cél – és tulajdonképpen az igazi tanítványság értelme.

A Szabadító megkérdezte tanítványait, amikor az amerikai kontinensen járt: „Milyen embereknek kell hát lennetek?” Majd azt mondta válaszként a saját kérdésére: „Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok” (3 Nefi 27:27).

Olyanná válni, mint a Szabadító, nem könnyű feladat, különösen a mai világban. Életünk minden egyes napján akadályokkal és megpróbáltatásokkal nézünk szembe. Ennek oka van. Az ok pedig a halandó lét egyik legfőbb célja. Ahogyan Ábrahám 3:25–ben olvassuk: „És próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik”.

E próbák és megpróbáltatások természetükben és intenzitásukban igen változatosak. De senki sem távozhat el e halandó létből anélkül, hogy végig ne haladna rajtuk. Leginkább úgy képzeljük el ezeket a próbatételeket, mint a termés vagy a munka elvesztését, egy szerettünk halálát, betegséget, fizikai, szellemi vagy érzelmi korlátozottságot, szegénységet vagy a barátok elvesztését. Azonban még a látszólag érdemes célok elérése is az egészségtelen büszkeség veszélyeivel jár, amikor jobban számít nekünk az emberek dicsérete, mint a menny jóváhagyása. Ide tartozhat a világi népszerűség, a nyilvános elismerés, a fizikai teljesítmény, művészeti vagy sportbeli tehetség, gazdagság és vagyon. Ez utóbbiak kapcsán néhányan talán hasonló érzéseket táplálnak, mint Tevje a Hegedűs a háztetőn című darabban: „Ha a vagyon átok, sújts le rám, Nagy Isten, és sohase vedd le rólam!”1

Mégis, a megpróbáltatások ez utóbbi fajtái sokkal félelmetesebbek, veszélyesebbek és nehezebben legyőzhetők lehetnek, mint az előzőek. Tanítványságunkat nem a megpróbáltatások fajtája fejleszti ki és bizonyítja, hanem az, ahogyan keresztülmegyünk ezeken. Ahogyan Henry B. Eyring elnök is tanított minket: „Tehát az élet legnagyobb próbája az, hogy figyelünk-e Isten parancsolataira és engedelmeskedünk-e azoknak az élet viharai közepette. Nem arról szól, hogy kiálljuk-e a vihart, hanem arról, hogy a jót választjuk-e míg az tombol. Az élet tragédiája pedig az, hogy elbukunk a próbán, és így nem vagyunk érdemesek arra, hogy dicsőségben visszatérjünk mennyei otthonunkba” (Lelki felkészültség: Kezdd el korán és légy kitartó! Liahóna, 2005. nov. 38.).

23 unoka büszke nagypapája vagyok. Mindig ámulatba ejtenek azzal, hogy mennyire fogékonyak az örök igazságokra már nagyon korai, zsenge éveikben is. Amikor erre a beszédre készültem, megkértem őket, hogy küldjék el, mit jelent nekik röviden az, hogy valaki Jézus Krisztus tanítványa vagy követője. Nagyszerű válaszokat kaptam mindannyiuktól, de most a nyolcéves Benjamin válaszát szeretném megosztani veletek: „Jézus Krisztus tanítványának lenni azt jelenti, hogy példák vagyunk. Azt jelenti, hogy valaki misszionárius és misszionáriusnak készül. Azt jelenti, hogy szolgálunk másokat. Azt jelenti, hogy olvasod a szentírásokat és imádkozol. Azt jelenti, hogy megszenteled a sabbatot. Azt jelenti, hogy hallgatsz a Szentlélek késztetéseire. Azt jelenti, hogy jársz az egyházba és a templomba.”

Egyetértek Benjaminnal. A tanítványság tényleg a tettekről és arról szól, hogy kivé válunk. Amikor betartjuk a parancsolatokat és szolgáljuk felebarátainkat, akkor Jézus Krisztus jobb tanítványaivá válunk. Az Ő akaratának való engedelmesség és alárendeltség a Szentlélek társaságát eredményezi, mindazon áldásokkal együtt, mint a béke, az öröm és a biztonság, amelyek mindig is kísérik az istenség e harmadik tagját. Ezekre semmilyen más módon nem tehetünk szert. Végső soron pedig az Ő akaratának való teljes alárendeltség az, ami segít nekünk olyanná válni, mint a Szabadítónk. Ismétlem, az, hogy Hozzá hasonlóvá váljunk és egyek legyünk Vele, a végső cél – és tulajdonképpen az igazi tanítványság értelme.

A tanítványság az, amit a gyakorlatban láttam a Colonia Juárez templomban és a környező földeken, amint a testvérek a hitben megerősítették Isten és egymás iránti elkötelezettségüket a szívszaggató csapások ellenére is.

Tanúsítom, hogy amikor engedelmeskedünk az Úr parancsolatainak, szolgálunk másokat, és alárendeljük akaratunkat az Övének, akkor valóban igazi tanítványaivá válunk. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.

Show References

  1.  

    1. Lásd Joseph Stein, Jerry Bock, Sheldon Harnick, Fiddler on the Roof (1964), 61.