Jó szülőkké válni

Írta: L. Tom Perry elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából


A jó szülők számos módon kaphatnak segítséget és támogatást ahhoz, hogy megtanítsák gyermekeiknek Jézus Krisztus evangéliumát.

Idén nyáron különleges mérföldkőhöz érkeztem: a 90. születésnapomat ünnepeltem. Amikor az ember bizonyos mérföldkövekhez ér az életében, hasznos és tanulságos elgondolkodni a múlt eseményein és tapasztalatain. Ti, fiatalok, akik halljátok vagy olvassátok ezt a beszédet, talán nem vagytok túlságosan lenyűgözve 90 életévtől, de amikor én születtem, az ilyen hosszú élet hatalmas teljesítménynek számított. Mindennap hálát adok Mennyei Atyámnak, amiért hosszú élettel áldott meg engem.

Oly sok minden változott az életem során. Megéltem az iparosodás és információáramlás korának kialakulását. Ifjúkorom nagy felfedezései közé tartoztak a tömegesen gyártott személygépkocsik, a telefon és a repülőgép. Ma már szinte napjában változik az információk megtalálásának, megosztásának és felhasználásának módja. Az én koromban elámulok ezen a rohamosan változó világon, melyben mindannyian élünk. A mai áttörések közül oly sok kecsegtet egy jobb élet lehetőségével.

A körülöttünk történő gyors változások közepette komolyan azért imádkozunk és küzdünk, hogy Jézus Krisztus evangéliumának értékei megmaradjanak. Néhány már így is veszélybe került. Ezen értékek listájának élén a házasság szentsége és a családok központi jelentősége áll, melyek éppen ezért az ellenség elsődleges célpontjai. Ezek horgonyt nyújtanak, és az otthon egy olyan biztonságos menedékét biztosítják, ahol egy szerető Mennyei Atya minden gyermeke jóravaló hatásban részesülhet és örök értékeket tanulhat.

A családom, várva 90. életévem e mérföldkövének megünneplését, elkezdett segíteni felidéznem és értékelnem hosszú életem élményeit. Például az unokahúgom összegyűjtött és megosztott velem néhány levelet, melyet a szüleimnek írtam közel 70 évvel ezelőtt a tengerészgyalogsági posztomról, a csendes-óceáni Saipan-szigetről, a második világháború alatt.

Az egyik levélen különösen megakadt a szemem. Ez volt az, melyet 1945-ben anyák napja alkalmából az édesanyámnak írtam. Szeretnék megosztani belőle részleteket veletek, abban a reményben, hogy látni fogjátok, miért leszek örökre hálás az én szerető édesapámnak és édesanyámnak azokért a leckékért, melyeket tőlük tanultam meg az otthonunkban. A szüleim tökéletes példák azokra a jó szülőkre, akik a házasságukat és a gyermekek helyes felnevelését fontossági listájuk legelső helyére tették.

Az 1945-ös anyák napi levelem így kezdődött:

„Kedves Anya!

Az elmúlt négy évben az a balszerencse ért, hogy az anyák napját távol töltöttem tőled. Minden évben ott szerettem volna lenni veled, hogy elmondjam, mennyire szeretlek és mennyit gondolok rád, de mivel ez ismét lehetetlen, a lehetőségeimhez mért legjobb dolgot teszem: levélben írom meg neked a gondolataimat.

Idén minden korábbinál jobban látom, milyen sokat köszönhetek annak, hogy ilyen csodálatos édesanyám van. Először is, hiányoznak azok az apróságok, melyeket értem tettél. Soha nem kellett aggódnom azon, hogy amikor kikelek reggel az ágyból, találok-e tiszta inget vagy zoknit. Csupán ki kellett húznom egy fiókot, és ott voltak benne. Étkezéskor mindig tudtam, hogy olyan étel lesz előttem, amit szeretek, és a lehető legfinomabban lesz elkészítve. Mindig tudtam, hogy este tiszta ágynemű lesz az ágyamon, és pont annyi takaró, amennyi melegen tart. Nagy öröm volt otthon lakni.”

Amikor elolvastam a levél első két bekezdését, megdöbbentett, milyen szentimentálisan hangzik. Talán a tábori élet, a sátor és a szúnyoghálós kempingágy terelték vissza a gondolataimat az én különleges otthonomra.

Az édesanyámnak írt levelem így folytatódott:

„De még jobban szeretlek, amiért példát mutattál számomra. A családunk élete annyira élvezetes volt, hogy mi, gyerekek, a te lábnyomodban akartunk járni, hogy ugyanazon örömökben lehessen később részünk, melyeket ifjú korunkban megtapasztaltunk. Mindig találtál időt arra, hogy a családot elvidd a kanyonba, és mindig számíthattunk rád, akár hegymászásról, akár labdázásról volt szó. Te és Apu soha nem mentetek nélkülünk nyaralni. Mindig együtt volt a család. Most, hogy távol vagyok az otthonunktól, szeretek az ottani életemről beszélni, mert olyan örömteli volt. Most már nem fordulhatok el a tanításaidtól, mert tetteim a te jellemedet tükrözik. Óriási kihívás érdemesnek lenni rá, hogy Nora Sonne Perry fiának nevezhessem magam. Nagyon büszke vagyok erre a címre, és remélem, mindig érdemes maradok rá.

Remélem, jövőre ott lehetek veled, hogy megmutathassam neked azt a sok jót, amit az elmúlt négy évben anyák napjára terveztem számodra.

Az Úr áldjon meg mindazon csodálatos dolgokért, melyeket tettél és teszel e nyugtalan világban.

Nagyon szeretlek! Tom.”1

Miközben újraolvastam a levelemet, visszagondoltam annak a családnak, egyházközségnek, cöveknek és közösségnek a kultúrájára, melyben felneveltek.

A kultúra egy nép életmódját jelenti. Létezik egy egyedi evangéliumi kultúra, az értékek, elvárások és cselekedetek olyan összessége, amelyben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának minden tagja osztozik. Ez az evangéliumi kultúra vagy életmód a szabadulás tervéből, Isten parancsolataiból, valamint az élő próféták tanításaiból fakad. Családunk nevelésében és személyes életünk megnyilvánulásaiban fejeződik ki.

Ádám erkölcsi felelősségének első bemutatása az 1 Mózes 2:24-ben található: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.”

Egy férfi és egy nő törvényes házasság általi egyesülése nem csupán felkészülés arra, hogy a jövő nemzedékei a földet örököljék, hanem a legnagyobb öröm és megelégedés forrása, melyet a halandó életben megtapasztalhatunk. Ez különösen igaz, amikor a papság hatalmai a házasságot az időre és az örökkévalóságra is megpecsételik. Az ilyen házasságok kötelékeiben született gyermekek olyan biztonságban vannak, mely sehol máshol nem található meg.

A jó szülők által otthon tanított leckék egyre fontosabbá válnak a mai világban, ahol az ellenség hatása oly széles körben elterjedt. Tudjuk, hogy igyekszik megbontani és lerombolni a társadalom alapját – a családot. Okosan és gondosan álcázott módokon támadja a családi élet iránti elkötelezettséget világszerte, és aláássa a hithű utolsó napi szentek kultúráját és szövetségeit. A szülőknek fel kell ismerniük, hogy az otthoni tanítás a legszentebb és legfontosabb felelősség. Bár más intézmények, például az egyház és az iskola is segíthet nekik a gyermeket „az ő útjának módja szerint” (Példabeszédek 22:6) tanítani, de ez a felelősség végső soron a szülőkön nyugszik. A boldogság nagyszerű terve szerint Mennyei Atyánk gyermekeinek gondozása és fejlődése jó szülőkre van bízva.

Rendkívüli szülői felelősségünkben a jó szülők számos módon kaphatnak segítséget és támogatást ahhoz, hogy gyermekeiknek megtanítsák Jézus Krisztus evangéliumát. Hadd javasoljak öt olyan dolgot, melyet a szülők tehetnek azért, hogy erősebb családi kultúrát teremtsenek:

Első: a szülők buzgón imádkozhatnak azért, hogy Örökkévaló Atyánk segítsen nekik szeretni, megérteni és vezetni azokat a gyermekeket, akiket hozzájuk küldött.

Második: tarthatnak családi imát, szentírás-tanulmányozást és családi esteket, továbbá étkezhetnek közösen, amilyen gyakran csak lehet, hogy a vacsora ideje a kommunikáció és az értékek tanításának ideje legyen.

Harmadik: a szülők teljes mértékben előnyükre fordíthatják az egyház támogatási hálózatát, ha kommunikálnak gyermekeik Elemi tanítóival, ifjúsági vezetőivel, valamint osztály- és kvórumelnökségeivel. Ha a szülők kommunikálnak azokkal, akiket elhívtak és elválasztottak arra, hogy gyermekeikkel dolgozzanak, akkor létfontosságú információkkal szolgálhatnak egy-egy gyermek különleges és konkrét szükségleteiről.

Negyedik: a szülők gyakran megoszthatják bizonyságukat a gyermekeikkel; elkötelezhetik őket Isten parancsolatainak betartása mellett; és ígéretet tehetnek azokra az áldásokra, melyeket Mennyei Atyánk ígér az Ő hithű gyermekeinek.

Ötödik: a családunkat világos, egyszerű családi szabályok és elvárások, építő családi hagyományok és ünnepségek, valamint olyan „családi gazdaság” alapján szervezhetjük, melyben a gyermekeknek házkörüli teendőik vannak és zsebpénzt kereshetnek, hogy megtanulhassanak beosztani, megtakarítani és tizedet fizetni a keresetükből.

Az erősebb családi kultúra kialakítására irányuló ezen javaslatok teljes összhangban vannak az egyház kultúrájával. Megerősített családi kultúránk védelmet fog nyújtani gyermekeinknek „az ellenség… tüzes nyilai” (1 Nefi 15:24) ellen, melyek beágyazódtak kortársaik kultúrájába, a szórakoztatóipar és a hírességek kultúrájába, a hitel és a jogosultság kultúrájába, valamint az internet és a média kultúrájába, melyeknek folyamatosan ki vannak téve. Az erős családi kultúra segíteni fog gyermekeinknek a világban élni, de nem e világból lenni (János 15:19).

Joseph Fielding Smith elnök ezt tanította: „A szülők kötelessége megtanítani gyermekeiknek Jézus Krisztus evangéliumának e szabadító tantételeit, hogy tudják, miért kell megkeresztelkedniük, és hogy keresztelkedésük után a szívükbe vésődhessen Isten parancsolatai betartásának folyamatos vágya, mely visszaviszi őket a színe elé. Testvéreim, szeretnétek, ha a családotok, a gyermekeitek hozzá lennének pecsételve az előttetek járt apákhoz és anyákhoz…? Ha igen, akkor már a bölcső mellett el kell kezdenetek a tanítást. Példamutatással és szavakkal is tanítanotok kell.”2

A családról szóló kiáltvány kijelenti:

„Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel. »Az Úrnak öröksége, a fiak [gyermekek]« (Zsoltárok 127:3). A szülők szent kötelessége, hogy gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék, gondoskodjanak fizikai és lelki szükségleteikről, arra tanítsák őket, hogy szeressék és szolgálják egymást, betartsák Isten parancsolatait, és bárhol is éljenek, az ország törvényeinek engedelmeskedő állampolgárok legyenek.

[…] Isten terve szerint az apáknak szeretetben és igaz módon kell családjukat irányítaniuk, valamint gondoskodniuk kell a család szükségleteiről és annak védelméről. Az anyák elsősorban gyermekeik gondozásáért felelősek. Az anyáknak és az apáknak egyaránt kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást e szent feladatok ellátásában.”3

Hiszem, hogy Isten tervezte úgy, hogy az anyai szerepkörben oly nagy hangsúlyt kap a következő nemzedék gondozása és tanítása. De csodálatos látni azokat a férjeket és feleségeket, akik valódi társas viszonyt dolgoztak ki, melyben hatásuk összeadódik, és hatékonyan tudnak kommunikálni mind a gyermekeikről, mind pedig a gyermekeikkel.

Az eddigieknél sokkal körmönfontabb és pimaszabb csapásokat mér ma gyermekeinkre a gonoszság. Az erős családi kultúra kiépítése további védelmi vonalat jelent gyermekeink számára, amely elhatárolja őket a világi hatásoktól.

Isten áldjon meg benneteket, Sion jó édesanyái és édesapái! Ő a ti gondjaitokra bízta örökkévaló gyermekeit. Szülőkként Isten társai lévén, Vele együtt visszük véghez gyermekei között az Ő munkáját és dicsőségét. Szent kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt. Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.

Show References

  1.  

    1. Anyák napi levél L. Tom Perrytől az édesanyjának, Saipanból, 1945. május 3-i dátummal.

  2.  

    2. Joseph Fielding Smith, in Conference Report, Oct. 1948, 153.

  3.  

    3. A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.