Keresztényibb keresztényeknek lenni

Mit jelent kereszténynek lenni?

Egy keresztény hisz Jézus Krisztusban, hogy Ő szó szerint Isten Fia, akit az Atya azért küldött, hogy a számunkra engesztelésként ismert, szeretetteljes cselekedete által szenvedjen a mi bűneinkért.

Egy keresztény hiszi, hogy az Atyaisten, valamint Fia, Jézus Krisztus kegyelme által megbánhatjuk bűneinket, megbocsáthatunk másoknak, betarthatjuk a parancsolatokat és elnyerhetjük az örök életet.

A keresztény szó azt jelzi, hogy magunkra vesszük Krisztus nevét. Ezt azáltal tesszük, hogy megkeresztelkedünk, majd az Ő papságát viselők felhatalmazása révén kézrátétel által elnyerjük a Szentlélek ajándékát.

Egy keresztény tudja, hogy Isten prófétái a történelem során mindig bizonyságot tettek Jézus Krisztusról. Mennyei Atyánk kíséretében ugyanez a Jézus jelent meg Joseph Smith prófétának is 1820-ban, és állította vissza evangéliumát és eredeti egyházának szervezetét.

A szentírásokból és Joseph Smith tanúsága által tudjuk, hogy Isten, a mi Mennyei Atyánk megdicsőült, húsból és csontból való tökéletes testtel rendelkezik. Jézus Krisztus az Ő Egyszülött Fia a test szerint. A Szentlélek egy lélekszemély, akinek az a feladata, hogy bizonyságot tegyen az Atyáról és a Fiúról. Az Istenség három, különálló személyből áll, akiknek a céljuk egy.

Hitünk ezen alapvető tanait tekintve lehet-e bármilyen kétség afelől, hogy mi, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai, keresztények vagyunk-e? Mégis minden keresztény előtt ott van a kérdés: milyen keresztények vagyunk? Vagy más szavakkal, hogyan teljesítjük azon törekvésünket, hogy Krisztust követjük?

Kérlek, tekintsétek most át velem két keresztény tanítvány példáját:

„Mikor… a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, a kit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, a mint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának.

És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.

Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt.”¹

Napjainkban keresztényekként nekünk is lehetőségünk van azonnal és határozottan cselekedni, mint Péter és András, akik „otthagyván a hálókat, követék őt”². Minket is elhívtak, hogy hagyjuk ott hálónkat, és utasítsuk magunk mögé a világi szokásokat és hagyományokat. Arra is felszólítottak, hogy hagyjuk el bűneinket. „A sokaságot pedig… magához szólítván, [Jézus] monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.”³ A bűnbánat kezdete az, amikor megtagadunk magunktól minden istentelen viselkedést, ami pedig elhozza majd a hatalmas szívbéli változást, amíg „már nincs hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk”⁴.

Ez a változás, melyet megtérésnek hívunk, csakis a Szabadítón keresztül lehetséges. Jézus azt ígérte: „És ha hozzám jönnek az emberek, akkor megmutatom nekik a gyengeségüket…; és kegyelmem elegendő minden olyan embernek, aki megalázkodik előttem; mert ha megalázkodnak előttem és hisznek bennem, akkor erőssé teszem számukra a gyenge dolgokat.”⁵ Miközben megújulunk Krisztusban, a természetünk is megváltozik, és már nem akarunk visszatérni a régi dolgokhoz.

Ennek ellenére a hithű keresztények is részesülnek abban az áldásban, hogy nehézségeket és csalódásokat tapasztaljanak meg. Amikor ezekkel a pallérozó kihívásokkal szembesülünk, kísértést érezhetünk arra, hogy visszatérjük a régi útjainkra. A Szabadító a keresztre feszítése után megjelent az asszonyoknak és azt mondta nekik, hogy a fivérek majd Galileában fogják megtalálni őt. Amikor Péter, a rangidős apostol visszatért Galileába, ő is visszatért mindahhoz, amit korábban ismert – vagyis, aminek megtételét kényelmesnek találta. „Elmegyek halászni”⁶ – mondta, és számos tanítványt is magával vitt.

Sőt, Péter a többiekkel együtt egész éjjel halászott, de semmit sem fogtak. Másnap reggel Jézus megjelent a parton, és odakiáltott nekik: „Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől.” A hajón maradt tanítványok követték Jézus utasítását, és hamarosan arra lettek figyelmesek, hogy a hálóik csodálatos módon zsúfolásig megteltek halakkal. János azonnal felismerte a Szabadító hangját, Péter pedig azonnal beugrott a vízbe és kiúszott a partra.⁷

Azokhoz a keresztényekhez szólva, akik visszatértek régi, kevésbé hithű életükhöz, annyit mondok, hogy gondolkozzatok el Péter hithű példáján. Ne késlekedjetek! Gyertek, halljátok meg és ismerjétek fel a Mester hívó hangját! Majd pedig azonnal térjetek vissza hozzá, és újra nyerjétek el az Ő bőséges áldásait!

Amikor a fivérek visszatértek a partra, hal- és kenyérlakoma fogadta őket. „Jertek, ebédeljetek”⁸ – hívta őket a Szabadító. Enni adott nekik, majd háromszor is megkérdezte Pétertől: „Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?” Amikor Péter kinyilvánította szeretetét, a Szabadító így szólt hozzá: „Legeltesd az én bárányaimat! […] Legeltesd az én juhaimat!”⁹

Ez a felhívás napjainkban is érvényes minden keresztényre: „Legeltesd az én bárányaimat! […] Legeltesd az én juhaimat!” – oszd meg az evangéliumomat minden fiatallal és időssel, felemelve, megáldva, vigasztalva, biztatva és felépítve őket, különösen azokat, akik másként gondolkodnak és hisznek, mint mi. Otthon azzal legeltetjük a bárányait, hogy az evangélium szerint élünk, betartjuk a parancsolatokat, imádkozunk, tanulmányozzuk a szentírásokat és az Ő szeretetét tükrözzük. Az Ő juhait legeltetjük az egyházban is, miközben a papsági kvórumokban és a segédszervezetekben szolgálunk. Világszerte pedig azáltal legeltetjük az Ő bárányait, hogy jó keresztény szomszédok vagyunk, akik tiszta vallást gyakorolnak, és meglátogatják és szolgálják az özvegyeket, az árvákat, a szegényeket és mindenkit, aki szükséget szenved.

Sokak számára a keresztényi mivolt túlságosan megerőltetőnek tűnhet. De nincs okunk rá, hogy féljünk, vagy úgy érezzük, nem tudunk megfelelni. A Szabadító megígérte, hogy képessé tesz bennünket arra, hogy el tudjuk végezni az Ő munkáját. „Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok”¹⁰ – mondta. Miközben követjük Őt, ajándékokkal, tehetségekkel és erővel fog megáldani bennünket, hogy az Ő akaratát tudjuk cselekedni, lehetővé téve azt, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és olyan dolgokat is megtegyünk, melyekről soha nem gondoltuk, hogy képesek vagyunk megtenni. Ez lehet, hogy azzal jár majd, hogy megosztjuk az evangéliumot a szomszédainkkal, megmentjük a lelkileg elveszetteket, teljes idejű missziót szolgálunk, templomi szolgálatot végzünk, felnevelünk egy különleges szükségletekkel rendelkező gyermeket, szeretjük a tékozlót, szolgálunk egy gyengélkedő családtagot, eltűrjük a félreértéseket vagy a személyes csapásokat. Azt jelenti, hogy felkészítjük magunkat az Ő hívására azáltal, hogy kijelentjük: megyek, ahová Te vezetsz; azt mondom és teszem, amit Te akarsz; mit te kívánsz, én az leszek.¹¹

Hogy azzá váljunk, akivé Mennyei Atyánk szeretné, Jézus Krisztust kell követnünk. Bizonyságom teszem arról, hogy Ő folyamatosan hív bennünket, hogy kövessük Őt. Ha csak most ismerkedsz az utolsó napi szentek keresztényi elkötelezettségével, vagy nem vettél részt teljes mértékben az egyház életében, és újra követni akarod Őt, ne félj! Az Úr első tanítványai mind új egyháztagok voltak, akik újonnan tértek meg az Ő evangéliumához. Jézus türelmesen tanította mindegyikőjüket. Segített nekik eleget tenni a kötelességeiknek. A barátainak nevezte őket, és az életét adta értük. Mindezt pedig már értetek és értem is megtette.

Bizonyságomat teszem arról, hogy az ő végtelen szeretete és kegyelme által mindannyian keresztényebb kereszténnyé válhatunk. Gondolkozzatok el a következő keresztényi tulajdonságokon. Mennyire sikerül ezeket megerősíteni magunkban?

Keresztényi szeretet. A Szabadító mindenkit értékelt. Mivel mindenkivel kedves és könyörületes, otthagyta a kilencvenkilencet, hogy azt az egyet megtalálja,¹² mert Ő még a fejünk hajszálait is mind számon tartja.¹³

Keresztényi hit. A Szabadító a kísértések, megpróbáltatások és üldöztetések ellenére is bízott Mennyei Atyánkban, és azt választotta, hogy hű és engedelmes lesz az Ő parancsolatai iránt.

Keresztényi áldozathozatal. A Szabadító egész életében az idejét, energiáját, végül pedig az engesztelés által saját magát adta értünk, hogy Isten minden gyermeke feltámadhasson és lehetősége legyen elnyerni az örök életet.

Keresztényi gondoskodás. A jó szamaritánushoz hasonlóan a Szabadító állandóan arra törekedett, hogy megmentse, szeresse és táplálja a körülötte lévőket, kultúrától, származástól és körülményektől függetlenül.

Keresztényi szolgálat. Akár vizet húzott a kútból, akár halvacsorát készített, vagy akár poros lábakat mosott meg, a Szabadító napjai a szolgálatról, a megfáradtak felemeléséről és a gyengék megerősítéséről szóltak.

Keresztényi türelem. A Szabadító még a saját fájdalmai és szenvedései közepette is az Ő Atyjára várt. Mivel irántunk is türelemmel viseltetik, várni fog ránk, hogy magunkhoz térjünk és hazajöjjünk Őhozzá.

Keresztényi béke. Szolgálata során mindig a megértést és a békét szorgalmazta. Különösen a tanítványai között azt tanította, hogy a keresztények nem vitatkozhatnak más keresztényekkel, akármilyen különbségekről is legyen szó.

Keresztényi megbocsátás. Arra tanított bennünket, hogy áldjuk azokat, akik bennünket átkoznak. Példát is mutatott erre, amikor azokért imádkozott, akik keresztre feszítették őt, hogy megbocsátást nyerhessenek.

Keresztényi megtérés. Péterhez és Andráshoz hasonlóan sokan szintén felismerik az evangélium igazságát, amikor meghallják azt. Ők szinte azonnal megtérnek. Másoknak kicsit több időre van szükségük. Egy Joseph Smithen keresztül adott kinyilatkoztatásban a Szabadító ezt tanította: „Ami Istentől való, az világosság; és aki világosságot fogad be, és megmarad Istenben, még több világosságot kap; és ez a világosság mind fényesebbé és fényesebbé válik, a tökéletes napig”¹⁴ – megtérésünk tökéletes napjáig. Jézus Krisztus a „világ világossága és Megváltója; az igazság Lelke”¹⁵.

Keresztényi mindvégig kitartás. A Szabadító élete minden napján szüntelenül Atyja akaratát cselekedte, és halandó élete végéig kitartott az igazlelkűségben, jóságban, irgalomban és igazságban.

Ez néhány jellemvonása azoknak, akik meghallják és engedelmeskednek a Szabadító hangjának. Egyik különleges földi tanújaként keresztényi bizonyságomat teszem arról, hogy Ő ma is így hív bennünket: „jer, kövess engem”¹⁶. Gyertek, és járjatok az örök boldogsághoz, örömhöz és a mi Mennyei Atyánk királyságában való örök élethez vezető ösvényen! Jézus Krisztus, a mi Szabadítónk és Megváltónk nevében, ámen.