2010–2019
Tudtok-e most úgy érezni?
Október 2012


Tudtok-e most úgy érezni?

Az egyházban néhányan nem tudnak Alma kérdésére határozott igennel felelni. Jelenleg nem tudnak úgy érezni.

Monson elnök, szeretünk, tisztelünk és támogatunk téged. Felemelő ez a történelmileg jelentős bejelentés a misszionáriusi szolgálatról. Emlékszem még az izgalmakra 1960-ban, amikor a fiatal férfiak szolgálatának korhatárát 20 évről 19 évre csökkentették. Én még újonnan elhívott 20 évesként érkeztem a Brit Misszióba. Az első 19 éves a missziónkban Jeffrey R. Holland elder volt, aki elképesztő értéket képviselt. Néhány hónappal járt akkor a 20. születésnapja előtt. Az ezt követő egy év során aztán nagyon sok 19 éves érkezett még. Engedelmes és hithű misszionáriusok voltak, így jól haladt a munka. Meggyőződésem, hogy most még nagyobb lesz az aratás, amint igazlelkű, elkötelezett misszionáriusok töltik be a Szabadító parancsát, hogy hirdessék az evangéliumot.

Meglátásom szerint ti, a felnövekvő nemzedék soraiban, felkészültebbek vagytok, mint bármely korábbi nemzedék. A szentírásokról való ismeretetek különösen lenyűgöző. A kihívások azonban, melyekkel szembe kell néznetek a szolgálatra való felkészülés során, hasonlóak azokhoz, melyekkel az egyház többi tagja is szembenéz. Mindannyian tudjuk, hogy a világ túlnyomó részének kultúrája nem méltányolja az igazlelkűséget és a lelki elkötelezettséget. A történelem során az egyházi vezetők mindig is figyelmeztették és bűnbánatra tanították az embereket. A Mormon könyvében a fiatalabb Almát annyira aggasztotta a hamislelkűség és az elkötelezettség hiánya, hogy feladta a főbírói széket, hogy Nefi népének vezetője legyen, majd minden erejével a prófétai elhívására koncentrált.1

A szentírások egyik leginkább mély értelmű versében Alma a következőt jelentette ki: „[H]a megtapasztaltatok már egy szívbéli változást, és ha éreztétek már úgy, hogy a megváltó szeretet énekét szeretnétek énekelni, akkor azt kérdezem, hogy tudtok-e most úgy érezni?”2

A helyi vezetők világszerte arról számolnak be, hogy az egyház egészét tekintve az egyháztagok, és különösen a fiataljaink, még soha nem voltak ennyire erősek. Ezzel együtt azonban két aggodalmuknak is hangot adnak: elsőként a világban egyre növekvő hamislelkűségnek, másodszor pedig néhány egyháztag érdektelenségének, és az elkötelezettségük hiányának. Arra várnak tanácsot, hogy miként segíthetnének az egyháztagoknak a Szabadítót követni, valamint mély és tartós megtérést elérni.

Az évszázados kérdés: „tudtok-e most úgy érezni?”, most is válaszra vár. Mindannak ellenére, amivel a mostani adományozási korszakban rendelkezünk, beleértve ebbe Jézus Krisztus evangéliuma teljességének visszaállítását, a lelki ajándékok kiáradását, valamint a menny vitathatatlan áldásait, Alma felhívása soha nem volt még ennyire fontos.

Nem sokkal az után, hogy Ezra Taft Bensont 1943-ban elhívták apostolnak, George Albert Smith3 elnök ezt tanácsolta: „A ti küldetésetek az, hogy a lehető legkedvesebb módon figyelmeztessétek az embereket, hogy a bűnbánat lesz az egyetlen univerzális gyógyír e világ bajaira.”4 E kijelentése a második világháború kellős közepén hangzott el.

Napjainkban az erkölcsi romlás egyre nagyobb méreteket ölt. Az egyik neves író nemrég ezt mondta: „Mindenki tudja, hogy a kultúránk méreggel van átitatva, de senki sem várja, hogy mindez megváltozzon.”5 Az erőszak és erkölcstelenség eddig soha nem látott mértékben jelenik meg a mindennapi kultúránkban, a zenében, a szórakoztatóiparban, valamint más médiákban. Erről egy nagy tiszteletben álló baptista teológus igen drámaian csak így nyilatkozott: „Az egész civilizáció lelki immunrendszere megsérült.”6

Nem meglepő, hogy az egyházban néhányan nem tudnak Alma kérdésére határozott igennel felelni. Jelenleg nem tudnak úgy érezni. Úgy érzik, hogy egyfajta lelki aszály sújtja őket. Mások dühösek, bántódottak vagy kiábrándultak. Ha ezek közül bármelyik is fennáll a ti esetetekben,7 fontos megvizsgálnotok, hogy miért nem tudtok úgy érezni.

A lelki aszályban szenvedők és elkötelezettség híján lévők közül sokan nem feltétlenül követtek el súlyos bűnt vagy vétket, csupán balga döntéseket hoztak. Néhányuk elhanyagolja szent szövetségeinek betartását. Mások idejük nagy részét lényegtelen dolgok iránti odaadásuknak szentelik. Vannak, akik hagyják, hogy a heves kulturális vagy politikai nézetek meggyengítsék a Jézus Krisztus evangéliuma iránti hűségüket. Néhányan pedig olyan internetes anyagokba ásták bele magukat, melyek felnagyítják és eltúlozzák – egyes esetekben kitalált dolgok alapján – az egyház korai vezetőinek hibáit. Azután hibás következtetésekre jutnak, ami a bizonyságukra is hatással lehet. Bárki, aki ilyen döntéseket hozott, bűnbánatot tarthat és lelkileg megújulhat.

A lelki táplálkozásnak elengedhetetlen része a szentírások alapos tanulmányozása.8 Isten szava elkötelezettségre ösztönöz, és gyógyírként szolgál a megbántottságra, haragra és kiábrándultságra.9 Ha az elkötelezettségünk bármely ok miatt elhalványulna, részben a bűnbánat lesz a megoldás.10 Az elkötelezettség és a bűnbánat szorosan egybefüggő fogalmak.

C. S. Lewis, aki egy rendkívül gyakorlatias keresztény író volt, elevenünkbe vágó módon fogalmazta ezt meg. Állítása szerint a kereszténység azt mondja az embereknek, hogy tartsanak bűnbánatot, majd pedig bűnbocsánatot ígér; amíg azonban az emberek nem érzik ennek szükségességét, addig a kereszténység sem fog túl sokat jelenteni számukra. Ezt mondta: „Amikor tudod, hogy beteg vagy, hallgatsz az orvosra.”11

Joseph próféta rámutatott arra, hogy a keresztelkedésünk előtt még állhatunk a jó és a gonosz közötti semleges területen. Azonban „amikor csatlakoztál az egyházhoz, beálltál Isten szolgálatába. Amikor ezt tetted, elhagytad a senki földjét, és soha többé nem [mehetsz] oda vissza.” Azt tanácsolta, hogy soha ne hagyjuk el a Mestert.12

Alma kihangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus engesztelése által „ki van nyújtva… az irgalom karja” azok felé, akik bűnbánatot tartanak.13 Ezután pedig olyan átható és alapvető kérdéseket tesz fel, mint: Felkészültünk-e az Istennel való találkozásra? Feddhetetlenek maradunk-e? Mindannyiunknak el kellene gondolkodnia ezeken a kérdéseken. Igen erőteljes és megható Alma azon élménye, amikor nem követte hithű édesapját, majd eljutott arra a drámai felismerésre, hogy mily nagy szüksége van a megbocsátásra, és mit is jelent a megváltó szeretet énekét énekelni.

Bár minden, ami csökkenti az elkötelezettséget, következményekkel jár, két lényeges, igen elterjedt és jelentős kihívással kell szembenéznünk. Az első a rosszindulat, az erőszak és a családon belüli bántalmazás. A második pedig a szexuális bűnök és a tisztátalan gondolatok. Gyakran ezek előzik meg, és ezekben gyökereznek az alacsonyabb elkötelezettséget okozó döntések.

Létfontosságú, hogy miként bánunk azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. Az erőszak, a bántalmazás, az előzékenység hiánya, valamint a tiszteletlenség nem elfogadható az otthonainkban – nem fogadható el sem a felnőttek, sem pedig a felnövekvő nemzedék részéről sem. Az édesapám, bár nem volt tevékeny az egyházban, rendkívül jó példa volt, különösen a tekintetben, ahogyan az édesanyámmal bánt. Gyakran mondogatta, hogy „Isten a férfiakat felelősségre fogja vonni minden könnycseppért, melyet a feleségük miattuk hullatott”. Ugyanezt hangsúlyozza a családról szóló kiáltvány is. Ez áll benne: „[Azok], akik… házastársukat vagy gyermeküket bántalmazzák…, egy napon mindezért felelni fognak isten előtt.”14 Függetlenül attól, hogy milyen kultúrában nevelkedtünk, vagy hogy a szüleink bántalmaztak-e valaha bennünket, nekünk tilos bárkit is akár fizikailag, akár érzelmileg vagy akár szóban bántalmaznunk.15

Társadalmunkban még soha nem volt ennyire fontos az előzékenység. A kedvesség és előzékenység alapjainak lefektetése otthon kezdődik. Nem meglepő tehát, hogy a családok széthullásával egyenlő mértékben hanyatlik a közbeszéd. A család képezi a szeretet és a lelkiség megtartásának alapjait. A család teremt olyan légkört, ahol virágozhat a vallás gyakorlása. „Ha szeretet van otthon,” akkor valóban „oly szép a világ”16.

A szexuális bűnök és a tisztátalan gondolatok sértik a Szabadító által megszabott normákat.17 Már az adományozási korszakunk elején figyelmeztettek bennünket, hogy nagy valószínűséggel az erkölcstelenség lesz a legnagyobb kihívás.18 Az ilyen viselkedés, ha nem bánják meg, lelki aszályt és az elkötelezettség hiányát fogja okozni. A tévé, az internet és a mozifilmek gyakran közvetítenek lealacsonyító üzeneteket és képeket. Dieter F. Uchtdorf elnökkel nemrég egy amazonasi őserdei kis faluban jártunk, ahol még a legapróbb és legegyszerűbb kis kunyhókon is láttunk parabolaantennát. Örömmel gondoltunk mindarra a csodálatos információra, mely e távoli helyen is hozzáférhető ily módon. Felismertük ugyanakkor azt is, hogy a földön szinte nincs olyan hely, ahol a romlott, érzéki és erkölcstelen képek ne tudnának valamilyen hatást gyakorolni. Ez az egyik oka annak, hogy a pornográfia miért terjed ilyen járványszerűen napjainkban.

Nemrég igen tanulságos beszélgetés zajlott köztem és egy 15 éves áronipapság-viselő között. Segített megértenem, hogy az internet korában egy fiatalnak milyen egyszerű szinte teljesen véletlenül is szembekerülni tisztátalan vagy akár pornográf jellegű képekkel. Rámutatott arra, hogy az egyház által tanított legtöbb tantételről már a társadalom is valamilyen mértékben elismeri, hogy a megszegésük súlyos és romboló hatással lehet az egészségre és a jólétre. Említette a fiatalok körében elterjedt dohányzást, kábítószer-használatot és alkoholfogyasztást. Megemlítette, hogy a társadalom részéről azonban semmilyen jelentős tiltakozás vagy felhívás sem tapasztalható a pornográfiával és erkölcstelenséggel kapcsolatban.

Drága fivéreim és nővéreim, ez a fiatal férfi nagyon jól elemezte a helyzetet. Mi akkor a válasz? A próféták és apostolok hosszú évek óta tanítanak az otthonunkban történő hithű vallásgyakorlásról.19

Szülők! Azok a napok már rég elmúltak, amikor az egyházi gyűléseken és programokon való rendszeres részvétel által, bár ez is elengedhetetlen, eleget tudtatok tenni azon szent kötelességeteknek, hogy gyermekeiteket erkölcsös és igazlelkű életre, valamint arra tanítsátok, hogy egyenes derékkal járjanak az Úr előtt. Monson elnök mai bejelentésével létfontosságú lett, hogy mindezt hithű módon egy olyan otthonban tegyük, mely menedékül szolgál, és ahol kedvesség, megbocsátás, igazság és igazlelkűség honol. A szülőknek venniük kell a bátorságot, hogy felügyeljék és szűrjék az internet-hozzáférést, a televíziós adásokat, a filmeket és a zenét. A szülőknek venniük kell a bátorságot, hogy nemet mondjanak, megvédjék az igazságot, és hogy erőteljes bizonyságot tegyenek. Gyermekeiteknek tudniuk kell, hogy hisztek a Szabadítóban, szeretitek a Mennyei Atyátokat, és támogatjátok az egyház vezetőit. Otthonainkban a lelki érettségnek kell virulnia. Remélem, hogy senki sem fog hazatérni erről a konferenciáról anélkül, hogy megértené: napjaink erkölcsi problémáit a családban kell kezelnünk. A püspököknek, valamint a papsági és segédszervezeti vezetőknek támogatniuk kell a családokat, és meg kell győződniük arról, hogy sor kerül a lelki tantételek megtanítására. A házi- és látogatótanítók is segítséget nyújthatnak ebben, különösen az egyedülálló szülők gyermekeinek.

Az imént említett fiatal férfi őszintén megkérdezte, hogy az apostolok tudják-e, hogy a pornográfia és tisztátalan gondolatok elleni védelem érdekében milyen korán kell elkezdeni a tanítást. Határozottan kijelentette, hogy egyes területeken még az Elemiből való továbblépés előtt sem túl korai ez.

Azok a fiatalok, akik már nagyon fiatal korukban találkoztak erkölcstelen képekkel, megrémülnek attól, hogy ezzel már rögtön el is veszítették érdemességüket a misszionáriusi szolgálatra, és arra, hogy szent szövetségeket kössenek. Ennek eredményeként a hitük súlyos sérüléseket szenvedhet. Fiatalok, szeretnélek biztosítani benneteket arról, hogy amint azt tanítjuk is, a bűnbánat által érdemessé válhattok a menny összes áldására.20 Ez a Szabadító engesztelésének lényege. Kérlek benneteket, beszéljetek a szüleitekkel vagy egy tanácsadótokkal, akiben megbíztok, és kérjétek a püspökötök tanácsát.

Az erkölcsösség kapcsán néhány felnőtt úgy véli, hogy ha részt vesznek egy nagyléptékű emberbaráti projektben vagy betartanak egy bizonyos tantételt, akkor már nem kell eleget tenniük a Szabadító tanításainak. Azt mondják maguknak, hogy a helytelen szexuális viselkedés „nem nagy dolog, ha kedves és könyörületes ember vagyok”21. Az ilyesfajta gondolkodás hatalmas önbecsapás. Néhány fiatal arról számolt be nekem, hogy napjaink kultúrájában már nem „menő” az, ha valaki túlzottan próbál megfelelni egy adott területen, beleértve ebbe azt is, hogy az igazlelkű tantételekkel szigorú összhangban éljen.22 Kérlek benneteket, ne essetek ebbe a csapdába!

Keresztelkedésünkkor megígérjük, hogy magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét, és elhatározzuk magunkban, hogy mindvégig szolgálni fogjuk Őt.23 Egy ilyen szövetség betartásához bátor erőfeszítésre, elkötelezettségre és feddhetetlenségre van szükség, ha továbbra is a megváltó szeretet énekét szeretnénk énekelni, és azt akarjuk, hogy valóban megtértek maradjunk.

Egy, az 1924-es párizsi olimpián versenyző brit olimpikon példája remek módon szemlélteti, hogy mit jelent mindig elkötelezettnek és erősnek lenni.

Eric Liddell egy Kínában szolgált skót misszionárius fia volt, és igazán vallásos ember. Az olimpia brit vezetőit rendkívül kihozta a sodrából azzal, hogy bár hatalmas nyomást gyakoroltak rá, ő semmilyen körülmények között nem volt hajlandó futni a 100 méteres síkfutás elődöntőjén, mivel az vasárnapra esett. Végül aztán 400 méteren nyert érmet. Liddell példamutatása, hogy nem volt hajlandó vasárnap versenyezni, különösen inspiráló volt.

A tiszteletére tartott ünnepségen a méltatások között Ésaiás szavait is felidézték: „De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”24

Liddell csodálatra méltó viselkedése igen nagy hatást gyakorolt legkisebb fiunk azon elhatározására, hogy ne vegyen részt vasárnapi sporteseményeken, de ami még annál is fontosabb, hogy elforduljon a hamislelkű és világias viselkedéstől. Ésaiás könyvének ezt a versét íratta be az iskolai évkönyvébe is. Eric Liddell a tantételek iránti elkötelezettség és határozottság hatásos példáját hagyta ránk.

Amikor fiataljaink követik Monson elnök tanácsát azáltal, hogy felkészülnek a misszionáriusi szolgálatra, valamint amikor mi is a Szabadító által tanított tantételek szerint élünk, és felkészülünk az Istennel való találkozásra,25 akkor egy sokkal fontosabb versenyt nyerünk meg.26 Velünk lesz a Szentlélek, hogy lelki irányítást és útmutatást adjon. Azokat, akiknek az élete nincs rendben, emlékeztetni szeretném, hogy soha nem túl késő a Szabadító engesztelését a hitünk és életünk alapjává tenni.27

Ésaiás szavaival élve: „[H]a bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.”28

Őszintén imádkozom azért, hogy mindannyian megtegyük a szükséges lépéseket ahhoz, hogy most érezhessük a Lelket, hogy teljes szívünkből tudjuk zengeni a megváltó szeretet énekét. Bizonyságot teszek a Szabadító engesztelésének hatalmáról, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd Alma 4:15–19.

  2. Alma 5:26.

  3. George Albert Smith akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja volt. 1945. május 21-én lett az egyház elnöke. (Lásd Deseret News 2012 Church Almanac [2012], 98.)

  4. George Albert Smith, in Sheri L. Dew, Ezra Taft Benson: A Biography (1987), 184.

  5. Peggy Noonan, “The Dark Night Rises,” Wall Street Journal, July 28–29, 2012, A17.

  6. Dr. ifj. R. Albert Mohler, elnök, A Dél-Baptista Teológiai Szemináriumon vallási vezetőknek tartott előadása. New York City, 2012. szept. 5.

  7. Lásd 2 Nefi 2:27.

  8. Lásd János 5:39; Ámós 8:11; lásd még James E. Faust, “A Personal Relationship with the Savior,” Ensign, Nov. 1976, 58–59.

  9. Lásd Alma 31:5.

  10. Lásd Alma 36:23–26.

  11. C. S. Lewis, Mere Christianity (1952), 31–32. Lewis az Oxford Egyetem angol irodalmi ösztöndíjasa, továbbá a Cambridge Egyetem középkori és reneszánsz angol irodalom tanszékének elnöke volt.

  12. Lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 341.; lásd még Jelenések 3:15–16.

  13. Alma 5:33.

  14. A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.

  15. Lásd Richard G. Scott: Elmozdítani az akadályokat a boldogság útjából. Liahóna, 1998. júl. 96–99. Néhány kulturális kényszer ellentétes a Szabadító tanításaival és tévútra vezethet bennünket. A Csendes-óceáni-szigetek déli részén járva találkoztam egy férfival, aki hosszú évekig volt érdeklődő az egyházban. Elmondta, hogy mélyen megérintette, amikor egy papsági konferencián az egyik vezető ezt tanította: „A kezet, mellyel korábban a gyermekeidet megütötted, arra kell használnod, hogy megáldjad őket vele.” Részesült a misszionáriusi leckékben, megkeresztelkedett, és nagyszerű vezető vált belőle.

  16. Ha szeretet van otthon. Himnuszok, 186. sz.

  17. Lásd Alma 39.

  18. Lásd Ezra Taft Benson, “Cleansing the Inner Vessel,” Ensign, May 1986, 4.

  19. Gordon B. Hinckley elnök mutatta be „A család: Kiáltvány a világhoz” című kiadványt az Általános Segítőegyleti Gyűlésen 1995 szeptemberében. Thomas Monson elnök felügyelte a 2. kézikönyv: Az egyház igazgatása (2010) című kézikönyv első fejezete, „A családok szerepe Isten tervében” megváltoztatását.

  20. Lásd Alma 13:27–30; 41:11–15.

  21. Ross Douthat, Bad Religion: How We Became a Nation of Heretics (2012), 238; lásd még Alma 39:5.

  22. Ne hagyjátok, hogy egy olyan kultúra, mely telve van erőszakkal és erkölcstelenséggel, és mely kritikus azokkal szemben, akik a Szabadító tantételei szerint élnek, háborgassák a ti hiteteket. Ahogyan azt Wordsworth, az író nagyszerűen papírra vetette: „Az elméd oly fenséges gondolatok táplálják, hogy se gonosz nyelvek, se hirtelen ítélkezések, vagy az önző emberek megvetései soha ne háborgassák a te vidám hitedet” (“Lines Composed a Few Miles above Tintern Abbey,” in The Oxford Book of English Verse, ed. Christopher Ricks [1999], 346).

  23. Lásd Moróni 6:3; kiemelés hozzáadva; lásd még Móziás 18:13.

  24. Ésaiás 40:31; lásd Robert L. Backman, “Day of Delight,” New Era, June 1993, 48–49.

  25. Lásd Alma 34:32.

  26. Lásd 1 Korinthusbeliek 9:24–27.

  27. Lásd Hélamán 5:12. Id. Oliver Wendell Holmes a következőt tanácsolta: „Úgy vélem, nagyszerű dolog a világban az, hogy nem az határoz meg bennünket, ahol állunk, hanem amilyen irányba haladunk. Ahhoz, hogy elérjük a mennyei kikötőt, néha szélirányban, máskor pedig széllel szemben kell hajóznunk. De haladnunk kell, nem sodródnunk, és horgonyt sem vethetünk” (The Autocrat of the Breakfast-Table [1858], 105).

  28. Ésaiás 1:18.