Először figyelj, aztán szolgálj!

Írta: Linda K. Burton

a Segítőegylet általános elnöke


Némi gyakorlással mindannyian hasonlóbbá válhatunk a Szabadítóhoz, amint szolgáljuk Isten gyermekeit.

Egyik legnagyobb bizonyítéka annak, hogy Thomas S. Monson elnök az Úr választott szolgája az, hogy megtanulta követni a Szabadító példáját – egyenként szolgálni az embert. Mi, akik beléptünk a keresztelővízbe, szövetségben fogadtuk, hogy ugyanezt tesszük. Szövetségben fogadtuk meg, hogy „mindenkor emlékez[ünk a Szabadítóra], és parancsolatait betart[juk]”1, Ő pedig azt mondta, hogy „ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket”2.

Érdemes megfigyelni, hogy Monson elnök következő szavai ugyanezt a felhívást tartalmazzák: „[K]örülvesznek bennünket olyanok, akiknek szükségük van a figyelmünkre, biztatásunkra, támogatásunkra, vigaszunkra és kedvességünkre… Mi testesítjük meg az Úr karját itt a földön, és ezért az a feladatunk, hogy szolgáljuk és felemeljük az Ő gyermekeit. Ő tőlünk függ.”3

Hallottátok a felhívást, hogy szeressük egymást? Vannak néhányan, akik számára az egyén szolgálata, a Szabadító példájának követése nem megy könnyen. Némi gyakorlással azonban mindannyian hasonlóbbá válhatunk a Szabadítóhoz, amint szolgáljuk Isten gyermekeit. Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani négy szót, melyek segítenek jobban szeretni a másikat: „Először figyelj, aztán szolgálj!”

Majd’ 40 évvel ezelőtt a férjemmel a péntek esti randevúnkon a templomba mentünk. Friss házasok voltunk, és elég ideges voltam, mert ez csupán a második ilyen alkalom volt ifjú feleségként. A mellettem ülő nőtestvér valószínűleg észrevette nyugtalanságomat. Odahajolt hozzám, és csendesen azt súgta: „Ne aggódj! Segítek.” Lecsendesedtek a félelmeim, és képes voltam a templomi szertartás hátralévő részét élvezni. E hölgy először figyelt, majd szolgált.

Mindannyiunknak szól a felhívás, hogy kövessük Jézus tanításait, és szolgáljunk másokat. Ez nem csupán az angyali nőtestvérekre korlátozódik. Amint most megosztok veletek néhány hétköznapi példát olyan egyháztagokról, akik megtanultak először figyelni és aztán szolgálni, figyeljétek Jézus tanításainak példáját.

Egy hatéves elemis azt mondta: „Amikor segítőnek kértek fel az osztályban, választhattam egy barátot, hogy velem dolgozzon. [Azt a fiút választottam, aki csúfolt], mert őt soha senki más nem választja. Szerettem volna, ha örül.”4

Mit figyelt meg ez a gyermek? Észrevette, hogy az osztály bajkeverőjét soha senki sem választja. Mit tett, hogy szolgáljon? Őt választotta, hogy a barátjaként segítsen neki az osztályban. Jézus azt tanította: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek”5.

Az egyik egyházközségben az áronipapság-viselők először figyeltek, most pedig komoly szolgálatot nyújtanak. A fiatal férfiak minden héten korán érkeznek, és a gyülekezeti ház kapujában állnak esőben, hóban vagy tűző melegben, és várják az egyházközségben élő nagyszámú idős testvér érkezését. Kiveszik a tolószéket vagy a járókeretet az autóból, biztos kezet nyújtanak kapaszkodóként, és türelmesen bekísérik ezüsthajú, idősödő testvéreiket az épületbe. Valóban teljesítik Isten iránti kötelességüket. Miközben figyelnek, majd pedig szolgálnak, élő példái a Szabadító tanításának: „[A] mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”6 Amikor az új ifjúsági tananyagot bevezetik, ezek a fiatal férfiak egész biztosan nyitottak lesznek a krisztusi szolgálat újabb lehetőségeire.

A figyelem és a szolgálat olykor hatalmas erőfeszítést kíván. Egy sugalmazott fiatal nő, akit Alexandriának hívnak, észrevette, hogy unokatestvére, Madison, nem képes befejezni a Személyes fejlődés program feladatait súlyos autizmusa miatt. Alexandria összehívta a fiatal nőket az egyházközségben, tanácskozott a vezetőivel, és elhatározta, hogy megteszik Maddy helyett, amire ő nem képes. Mindegyik fiatal nő önként elvégezte a Személyes fejlődés program egy-egy feladatát Maddy helyett, hogy ő is megkaphassa a medált.7

Ezek a fiatal nők kiválóan felnőnek majd az anyaság és a segítőegyleti nőtestvériség feladataihoz, mert megtanultak először figyelni, majd szeretetteljesen szolgálni.

Monson elnök emlékeztetett minket, hogy a jószívűség, „Krisztus tiszta szeretete”8 – más szóval a figyelem és a szolgálat – mutatkozik meg, „amikor nem feledkeznek meg egy idős özvegyasszonyról, és elviszik az egyházközségi és segítőegyleti tevékenységekre” vagy „amikor a segítőegyleti gyűlésen odafordulnak az egyik magányosan üldögélő nőtestvérhez, és azt mondják: »Gyere, ülj ide mellénk!«”9 Itt kiválóan alkalmazható az aranyszabály: „Tehát minden olyan dolgot, amiről azt szeretnétek, hogy az emberek megtegyék nektek, tegyétek meg éppen úgy nekik”10.

Egy figyelmes férj kétféle fontos szolgálatot is végzett. Azt mondta:

„Épp segítettem a feleségemnek az Elemi osztályában, amely tele volt igen eleven hétévesekkel. Amikor elkezdtük a közös foglalkozást, észrevettem, hogy az egyik gyerek a székén kuporog. Látszott, hogy nem érzi jól magát. A Lélek azt súgta, hogy vigaszra van szüksége, így odaültem mellé, és csendben megkérdeztem, mi a gond. Nem válaszolt…, úgyhogy halkan énekelni kezdtem neki.

Egy új éneket tanultunk éppen, és amikor azt énekeltük, hogy »ha szívemmel is figyelek, hallom az Ő hangját«, elképesztő fény és melegség töltötte el a lelkem. […] Személyes bizonyságot kaptam arról, hogy a Szabadító mennyire szereti őt… és engem is. […] Rájöttem, hogy valóban a Szabadító kezei vagyunk, amikor az egyént szolgáljuk.”11

Ez a krisztusi testvér nem csupán azt vette észre, hogy a feleségének segítség kell az eleven hétévesekkel, hanem egyéni szolgálatot is nyújtott a szükséget látó gyermeknek. A Szabadítót követte, aki azt tanította, hogy „mert azokat a cselekedeteket, melyeket engem tenni láttatok, nektek is azokat kell megtennetek”12.

A közelmúltbeli árvíz számos lehetőséget nyújtott Jézus Krisztus tanítványai számára, hogy először figyeljenek, aztán szolgáljanak. Férfiak, nők, fiatalok és gyermekek voltak tanúi, ahogyan üzletek és otthonok pusztulnak el, és mindent félretéve indultak segíteni a takarításban és a helyreállításban. Néhányan megtapasztalták, mekkora terhet jelent a mosás, és ebben látták a segítség szükségességét. Mások fájdalmas szívvel törölgették le a fényképeket, iratokat, leveleket és egyéb fontos dokumentumokat, majd gondosan kiakasztották azokat száradni, hogy mentsék, ami menthető. Figyelni, majd szolgálni, nem mindig kényelmes vagy alkalmas időben érkező kihívás.

Nincs is jobb alkalom arra, hogy először figyeljünk, majd szolgáljunk, mint otthon. Jól szemlélteti ezt egy példa Richard G. Scott elder életéből:

„Az egyik éjjel a kisfiunk, Richard, aki szívproblémával küszködött, sírva ébredt fel. […] Általában… a feleségem kelt fel, hogy gondoskodjon a síró gyermekről. Ezúttal viszont ezt mondtam: »Majd én megyek, és megnézem.«

A betegsége miatt, amikor elkezdett sírni, a kicsi szíve nagyon gyorsan kezdett verni. Ilyenkor általában hányt is, összepiszkolva az ágyát. Azon az éjszakán szorosan magamhoz öleltem, hogy megpróbáljam lecsillapítani hevesen verő szívét, és elállítani a sírását, miközben kicseréltem a ruháját és új ágyneműt húztam fel. Mindaddig a karomban tartottam, amíg el nem aludt. Akkor még nem tudtam, hogy néhány hónappal később meg fog halni. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy az éjszaka közepén a karomban tartottam.«13

Jézus azt mondta: „…a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok”14.

Előfordul, hogy kísértést érzünk arra, hogy a saját szájízünk szerint szolgáljunk, ne pedig úgy, amire szükség lenne az adott pillanatban. Amikor Robert D. Hales elder az előrelátó életmód alapelvéről tanított, azt a példát hozta, amikor a feleségének ajándékot vett. A felesége azt kérdezte: „Ezt most nekem vagy magadnak veszed?”15 Ha ezt a kérdést magunkra vonatkoztatjuk, és a szolgálatunk során megkérdezzük: „Ezt most a Szabadítóért teszem vagy magamért?”, akkor a szolgálatunk sokkal jobban fog hasonlítani a Szabadítóéra. A Szabadító azt kérdezte, és nekünk is fel kell tennünk ezt a kérdést: „Mit akartok, hogy cselekedjem veletek?”16

Néhány hete össze-vissza rohangáltam, mert túl sok elintéznivalóm gyűlt össze. Úgy terveztem, hogy aznap elmegyek a templomba, de egyszerűen úgy éreztem, túl sok a dolgom. Amint átvillant a gondolat a fejemen, hogy túl elfoglalt vagyok a templomi szolgálathoz, azonnal megértettem, mi a legfontosabb teendőm. Átmentem az irodámból a Salt Lake templomba, és közben azon járt az agyam, hogy hogyan hozom majd be az elvesztegetett időt. Hála az égnek, az Úr türelmes és kegyes, így gyönyörű leckét tanított nekem azon a napon.

Amint leültem a szertartásteremben, egy fiatal nőtestvér a következőket súgta oda nekem: „Nagyon ideges vagyok. Most vagyok másodszor a templomban. Tudnál, kérlek, segíteni nekem?” Honnan is tudhatta volna, hogy éppen ezeket a szavakat kellett hallanom? Nem tudta, de Mennyei Atyánk tudta. Látta, mire van leginkább szükségem. Szolgálnom kellett. Ezt az alázatos fiatal nőtestvért arra indította, hogy épp azzal szolgáljon engem, hogy szolgálatra kér. Biztosíthatlak benneteket, hogy én nyertem ebből a legtöbbet.

Szeretném kifejezni mély hálámat azért a sok krisztusi emberért, akik szolgálták a családunkat az évek során. A férjemnek és a családomnak is nagyon hálás vagyok, akik önzetlenül és hatalmas szeretettel szolgálnak.

Törekedjünk mindannyian arra, hogy először figyeljünk, aztán szolgáljunk. Ha így teszünk, akkor betartjuk a szövetségeket, és szolgálatunk – éppúgy, mint Monson elnöké – tanítványi mivoltunk bizonyítéka lesz. Tudom, hogy a Szabadító él. Engesztelése képessé tesz bennünket arra, hogy tanításai szerint éljünk. Tudom, hogy Monson elnök a mai prófétánk. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Show References

  1.  

    1.  Tan és a szövetségek 20:77.

  2.  

    2.  János 15:12.

  3.  

    3. Thomas S. Monson: Mit tettem ma valaki másért? Liahóna, 2009. nov. 86.

  4.  

    4. Canyon H., “A Good Choice,” Friend, Jan. 2012, 31.

  5.  

    5.  Máté 5:44.

  6.  

    6.  Máté 25:40.

  7.  

    7. Lásd “For Madison,” lds.org/youth/video/for-madison.

  8.  

    8.  Moróni 7:47.

  9.  

    9. Thomas S. Monson: A jószívűség soha el nem múlik. Liahóna,, 2010. nov. 124.; lásd még Leányaim a királyságomban: A Segítőegylet története és munkássága (2011). 109.

  10.  

    10.  3 Nefi 14:12.

  11.  

    11. Al VanLeeuwen, “Serving the One,” Liahona, Aug. 2012, 19; lásd még Sally DeFord: Ha szívemmel is figyelek. A közös foglalkozás 2011-es vázlata. 28.

  12.  

    12.  3 Nefi 27:21.

  13.  

    13. Richard G. Scott: A házasság örökkévaló áldása. Liahóna, 2011. máj. 96.

  14.  

    14.  Máté 20:26.

  15.  

    15. Robert D. Hales: Előrelátóan gondoskodni a fizikai és lelki szükségletekről. Liahóna, 2009. máj. 9.

  16.  

    16.  Máté 20:32.