A papság öröme

Sok évvel ezelőtt néhány barátommal, akik szintén utasszállító gépek kapitányai voltak, úgy döntöttünk, hogy beteljesítjük egyik gyerekkori álmunkat, és felújítunk egy antik repülőgépet. Közösen megvettünk egy leharcolt 1938-as Piper Cub modellt, és elkezdtük visszaállítani eredeti állapotába. Olyan projekt volt ez, melyet szeretetteljes munka övezett. Nagyon szerettünk rajta dolgozni. Mindez számomra különleges jelentőséggel bírt, mivel fiatal koromban én is egy hasonló gépen tanultam repülni.

Ezt a repülőt először a Wright fivérek első híres repülése után 35 évvel építették meg. Már csupán erre gondolva is nagyon öregnek érzem magam.

A motornak nem volt elektromos önindítója; miközben te a pilótafülkéből igyekezted beindítani a gép motorját, egy másik embernek a földön meg kellett ragadnia a propellert, és hatalmas erőkifejtéssel addig kellett forgatnia, míg a motor be nem indult. Minden egyes motorindításkor a bátorság és izgalom pillanatait éltük át.

Mihelyst levegőbe emelkedett a gép, azonnal kiderült, hogy a Piper Cubot nem gyors repülésre tervezték. Sőt, erősebb szembeszélben úgy tűnt, mintha meg sem moccanna. Emlékszem, amikor tizenéves fiammal a német autópálya felett repültünk, az autók probléma nélkül leelőztek bennünket.

Ennek ellenére én nagyon szerettem azt a kis repülőt! Ezzel a géppel tökéletes módon megtapasztalhattam a repülés csodáját és szépségét. Szó szerint hallani, érezni, szagolni, ízlelni és látni lehetett, hogy miről is szól a repülés. A Wright fivérek így írtak erről: „Semmi sem hasonlítható ahhoz, amit a pilóták akkor éreznek, amikor a hatalmas, fehér szárnyak repítik őket.”¹

Ezzel szemben az év elején lehetőségem adódott egy bonyolult F-18-as vadászgépben repülni az Egyesült Államok Haditengerészetének műrepülő csapata, a világhírű Kék Angyalok jóvoltából. Olyan volt ez számomra, mintha az emlékek légifolyosóján repültem volna, mivel szinte pontosan 50 évvel azelőtt végeztem el a vadászpilóta képzést.

Az F-18-as élmény természetesen teljesen különbözött a Piper Cubban tapasztaltaktól. A repülés sokkal dinamikusabb szépségét mutatta meg nekem. Olyan volt, mintha az aerodinamika már meglévő törvényeit sokkal tökéletesebb módon alkalmazta volna. A Kék Angyalokkal való repülés azonban arra is rámutatott, hogy a vadászpilótai hivatás a fiatalemberek sportja. Ismét a Wright fivéreket idézve: „A repülés érzése mindenek felett álló békességgel tölt el, olyan izgalommal keveredve, mely minden idegpályát a végletekig átjár.”² A Kék Angyalokkal való repülés továbbá teljesen más módon érzékeltette, hogy milyen az, amikor „angyalok” vesznek körül és emelnek a magasba.

Ha megkérdeznétek, hogy a két élmény közül melyiket élveztem jobban, nem tudnék választani. Nyilvánvaló, hogy egyrészt teljesen különböztek egymástól. Másrészről viszont nagyon is ugyanolyan volt mindkét élmény.

Mind a Piper Cubban, mind pedig az F-18-asban éreztem a repülés izgalmát, szépségét és örömét. Mindkét esetben éreztem a költő e szavainak hívását: „Szakadj el a föld ellenséges kötelékétől, és kacagástól ezüstöző szárnyakon táncolj az egekbe.”³

Nos, megkérdezhetitek, hogy e két teljesen különböző repülési élménynek mégis mi köze van a mai gyűlésünkhöz, vagy a papsághoz, melyet kiváltságunkban áll birtokolni, vagy a papsági szolgálathoz, melyet mindannyian oly nagyon szeretünk.

Fivérek, vajon nem igaz-e a papsági szolgálatunk során szerzett élményeinkre is az, hogy azok mindegyike meglehetősen eltér egymástól? Mondhatnánk, néhányan közülünk F-18-as, mások pedig Piper Cub gépekkel repülnek. Néhányan olyan egyházközségekben és cövekekben éltek, ahol minden pozíciót, a főpapok csoportja vezetőjének segédjétől a diakónusok kvóruma titkáráig, tevékeny papságviselő tölt be. Nektek abban a kiváltságban van részetek, hogy olyan egyházközségi szervezetnek lehettek a tagjai, ahol elegendően vagytok minden pozíció betöltéséhez.

Mások közületek a világ olyan részein élnek, ahol csupán egy maroknyi egyháztag és papságviselő van. Úgy érezhetitek, hogy egyedül vagytok, és rendkívül megterhelőnek érzitek az elvégzendő feladatok súlyát. Számotokra lehet, hogy még sok személyes közreműködésre van szükség ahhoz, hogy a papság motorja beindulhasson. Néha akár úgy is tűnhet, hogy a gyülekezetetek vagy egyházközségetek egy lépést sem halad előre.

Körülményeinktől és feladatainktól függetlenül azonban mindannyian tudjuk, hogy az elkötelezett papsági szolgálat mindig különleges örömöt tartogat.

Én mindig imádtam repülni, akár egy Piper Cub, akár egy F-18-as, akár valamilyen másik repülővel történt az. A Piper Cub esetében nem panaszkodtam a sebesség hiányára; sőt az F-18-as fedélzetén sem zsörtölődtem, amikor az akrobatikus manőverek könyörtelenül rávilágítottak előrehaladt életkorom velejáróira.

Igen, mindig, mindegyik helyzetben lesz valami, ami nem tökéletes. Igen, könnyű valamit találni, ami miatt panaszkodhatunk.

De fivéreim, mi az Isten Fiának rendje szerinti szent papság viselői vagyunk! Kézrátétel által mindannyian elnyertük Isten papságát. Megkaptuk a felhatalmazást és felelősséget, hogy földi szolgáiként az Ő nevében cselekedjünk. Akár egy nagy egyházközségben, akár egy kis gyülekezetben vagyunk, arra hívtak el bennünket, hogy minden szolgálatot, áldást és cselekedetet a gondjainkra bízott összes ember és dolog javára végezzük. Lehet-e bármi is ennél izgalmasabb?

Értsük hát meg, méltányoljuk és érezzük a papsági szolgálat örömét!

A repülés iránti szeretetem az egész életem menetére hatással volt. Mégis, bármilyen frissítő és örömteljes élményekben is volt részem pilótaként, az egyház tagjaként sokkal mélyebb, örömtelibb és mélyrehatóbb dolgokat tapasztaltam meg. Miközben teljesen belemerültem az egyházi szolgálatba, éreztem Isten mindenható erejét, valamint az Ő gyengéd irgalmát.

Pilótaként megérinthettem az eget. Egyháztagként pedig éreztem a menny ölelését.

Időnként ugyan hiányzik a pilótafülke, de az egyházban lévő fivéreim és nőtestvéreim melletti szolgálat bőven kárpótol ezért. A világon semmiért sem adnám azt az átható békét és örömet, mely abból fakad, hogy e nagyszerű munkában egy parányi részem is lehet.

Ma a papság hatalmas csoportjaként gyűltünk össze. Szent örömünk és kiváltságunk, hogy az Urat és a felebarátainkat szolgálhatjuk, hogy elkötelezhetjük magunkat azon nemes ügy mellett, hogy felemeljünk másokat, és Isten királyságát építsük.

Tudjuk és értjük, hogy a papság Isten örökkévaló hatalma és felhatalmazása. Ezt a meghatározást bármikor elmondjuk fejből. De vajon valóban felfogjuk-e annak jelentőségét, amit mondunk? Hadd ismételjem meg: a papság Isten örökkévaló hatalma és felhatalmazása.

Gondoljatok csak bele! Isten a papság által teremtette és kormányozza a mennyeket és a földet.

E hatalom által váltja meg és magasztalja fel gyermekeit, és viszi véghez „az ember halhatatlanságát és örök életét”⁴.

Ahogyan Joseph Smith próféta is elmagyarázta, a papság „az a csatorna, amelyen keresztül a Mindenható elkezdte kinyilvánítani az Ő dicsőségét a föld teremtésének kezdetén, és amelyen keresztül továbbra is kinyilatkoztatja magát az emberek gyermekeinek mind a mai napig, és amelyen keresztül az idők végezetéig ismertetni fogja céljait”⁵.

Mindenható Mennyei Atyánk ránk, halandó lényekre bízta az ő papsági felhatalmazását. Ránk, akik természetünknél fogva tökéletlenek és gyarlók vagyunk. Megadja nekünk a felhatalmazást, hogy az Ő nevében cselekedjünk gyermekeinek szabadulásáért. Eme óriási hatalom által felhatalmazást kaptunk arra, hogy prédikáljuk az evangéliumot, szabadító szertartásokban szolgáljunk, segítsünk felépíteni Isten földi királyságát, valamint megáldjuk és szolgáljuk a családjainkat és felebarátainkat.

Ez az a szent papság, melyet viselünk.

A papságot, vagy bármely megbízatást abban, nem lehet megvásárolni vagy ráerőltetni valakire. A papsági hatalom használatát nem szabad, hogy befolyásolja, megingassa vagy kikényszerítse bármilyen társadalmi pozíció, vagyon vagy befolyás. A papság lelki hatalom, melyet mennyei törvények kormányoznak. A papság mindannyiunk hatalmas Mennyei Atyjától ered. Hatalmát csakis az igazlelkűség⁶, és nem az önzés irányíthatja és szabályozhatja.

Krisztus minden igaz papsági felhatalmazás és hatalom forrása a földön.⁷ Ez az Ő munkája, melyben nekünk is kiváltságunkban áll részt venni. „És senki nem segíthet ebben a munkában, csak akkor, ha alázatos és telve van szeretettel – hittel, reménnyel és jószívűséggel rendelkezve, mértéktartó lévén minden dologban, amit csak a gondjára bíznak.”⁸

Nem személyes haszonból cselekszünk, hanem arra törekszünk, hogy szolgáljunk és felemeljünk másokat. Nem erőszakkal, hanem „meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel”⁹ vezetünk.

A Mindenható Isten papsága minden érdemes férfi számára elérhető – származásuktól, vagy attól függetlenül, hogy milyen szerény körülmények között, vagy a föld melyik részén élnek. Mindenki számára elérhető, nincs világi ára, és nem vehető meg pénzért. Az ősi Ésaiás próféta szavaival élve, mindenki, aki szomjúhozik, idejöhet a vízhez, és nincs szükség pénzre, hogy jöjjön és lakmározzon.¹⁰

Szabadítónk, Jézus Krisztus felfoghatatlan engesztelése által pedig Isten papsága még azok számára is elérhető, akik megbotlottak, vagy a múltban egy ideig nem voltak rá érdemesek. A bűnbánat lelkileg megújító és megtisztító folyamata által felkelhettek és ragyoghattok.¹¹ A Szabadítónk és Megváltónk végtelen és megbocsátó szeretete által feltekinthettek, tisztává és érdemessé válhattok, és Isten igaz és nemes fiaivá, vagyis a Mindenható Isten legszentebb papságának érdemes viselőivé fejlődhettek.

Kétségtelenül szomorkodom azok miatt, akik nem értik meg és nem méltányolják a papság csodáját és kiváltságát. Olyanok ők, mint azok az utasok a repülőgépeken, akik végig a mogyoróadag miatt zsörtölődnek, miközben magasan a felhők felett az egeket szelik – mely élményért a régmúlt korok királyai minden vagyonukat odaadták volna, ha csak egyszer is kipróbálhatták és megtapasztalhatták volna.

Fivéreim, áldottak vagyunk, hogy e nagyszerű papsági felhatalmazás és erő alázatos részesei lehetünk. Emeljük fel a tekintetünket, és lássuk meg, ismerjük fel, és fogadjuk el ezt a lehetőséget annak teljes valójában.

Igazlelkű, szerető és elkötelezett papsági szolgálat által meg fogjuk tudni tapasztalni a következő kinyilatkoztatás valódi jelentését: „Arcotok előtt járok majd. Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak.”¹²

Fogadjuk be és értsük meg a papság csodáját és kiváltáságát. Fogadjuk el és szeressük a tőlünk elvárt felelősségeket – a felelősségeket az otthonainkban és az egyházi egységeinkben, akármekkorák is legyenek azok. Folyamatosan gyarapodjunk igazlelkűségben, elkötelezettségben és papsági szolgálatban. Találjunk rá a papsági szolgálat örömére!

Ezt legjobban úgy tehetjük meg, ha alkalmazzuk a tudás, az engedelmesség és a hit tantételeit.

Ez pedig azt jelenti, hogy először is meg kell értenünk és magunkévá kell tennünk a papság, Isten kinyilatkoztatott szavaiban található tanát. Fontos megértenünk azokat a szövetségeket és parancsolatokat, melyek alapján a papság működik.¹³

Ezt követően pedig legyünk bölcsek, és állandóan és becsületesen cselekedjünk a megszerzett tudás által. Amennyiben engedelmeskedünk Isten törvényeinek, megfegyelmezzük az elménket és testünket, valamint a próféták által tanított igazlelkűség mintájához igazítjuk cselekedeteinket, akkor meg fogjuk tapasztalni a papsági szolgálat örömét.

Végül pedig, mélyítsük el az Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitünket. Vegyük magunkra az Ő nevét, és minden egyes nap újra és újra kötelezzük el magunkat, hogy a tanítványság ösvényén fogunk járni. Cselekedeteink tegyék teljessé a hitünket.¹⁴ A tanítványság által lépésenként válunk tökéletesebbé a családunk, felebarátaink és Isten szolgálata által.

Amikor teljes szívvel, elmével és erővel szolgálunk a papságban, ígéretet kapunk arra, hogy hatalmas tudásra, békére és lelki ajándékokra tehetünk majd szert. Ha tiszteljük a papságot, Isten is meg fog becsülni bennünket, mi pedig ártatlanul állhatunk majd előtte az utolsó napon.¹⁵