2010–2019
Ne mozduljatok el!
Április 2013


Ne mozduljatok el!

Legyetek állhatatosak! Legyetek rendíthetetlenek! Álljatok ki az igazságért és az igazlelkűségért! Álljatok tanúként! Legyetek zászló a világnak! Álljatok szent helyeken!

Ma este, szent helyen állok itt, a szószéknél a próféták, látnokok és kinyilatkoztatók, valamint Isten nemes leányai jelenlétében. Nagyszerű idő ez a mostani: itt lenni a földön és fiatal nőnek lenni. Az Úr választott leányai vagytok. Remélem, tudatában vagytok az identitásotoknak, és annak, hogy mennyire szeret benneteket a ti Mennyei Atyátok. Ő mindannyiótokat szeret, és én is.

Az íróasztalomon az irodában van egy bronzszobor másolat egy fiatal nőről, Kristináról. Kristina eredeti, életnagyságú szobra a Dániai Koppenhágában található, és olyan szögben van elhelyezve, hogy a tengeren át Sion felé nézzen. Nem volt könnyű döntés számára, hogy csatlakozzon az egyházhoz és elhagyja az otthonát, és láthatjátok, hogy az ellenszél nem kíméli őt. Ő azonban szilárdan áll és nehéz dolgot tesz, de olyat, amiről tudja, hogy helyes. A leszármazottai állították ezt a szobrot Kristina emlékére, tisztelgésképpen ama bizonyos napon meghozott döntéséért, amely örök jelentőséggel bírt nemzedékek számára.

Számomra Kristina szobra titeket jelképez – mindannyiótokat. Kristinához hasonlóan ti is sok fontos elhatározás határán álltok, és mindennap döntéseket kell hoznotok, melyek némelyike igencsak nehéz, és melyek nem csupán a ti jövőtöket formálják, hanem nemzedékek sorsára is kihatnak. Ti is orkán erejű ellenséges szelekkel, csapásokkal, a kortársak nyomásával és erkölcsi szennyel néztek szembe. Mégis rendíthetetlenül álltok, és az evangélium szerint éltek társadalmunk e dühöngő viharai ellenére. Kristinához hasonlóan titeket is a Szentlélek vezet. Helyes döntéseket hoztok. Hűek vagytok és fenségesek.

Nem jut eszembe fontosabb tanács egy szerető Mennyei Atyától, mint azon intése, hogy mindnyájan „álljatok… szent helyeken, és ne mozduljatok el”1. Azt mondja: Legyetek állhatatosak! Legyetek rendíthetetlenek!2 Álljatok ki az igazságért és az igazlelkűségért!3 Álljatok tanúként!4 Legyetek zászló a világnak! Álljatok szent helyeken! Így mai üzenetem számotokra egyszerű: Ne mozduljatok el!

Először is, ne mozduljatok el, amikor a jót kell választani. Ezekben az utolsó napokban nem létezik jelentéktelen döntés. Mindaz, amit éppen most választotok, kritikus fontosságú. Az önrendelkezés, vagyis a választás képessége, Isten egyik legnagyobb ajándéka, melyet a gyermekeinek ad. Részét képezi annak a boldogságtervnek, melyet ti és én választottunk és megvédtünk a halandóság előtti létben. Éljetek úgy, hogy oda tudjatok figyelni a Szentlélekre és meghalljátok, amit mond, és Ő majd segít helyes döntéseket hoznotok. Ő „minden olyan dolgot meg fog… mondani nektek, amit meg kell tennetek”5.

Több héttel ezelőtt – évek óta először – visszatértem a régi középiskolámba. Egy cövekkonferenciára mentem, melyet az iskola előadótermében tartottak. Ahogy végigsétáltam a folyosón, elmémet elárasztották az emlékek. Pontosan emlékeztem, mit éreztem, mikor fiatal nőként odajártam: bizonytalanságot, önbizalomhiányt, félelmet, és oly erős vágyat arra, hogy beilleszkedjek. Beléptem az előadóba. Újra elárasztottak az emlékek. Ennek az előadóteremnek minden zegzugát ismertem. Csak egyvalami változott: én.

Aznap is lehetőségem volt kiállni az emelvényre, mint oly sokszor tettem azt a középiskolában diákképviselőként. Még láttam is néhány volt osztálytársamat a közönség soraiban – olyanokat, akikkel randiztam is! De ezúttal nem a gyűlést kellett levezetnem, hanem abban a kiváltságban volt részem, hogy – ott, a középiskolám előadótermében – tanúként állhattam6, és bizonyságomat tehettem Szabadítónkról, Jézus Krisztusról.

Fiatal nők, gondoskodjatok róla, hogy olyan legyen másokkal a kapcsolatotok, hogy 40 év múlva ne legyen miért szégyenkeznetek. Nincs az a kortársi nyomás, elfogadásra való vágy, nincs az a népszerűség, mely megérné a megalkuvást. A fiatal férfiakra gyakorolt hatásotok segíteni fog nekik érdemesnek maradni papsági hatalmukra, a templomi szövetségeikre és a misszionáriusi szolgálatukra. És ki tudja? Talán mához negyven évre valamelyikük odajön hozzátok ott, a középiskolátok előadótermében, és megköszöni nektek, hogy segítettetek érdemesnek maradnia azon papsági kötelességére, hogy tiszteletteljes missziót szolgáljon. És ki tudja? Talán még az egyik ilyen fiatal férfi feleségétől is kaptok majd egy levelet, melyben megköszöni nektek azt, amilyen hatással voltatok a férjére és leendő családjukra egykor, középiskolás korotokban. Számítanak a döntéseitek. Mostani döntéseitek nem csupán rátok vannak hatással, hanem másokra is. Örökkévaló jelentőségük van. Ne mozduljatok el!

Másodszor, ne mozduljatok el, amikor erényesek és nemileg tiszták szeretnétek maradni, és el is kötelezitek magatokat emellett. Tartsátok becsben az erényt. Személyes tisztaságotok az egyik legnagyobb erőforrásotok. Amikor a földre jöttetek, drága ajándékot kaptatok: a testeteket. Testetek az elmétek eszköze, egy isteni ajándék, mellyel gyakorolhatjátok az önrendelkezéseteket. Ezt az ajándékot Sátántól megtagadták, ezért szinte minden csapásával a testeteket célozza meg. Azt akarja, hogy lekicsinyeljétek, visszaéljetek vele és bántalmazzátok azt. A szemérmetlenség, a pornográfia, az erkölcstelenség, a tetoválások, a piercingek, a droghasználat és mindenféle függőség arra irányuló erőfeszítés, hogy birtokba vegye ezt a drága ajándékot – a testeteket –, és lehetetlenné tegye számotokra, hogy gyakoroljátok az önrendelkezéseteket. Pál azt kérdezi: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?”7

A testetek templom. Miért? Mert képes arra, hogy ne csak örökkévaló lelketeknek adjon otthont, hanem mások örökkévaló lelkének is, akik majd a ti örökkévaló családotok részeként jönnek a földre. Dallin H. Oaks elder ezt tanította: „A halandó élet megteremtésének hatalma magasztos hatalom.”8 A ti szerepetek magasztos szerep. Isten szent felelősséget bízott rátok! Arra készültök, hogy az eljövendő nemzedékek édesanyjai legyetek. Tartsátok magatokat tisztán és érdemesen, és óvjátok azt, „ami mindennél drágább és értékesebb” – az erényeteket és erkölcsi tisztaságotokat.9 Mennyei Atyánk, akinek választott leányai vagytok, bölcsen és személy szerint ezt tanácsolja nektek: Járjatok az erény ösvényein.10

Az erény aranykulcs a templomhoz. Tehát harmadszor, ne mozduljatok el annak terén, hogy érdemesek legyetek szent szövetségek megkötésére és betartására. A keresztelkedéskor kötött szövetség az erény és boldogság ösvényére szegez majd benneteket, miközben hetente megújítjátok azt az úrvacsoravétel által. Keresztelési szövetségeiteket betartva máshogy fogtok kinézni, máshogy fogtok öltözködni, és máshogy fogtok cselekedni, mint a világ. E szövetség betartása lehetővé teszi, hogy a Szentlélek vezessen titeket. Álljatok szent helyeken és még csak a közelébe se menjetek annak a környezetnek, vagy zenének, médiának vagy ismerősöknek, melyek vagy akik miatt elveszíthetitek a Szentlélek társaságát.11 És ha betartjátok szövetségeiteket, érdemesek és felkészültek maradtok arra, hogy belépjetek az Úr szent templomaiba.

Végül pedig, ne mozduljatok el, midőn elfogadjátok a Szabadító engesztelését. Az engesztelés értetek és értem van. Ez egy képessé tévő és megváltó erő. Ha nem érzitek magatokat érdemesnek arra, hogy szent helyeken álljatok, egyetlen nappal se cipeljétek tovább ezt a terhet. A halandóságban mindannyian követünk el hibákat. Legyetek biztosak benne, hogy a Szabadító annyira szeret titeket, hogy Ő lehetővé tette számotokra, hogy változzatok és megbánjátok bűneiteket, ha hibát követtek el. Sátán nem akarja, hogy elhiggyétek, képesek vagytok változni.12 Ő igyekezni fog meggyőzni titeket, hogy már minden hiába. Ez azonban hazugság! Képesek vagytok visszatérni. Képesek vagytok bűnbánatot tartani. Lehettek tiszták és szentek a Szabadító végtelen engesztelésének köszönhetően!

Nos, hadd fejezzem be minden idők egyik legjobb szerelmi történetével. Azt kérdezhetitek, mi köze van egy szerelmi történetnek ahhoz, hogy szent helyeken álljunk? Teljes mértékben köze van hozzá! Ez a történet egy Rebeka nevű fiatal nőről szól.13

A történetben Ábrahám megbízza a szolgáját, hogy keressen egy érdemes fiatal nőt feleségül a fiának, Izsáknak. Olyannak kell lennie, aki alkalmas a házassági szövetségre, tehát erényes, tiszta és érdemes. Így hát elküldi a szolgáját egy hosszú és veszélyes útra, egy Háránnak nevezett helyre. Az ok, amiért oda kell mennie, világos: a szent férfiaknak arra van szükségük, hogy szent nő legyen az oldalukon. Amikor a szolga Nákhorba ért, megállt egy kútnál, hogy a tevéi vízhez jussanak. Imádkozott, hogy megtalálja a megfelelő lányt, és arról ismerje fel őt, hogy az felajánlja, hogy megitatja őt is és mind a 10 tevéjét. Nos, én már utaztam tevén, és egy dolgot biztosan tudok: a tevék rengeteg vizet isznak!

Mózes I. könyvében azt olvassuk, hogy Rebeka nem csak hogy vizet húzott a kútból, de „sietett”14 is, hogy gyorsan végezzen a feladattal. A szolga ezután karkötőket és ékszereket ajándékozott Rebekának, és megkérdezte, van-e hely atyja házában, ahol megszállhat. Biztos vagyok benne, hogy az ékszerek segítettek! A szentírás azt mondja: „Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő anyja házában, a mint ezek történtek.”15 Tehát Rebeka még biztosan jó futó is volt!

A szolga elmesélte Rebeka családjának, miért tette meg ezt a hosszú utat, Rebeka pedig beleegyezett, hogy Izsák felesége legyen. A szolga már másnap útnak akart indulni Rebekával, de a lány családja azt kérte, hadd maradjon még velük a lányuk legalább 10 napig. Ezután megkérdezték Rebekát, mit szeretne tenni, ő pedig egyszerűen annyit mondott: „Elmegyek.”16 Ugye mennyire hasonlít a válasza azon ezrekéhez, akik határozottan felelték, hogy „megyek és megteszem”17, amikor prófétánk, Thomas S. Monson elnök bejelentette a lehetőséget arra, hogy a fiatal férfiak és fiatal nők mostantól korábban is szolgálhatnak missziót?

Most jöjjön, hogyan végződött ez a szerelmi történet, és mi a tanulsága: Rebeka felkészült volt és érdemes arra, hogy szent szövetségeket kössön és tartson be, és hogy Izsák szövetséges felesége legyen. Nem kellett várnia és további előkészületeket tennie. Mielőtt elhagyta a családját, kapott egy áldást, melynek szavai nagyon megindítóak a számomra, mert azt az ígéretet kapta, hogy ezrek és ezrek anyja lesz.18 De e szerelmi történet legjobb része az, amikor Rebeka először pillantja meg Izsákot, az pedig őt. A Biblia nem mondja, de szerintem szerelem volt első látásra! Mert „az erény az erényt szereti; [és] a világosság a világossághoz ragaszkodik”19. Mikor Izsák kiment a karaván elé, Rebeka „leszálla a tevéről”20. Majd ezt írja: „[Izsák] pedig szereté őt.”21 Ez az a rész, ahol fel szoktam sóhajtani!

A szent helyen állás sem Rebeka, sem Kristina számára nem volt könnyű. Az sem volt könnyű, hogy ne mozduljanak el. A szelek hevesen fújtak, a vizet fárasztó volt felhúzni a kútból, és az ismerős otthon és korábbi életük elhagyása biztosan nem volt könnyű. De helyes döntéseket hoztak. A Szentlélek vezette őket. Erényesek voltak, és felkészültek, hogy szent szövetségeket kössenek és tartsanak meg. A Szabadító Rebeka családi vonalából származott. Vajon Rebeka tudta-e akkor, hogy ez fog történni? Nem! Számítanak-e a mostani döntéseitek? Igen!

Fiatal nők, nemzedékek függnek a ti döntéseitektől, a tisztaságotoktól és érdemes életetektől. Ne mozduljatok el! Nagyszerű rendeltetés vár rátok. Ez a ti pillanatotok! Én tényleg hiszek benne, hogy a Lélek által vezérelve egyetlen fiatal nő is meg tudja változtatni a világot!

Bizonyságomat teszem, hogy a Szabadító él! Ő veletek lesz. Képessé tesz benneteket. A nehéz időszakokban pedig „angyalai… körülöttetek [lesznek], hogy hordozzanak”22 titeket. Jézus Krisztus nevében, ámen.