2010–2019
A szolgálatra irányuló szent kötelességetek
Április 2013


A szolgálatra irányuló szent kötelességetek

Abban a pillanatban megkaptátok a szolgálat hatalmát, felhatalmazását és szent kötelességét, ahogy elrendeltek titeket a papságba.

A szolgálat öröme

Ároni papságbeli fiatal férfiak, Isten szeretett fiai vagytok, aki nagyszerű munkát bízott rátok! Ahhoz, hogy el tudjátok végezni, eleget kell tennetek a mások szolgálatára irányuló szent kötelességeteknek.1

Tudjátok, mit jelent másokat szolgálni? Gondolkodjatok el ezen a kérdésen, mialatt mesélek nektek egy Chy Johnson nevű lányról.

Amikor Chy tavaly elkezdte a középiskolát, durva és ostoba kegyetlenkedés céltáblája lett. Amikor bement az osztályba, gorombán bántak vele, lökdösték, csúfolták – néhány diáktársa még szeméttel is megdobálta. Valószínűleg már ti is láttatok hasonlót a ti iskolátokban.

Túl sokan vannak, akik számára a tizenéves kor a magány és a félelem időszaka. De ennek nem kell így lennie! Chy szerencséjére voltak olyan fiatalemberek az iskolájában, akik jól értették, mit jelent másokat szolgálni.

Chy édesanyja a tanároktól kért segítséget a kegyetlenkedés megszüntetéséhez, de az csak tovább folytatódott. Ekkor beszélt Carson Jonesszal, aki egy áronipapság-viselő, és egyben a focicsapat oszlopos tagja is, középhátvéd volt. Arra kérte, segítsen neki kideríteni, ki áll a bántalmazás hátterében.

Carson biztosította a segítségéről, ám szíve mélyén azt érezte, hogy sokkal többet tudna tenni a gonoszkodók puszta beazonosításánál. A Lélek azt súgta neki, hogy segítenie kell Chynak éreznie, hogy szeretik.

Carson megkérte néhány csapattársát, hogy csatlakozzanak hozzá Chy szolgálatában. Ebédidőben mindig odahívták Chyt a saját asztalukhoz. Elkísérték az osztályába, hogy meggyőződjenek a biztonságáról. Nem nagy meglepetés, hogy a focistákkal jó barátságban lévő lányt soha többé nem bántotta senki.

Izgalmas szezont játszott a focicsapat, de ezek a fiatal férfiak még a veretlenség mámorában sem feledkeztek meg Chyról. Mindig meghívták, hogy a meccs után csatlakozzon a csapathoz a pályán. Chy érezte, hogy szeretik és törődnek vele. Biztonságban érezte magát, és boldog volt.

A focicsapat megnyerte az állami bajnoki címet, de a futballkupánál valami sokkal fontosabb történt az iskolájukban. E fiatal férfiak példája más diákokat is arra ösztönzött, hogy elfogadóbbak és barátságosabbak legyenek. Most már mindannyian sokkal kedvesebben és nagyobb tisztelettel bánnak egymással.

Egy nemzeti hírügynökség tudomást szerzett arról, amit ezek a fiatalemberek tettek, és országszerte megosztotta a történetüket. Ami eleinte csupán egyetlen ember szolgálataként indult, végül ezreket indított a példa követésére.

Chy édesanyja „álruhába bújt angyaloknak” nevezi ezeket a fiatalembereket. Carson és barátai nem mulasztják el elmondani, hogy Chy sokkal nagyobb mértékben áldotta meg az ő életüket, mint ők az övét. Ez történik akkor, amikor elvesztek mások szolgálatában: meglelitek magatokat.2 Olyan módokon változtok és növekedtek, ahogyan másképp nem lenne lehetséges. Ezek a fiatal férfiak megtapasztalták a szolgálat örömét, és továbbra is keresik a lehetőségeket mások megáldására. Alig várják, hogy szolgálatukat kiterjesszék az elkövetkező hónapokban, amikor teljes idejű misszionáriusokként fognak szolgálni.3

Szükséglet és kötelesség

Ezernyi Chy Johnson él szerte a világon – olyan emberek, akiknek érezniük kell a Mennyei Atya szeretetét. Ott vannak az iskoláitokban, a kvórumaitokban, vagy akár a családjaitokban. Néhányan azonnal az eszetekbe ötlenek, másoknak kevésbé szembetűnőek a szükségleteik. Jóformán mindenkire, akit csak ismertek, valamiképpen áldást hozhat a szolgálatotok. Az Úr számít rátok, hogy felkaroljátok őket.

Nem kell élsportolónak lennetek ahhoz, hogy másokat szolgáljatok. Abban a pillanatban megkaptátok a szolgálat hatalmát, felhatalmazását és szent kötelességét, ahogy elrendeltek titeket a papságba. James E. Faust elnök ezt tanította: „A papság az emberre ruházott azon felhatalmazás, hogy Isten nevében szolgáljon.4 Az ároni papság viseli az angyalok szolgálattételének kulcsait.5

Gyermekeinek szeretete során Mennyei Atyátok utat mutat majd nektek, és angyalok lesznek a segítségetekre.6 Erőt fogtok kapni életek megáldására és lelkek megmentésére.

Jézus Krisztus a példátok, aki „nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon”7. Szolgálni annyit tesz: szeretetet és gondoskodást tanúsítani mások iránt. Azt jelenti, hogy eleget teszünk fizikai és lelki szükségleteiknek. Egyszerűen kifejezve: azt jelenti, hogy megtesszük, amit a Szabadító tenne, ha itt lenne.

Családotok

Kezdjétek a saját otthonotokban! Ott végezhetitek a legfontosabb szolgálatotokat.8

Szeretnétek elvégezni egy érdekes kísérletet? Legközelebb, amikor édesanyátok valamiféle házkörüli teendőben kéri a segítségeteket, így válaszoljatok: „Köszönöm, hogy megkértél, anya! Nagyon szívesen segítek!” Aztán figyeljétek a reakcióját. Lehet, hogy néhányatoknak érdemes lenne felfrissíteni az elsősegélynyújtási készségeiteket, mert ezzel sokkos állapotba hozhatjátok. Miután újjáélesztettétek, észrevehető javulást fogtok tapasztalni a vele való kapcsolatotokban, valamint látni fogjátok a Lélek erősebb jelenlétét az otthonotokban.

Ez csupán egy módja a családotok szolgálatának – számtalan további is van. Azzal is szolgáltok, ha kedves szavakkal szóltok családtagjaitokhoz. Azzal is szolgáltok, ha úgy bántok a testvéreitekkel, mint a legjobb barátaitokkal.

És talán ami a legfontosabb, azzal is szolgáltok, ha segítetek édesapátoknak eleget tenni a családotok lelki vezetőjeként rá háruló kötelességeinek. Teljes mértékben támogassátok és ösztönözzétek a családi estet, a családi imát és a családi szentírás-tanulmányozást! Tegyétek meg a saját részeteket annak elősegítésére, hogy a Lélek jelen lehessen az otthonotokban! Ez meg fogja erősíteni édesapátokat a szerepkörében, titeket pedig felkészít, hogy egy nap majd ti is apák legyetek. Ha az otthonotokban nincsen apa, akkor még nagyobb szükség van a családban végzett szolgálatotokra.

Kvórumotok

Kötelesek vagytok a kvórumotokban is szolgálni.

A papság egyre terjed világszerte. Sokan eleget tesztek Monson elnök azon felhívásának, hogy mentsetek meg másokat. Több tevékeny áronipapság-viselő van napjainkban, mint az egyház eddigi történetében valaha. De még mindig vannak olyanok, akik nem tevékenyek, és akiknek szükségük van rátok.

Tavaly júniusban, amikor új gyülekezetet hoztak létre az indiai Bangalore-ban, a papsági gyűléseken egyetlen fiatal férfi vett részt, az újonnan elrendelt diakónus: Gladwin.

Gladwin a Fiatal Férfiak elnökével és a gyülekezeti elnökkel együtt elkezdte felhívni és otthonukban meglátogatni a kevésbé tevékeny fiatal férfiakat. Nemsokára egy másik fiatal férfi, Samuel is újra elkezdett járni az egyházba.

Gladwin és Samuel hétről hétre felhívták azokat, akik nem voltak ott a kvórumgyűlésen, és megosztották velük, hogy mit tanultak. A születésnapjukon is felhívták vagy meglátogatták őket. A kevésbé tevékeny fiatal férfiak szép sorban összebarátkoztak velük, és elkezdtek igent mondani a kvórum tevékenységeire és gyűléseire kapott meghívásokra, idővel pedig ők maguk is megkezdték saját szolgálatukat. Ma a gyülekezet minden fiatal férfija tevékeny az egyházban.

A szentírások azt tanítják, hogy az ároni papsági kvórumok üljenek össze tanácskozni és egymást építeni, vagyis felemelni és megerősíteni.9 Azzal tudjátok építeni egymást, hogy evangéliumi igazságokat tanítotok, megosztotok lelki élményeket, és bizonyságot tesztek. A fiatalok tananyaga efféle interakciókra ösztökél a kvórumgyűléseken, de erre csak akkor kerülhet sor, ha a kvórum minden tagja érzi, hogy szeretik és tisztelik. A csúfolódásnak és az ugratásnak nincs semmi keresnivalója a kvórumgyűlésen – különösen akkor, amikor az emberek őszintén beszélnek az érzéseikről. A kvórumelnökségek mutassanak példát abban, hogy a kvórumgyűlések biztonságos helyszínt nyújtanak mindenkinek a részvételre.

Pál apostol így intett: „Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.”10

A papságviselők soha nem használnak közönséges vagy tisztátalan nyelvezetet. Soha nem kicsinyelnek le vagy bántanak meg másokat. Mindig mások építésére és megerősítésére törekszenek. Egyszerű, de hathatós mód ez a szolgálatra.

Mindig

A szolgálat munkája nem korlátozódik szertartásokra, házitanítói látogatásokra vagy alkalmankénti szolgálati projektekre. Mindig papságviselő férfiak vagyunk – nem csupán vasárnap, és nem csak akkor, amikor fehér ing és nyakkendő van rajtunk. Kötelességünk szolgálni, bárhol legyünk is. A szolgálattétel nem csupán egy elvégzendő tett, hanem igazi valónk meghatározása.

Szolgáljatok mindennap! Mindenütt körülvesznek titeket a lehetőségek – járjatok nyitott szemmel! Kérjétek az Urat, hogy segítsen nektek felismerni e lehetőségeket! Látni fogjátok, hogy legtöbbször olyan apró, őszinte tettekről lesz szó, amelyek segítenek másoknak Jézus Krisztus követőivé válni.11

Miközben azon igyekeztek, hogy érdemesek legyetek a Lélekre, fel fogjátok ismerni a szolgálatra ösztökélő gondolatokat és érzéseket. Amikor pedig e késztetések szerint cselekedtek, akkor még több hozzájuk hasonlóban lesz részetek, lehetőségeitek és képességetek a szolgálatra pedig gyarapodni és növekedni fog.

Ifjú fivéreim, tanúságomat teszem nektek arról, hogy megkaptátok a nagyszerű ároni papság felhatalmazását és erejét, hogy Isten nevében szolgáljatok.

Bizonyságomat teszem arról, hogy ha így tesztek, eszközzé váltok Isten kezében mások megsegítésére. Életetek gazdagabb és jelentőségteljesebb lesz. Nagyobb erővel tudtok majd ellenállni a gonoszságnak. Igaz boldogságra leltek – olyan boldogságra, amelyet csak Jézus Krisztus igaz követői ismernek.

Azért imádkozom, hogy meg tudjátok tapasztalni a szolgálat iránti szent kötelességetek teljesítésének örömét, Jézus Krisztus nevében, ámen.