Erő a kitartáshoz

Minden reggel, amikor felébredünk, egy, az élet kihívásaival teli új nap elé nézünk. E kihívások számtalan formában érkezhetnek. Lehetnek fizikai kihívások, pénzügyi nehézségek, kapcsolati problémák, érzelmi megpróbáltatások, sőt még hitbéli küszködések is.

Az élet számos előttünk álló kihívása megoldható és legyőzhető; vannak azonban olyanok, amelyek nehezen érthetőek, és talán lehetetlen legyőzni őket, így velünk maradnak mindaddig, míg tovább nem lépünk a következő életbe. Miközben időlegesen elviseljük a megoldható kihívásokat, és továbbra is együtt élünk a megoldhatatlanokkal, fontos emlékeznünk arra, hogy a magunkban kifejlesztett lelki erő segít majd sikeresen elviselnünk életünk minden kihívását.

Fivérek és nőtestvérek, van egy szerető Mennyei Atyánk, aki a földi létünket megtervezte, hogy egyénileg megtanulhassuk azokat a szükséges leckéket, melyek által jogot formálhatunk az örök életre az Ő jelenlétében.

Joseph Smith próféta életének egyik eseménye jól szemlélteti ezt a tantételt. A próféta jó néhány társával már hónapok óta a Missouri állambeli Libertyben raboskodott. Börtönbeli szenvedései közepette, Joseph próféta alázatos imában az Úrhoz könyörgött, hogy a szentek megmeneküljenek akkori szenvedéseiktől. Az Úr azzal válaszolt Joseph prófétának, hogy megtanította neki és mindannyiunknak, hogy amennyiben sikeresen kitartunk a szenvedések során, amelyekkel szembekerülünk, akkor azok végső soron a javunkra válnak majd. Ez az Úr válasza Joseph esdeklésére:

„Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;

És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban”¹.

Mennyei Atyánk úgy tervezte utazásunkat az életünk során, hogy az személyiségünk próbája legyen. Mind a jó, mind a gonosz befolyásának ki vagyunk téve, majd a kapott erkölcsi önrendelkezéssel magunk dönthetünk arról, melyik ösvényre lépünk. Ahogyan azt Sámuel, a Mormon könyvének ősi prófétája is tanította, „szabadok vagytok; meg van engedve nektek, hogy szabadon cselekedjetek; mert íme, Isten tudást adott nektek, és szabaddá tett benneteket”².

Mennyei Atyánk azt is tudta, hogy halandó természetünk miatt nem mindig a helyes és igazlelkű döntést hozzuk majd meg. Mivel nem vagyunk tökéletesek, és hibákat követünk el, segítségre van szükségünk, hogy visszatérhessünk az Ő jelenlétébe. A szükséges segítséget Jézus Krisztus tanításai, példája és engesztelő áldozata biztosítják. A Szabadító engesztelő áldozata teszi lehetővé a jövőbeli szabadulásunkat és felmagasztosulásunkat a bűnbánat tantételén keresztül. Ha őszintén és komolyan megbánjuk bűneinket, akkor az engesztelés segíthet, hogy megtisztuljunk, megváltoztassuk a természetünket, és sikeresen kitartsunk a kihívásainkban.

A kitartás fontos tantétele Jézus Krisztus tanának. Azért fontos, mert örökkévaló jövőnk minősége arányos azon képességünkkel, hogy kitartsunk az igazlelkűségben.

A 2 Nefi 31-ben Nefi próféta azt tanítja nekünk, hogy miután elnyertük a keresztelés ugyanazon szabadító szertartását, amelyet Jézus Krisztus is elnyert, és megkaptuk a Szentlélek ajándékát, akkor előre kell törekednünk „Krisztus szaván lakmározva, és mindvégig [kitartva, mert akkor], íme azt mondja az Atya: örök életetek lesz”³.

Éppen ezért ahhoz, hogy elnyerjük a legnagyszerűbb áldást Mennyei Atyánk összes áldása közül, vagyis az örök életet, el kell végeznünk a megfelelő szertartásokat, majd pedig továbbra is be kell tartanunk az ezekhez tartozó szövetségeket. Más szavakkal sikeresen ki kell tartanunk.

Azon képességünk, hogy mindvégig kitartsunk az igazlelkűségben, egyenesen arányos bizonyságunk erejével és megtérésünk mélységével. Amikor erős a bizonyságunk, és valóban megtértünk Jézus Krisztus evangéliumához, akkor a döntéseinket a Szentlélek sugalmazza, azok Krisztus-központúak lesznek, és támogatják azon vágyunkat, hogy kitartsunk az igazlelkűségben. Ha gyenge a bizonyságunk, és megtérésünk felszínes csupán, akkor sokkal hatalmasabb az esélye annak, hogy a világ hamis hagyományai silány döntésekre vesznek rá bennünket.

Szeretnék megosztani egy élményt, amely a fizikai kitartáshoz szükséges erőfeszítést szemlélteti, majd összevetem ezt a lelki kitartáshoz szükséges erőfeszítéssel. Amikor visszatértem a missziómból, lehetőségem nyílt arra, hogy egy kaliforniai főiskola elismert edzőjénél és szerzőjénél kosárlabdázzak. Ez az edző igen komolyan vette, hogy a játékosok megfelelő formában legyenek a szezonkezdésre. Az egyik feladat, amelyet mindannyiunknak teljesítenie kellett, mielőtt kosárlabdához érhettünk volna, egy terepfutás volt az iskolához közeli hegyekben, egy meghatározott útvonalon, igen kemény szintidővel. Jól emlékszem arra, amikor rögtön a missziómból való hazatérésem után első alkalommal lefutottam a távot: Azt hittem menten meghalok.

Hosszú heteken át tartó, komoly edzés kellett ahhoz, hogy végre megfussam az edző által meghatározott szintet. Nagyszerű érzés volt, hogy nemcsak a távot voltam képes végigfutni, hanem még gyorsítani is tudtam a dombon lefelé, a cél előtt.

Ahhoz, hogy sikeres legyél a kosárlabdában, igen edzettnek kell lenned. A jó fizikai erőnlétnek bizony ára van, ez az ár pedig az elkötelezettség, a kitartás és az önfegyelem. A lelki állóképességnek szintén ára van. Ez az ár ugyanaz: elkötelezettség, kitartás és önfegyelem.

A testünkhöz hasonlóan a bizonyságunknak is formában kell lennie, ha azt akarjuk, hogy kitartson. Hogyan hozzuk formába a bizonyságunkat? A testünket nem tudjuk jó formába hozni a kosárlabdához azzal, hogy csupán kosármeccset nézünk a tévében. Éppúgy a bizonyságunkat sem lehet formába hozni azzal, hogy csupán általános konferenciát nézünk a képernyőn. Tanulmányoznunk kell, és el kell sajátítanunk Jézus Krisztus evangéliumának alapvető tantételeit, majd pedig meg kell tennünk, amit csak tudunk, hogy ezek szerint éljünk. Így válunk Jézus Krisztus tanítványaivá, és így fejlesztünk tartós bizonyságot.

Amikor az életben csapásokkal kerülünk szembe, és szeretnénk Jézus Krisztus tulajdonságaival bírni, akkor elengedhetetlen, hogy lelkileg felkészültek legyünk. A lelki felkészültség azt jelenti, hogy lelki állóképességet vagy erőt fejlesztettünk ki – vagyis lelkileg jó formában vagyunk. Olyan kirobbanó formában leszünk lelkileg, hogy következetesen a jót választjuk majd. Rendíthetetlen lesz azon vágyunk és képességünk, hogy az evangélium szerint éljünk. Ahogyan az ismeretlen szerző is mondja: „Olyan szikla legyél, amelyet a folyó nem képes elsodorni!”

Mivel naponta szembesülünk kihívásokkal, fontos, hogy naponta dolgozzunk a lelki erőnlétünkön. Amikor kifejlesztettük a lelki állóképességet, a világ hamis hagyományainak, valamint személyes, mindennapos kihívásainknak csupán elenyésző hatásuk lesz azon képességünkre, hogy igazlelkűségben kitartsunk.

Nagyszerű példákat találhatunk a lelki állóképességre a saját családtörténetünkben. Őseink számtalan története között találunk majd olyan példákat, amelyek a kitartás pozitív jellemvonásait mutatják.

Egy történet a családtörténetemből jól jellemzi ezt a tantételt. Dédapám, Joseph Watson Maynes 1856-ban született az angliai Yorkshire megyében lévő Hullban. Családjával Angliában csatlakoztak az egyházhoz, majd megtették az utat Salt Lake Citybe. 1883-ban vette feleségül Emily Keepet, akivel nyolc gyermek szülei lettek. Joseph 1910 júniusában kapott elhívást teljes idejű misszionáriusi szolgálatra, 53 évesen. Felesége és nyolc gyermeke támogatásával visszatért szülőhazájába, Angliába, hogy misszionáriusként szolgáljon.

Közel két évnyi szolgálat után a társával éppen a vasárnapi iskolára igyekeztek kerékpárral, az angliai Gloucesterben, amikor defektet kapott. Leszállt a bicikliről, hogy megnézze, mekkora a gond. Amikor látta, hogy komoly a baj, és némi időbe telik megjavítani, azt mondta a társának, hogy menjen előre, és kezdje el a vasárnapi szolgálatot, ő pedig majd rövidesen szintén odaér. Amint ezt elmondta, a földre rogyott. Azonnal elhunyt szívinfarktusban.

Joseph Watson Maynes többé sohasem látta a feleségét és a nyolc gyermekét ebben az életben. Sikerült hazaszállítani a holttestét Salt Lake Citybe, így a temetési szertartást a régi Waterloo Assembly Hallban tartották. A temetési szertartás során Anthony W. Ivins elder a Tizenkét Apostol Kvórumából egy olyan kijelentést tett, amely fontos leckét tanít nekünk az életről, a halálról és a kitartásról: „Ezt nyújtja számunkra az evangélium – nem mentességet a haláltól, hanem győzelmet felette a dicsőséges feltámadásba vetett reményünkön keresztül. […] Ez vonatkozik [Joseph Maynesre] is. […] Öröm és megelégedés tudni, hogy emberek az életüket áldozzák az igazlelkűségben, a hitben, hűen a hithez”⁴.

Ez a családi történet arra sarkall engem, hogy igyekezzek minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy kövessem a dédapám által állított példát a kitartásról és a lelki erőnlétről. Éppígy ösztönöz feleségének, Emilynek a hite is, akinek az élete Joseph halála után nyilvánvalóan igen nehéz teher lehetett. Bizonysága erős, megtérése pedig teljes volt, hiszen élete hátralevő részét a hithez hűen élte, egyedül gondoskodva nyolc gyermekéről.

Pál apostol kijelentette: „…félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért”⁵. Az előttünk lévő küzdőtér egy teljesítményverseny, tele akadályokkal. A versenyben szereplő akadályok pedig azok a kihívások, amelyekre minden reggel ébredünk. Azért vagyunk a földön, hogy megfussuk ezt a versenyt, gyakoroljuk erkölcsi önrendelkezésünket, és válasszunk a helyes és a helytelen között. Azért, hogy becsülettel és sikeresen fejezzük be a versenyt, és térjünk vissza Mennyei Atyánkhoz, meg kell fizetnünk az elkötelezettség, a kitartás és az önfegyelem képezte árat. Formába kell hoznunk magunkat lelkileg. Ki kell fejlesztenünk a lelki állóképességet. Erős bizonyságra van szükségünk, amely valódi megtéréshez vezet, hogy ennek eredményeként megleljük magunkban azt a belső békét és erőt, amely szükséges az előttünk álló összes kihívás legyőzéséhez.

Így tehát bármilyen kihívásra is ébredtek reggelente, ne feledjétek: ha az általatok kifejlesztett lelki erőt az Úr segítségével párosítjátok, akkor a verseny végén azt a bizonyosságot élvezhetitek, amelyről Pál apostol beszélt, amikor azt mondta:

„Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott.

Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:

Végezetre eltétetett nékem az igazságnak koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró”⁶.

Bizonyságomat teszem nektek arról, hogy szerető Mennyei Atyánk valós, ahogyan az Ő nagyszerű és örökkévaló boldogságterve is az, amely erre a földre hozott minket ebben az időben. Az Úr Lelke ösztönözzön mindannyiunkat arra, hogy kifejlesszük magunkban a kitartáshoz szükséges erőt. Jézus Krisztus nevében, ámen.