2010–2019
Míg újra találkozunk
Április 2014


Míg újra találkozunk

Kép
Thomas S. Monson elnök

Az elmúlt két nap során érzett Lélek legyen velünk, miközben folytatjuk a mindennapos dolgainkat.

Drága testvéreim, mily csodálatos konferenciánk volt! Lelki táplálékot vettünk magunkhoz, mialatt mindazon férfiak és nők sugalmazott szavait hallgattuk, akik hozzánk szóltak. A zene fenséges volt, a beszédeket a Szent Lélek sugalmazása által készítették és adták át nekünk, az imák pedig közelebb vittek bennünket a mennyhez. A konferencián való közös részvételünk minden lehetséges módon felemelően hatott ránk.

Remélem, hogy időt fogunk szakítani a konferenciai üzenetek elolvasására, melyek néhány napon belül elérhetőek lesznek az LDS.org oldalon, illetve publikálásra kerülnek az Ensign és a Liahóna folyóiratok következő számában, mert érdemes azokat figyelmesen átnéznünk és tanulmányoznunk.

Tudom, hogy hozzám csatlakozva őszinte hálátokat fejezitek ki azon testvéreknek, akiket a konferencia során felmentettünk. Nagyszerű szolgálatot végeztek, és jelentős mértékben hozzájárultak az Úr munkájához. Teljes odaadással végezték feladatukat.

Felemelt kézzel támogattuk továbbá azokat a fivéreket is, akiket új, felelősségteljes pozíciókba hívtunk el. Üdvözöljük őket, és szeretnénk, ha tudnák, hogy már nagyon várjuk, hogy velük együtt folytathassuk a Mester munkáját.

Miközben az elhangzott üzeneteken elmélkedünk, határozzuk el, hogy egy kicsivel jobban tesszük a dolgunkat annál, mint ahogyan eddig tettük. Legyünk kedvesek és szeretetteljesek azokkal, akik esetleg nem osztják hitelveinket és normáinkat. A Szabadító a minden férfi és nő iránti szeretet és jóakarat üzenetét hozta el e világra. Mindig kövessük a példáját!

Számos súlyos kihívással kell szembenéznünk a mai világban, ám biztosíthatlak benneteket, hogy Mennyei Atyánk figyel ránk. Miközben hitünket és bizalmunkat Őbelé vetjük, meg fog áldani és vezérelni fog bennünket, és át fog segíteni bármilyen elénk gördülő nehézségen.

A menny áldásai kísérjenek mindannyiunkat! Otthonainkat a szeretet, a jóindulat és az Úr Lelke töltse el! Kívánom, hogy folyamatosan tápláljuk az evangéliumról való bizonyságunkat, hogy az védelmet nyújtson nekünk az ellenség csapásaival szemben. Az elmúlt két nap során érzett Lélek legyen velünk, miközben folytatjuk a mindennapos dolgainkat, és kívánom, hogy ezek közben folyvást végezzük az Úr munkáját.

Tanúbizonyságomat teszem arról, hogy ez a munka igaz, és hogy a Szabadító él. Ő vezeti és irányítja egyházát itt a földön. Tanúságomat és bizonyságomat hagyom veletek arról, hogy Isten, a mi Mennyei Atyánk él és szeret minket. Ő valóban a mi Atyánk, aki személyes és valós. Ismerjük fel, mily közel hajlandó jönni hozzánk, mily messzire hajlandó menni értünk, és hogy mennyire szeret minket.

Fivéreim és nőtestvéreim, Isten áldjon benneteket! Legyen veletek ígért békessége most és mindig!

Most búcsúzom tőletek, míg hat hónap múlva újra találkozunk. Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus nevében, ámen.