2010–2019
Legyetek termékenyek, sokasodjatok, és hajtsátok uralmatok alá a földet!
Április 2015


Legyetek termékenyek, sokasodjatok, és hajtsátok uralmatok alá a földet!

Mennyei Atyánk azzal bízott és áldott meg bennünket, hogy legyünk termékenyek, sokasodjunk, és hajtsuk uralmunk alá a földet, hogy Őhozzá hasonlóvá válhassunk.

Köszönöm a Tabernákulum Kórusnak ezt a gyönyörű tisztelgést a világ Szabadítója előtt!

Azon a napon, amikor az Atya felszólította Egyszülött Fiát, hogy alkossanak embert a saját képmásukra és hasonlatosságukra, megáldotta gyermekeit és ezt mondta: „Legyetek termékenyek, és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és győzzétek le, és legyen fennhatóságotok… minden élő lény felett, amely mozog a földön.”1 Így kezdődött hát halandó utazásunk, egy isteni megbízatás és áldás kíséretében. Egy szerető Atyától kaptuk azt az utasítást és áldást, hogy legyünk termékenyek, sokasodjunk, és legyen fennhatóságunk, hogy fejlődhessünk és olyanná válhassunk, amilyen Ő.

Testvérek, kérlek, támogassatok engem ma délután a hitetekkel és az imáitokkal, miközben megosztok veletek néhány gondolatot az isteni természetünk három alapvető jellemzőjéről. Azért imádkozom, hogy mindannyian teljes mértékben felismerjük és eleget tegyünk azon szent felelősségünknek – Atyánk megbízatásának –, hogy kialakítsuk isteni természetünket, hogy sikeresebben tudjuk végigjárni földi utazásunkat, és hogy elérjük mennyei rendeltetésünket.

Először is, Isten megbízott minket azzal, hogy legyünk termékenyek

A termékeny lét egyik fontos, ám gyakran figyelmen kívül hagyott része az, hogy elő kell hoznunk Isten királyságát a földön. A Szabadító ezt tanította:

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt…

Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.

Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.”2

Akkor termünk gyümölcsöt és válunk termékennyé, ha megmaradunk Krisztusban, magunkra vesszük a nevét és mindvégig Őt szolgáljuk3 azáltal, hogy segítünk másoknak is Hozzá jönni.

Napjainkban az élő próféták és apostolok továbbra is felemelik hangjukat, hogy mindannyiunkat arra hívjanak, hogy képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten teljes mértékben vegyünk részt a szabadítás munkájában.

Az erre adott gyümölcsöző válasz kezdőpontja az, hogy legyünk szelídek és alázatos szívűek.4 Ekkor még teljesebben leszünk képesek Krisztushoz jönni, miközben engedünk a Szent Lélek hívásainak, és betartjuk a szövetségeket, melyeket kötöttünk.5 Törekedhetünk rá és el is nyerhetjük a jószívűség ajándékát, és erőt kaphatunk ahhoz, hogy meghívjuk saját családtagjainkat, őseinket, valamint egyháztag és nem egyháztag szomszédjainkat és barátainkat, hogy fogadják el Jézus Krisztus evangéliumát.

A jószívűség lelkületében végzett munka pedig nem kötelesség, hanem öröm. A kihívások a hit építésére irányuló lehetőségekké válnak. Tanúi leszünk Isten jóságának „mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak vagy[unk], méghozzá egészen halál[unkig]”6.

Mindannyian képesek vagyunk arra, hogy teljes mértékben részt vegyünk a szabadítás munkájában, és így is kell tennünk. A Szabadító a következő felelősséget és ígéretet adta nekünk: „én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek”7.

Másodszor, Isten megbízott minket azzal, hogy sokasodjunk

Fizikai testünk Istentől kapott áldás. Azért kaptuk, hogy el tudjuk végezni Mennyei Atyánk munkáját, hogy „véghezvi[hesse] az ember halhatatlanságát és örök életét”8. A fizikai test az az eszköz, amely által megvalósíthatjuk isteni lehetőségeinket.

A test teszi lehetővé Mennyei Atyánk engedelmes lélekgyermekei számára, hogy megtapasztalják a földi életet,9 a gyermekek világra hozatala pedig lehetőséget biztosít Isten más lélekgyermekei számára, hogy ők is élvezhessék az életet itt a földön. Minden halandóságba született embernek lehetősége van fejlődni és felmagasztosulni, amennyiben engedelmeskedik Isten parancsolatainak.

A férfi és nő közötti házasság az az intézmény, melyet Isten a sokasodásra irányuló megbízása betöltésére elrendelt. Az azonos nemek közötti kapcsolat nem teszi lehetővé a sokasodást.

A templomban megpecsételt hivatalos és törvényes házasságkötés, melyben tiszteletben tartják a pecsételési szövetségeket, lehetőséget biztosít a szülők és a gyermekeik számára, hogy a lehető legjobb módon tapasztalják meg a szeretetet, és felkészüljenek egy gyümölcsöző életre. Olyan ideális környezetet biztosít számukra, melyben az Istennel kötött szövetségeik szerint élhetnek.

Irántunk érzett szeretete miatt Mennyei Atyánk az összes olyan hithű gyermeke számára, akik saját akaratukon kívül eső okok miatt jelenleg nem élvezik, vagy nem tudják élvezni a szövetségben köttetett házasság és a gyermekek áldásait, illetve ezek teljességét, az Úr módot biztosított arra, hogy az általa meghatározott időben elnyerjék majd ezeket az áldásokat.10

Az élő próféták és apostolok minden olyan embernek, akinek lehetősége van az örökkévaló házasság szövetségét megkötni, azt tanácsolták, hogy ezt bölcsen és hittel tegyék. E szent napot ne halogassuk világi dolgok hajszolása miatt, és ne olyan szintű elvárásokkal legyünk egy megfelelő társ tulajdonságait illetően, mely minden lehetséges jelöltet kizár.

Az az ígéret adatott minden embernek, akit a házasság örök szövetségében pecsételtek össze, és akik gyümölcsözőek a szövetségeik betartásában, hogy az ellenségnek soha nem lesz hatalma aláásni az örökkévaló társas kapcsolatuk alapjait.

Harmadszor, Isten megbízott minket azzal, hogy hajtsuk uralmunk alá a földet

A föld uralmunk alá hajtása és a minden élőlény feletti fennhatóság azt jelenti, hogy ezeket a dolgokat úgy irányítjuk, hogy azok betöltsék Isten akaratát,11 miközben az Ő gyermekeinek céljait szolgálják. Beletartozik ebbe, hogy elsajátítjuk a saját testünk feletti uralmat is,12 az viszont nem tartozik bele, hogy e dolgok tehetetlen áldozataivá válunk, vagy hogy azokat Isten akaratával ellentétesen használjuk.13

Azon képességünk kifejlesztése, hogy a föld dolgait az uralmunk alá hajtsuk, azzal kezdődik, hogy alázattal felismerjük emberi gyengeségeinket, valamint Krisztus és az Ő engesztelése által számunkra is elérhető hatalmat. Mert „Krisztus ezt mondta: Ha hisztek énbennem, hatalmatokban lesz mindazt megtenni, amit én jónak látok.”14 Ez a hatalom akkor válik elérhetővé számunkra, amikor úgy döntünk, hogy parancsolatainak engedelmeskedve cselekszünk. Képességünket azáltal tudjuk növelni, hogy a Lélek ajándékaira törekszünk, és fejlesztjük a tehetségeinket.

Sok afrikai családhoz hasonlóan én is szerény körülmények között születtem és nevelkedtem. Azzal tudtam kiemelkedni ebből, hogy a szüleim gondoskodó segítségével jó oktatásban részesültem. Előrehaladásomhoz elengedhetetlen volt az, hogy lássam, kivé válhatok. Később, fiatal házasként a feleségemmel, Gladyssel együtt rátaláltunk a visszaállított evangéliumra, mely a lelki iránymutatást megadva azóta is folyamatosan megáldja életünket. Más családokhoz hasonlóan nekünk is megvannak a próbatételeink és a kihívásaink, amikor azonban az Úrra tekintünk segítségért, békét és vigaszt nyújtó válaszokra lelünk, és nem érezzük úgy, hogy ezek a dolgok felülkerekednek rajtunk.

A napjainkban a társadalmat érő olyan kihívások, mint például az erkölcstelenség, a pornográfia, a fegyveres erőszak, a légszennyezés, a kábítószer-használat és a szegénység azért öltenek egyre nagyobb mértéket, mert a világban sokan szándékosan úgy döntöttek, hogy Isten akarata helyett inkább az ördög és a test akaratát15 helyezik előtérbe az életükben. „Nem keresik az Urat, hogy megalapozzák az ő igazlelkűségét, hanem minden ember a saját útján jár, saját istenének képmása szerint, akinek képmása a világra hasonlít.”16

A következő szavakkal azonban Isten minden gyermekét arra szólítja fel, hogy vegye igénybe az Ő segítségét az élet kihívásainak legyőzéséhez és elviseléséhez:

„Isten vagyok; én alkottam a világot, és az embereket, mielőtt testben lettek volna.

[…] Ha felém fordulsz, és hallgatsz hangomra, és hiszel, és minden vétked megbánod, és megkeresztelkedsz, méghozzá vízben, az én Egyszülött Fiam nevében…, akkor megkapod a Szentlélek ajándékát, minden dolgot az ő nevében kérve, és amit csak kérsz, az megadatik neked.”17

Azok a hithű utolsó napi szentek, akik tisztában vannak isteni lehetőségeikkel, és teljes szívükkel az Úr Jézus Krisztus engesztelése által rendelkezésre álló hatalomra támaszkodnak, megerősíttetnek természetes gyengeségeikben, és minden dolgot meg tudnak tenni.18 Képessé válnak arra, hogy legyőzzék a gonosz csábításait, amely már sokakat hajtott az ellenség fogságába. Pál ezt tanította:

„Hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”19

„Mert a mennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek.”20

Mennyei Atyánk azzal bízott és áldott meg bennünket, hogy legyünk termékenyek, sokasodjunk, és hajtsuk uralmunk alá a földet, hogy Őhozzá hasonlóvá válhassunk. Biztosított számunkra segítséget, hogy egyéni döntéseink szerint fokozatosan mindannyian Hozzá hasonlóvá válhassunk. Azért imádkozom, hogy mindannyian olyan életet éljünk, melyet az isteni természetünkről szóló jövőkép irányít, hogy elnyerhessük mennyei előjogainkat, és betöltsük isteni rendeltetésünket.

Bizonyságomat teszem az Atyaisten és az Ő szeretett Fia, a mi Szabadítónk, Jézus Krisztus élő valóságáról; az Ő dicsőséges boldogságtervéről, valamint azokról a kulcsokról, melyeket napjainkban egy élő prófétára ruházott a földön, méghozzá Thomas S. Monsonra, akit szeretünk és támogatunk. Imádkozom azért, hogy hatalmunkban álljon az Úr áldásait a maguk teljességében élvezni. Jézus Krisztus nevében, ámen.