Legyetek példa és világosság!

Kedves testvérek, jó újra itt lenni veletek! Amint tudjátok, áprilisi találkozásunk óta szomorúan fogadtuk három szeretett apostolunk – Boyd K. Packer elnök, L. Tom Perry elder és Richard G. Scott elder – távozását. Visszatértek mennyei otthonukba. Hiányoznak nekünk. Mily hálásak vagyunk a krisztusi szeretet azon példájáért és sugalmazott tanításaikért, amelyet ránk hagytak.

Szívből jövő üdvözlettel köszöntjük legújabb apostolainkat, Ronald A. Rasband eldert, Gary E. Stevenson eldert és Dale G. Renlund eldert. Az Úr munkája iránt elkötelezett férfiak ők. Tökéletesen alkalmasak arra, hogy betöltsék e fontos pozíciókat, amelyekre elhívattak.

Nemrégiben a szentírások olvasása és a rajtuk való elmélkedésem során két rész érintett meg különösen. Mindkettőt jól ismerjük. Az első a hegyi beszédből való: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”¹ A második szentírás akkor jutott eszembe, miközben az elsőn gondolkodtam. Pál apostol Timótheushoz írt leveléből való: „[L]égy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban”.²

Úgy vélem, hogy e második szentírás jórészt magyarázatot ad arra, miként valósíthatjuk meg az elsőt. Úgy leszünk a hívő ember példái, ha Jézus Krisztus evangéliuma szerint élünk beszédben, magaviseletben, jószívűségben, lélekben, hitben és tisztaságban. Ha így teszünk, akkor a világosságunk fényt ad majd, hogy mások is lássanak.

Mindannyian úgy érkeztünk a földre, hogy megadatott nekünk Krisztus világossága. Amint követjük a Szabadító példáját, valamint úgy élünk, ahogyan Ő élt és tanított, akkor ez a világosság fog égni bennünk, és megvilágítja az utat mások számára is.

Pál apostol a hívő ember hat tulajdonságát sorolja fel, melyek lehetővé teszik, hogy ragyogjon bennünk a világosság. Nézzük meg ezeket egyenként.

Az első két tulajdonságot együtt említem – legyünk példák beszédben és magaviseletben. A szavaink felemelhetnek és ihletet adhatnak, vagy sérülést okozhatnak és lealacsonyíthatnak. A mai világban úton-útfélen a közönségesség áradatával találjuk szembe magunkat. Nehezemre esik az Istenség nevét hallani, amikor azt tiszteletlenül vagy meggondolatlanul használják. A közönséges megnyilvánulások a televízió, a filmek, a könyvek és a zene legfőbb jellemzői lettek. Sértő megjegyzések és dühös megnyilvánulások repkednek szerteszét. Beszéljünk másokkal szeretettel és tisztelettel, mindig tisztán tartva a nyelvezetünket, és kerülve azokat a szavakat vagy megjegyzéseket, amelyek sértőek vagy bántóak lehetnek! Kövessük a Szabadító példáját, aki elnézően és kedvességgel szólt szolgálata során!

A Pál által említett következő tulajdonság a szeretet vagy jószívűség, amelyet úgy értelmezünk, mint „Krisztus tiszta szeretete”.³ Bizonyos vagyok afelől, hogy vannak a környezetünkben olyanok, akik magányosak, betegek vagy elcsüggedtek. A miénk a lehetőség, hogy segítsünk nekik és felemeljük a lelküket. A Szabadító reményt adott a reményvesztetteknek és erőt a gyengéknek. Meggyógyította a betegeket: a bénák lábra álltak, a vakok szeme megnyílt, a süketek pedig újra hallottak. Még a halottakat is feltámasztotta. Egész szolgálata során szeretettel nyújtott segítő kezet minden szükséget látónak. Amint követjük az Ő példáját, életekre hozunk áldást, köztük a sajátunkra is.

A következő, hogy példának kell lennünk lélekben. Számomra ez azt jelenti, hogy igyekszünk az életünkbe kedvességet, hálát, megbocsátást és jó szándékot vinni. E tulajdonságok révén lelkünk megérinti majd a körülöttünk élőket. Az évek során lehetőségem volt számtalan olyan emberrel találkozni, akik ilyen lélekkel bírtak. Különleges érzést tapasztalunk, amikor a közelükben vagyunk, olyan érzést, mely vágyat ébreszt bennünk, hogy velük legyünk, és kövessük a példájukat. Krisztus világosságát sugározzák, és segítenek, hogy érezzük az Ő irántunk való szeretetét.

Annak szemléltetésére, hogy az emberek felismerik a tiszta és szerető lélekből áradó világosságot, szeretnék megosztani veletek egy sok évvel ezelőtti élményt.

Akkoriban az egyház vezetői állami hivatalnokokkal tárgyaltak Jeruzsálemben, hogy egy bérleti megállapodást dolgozzanak ki arra a földterületre, amelyen az egyház Jeruzsálem Központja épülne majd. A szükséges engedélyek megszerzéséhez az egyháznak bele kellett egyeznie abba, hogy a központban lévő tagjai semmilyen térítő tevékenységet nem folytatnak majd. Miután megkötöttük a megállapodást, az egyik izraeli hivatalnok – aki jól ismerte az egyházat és annak tagjait – megjegyezte, hogy tudja: az egyház betartja majd a térítést tiltó megállapodást. „De – mondta az ott tanuló diákokra utalva – mit fogunk kezdeni a szemükben ragyogó fénnyel?”⁴ Ez a különleges világosság ragyogjon mindig bennünk is, hogy mások felismerjék és értékeljék azt!

A hit példájának lenni annyit tesz, hogy bízunk az Úrban és az Ő szavában. Azt jelenti, hogy a hitelvek, melyeket magunkévá teszünk és ápolunk, irányítani fogják a gondolatainkat és a tetteinket. Az Úr Jézus Krisztusba és Mennyei Atyánkba vetett hitünk mindenre hatással lesz, amit csak teszünk. Korunk zűrzavarában, a lelkiismeret konfliktusában és mindennapi életünk kavalkádjában a megingathatatlan hit válik életünk horgonyává. Emlékezzetek rá, hogy a hit és a kétség nem létezhet egyszerre ugyanabban az elmében, hiszen az egyik szertefoszlatja a másikat! Megerősítem, amit már újra és újra hallottunk: annak érdekében, hogy megszerezzük és megtartsuk a szükséges hitet, elengedhetetlen, hogy olvassuk és tanulmányozzuk a szentírásokat, valamint elgondolkodjunk rajtuk! A Mennyei Atyánkkal való kapcsolattartás az imán keresztül szintén életbe vágóan fontos. Nem engedhetjük meg magunknak ezek elhanyagolását, mert a gonosz és az ő seregei fáradhatatlanul igyekeznek rést találni a pajzsunkon, egy apró megingást a hithűségünkben. Azt mondta az Úr: „Kutassatok szorgalmasan, mindig imádkozzatok, és higgyetek, és minden dolog összefog a javatokért”.⁵

Végül pedig tisztának kell lennünk, ami azt jelenti, hogy tiszta a testünk, az elménk és a lelkünk is. Tudjuk, hogy a testünk egy templom, ezért áhítattal és tisztelettel kell bánnunk vele. Az elménket felemelő és nemesítő gondolatoknak kell eltöltenünk, és meg kell óvnunk mindentől, ami beszennyezheti. Ahhoz, hogy a Szentlélek állandó társunk lehessen, érdemesnek kell lennünk. Kedves testvérek, a tisztaság nyugodt lelkiismeretet biztosít, és feljogosít bennünket a Szabadító ígéreteinek elnyerésére, aki azt mondta: „Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.”⁶

Miközben példának bizonyulunk a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben és a tisztaságban, alkalmassá válunk arra, hogy a világ világossága legyünk.

Hadd mondjam azt mindannyiótoknak – de különösen nektek, fiataloknak –, hogy ahogyan a világ egyre jobban és jobban távolodik azoktól a tantételektől és irányelvektől, amelyeket szerető Mennyei Atyánk adott nekünk, úgy egyre inkább kitűnünk majd a tömegből, mert mások vagyunk. Kitűnünk majd, mert visszafogottan öltözködünk. Különbözünk majd, mert nem mondunk trágárságokat, és mert nem élünk olyan anyagokkal, amelyek károsak lehetnek a szervezetünknek. Különbözünk majd, mert kerüljük a sekélyes humort és a lealacsonyító megjegyzéseket. Különbözünk majd, amikor úgy döntünk, hogy az elménket nem töltjük meg olyan médiával, amely közönséges és lealacsonyító, és amely eltávolítja a Lelket az otthonunkból és az életünkből. Biztosan kitűnünk majd, amikor az erkölcsösséggel kapcsolatos döntéseket hozunk – olyan döntéseket, melyek összhangban állnak az evangéliumi tantételekkel és normákkal. Mindazon dolgok, melyek különbözővé tesznek bennünket a világ nagy részétől, egyúttal biztosítják számunkra azt a világosságot és lelkületet, amely ragyogón fénylik az egyre sötétülő világban.

Gyakran nehéz másnak lenni és egyedül állni a tömegben. Természetes, hogy tartunk attól, hogy mások esetleg mit gondolnak vagy mondanak. A zsoltár szavai vigaszt nyújtanak: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?”⁷ Amikor Krisztust helyezzük életünk középpontjába, akkor félelmeinket felváltja meggyőződésünk bátorsága.

Egyikőnk élete sem tökéletes, az előttünk álló kihívások és nehézségek pedig olykor eluralkodhatnak rajtunk, elhalványítva a világosságunkat. Mennyei Atyánk segítségével azonban, melyhez mások segítsége is társul, képesek vagyunk visszanyerni ezt a világosságot, amely így ismét bevilágítja saját utunkat, és biztosítja a mások számára szükséges világosságot is.

Szemléltetésként következzenek egy olyan kedvenc versem megható szavai, amelyet sok-sok évvel ezelőtt olvastam először:

Kedves testvéreim, minden egyes napon számtalan lehetőségünk nyílik arra, hogy ragyogjunk, bármilyen körülmények közepette is találjuk magunkat. Amennyiben a Szabadító példáját követjük, lehetőségünk nyílik arra, hogy mások életében világosság legyünk – legyenek ezek akár a saját családtagjaink és barátaink, a munkatársaink, futó ismerősök vagy akár teljesen idegenek.

Mindannyiótoknak azt mondom, hogy Mennyei Atyánk fiai és leányai vagytok. Az Ő színe elől érkeztetek, hogy ezen a földön éljetek egy darabig, hogy a Szabadító szeretetét és tanításait tükrözzétek, valamint hogy bátran ragyogjon a világosságotok, hogy mindenki láthassa azt. Amikor időtök a földön lejár, és megtettétek a részeteket, akkor tiétek lesz a dicsőséges áldás, hogy visszatérhettek és Ővele élhettek mindörökké.

Mily bizonyosságot adók a Szabadító szavai: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”⁹ Őróla teszem tanúságomat. Ő a Szabadítónk és Megváltónk, a Közbenjárónk az Atyánál. Ő a mi Példánk és az erősségünk. Ő „a világosság, amely fénylik a sötétségben”.¹⁰ Azért imádkozom, hogy mindannyian, akik hangomat halljátok, megfogadjátok, hogy Őt követitek, és így ragyogó világossággá váljatok a világ számára, az Ő szent nevében, az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.