Csodásan működik!

Nemrég láttam egy idézetet, amely elgondolkodtatott. Valahogy így szólt: „Ha azt mondod valakinek, hogy több ezer milliárd csillag van a világegyetemben, elhiszi. Ha viszont azt mondod neki, hogy frissen festették a falat, megtapogatja, hogy biztos legyen benne.”

Hát nem mind ilyenek vagyunk egy kicsit? Egy közelmúltbeli orvosi eljárás során a komoly tudású orvosaim elmondták, mit kell tennem a megfelelő gyógyulás érdekében. Először azonban nekem kellett újra megtanulnom valamit magamról, amit már régen tudnom kellett volna: páciensként nem vagyok valami türelmes típus.

Következésképpen úgy döntöttem, hogy saját internetes kutakodásommal felgyorsítom a gyógyulási folyamatot. Talán arra számítottam, hogy valamilyen olyan igazságot fedezek fel, amelyet az orvosaim el akartak titkolni előlem.

Beletelt egy kis időbe, míg felismertem, milyen ironikus a viselkedésem. Persze a saját kutatás nem rossz ötlet, én azonban elvetettem az igazságot, amelyre támaszkodhattam volna, és helyette beszippantottak az internetes ámítás gyakran meseszerű kijelentései.

Az igazság ugyanis olykor túl egyenesnek, túl egyértelműnek és túl egyszerűnek tűnik számunkra ahhoz, hogy méltányolni tudjuk hatalmas értékét. Így aztán félredobjuk, amit már megtapasztaltunk, és amiről tudjuk, hogy igaz, hogy titokzatosabb vagy összetettebb információk után kutakodjunk. Remélhetőleg ráébredünk, hogy amikor árnyakat hajszolunk, akkor olyasmit kergetünk, ami kevés tartalommal és értékkel bír.

Amikor lelki igazságról van szó, akkor honnan tudhatjuk, hogy a helyes ösvényen járunk-e?

Ennek egyik módja, ha a helyes kérdéseket tesszük fel – olyan kérdéseket, amelyek segítenek átgondolni a fejlődésünket, és értékelni azt, hogyan működnek a dolgaink. Olyan kérdéseket, mint például:

„Van jelentősége az életemnek?”

„Hiszek Istenben?”

„Hiszem, hogy Isten ismer és szeret engem?”

„Hiszem, hogy Isten meghallja és megválaszolja az imáimat?”

„Igazán boldog vagyok?”

„Az erőfeszítéseim az élet legnagyobb lelki céljai és értékei felé vezetnek?”

Az ezekhez hasonló mélyreható kérdések az élet céljáról már sok egyént és családot vezettek el az igazság kereséséhez szerte a világon. E keresés pedig gyakran vitte el őket Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához és a visszaállított evangéliumhoz.

Azon tűnődöm, hogy vajon egyháztagokként nem válna-e javunkra, ha időnként megkérdeznénk magunktól: „Működik az egyházban szerzett tapasztalatom? Közelebb visz Krisztushoz? Megáld engem és a családomat békességgel és örömmel, ahogyan azt az evangélium ígéri?”

Alma hasonló kérdéseket tett fel a zarahemlai egyháztagoknak, amikor azt kérdezte: „Megtapasztaltátok-e ezt a hatalmas változást a szívetekben? [És] tudtok-e most úgy érezni?”¹ Az efféle elmélkedés segíthet újra összpontosítanunk és összhangba hoznunk a mindennapos erőfeszítéseinket a szabadítás isteni tervével.

Sok egyháztag lelkes válasza ezekre a kérdésekre az, hogy az egyház tagjaként megélt tapasztalatai rendkívül jól működnek az életében. Tanúságot tesznek arról, hogy akár szegénység, akár gazdagság idején, akár kellemes, akár fájdalmas élmények során, komoly értelmet, békességet és örömet találtak az Úr iránti elkötelezettségüknek, valamint állhatatos egyházi szolgálatuknak köszönhetően. Mindennap találkozok olyan egyháztagokkal, akiket eltölt a sugárzó öröm, és akik szóval és tettekkel is példázzák, hogy az életüket mérhetetlenül gazdagította Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma.

Felismerem ugyanakkor azt is, hogy vannak néhányan, akiknek kevésbé kiteljesedett élményben van részük – akik úgy érzik, hogy tagságuk az egyházban olykor nem egészen olyan, mint amit reméltek.

Ez elszomorít, mert első kézből tudom, miként képes az evangélium megeleveníteni és megújítani az ember lelkét – miként képes reménnyel megtölteni a szívünket és világossággal az elménket. Saját tapasztalatból tudom, hogy Jézus Krisztus evangéliumának gyümölcsei képesek az ember hétköznapi és sivár életét rendkívülivé és magasztossá változtatni.

Miért van azonban az, hogy mindez úgy tűnik, egyeseknél jobban működik, mint másoknál? Mi a különbség azok között, akiknek az egyházi élményeik a megváltó szeretet énekével² töltik el a lelküket, és azok között, akiknek hiányérzetük van?

E kérdések átgondolása során megrohantak a gondolatok. Ezek közül kettőt szeretnék ma megosztani veletek.

Először is: Túlbonyolítjuk-e a tanítványságunkat?

Ez a gyönyörű evangélium annyira egyszerű, hogy még egy gyermek is megérti, mégis oly mélyreható és összetett, hogy egy egész életen – sőt egy örökkévalóságon – át tartó tanulmányozás és felfedezés kell ahhoz, hogy teljesen megértsük.

Olykor mégis vesszük Isten igazságának gyönyörű liliomát, majd agyondíszítjük újabb és újabb rétegekkel – különböző ember alkotta jó ötletekkel, programokkal és elvárásokkal. Önmagában mindegyik segíthet és megfelelő lehet egy bizonyos ideig és helyzetben, amikor azonban egymásra rétegződnek, akkor egész hegynyi lerakódást képezhetnek, mely oly vastag és nehéz, hogy szem elől téveszthetjük a becses virágot, amelyet egykor oly nagyon szerettünk.

A vezetőknek ezért szigorúan védelmezniük kell az egyház és az evangélium tisztaságát és egyszerűségét, és kerülniük kell azt, hogy szükségtelen terheket helyezzenek az egyháztagjainkra.

És mindannyiunknak egyháztagokként, nekünk kell tudatos erőfeszítéseket tennünk, hogy energiánkat és időnket olyan dolgoknak szenteljük, amelyek valóban számítanak, miközben felemeljük felebarátainkat és Isten királyságát építjük.

Az egyik nőtestvér – egy segítőegyleti tanító – kifogástalan tanításairól volt ismert. Egyik alkalommal úgy döntött, hogy egy gyönyörű steppelt takarót készít, amely tökéletes hátteret nyújt majd a tanítása témájához. Az élet azonban közbeszólt – fel kellett venni a gyerekeket az iskolából, a szomszédnak segítség kellett a költözéshez, a férj belázasodott, az egyik barát pedig nagyon magányos volt. Közeledett a tanítás napja, a takaró pedig még nem volt kész. Végül a tanítást megelőző éjjelen nem sokat aludt, mert egész éjjel a takarón dolgozott.

Másnap kimerült volt, és alig bírta összeszedni a gondolatait, mégis bátran kiállt, és előadta a leckét.

A takaró pedig lélegzetelállító volt – az öltések tökéletesek lettek, a színek ragyogóak, a mintázat kifinomult. Az egész közepén egyetlen szó állt, mely győzedelmesen visszhangozta a lecke témáját: „Egyszerűsítsünk!”

Kedves testvérek, az evangélium szerinti életvitelnek nem kell szükségszerűen bonyolultnak lennie.

Egészen egyszerű is lehet. Felvázolható a következőképpen:

• Amikor őszinte szándékkal halljuk meg Isten szavát, az Istenbe vetett hitre indít bennünket, és az Ő ígéreteibe vetett bizalomra.³

• Minél jobban bízunk Istenben, annál jobban megtelik a szívünk szeretettel Iránta és mások iránt.

• Isten iránti szeretetünk miatt Őt kívánjuk követni, tetteinket pedig szeretnénk összhangba hozni az Ő szavával.

• Mivel szeretjük Istent, szeretnénk Őt szolgálni; szeretnénk megáldani mások életét, és segíteni a szegényeket és a rászorulókat.

• Minél inkább a tanítványság ezen útján járunk, annál inkább vágyunk Isten igéjének megismerésére.

És így tovább, minden lépés a következőhöz vezet, és egyre növekvő hittel, reménnyel és jószívűséggel tölt el bennünket.

Gyönyörűen egyszerű, és remekül működik.

Kedves testvérek, ha valaha is felmerül bennetek, hogy az evangélium nem működik olyan jól számotokra, akkor arra kérlek, lépjetek hátra, vizsgáljátok meg az életeteket magasabb nézőpontból, és egyszerűsítsetek a tanítványsággal kapcsolatos megközelítéseteken! Összpontosítsatok az evangélium alapvető tanaira, tantételeire és alkalmazásaira! Megígérem nektek, hogy Isten irányítani fog majd benneteket, és megáld majd titeket a megelégedést nyújtó élet felé vezető utatokon, az evangélium pedig egyértelműen jobban működik majd számotokra.

A második javaslatom: Kezdjük ott, ahol vagyunk!

Olykor elkeseredünk, mert nem vagyunk valamilyen területen „többek” – lelkibbek, tiszteletre méltóbbak, okosabbak, egészségesebbek, gazdagabbak, barátságosabbak vagy ügyesebbek. Természetesen semmi gond sincs azzal, ha valaki fejlődni szeretne. Isten azért teremtett bennünket, hogy növekedjünk és fejlődjünk. Ne feledjük azonban, hogy a gyengeségeink alázatossá tehetnek és Krisztushoz fordíthatnak bennünket, aki „erőssé tesz[i] számu[n]kra a gyenge dolgokat”.⁴ Másrészről viszont Sátán annyira kihasználja a gyengeségeinket, hogy egy idő után már nincs kedvünk még próbálkozni sem.

Az életem során megtanultam, hogy nem szükséges „többnek” lennünk ahhoz, hogy elkezdjünk olyan emberré válni, amilyenné Isten szeretné, hogy váljunk.

Isten készen áll, hogy fogjon bennünket úgy, ahogyan éppen vagyunk, és elkezdjen rajtunk dolgozni. Mindössze készséges szívre van szükségetek; a vágyra, hogy higgyetek; és bizalomra az Úrban.

Gedeon a saját szemében egy szegény gazdálkodó volt csupán, apja házanépe között a legkisebb. Isten mégis hatalmas hősként látta őt.⁵

Amikor Sámuel Sault választotta királynak, akkor Saul igyekezett lebeszélni őt erről. Saul Izráel házának egyik legkisebb törzséből való volt. Hogyan is lehetne ő a király?⁶ Isten azonban úgy tekintett rá, mint kiválasztott ifjúra.⁷

Még Mózes, a nagy próféta is annyira túlterheltnek és elkeseredettnek érezte magát egy ponton, hogy fel akarta adni, és szeretett volna meghalni.⁸ Isten azonban nem adta fel Mózessel kapcsolatosan.

Kedves fivéreim és nőtestvéreim, ha csupán halandó szemünkkel tekintünk magunkra, akkor talán nem látjuk elég jónak magunkat, Mennyei Atyánk azonban olyannak lát bennünket, amilyenek valójában vagyunk és amilyenné válhatunk. Az Ő fiaiként és leányaiként lát minket, akik örökkévaló világosságból valók, örökké tartó lehetőségekkel és isteni rendeltetéssel.⁹

A Szabadító áldozata megnyitotta a szabadítás kapuját mindenki számára, hogy mindenki visszatérhessen Istenhez. Az Ő „kegyelme… elegendő minden olyan embernek, aki megalázkodik [Isten] előtt…”¹⁰. Az Ő kegyelme az a képessé tevő hatalom, mely belépést enged Isten szabadításának királyságaiba. Az Ő kegyelmének köszönhetően mi mind feltámadunk, és szabadítást nyerünk a dicsőség egyik királyságában.

Még a dicsőség legalacsonyabb királysága – a telesztiális királyság – is „minden értelmet meghalad”¹¹, és megszámlálhatatlanul sokan öröklik majd ezt a szabadítást.¹²

A Szabadító kegyelme azonban sokkal többet is tehet számunkra. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként valami ennél elképzelhetetlenül nagyobbra törekszünk, ami nem más, mint a celesztiális királyságban való felmagasztosulás. Örök élet Mennyei Atyánk színe előtt. Isten legnagyobb ajándéka.¹³ A celesztiális királyságban elnyerjük „az ő teljességét, valamint az ő dicsőségét”¹⁴. Mindaz, amivel az Atya rendelkezik, valóban megadatik majd nekünk.¹⁵

A felmagasztosulás a célunk; a tanítványság az oda vezető út.

Amikor egy kicsi hitet gyakoroltok, és nekiindultok utatoknak az Úr Jézus Krisztus békés tanítványaiként, a szívetek megváltozik.¹⁶ Az egész lényeteket eltölti majd a világosság.¹⁷

Isten segít majd nagyszerűbbé válnotok még annál is, amit valaha is lehetségesnek véltetek. És rájöttök, hogy Jézus Krisztus evangéliuma bizony működik az életetekben. Működik.

Testvérek, drága barátaim, azért imádkozom, hogy a Krisztusban lévő egyszerűségre¹⁸ összpontosítsunk, és engedjük, hogy az Ő kegyelme felemeljen és hordozzon bennünket az utunk során, jelenlegi állapotunktól dicsőséges célunkig Atyánk színe előtt.

Ha így teszünk, és valaki azt kérdezi: „Mennyire működik számodra Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában való tagság?”, büszkén, mégis alázattal és nagy örömmel jelenthetjük ki: „Csodásan működik! Köszönöm kérdésed. Szeretnél többet tudni?”

Ez az én reményem, imám, bizonyságom és áldásom Jézus Krisztus nevében, ámen.