A gyermekeket vezérlő ajándék
Hogyan tanítjuk meg gyermekeinknek, hogy rúgják le magukról a világi hatásokat, és bízzanak a Lélekben?
A fiatal édesapa szó szerint egyre mélyebbre süllyedt. Két gyermekével és apósával korábban sétára indultak a tó körül. Pompás fenyőlepte hegyek vették őket körül; itt-ott vattapamacs-felhők úsztak a ragyogó kéken szikrázó égbolton – minden szépséget és nyugalmat árasztott. Amikor a gyerekek kimelegedtek és elfáradtak, a két férfi úgy döntött, a hátukra veszik őket, és úgy ússzák át a tavon átvezető rövid távolságot.
Könnyűnek tűnt, egészen addig a pillanatig, míg az apuka azt nem érezte, mintha valami lefelé húzná a mélybe, és nagy súly nehezedne rá. A víz a tó feneke felé taszította, és eluralkodott rajta a félelem. Hogyan tudna a víz felszínén maradni, ráadásul drága kislányával a hátán?
Felkiáltott, de hangját elnyelte a messzeség – apósa már túlságosan távol volt ahhoz, hogy meghallja segélykiáltását. Elhagyottnak és tehetetlennek érezte magát.
El tudjátok képzelni, milyen lehet teljesen egyedül érezni magatokat úgy, hogy nincs mibe kapaszkodnotok, miközben kétségbeesetten küzdötök a magatok és gyermeketek életéért? Sajnálatos módon bizonyos mértékben mindannyian megtapasztaljuk ezt az érzést, amikor olyan helyzetben találjuk magunkat, ahol azonnali segítségre van szükségünk az életben maradásunkhoz és szeretteink megmentéséhez.
Már épp hatalmába kerítette a pánik, amikor az apa rájött, hogy vízzel teli cipője az, ami lehúzza a mélybe. Miközben igyekezett a felszínen maradni, megpróbálta lerúgni nehéz cipőjét, de úgy tűnt, mintha vákuum szorítaná azt a lábára. A fűzők megdagadtak a vízben, és szorításuk még erősebb volt.
Utolsó kétségbeesett pillanatában mégis sikerült megszabadulnia a cipőjétől, amely végül engedett a szorításán és pillanatok alatt a tó fenekére süllyedt. Az őt a mélybe lehúzó nehéz súlytól megszabadulva a férfi azon nyomban a felszínre evickélt a lányával. Most már képes volt előre úszni, minden karcsapással egyre közeledve a tó túlpartjának biztonsága felé.
Néha talán mindannyian úgy érezzük, mintha fuldokolnánk. Az élet nehéz tud lenni. „Zajos és sürgő-forgó világban élünk. […] Ha nem vigyázunk, a világ dolgai kirekeszthetik a Lélek dolgait.”1
Hogyan tudunk eme édesapa példáját követve lerúgni magunkról valamennyit a világ súlyából, hogy gyermekeink fejét és saját aggódó elménket a víz felszíne fölött tartsuk? Hogyan tudjuk felkészíteni gyermekeinket arra a napra, amikor már nem tudnak belénk és a bizonyságunkba kapaszkodni – amikor már maguknak kell úszniuk?2 Hogyan tudjuk felkészíteni gyermekeinket arra a napra, amikor már nem tudnak belénk és a bizonyságunkba kapaszkodni – amikor már maguknak kell úszniuk?
A választ akkor kapjuk meg, amikor felismerjük az erő eme isteni forrását. Gyakran alábecsült forrás ez, mégis nap mint nap használhatjuk terhünk könnyítésére és drága gyermekeink vezetésére. Ez a forrás pedig a Szentlélek vezérlő ajándéka.
Nyolcéves korukban a gyermekek megtapasztalhatják a keresztelést. Tanulnak az Istennel való szövetségről, aztán meg is kötik azt. Szeretteik veszik körül őket, miközben alámerülnek és nagy örömmel eltelve kijönnek a medencéből. Ezt követően megkapják a Szentlélek kimondhatatlan ajándékát, egy olyan ajándékot, amely állandó vezetőjük lehet, ha erre az áldásra érdemesen élnek.
David A. Bednar elder ezt mondta: „Egyszerűsége miatt talán figyelmen kívül hagyjuk [a konfirmálás] jelentőségét. Ez a négy szó: »Fogadd be a Szentlelket!« – nem passzív kijelentés, inkább papsági felszólítás, felhatalmazott személy által kijelentett intés, hogy cselekedjünk, és ne [csupán] velünk cselekedjenek.”3
A gyermekekben természetes vágy él, hogy jót tegyenek és jók legyenek. Érezhetjük ártatlanságukat és tisztaságukat. Nagyon fogékonyak a szelíd, halk hangra is.
A 3 Nefi 26-ban a Szabadító megmutatta nekünk a gyermekek lelki képességeit:
„…megoldotta a nyelvüket, és nagy és csodálatos dolgokat mondtak az atyáiknak, még annál is nagyobbakat, melyeket a népnek nyilatkoztatott ki…
[L]átták és hallották ezeket a gyermekeket; igen, még csecsemők is kinyitották a szájukat és csodálatos dolgokat mondtak”.4
Szülőkként hogyan növeljük kisgyermekeink lelki képességeit? Hogyan tanítjuk meg nekik, hogy rúgják le magukról a világi hatásokat, és bízzanak a Lélekben, amikor nem vagyunk velük, hanem egyedül találják magukat életük mély vizeiben?
Hadd osszak meg veletek néhány ötletet.
Először is, felhívhatjuk a gyermekeink figyelmét arra, amikor hallják és érzik a Lelket. Menjünk vissza az ószövetségi időkbe, és figyeljük meg, hogyan tette Éli pontosan ezt Sámuel esetében.
Az ifjú Sámuel kétszer is hallott egy hangot, mire Élihez szaladt, mondván: „Ímhol vagyok!”
„Nem hívtalak” – felelte Éli.
„Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.”
A harmadik alkalommal Éli már ráébredt, hogy az Úr szólítja Sámuelt, így aztán azt mondta neki, hogy így feleljen: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád.”5
Sámuel elkezdte megérezni és felismerni az Úr hangját, valamint odafigyelni rá, de e fiatal fiú értelme nem nyílt meg addig, amíg Éli elő nem segítette ezt a felismerést. Miután pedig ezt megtanulta, Sámuel még inkább megismerte a szelíd, halk hangot.
Másodszor, otthonunk légkörével fel tudjuk készíteni gyermekeinket a szelíd, halk hang megérzésére. „Sok idegennyelv-oktató vallja, hogy a gyermekek az úgynevezett »teljes elmerülést« nyújtó programokban sajátítják el legjobban az adott nyelvet, amikor is a gyermeket a célnyelv beszélői veszik körül, és magának is azt a nyelvet kell használnia. Így nem csupán szavakat tanulnak meg kimondani, hanem folyékonyan fognak beszélni, sőt, az adott nyelven fognak gondolkodni. A lelki oktatás »teljes elmerülést« nyújtó legjobb színtere az otthon, ahol a lelki tantételek alkothatják a mindennapi élet alapját.”6
„[Szorgalmasan tanítsd gyermekeidnek az Úr szavait], és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.”7 Ha családunk elmerül a Lélekben, az nyitva tartja gyermekeink szívét az Ő hatása előtt.
Harmadszor, segíthetünk gyermekeinknek megérteni, miként szól hozzájuk a Lélek. Joseph Smith ezt tanította: „Ha Ő kisgyermekhez jő, igazodik a gyermek nyelvezetéhez és képességeihez.”8 Egy édesanya megfigyelte, hogy mivel a gyermekek különbözőképpen tanulnak – néhányan vizuálisan, mások hallás, tapintás vagy mozgás útján –, a saját gyermekeinél is azt tapasztalta, hogy a Szentlélek oly módon tanítja őket, ahogyan a legjobban tanulnak.9
Egy másik édesanya megosztotta egy élményét annak kapcsán, hogy ő miként segíti a gyermekeit, hogy megtanulják felismerni a Lelket. Ezt írta: „[A gyerekek] néha fel sem ismerik, hogy egy visszatérő gondolat, egy sírást követő megnyugvás, vagy valaminek pont a megfelelő pillanatban történő felidézése mind a Szentlélek [feléjük irányuló] kommunikációja.” Így folytatta: „Arra tanítom [a gyermekeimet], hogy figyeljenek az érzéseikre [és cselekedjenek azoknak megfelelően].”10
A Lélek megérzése és felismerése fejleszteni fogja gyermekeink lelki képességeit, az így megismert hang pedig egyre tisztábban érthető lesz számukra. Úgy lesz, ahogyan Richard G. Scott elder mondta: „…amint egyre tapasztaltabbá és sikeresebbé váltok abban, hogy a Lélek irányítson benneteket, egyre jobban támaszkodhattok majd az általatok érzett benyomásokra, mint arra, amit láttok vagy hallotok.”11
Nem kell félnünk, amikor azt látjuk, hogy gyermekeink belépnek az élet vizeibe, mert segítettünk nekik megszabadulni a világi terhektől. Megtanítottuk nekik, hogy a Lélek vezérlő ajándékára törekedve éljenek, mely ajándék továbbra is enyhíti majd az általuk viselt terheket, és visszavezeti őket mennyei otthonukba, ha arra törekedve élnek és követik a kapott késztetéseket. Jézus Krisztus nevében, ámen.