Az isteniség ereje

Joseph Smith próféta csupán néhány hónappal a halála előtt összegyűlt a tizenkét apostollal, hogy megbeszéljék az egyház e nehéz időszakban felmerülő legfőbb szükségleteit. Azt mondta nekik: „Mindennél nagyobb szükségünk van a templomra.”¹ Biztos, hogy napjainkban, e nehéz időkben is nekünk mindannyiunknak és a családjainknak is mindennél nagyobb szüksége van a templomra.

Nemrégiben egy templom felszentelésekor repesett a szívem az esemény miatt. Nagyon tetszett a nyílt nap, ahol sok látogatót üdvözölhettem, akik eljöttek megnézni a templomot; a kulturális ünnepség az életrevaló és izgatott fiatalokkal; és az ezt követő csodálatos felszentelési szekciók. Édes volt a Lélek jelenléte. Sok ember megáldatott. Aztán másnap reggel a feleségemmel beléptünk a keresztelőmedencébe, hogy megkeresztelkedjünk néhány saját ősünkért. Ahogy a szertartás elkezdéséhez felemeltem a kezem, erőt vett rajtam a Lélek hatalma. Újra rájöttem, hogy a templom valódi ereje a szertartásokban rejlik.

Ahogy azt az Úr kinyilatkoztatta, a melkisédeki papság teljessége a templomban és annak szertartásaiban található, „mert ott kerül sor a szent papság kulcsainak elrendelésére, hogy tisztességet és dicsőséget kaphassatok”.² „Ezért annak szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma.”³ Ez az ígéret számotokra és családotok számára.

Felelősségünk, hogy befogadjuk mindazt, amit az Atya kínál.⁴ „Mert aki befogadja, [annak] még bőségesebben adatik, méghozzá hatalom”⁵: hatalom, hogy befogadjuk mindazt, amit Ő meg tud és meg is fog adni nekünk – most és mindörökké⁶; hatalmat arra, hogy Isten fiaivá és leányaivá váljunk⁷; hogy megismerjük „a menny hatalmai[t]”⁸; hogy az Ő nevében szóljunk⁹, és hogy befogadjuk Lelke hatalmát¹⁰. Mindez a hatalom személyesen rendelkezésünkre áll a templomi szertartásokon és szövetségeken keresztül.

Nefi hatalmas látomásában látta a napjainkat: „…én, Nefi, láttam Isten Bárányának hatalmát, hogy leereszkedett a Bárány egyházának szentjeire, és az Úr szövetséges népére, akik az egész föld színén szét voltak szóródva; és igazlelkűséggel és Isten hatalmával voltak felfegyverezve, nagy dicsőségben.”¹¹

Nemrégiben kiváltságomban állt, hogy Russell M. Nelson elnökkel és családjával részt vegyek egy templom nyílt napján, ahol az oltár köré gyűjtötte őket, és elmagyarázta nekik, hogy minden, amit az egyházban teszünk – minden gyűlés, tevékenység, lecke és szolgálat – arra szolgál, hogy felkészítsen bennünket, hogy eljöjjünk a templomba, letérdeljünk az oltárnál és megkapjuk Atyánk minden megígért áldását az örökkévalóságra.¹²

Amint érezzük a templom áldásait a saját életünkben, a szívünk a családunk felé fordul, az élők és a holtak felé egyaránt.

Nemrégiben tanúja voltam, amint egy család három nemzedéke közösen végzett kereszteléseket az őseikért. Még a nagymama is részt vett, habár kissé remegett, amiért neki is alá kell merülnie a vízben. Ahogy feljött a vízből és megölelte a férjét, örömkönnyek szöktek a szemébe. Ezután a nagyapa és az apa megkeresztelték egymást és sok unokát is. Lehet-e ennél nagyobb örömben része közösen egy családnak? Minden templom fenntart egy időszakot elsődlegesen a családok számára, hogy le tudják foglalni a keresztelőhelyiséget.

Nem sokkal a halála előtt Joseph F. Smith elnöknek volt egy látomása a halottak megváltásáról. Azt tanította, hogy a lélekvilágban lévők teljes mértékben rá vannak utalva azokra a szertartásokra, melyekben őértük részesülünk. A szentírásokban ez áll: „A halottak, akik bűnbánatot tartanak, meg lesznek váltva, Isten házának szertartásai iránti engedelmesség által.”¹³ Mi végezzük helyettük a szertartásokat, de ők kötnek meg az egyes szertartásokhoz kapcsolódó minden szövetséget, és ők lesznek felelősségre vonva azok betartásáért. Persze számunka vékony a fátyol, számukra pedig teljesen félrevonatik a templomban.

Akkor hát mi a személyes felelősségünk e munka végzésében templomlátogatókként és -szolgákként? Joseph Smith próféta 1840-ben azt tanította a szenteknek, hogy „jelentős erőfeszítések és eszközök szükségeltetnek –, és mivel a [templomépítési] munkát igazlelkűségben kell előremozdítani, a szenteknek mérlegelniük kell e munka fontosságát az elméjükben, …majd meg kell tenniük azokat a lépéseket, melyek szükségesek a munka kivitelezéséhez; továbbá vértezzék fel magukat bátorsággal, határozzák el, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, és érezzék olyannyira érdekeltnek magukat benne, mintha az egész munka egyedül rajtuk múlna.”¹⁴

A Jelenések könyvében ezt olvashatjuk:

„Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek?

[…] Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.

Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és a ki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettök.”¹⁵

Ugye ti is látjátok lelki szemeitekkel azokat, akik ma a templomokban szolgálnak?

Több mint 120 000 szertartásszolga van a 150 működő templomban világszerte. Azonban még ennél is több embernek van lehetősége részesülni ebben a csodálatos élményben. Amikor Gordon B. Hinckley elnök bejelentette azt az elképzelést, hogy sok kis templom épüljön világszerte, azt tanította, hogy „minden [szertartásszolga] helybeli lenne, akik más feladatokat is ellátnak egyházközségükben vagy cövekükben”.¹⁶ A szertartásszolgákat általában két-három éves szolgálatra hívják el, de ezt meg is lehet hosszabbítaniuk. Nem az a cél, hogy ha elhívtak valakit, akkor addig maradjon, amíg csak bírja. Sok régóta szolgáló templomszolga a felmentése után is továbbviszi a templom iránti szeretetét, miközben engedik, hogy újabb emberek is szolgálhassanak.

Mintegy 100 évvel ezelőtt John A. Widtsoe apostol ezt tanította: „Még több szolgálóra van szükségünk [eme] csodálatos munka elvégzéséhez. […] Még több megtértre a templomi munka elvégzésére, mindenféle korosztályból. […] Eljött az idő, …ebben az új templomi mozgalomban, hogy mindenféle korú embert bevezessünk az aktív szolgálatba. [A] templomi munka… éppen úgy szolgálja a fiatalok és tevékenyen munkálkodók javát, mint az idősekét, akik már maguk mögött hagyták az élet számos terhét. A fiatal férfinak még nagyobb szüksége van a helyére a templomban, mint apjának és nagyapjának, akiket az élettapasztalatuk már megerősített; és a fiatal nőnek, aki csak most kezdi életét, szüksége van a templomi részvételből fakadó lelkiségre, hatásra és útmutatásra.”¹⁷

Sok templomban a templomelnök örömmel veszi, ha az újonnan elhívott és felruházott férfi és női misszionáriusok, akik mielőtt az MKK-ba mennének, rövid ideig szertartásszolgákként szolgálnak. Ezek a fiatalok nemcsak hogy áldottak, amiért szolgálnak, hanem „gyarapítják a szépséget és lelkiséget mindazok számára is, akik a templomban szolgálnak”.¹⁸

Megkértem jó néhány fiatal férfit és fiatal nőt a misszionáriusi szolgálatuk előtt és után is, hogy osszák meg érzéseiket. A következő kifejezésekkel írták le a templomi élményeiket:

Amikor a templomban szolgálok…

• „…érzem, hogy közelebb vagyok Atyámhoz és a Szabadítóhoz.”

• „…tökéletes békét és boldgogságot érzek.”

• „…úgy érzem, otthon vagyok.”

• „…szentséget, hatalmat és erőt kapok.”

• „…érzem szent szövetségeim fontosságát.”

• „…a templom a részemmé vált.”

• „…azok, akiket szolgálunk, közel vannak a szertartások során.”

• „…az erőt ad a kísértések legyőzéséhez.” És végül:

• „A templom örökre megváltoztatta az életemet.”¹⁹

A templomi szolgálat gazdag és erőteljes élmény minden ember számára, az életkorától függetlenül. Vannak új házasok is, akik együtt szolgálnak. Nelson elnök ezt tanította: „A templomi szolgálat… fennkölt tevékenység a család számára.”²⁰ Szertartásszolgákként azon felül, hogy szertartásokban részesültök őseitek javára, ti is eljárhattok a szertartások során értük.

Ahogy azt Wilford Woodruff elnök mondta:

„Milyen nagyobb elhívást kaphat bárki a föld színén annál, hogy a kezében tartsa a hatalmat és felhatalmazást, hogy menjen és a szabadítás szertartásaiban szolgáljon? […]

… Eszközzé váltok Isten kezében annak az emberi lénynek a megszabadításában. Nem adatott semmi más az ember gyermekének, ami felérne ezzel.”²¹

Azt is mondta:

„A Szent Lélek édes suttogásai megadatnak nek[tek], és a menny kincsei, az angyalok társasága időről időre kísérni fogják [azokat]”.²²

„Ez megér minden áldozatot, amit ti és én meghozhatunk abban a néhány évben, amit itt a testben töltünk.”²³

Thomas S. Monson elnök nemrégiben emlékeztetett bennünket, hogy „a templom áldásai felbecsülhetetlenek”²⁴. „Egy áldozat sem túl nagy”.²⁵

Gyertek a templomba! Jöjjetek gyakran! Gyertek a családotokkal és a családotokért! Gyertek, és segítsetek másoknak is eljönni!

Kik ezek, „a kik a fehér ruhákba vannak öltözve”? Kedves fivéreim és nőtestvéreim, ti vagytok azok: ti, akik részesültetek a templom szertartásaiban, akik akár áldozatok árán is betartottátok a szövetségeiteket; ti, akik segítetek a családotoknak rálelni a templomi szolgálat áldásaira, és akik másokat is segítettetek az út során. Köszönöm a szolgálatotokat! Bizonyságomat teszem arról, hogy minden templom Isten szent háza, és hogy azokban mindannyian tanulhatunk és megismerhetjük az isteniség hatalmait. Jézus Krisztus nevében, ámen.