2010–2019
Sion nőtestvérei, keljetek fel erővel!
Október 2016


Sion nőtestvérei, keljetek fel erővel!

Ahhoz, hogy a szövetségek megtért megtartóivá váljunk, tanulmányoznunk kell az evangélium alapvető tanait, és megingathatatlan bizonysággal kell rendelkeznünk az igazságukról.

Mily nagy öröm összegyűlni az egyház lány, fiatal nő és női tagjaival ebben a Konferencia-központban! Nagyon is tudatában vagyunk, hogy a világ számos részén nőtestvérek ezreinek csoportjai szintén összejöttek, hogy megtekintsék ezt az eseményt. Hálás vagyok a lehetőségért és az eszközökért, melyek lehetővé teszik, hogy egységben és közös céllal gyűljünk össze ma este.

2006 októberében Gordon B. Hinckley elnök mondott egy beszédet, mely az Isten férfijai, keljetek fel! címet kapta egy 1911-ben íródott himnusz után.1 Felhívás volt ez az egyház férfijaihoz, hogy keljenek fel és tegyék jobbá önmagukat. Miközben azért imádkoztam, hogy tudjam, mit osszak meg veletek, ez a beszéd visszhangzott az elmémben.

Nőtestvérek, „nehéz időket” élünk.2 Napjaink körülményein nem is kellene csodálkoznunk. Évezredekkel ezelőtt megjövendölték ezt figyelmeztetés- és intésképpen, hogy felkészülhessünk. Mormon 8. fejezete nyugtalanítóan naprakész leírást ad napjaink körülményeiről. Ebben a fejezetben Moróni azt mondja, hogy látta a mi időnket, melyben háborúk és háborús hírek, nagy szennyezések, gyilkosságok, rablások történnek, és lesznek, akik azt mondják, hogy nincs helyes vagy helytelen Isten szemében. Leírást ad olyan emberekről, akik telve vannak kevélységgel, akik a drága ruházat viselésével vannak elfoglalva, és akik gúnyt űznek a vallásból. Olyan embereket mutat, akik a világi dolgok megszállottjai, és hagyják „a szűkölködőknek, és a mezíteleneknek, és a betegeknek és a nyomorultaknak, hogy úgy haladjanak el” mellettük,3 hogy észre sem veszik őket.

Moróni feltesz nekünk egy kérdést, mellyel önvizsgálatot tarthatunk, mi, akik ezekben az időkben élünk. Ezt mondja: „Miért szégyellitek magatokra venni Krisztus nevét?”4 Ez a vád pontosan leírja mai világunk Istentől egyre inkább eltávolodó állapotát.

A Máté Joseph Smith-féle fordítása jelzi, hogy az utolsó napokban még magukat „a szövetség szerint… kiválasztottak[at]”5 is megtévesztik. A szövetségesek közé tartoznak azok a lányok, fiatal nők és nőtestvérek az egyházban, akik megkeresztelkedtek, és szövetségre léptek Mennyei Atyjukkal. Még minket is fenyeget az a veszély, hogy megtévesztenek a hamis tanítások.

Nőtestvérek, nem hiszem, hogy a jövőben javulna a helyzet. Ha a jelenlegi irányzat egy jelzés, akkor felkészültnek kell lennünk az előttünk álló viharokra. Könnyű lenne kétségbeesve megadni magunkat, de szövetséges népként soha nem szabad kétségbeesnünk. Ahogy azt Gary E. Stevenson elder mondta: „Mennyei Atyánk bőkezűen azzal kárpótol bennünket, amiért nehéz időkben élünk, hogy egyúttal az idők teljességében is élhetünk.”6 Szeretem a vigaszt, melyet ez a kijelentés rejt.

Russell M. Nelson elnök egy éve ezt mondta nekünk: „Az egyház, a tanaink és az életmódunk elleni támadások fokozódni fognak. Emiatt szükségünk van olyan nőkre, akik sziklaszilárdan értik Krisztus tanát, és akik ezt a megértést egy bűnnek ellenálló nemzedék tanítására és felnevelésére fogják fordítani. Olyan nőkre van szükségünk, akik képesek felismerni a megtévesztést annak minden formájában. Olyan nőkre van szükségünk, akik tudják, hogyan tudnak hozzáférni Isten hatalmához, melyet Ő elérhetővé tesz a szövetségeiket betartók számára, illetve akik magabiztosan és jószívűséggel osztják meg a hitelveiket. Olyan nőkre van szükségünk, akikben megvan Éva anyánk bátorsága és látásmódja.”7

Ez az üzenet megerősít abban, hogy napjaink körülményei ellenére is sok okunk van örülni és derűlátónak lenni. Teljes szívemből hiszem, hogy bennünk, nőtestvérekben, megvan az a belső erő és hit, mely lehetővé teszi, hogy legyőzzük a kihívásokat, melyek azzal járnak, hogy eme utolsó napokban élünk. Sheri Dew nőtestvér ezt írta: „Hiszem, hogy abban a pillanatban, amikor megtanulunk szabad utat engedni a megtért, szövetségüket megtartó nők teljes hatásának, Isten királysága egyik napról a másikra megváltozik.”8

Összpontosított erőfeszítésre lesz szükség a megtéréshez és szövetségeink betartásához. Ehhez olyan lányoknak és nőknek kell lennünk, akik tanulmányozzák az evangélium alapvető tanait, és megingathatatlan bizonyságuk van azok igaz voltáról. Három olyan terület van, amelyről úgy hiszem, hogy az erős bizonyság alapját képezik, és amelyek nélkülözhetetlenek a tudásunkhoz.

Először is: el kell ismernünk Istennek, az Örökkévaló Atyánknak és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak központi helyét a hitünkben és a szabadításunkban. Jézus Krisztus a Szabadítónk és a Megváltónk. Tanulmányoznunk és értenünk kell az Ő engesztelését, és hogy miképpen alkalmazzuk azt mindennap; a bűnbánat az egyik legnagyobb áldás, mellyel rendelkezhetünk, hogy az úton maradjunk. A legfőbb példaképünknek kell tekintenünk Jézus Krisztust, annak, akivé válnunk kell. Állandóan tanítanunk kell a családjainkat és az osztályainkat Mennyei Atyánk nagyszerű szabadítástervére, mely magában foglalja Krisztus tanát is.

Másodszor: meg kell értenünk, miért van szükség ezekben az utolsó napokban a tan, a szervezet és a felhatalmazás kulcsainak visszaállítására. Tanúbizonysággal kell rendelkeznünk arról, hogy Joseph Smith próféta Istentől választott volt, és az Úr jelölte ki arra, hogy elvégezze ezt a visszaállítást, és fel kell ismernünk, hogy ő úgy szervezte meg az egyház női tagjait, ahogyan az Krisztus egyházában az ősi időkben történt.9

Harmadszor pedig: tanulmányoznunk és értenünk kell a templomi szertartásokat és szövetségeket. A templom legszentebb hitünk középpontjában foglal helyet, és az Úr azt kéri, hogy járjunk el oda, elmélkedjünk felőle, tanulmányozzuk és keressük meg a személyes jelentőségét és vonatkozásait, egyénileg. Meg fogjuk érteni, hogy a templomi szertartások által az isteniség hatalma nyilvánul meg az életünkben,10 és hogy a templomi szertartások miatt felfegyverkezhetünk Isten hatalmával, az Ő neve rajtunk lesz, körülvesz majd bennünket a dicsősége, és az angyalaira leszünk bízva.11 Azon tűnődöm, vajon teljes mértékben rábízzuk-e magunkat ezeknek az ígéreteknek az erejére.

Nőtestvéreim, még az e hallgatóság soraiban lévő legfiatalabb lány is képes arra, hogy hittel felkeljen, és jelentős szerepet játsszon Isten királyságának felépítésében. A gyermekek azzal kezdik elnyerni a saját bizonyságukat, hogy olvassák vagy hallgatják a szentírásokat, naponta imádkoznak, és jelentőségteljes módon részesülnek az úrvacsorában. Minden gyermek és fiatal nő buzdíthat a családi estre, és teljes résztvevői lehetnek annak. Lehettek ti az elsők, akik letérdelnek, mikor a család összejön a családi imára. Még ha az otthonaitok egyáltalán nem ideálisak is, a személyes példátok az evangélium szerinti életre képes hatással lenni a családotok és a barátaitok életére.

Az egyház fiatal nőinek úgy kell magukra tekinteniük, mint a szabadítás papság által irányított munkájának nélkülözhetetlen résztvevőire, nem úgy, mint akik csak nézelődnek és támogatást nyújtanak. Elhívásokat kaptok, és a papsági kulcsokat viselők elválasztanak benneteket arra, hogy hatalommal és felhatalmazással vezetőkként szolgáljatok ebben a munkában. Amint felmagasztaljátok elhívásaitokat az osztályelnökségekben, és lelkileg felkészültök, tanácskoztok, szolgáljátok az osztályotok tagjait és tanítjátok egymásnak az evangéliumot, akkor kiveszitek a részeteket ebből a munkából, és ti és a társaitok is áldottak lesztek.

Minden nőnek a papság munkájának nélkülözhetetlen résztvevőjeként kell látnia magát. A nők ebben az egyházban elnökök, tanácsosok, tanítók, tanácsok tagjai, nőtestvérek és anyák; és Isten királysága nem működhet, hacsak fel nem kelünk, és hittel eleget nem teszünk a kötelességeinknek. Néha csak látnunk kell a tágabb képet arról, hogy mi az, ami lehetséges.

Kép
Maldonado nőtestvér Oscarson nőtestvérrel

Nemrég találkoztam egy nőtestvérrel Mexikóból, aki érti, mit jelent hittel felmagasztalni az elhívását. Marffissa Maldonadót három évvel ezelőtt elhívták, hogy tanítson egy fiataloknak szóló vasárnapi iskolai osztályt. Elhívása idején 7 tanuló járt hozzá, de most már 20-an járnak rendszeresen. Csodálattal kérdeztem tőle, mit tett azért, hogy ilyen növekedést idézzen elő. Szerényen azt válaszolta: „Ó, ez nem csak rajtam múlott. Az osztály minden tagja segített benne.” Együtt végignézték a kevésbé tevékenyek nevét a névsorban, és elkezdték együtt meglátogatni és meghívni őket, hogy jöjjenek vissza az egyházba. Erőfeszítésükből egy keresztelés is született.

Kép
Vasárnapi iskolai osztály Mexikóban

Maldonaldo nőtestvér létrehozott egy közösségi oldalt csak az osztálya számára Isten gyermeke vagyok címmel, és ezen inspiráló gondolatokat és szentírásokat oszt meg hetente többször. SMS-ben rendszeresen megbízza a tanulóit feladatokkal és biztatja őket. Úgy érzi, fontos, hogy olyan nyelven kommunikáljon velük, melyet a legjobban ismernek – és ez valóban működik. Egyszerűen csak ennyit mondott nekem: „Szeretem a tanulóimat.” Éreztem ezt a szeretetet, miközben az erőfeszítéseiről mesélt, példája pedig emlékeztetett arra, hogy mit képes egyetlen hithű és tettre kész ember elérni ebben a munkában az Úr segítségével.

A fiataljaink napi szinten szembesülnek nehéz kérdésekkel, és sokunknak vannak olyan szerettei, akiknek nem megy könnyen a válaszok megtalálása. A jó hír az, hogy vannak válaszok a feltett kérdésekre! Hallgassátok meg vezetőink legújabb üzeneteit. Sürgetnek bennünket, hogy tanulmányozzuk és értsük meg Mennyei Atyánk boldogságtervét. A családról szóló kiáltványban emlékeztettek minket a tantételekre.12 Arra biztatnak bennünket, hogy tanítsuk és használjuk ezeket a forrásokat mérőrúdként, hogy a szoros és keskeny ösvényen tartsanak minket.

Úgy egy évvel ezelőtt beszélgettem egy több kisgyermekes édesanyával, aki magához ragadta a kezdeményezést abban, hogy beoltsa gyermekeit a sok-sok negatív hatás ellen, melynek az interneten és az iskolában vannak kitéve. Minden héten választ egy témát, gyakran olyasvalamit, amely az interneten épp terítéken szerepel, és jelentőségteljes beszélgetéseket kezdeményez erről a gyermekeivel a hét folyamán, melyek során gyermekei kérdéseket tehetnek fel, és így gondoskodik arról, hogy kiegyensúlyozott és korrekt látásmódra tegyenek szert a gyakran nehéz kérdésekben. Tesz róla, hogy otthona biztonságos hely legyen, ahol kérdéseket lehet feltenni, és fontos evangéliumi oktatás folyhat.

Aggódom, hogy olyan légkörben élünk, ahol olyannyira kerüljük a sértést, hogy teljes egészében elkerüljük a helyes tantételek tanítását is. Elmulasztjuk megtanítani a fiatal nőinknek, hogy az anyaságra való felkészülés mindennél fontosabb, mert nem szeretnénk megbántani azokat, akik nem házasok, vagy akiknek nem lehet gyermekük, vagy nem szeretnénk, hogy úgy tűnjön, korlátozzuk a jövőbeli döntéseiket. Másrészről talán elmulasztjuk hangsúlyozni az oktatás fontosságát, mert nem akarjuk azt sugallni, hogy az fontosabb, mint a házasság. Elkerüljük annak kijelentését, hogy Mennyei Atyánk a házasságot férfi és nő között határozta meg, mert nem szeretnénk megbántani azokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak. És talán kényelmetlennek találjuk a nemiséggel vagy az egészséges szexualitással kapcsolatos beszélgetéseket.

Persze, nőtestvérek, legyünk érzékenyek, de használjuk a józan eszünket és a szabadítás tervéről való tudásunkat is ahhoz, hogy bátrak lehessünk, amikor arra kerül a sor, hogy megtanítsuk gyermekeinknek és fiataljainknak az alapvető evangéliumi tantételeket, melyeket meg kell érteniük ahhoz, hogy eligazodjanak a világban, melyben élnek. Ha mi nem tanítjuk meg gyermekeinknek és fiataljainknak az igaz tant – mégpedig világosan –, akkor a világ Sátán hazugságaira tanítja majd őket.

Szeretem Jézus Krisztus evangéliumát, és örökké hálás leszek azért az útmutatásért, erőért és napi segítségért, melyet Isten szövetséges lányaként kapok. Bizonyságomat teszem arról, hogy e nehéz időkben élő nőkként az Úr megáldott bennünket mindazon hatalommal, ajándékokkal és erővel, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy felkészítsük a világot az Úr Jézus Krisztus második eljövetelére. Imádkozom, hogy mindannyian lássuk meg valódi lehetőségeinket és keljünk fel, hogy azzá a hittel teli és bátor nővé váljunk, akire Mennyei Atyánknak szüksége van. Jézus Krisztus nevében, ámen.