2010–2019
Hogy világosságunk jelzászló legyen a nemzetek számára
2017. április


Hogy világosságunk jelzászló legyen a nemzetek számára

A Szabadító evangéliuma és visszaállított egyháza számos lehetőséget nyújt számunkra, hogy a mi világosságunk is része legyen a nemzetek számára állított nagyszerű jelzászlónak.

Évekkel ezelőtt, amikor ifjúsági hitoktatóként szolgáltam, hallottam, amint az egyik kollégám azt kérte a tanulóitól, hogy gondolkodjanak el a következő kérdésen: Ha a Szabadító napjaiban éltetek volna, mi alapján gondoljátok, hogy tanítványaként követtétek volna Őt? Arra a következtetésre jutottak, hogy akik napjainkban követik a Szabadítót és arra törekednek, hogy az Ő tanítványai legyenek, valószínűleg ugyanígy tettek volna akkor is.

Azóta is foglalkoztat a kérdés és a következtetésük. Gyakran tűnődöm azon, milyen érzés lett volna magát a Szabadítót hallani, amint a következőket mondja a hegyi beszédben:

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.

Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:14–16).

El tudjátok képzelni, milyen érzés lehetett a Szabadító hangját hallani? Valójában el sem kell képzelnünk. Számunkra már állandó élménnyé vált, hogy halljuk az Úr hangját, mert amikor a szolgái hangját halljuk, az ugyanaz.

1838-ban a hegyi beszéd üzenetéhez hasonlóan az Úr a következőket jelentette ki Joseph Smith prófétán keresztül:

„Mert nevezzétek így egyházamat az utolsó napokban, méghozzá Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának.

Bizony, mindegyikőtöknek mondom: Keljetek fel és ragyogjatok, hogy világosságotok [jelzászló] lehessen a nemzetek számára” (T&Sz 115:4–5).

Olyannyira rendkívüli napokban élünk, hogy azok kinyilatkoztattak Ésaiás prófétának egy látomáson keresztül; ő látta és prófétált is Jézus Krisztus egyháza visszaállításáról és annak céljáról, mondván: „És [jel]zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól” (Ésaiás 11:12).

A szentírás szövegkörnyezetében a jelzászló egy olyan zászló, amely köré valamiféle egységes szándékkal gyűlnek össze az emberek. Az ősi időkben a jelzászló gyülekezési pontként szolgált a harcmezőn lévő katonáknak. Jelképesen szólva a Mormon könyve és Jézus Krisztus visszaállított egyháza ilyen jelzászlók a nemzetek számára. (Lásd Kalauz a szentírásokhoz: zászló; scriptures.lds.org.)

Kétségtelenül az utolsó napok nagyszerű jelzászlói közé tartozik ez a pompás általános konferencia, ahol szüntelenül hirdetik Mennyei Atyánk nagyszerű munkáját és tervét, hogy „véghezvigye… az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).

Az általános konferenciák folyamatos megrendezése az egyik legnagyobb bizonysága a ténynek, hogy utolsó napi szentekként „hiszünk mindabban, amit Isten kinyilatkoztatott, mindabban, amit most nyilatkoztat ki, és hisszük, hogy ezután is ki fog nyilatkoztatni sok nagyszerű és fontos dolgot Isten királyságát illetően” (Hittételek 1:9).

Mit nyilatkoztatott ki hát az Úr Thomas S. Monson elnökön keresztül, mit kell továbbra is tennünk ahhoz, hogy világosságunk jelzászló lehessen a nemzetek számára? Mik azok a fontos dolgok, melyeket meg kell tenni Sion építésének és Izráel összegyűjtésének eme ragyogó pillanatában?

Az Úr mindig „sort sorra, előírást előírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit” adva (2 Nefi 28:30) nyilatkoztatja ki nekünk az akaratát, ezért nem kellene csodálkoznunk azon, hogy ezek néha apró dolgoknak tűnnek az egyszerűségükben és ismétlődésükben, hisz az Úr már ellátott minket tanáccsal, mondván: „áldottak azok, akik hallgatnak előírásaimra, és meghallják tanácsomat, mert bölcsességet tanulnak; mert annak, aki befogadja, többet adok” (2 Nefi 28:30).

Bizonyságomat teszem arról, hogy ha „sort sorra, előírást előírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit” tanulunk, és ha figyelmezünk a vezetőink tanácsára, akkor lesz olaj a lámpásainkban, ami által világíthatunk másoknak, ahogy az Úr parancsolta nekünk.

Sok dolgot tehetünk, hogy mások számára világosság vagy jelzászló legyünk, de van köztük három, amelyre összpontosítani szeretnék: a sabbatnap megszentelése, a szabadítás munkájának meggyorsítása a fátyol mindkét oldalán, és a Szabadító módján való tanítás.

A szóban forgó világosság abból az odaadásból fakad, mellyel az egyházban és az otthonainkban egyaránt megszenteljük a sabbatnapot; ez az a fény, mely növekszik, amint szeplőtelenül tartjuk magunkat a világtól; ez az a fény, mely a szentségeink felajánlásából fakad az Ő szent napján, és abból, hogy lerójuk odaadásunkat a Magasságosnak. Mindezek által az Ő Lelke mindig velünk lehet. Ez az a világosság, mely növekszik és láthatóvá válik, amikor a megbocsátás ama érzésével térünk haza, amelyről Henry B. Eyring elnök beszélt a legutóbbi októberi általános konferencián: „Az összes áldás közül, melyet sorra vehetünk, messze a legnagyszerűbb a megbocsátás azon érzése, mely az úrvacsoravétel során adatik. Növekszik a Szabadító iránt érzett szeretetünk és hálánk, akinek végtelen engesztelése lehetővé tette a bűntől való megtisztulásunkat” (Hálát érezni a sabbat napján. Liahóna, 2016. nov. 100.).

Ha megszenteljük a sabbat napját és veszünk az úrvacsorából, nemcsak megtisztulunk, hanem a világosságunk is ragyogóbbá válik.

Világosságunk akkor is nő, amikor időnket az őseink felkutatásának szenteljük, elvíve neveiket a templomba, és arról tanítva a családunkat és másokat, hogy tegyék ugyanezt.

Ez a templomi és családtörténeti szent munka, melyet a szentekkel közösen a fátyol mindkét oldalán végzünk, jobban halad előre, mint valaha, ahogy az Úr templomai egyre épülnek. Most, hogy a templomoknak külön időpontjuk van a családos csoportok számára, akik a saját őseik neveit hozzák, a feleségemmel örömteli élményekben lehetett már részünk, amikor a gyermekeinkkel és unokáinkkal együtt szolgáltunk a templomban.

Amikor megtaláljuk és elvisszük az elhunytak neveit a templomba, és másokat is megtanítunk erre, akkor együtt jelzászlóként lobogunk.

A Szabadító módján való tanítás elsajátítása egy másik módja annak, hogy felkeljünk és ragyogjunk. Mindenkivel együtt örvendezem, aki most tanulja, miként kell a Szabadító módján tanítani. Engedjétek meg, hogy felolvassak egy részt az új tanítási kézikönyv borítójáról: „Minden evangéliumi tanítónak – minden szülőnek, minden hivatalosan elhívott tanítónak, minden házitanítónak és látogatótanítónak, valamint Krisztus minden követőjének – az a célja, hogy az evangélium tiszta tanát tanítsa a Lélek által, [hogy segítse] Isten gyermekeit, hogy növeljék a Szabadítóba vetett hitüket és hasonlóbbá váljanak Őhozzá” (vö. A Szabadító módján tanítani. [2016].).

Hithű tanítók ezrei tartják most magasra a világosságot, miközben azt tanulják, hogyan tanítsanak a Szabadító módján. Ebben az összefüggésben az új tanítói tanácsgyűlés is módot ad arra, hogy felkeljünk és ragyogjunk, amint a tanulók összegyűlnek Krisztus tanának jelzászlója köré, mert „ahhoz, hogy úgy taníts, ahogy a Szabadító tanított, úgy kell élned, ahogy a Szabadító élt” (A Szabadító módján tanítani. 4.).

Amint mindannyian az Ő módján tanítunk és tanulunk, és egyre hasonlóbbakká válunk Őhozzá, világosságunk egyre fényesebbé válik, nem lehet elrejteni, és jelzéssé válik majd mindazok számára, akik a Szabadító világosságát keresik.

Drága fivéreim és nőtestvéreim! Nem kellene és nem is szabad elrejteni a világosságunkat! Szabadítónk azt parancsolta, hogy ragyogjon úgy a világosságunk, mint a hegyen épült város vagy a gyertya fénye. Ha így teszünk, Mennyei Atyánkat dicsőítjük. A Szabadító evangéliuma és visszaállított egyháza számos lehetőséget nyújt számunkra, hogy a mi világosságunk is része legyen a nemzetek számára állított nagyszerű jelzászlónak.

Bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus az a világosság, melyet tükröznünk kell. Jézus Krisztus nevében, ámen.