2010–2019
Magunkra venni Jézus Krisztus nevét
Október 2018


Magunkra venni Jézus Krisztus nevét

Hithűen vegyük magunkra Jézus Krisztus nevét azáltal, hogy úgy látunk, ahogyan Ő lát, úgy szolgálunk, ahogyan Ő szolgált, és bízunk abban, hogy az Ő kegyelme elegendő.

Kedves fivéreim és nővéreim! Nemrég Russel M. Nelson elnök arra vonatkozó felszólításán elmélkedve, mely szerint annak kinyilatkoztatott nevén nevezzük az egyházat, fellapoztam azt a részt, ahol a Szabadító az egyház nevéről oktatja a nefitákat.1 A Szabadító szavait olvasva megragadott az, ahogyan arra is felszólította az embereket, hogy vegyék magukra Krisztus nevét.2 Ez arra indított, hogy magamra nézve megkérdezzem: „Vajon én úgy veszem magamra a Szabadító nevét, ahogyan Ő azt elvárja tőlem?”3 Ma szeretnék megosztani veletek néhány benyomást, melyeket a kérdésemre válaszként kaptam.

Először is, Krisztus nevének magunkra vétele azt jelenti, hogy hithűen igyekszünk úgy látni, ahogyan Isten lát.4 Hogyan lát Isten? Joseph Smith azt mondta: „Míg az emberi faj egy része ítélkezik, és a másikat irgalom nélkül kárhoztatja, a világegyetem Nagy Szülője atyai gondoskodással és szülői figyelemmel tekint az egész emberi családra”, mert „az Ő szeretete mérhetetlenül mély”5.

Néhány évvel ezelőtt elhunyt a nővérem. Kihívásokkal teli élete volt. Küzdött az evangéliummal és soha nem volt igazán tevékeny. A férje hátat fordított a házasságuknak és négy kisgyermekkel magára hagyta őt. A nővérem halálának estéjén, a gyermekei jelenlétében megáldottam őt azzal, hogy békében hazatérhessen. Ekkor felismertem, hogy túlságosan gyakran a próbatételei és a kevésbé aktív mivolta alapján minősítettem az életét. Amikor aznap este a fejére tettem a kezem, kemény feddést kaptam a Lélektől. Fokozottan tudatára ébredtem a jóságának, és úgy láthattam őt, ahogyan Isten látta – nem olyan valakiként, aki küzd az evangéliummal és az élettel, hanem olyan valakiként, akinek olyan nehéz dolgokkal kellett szembenéznie, amelyekkel nekem nem. Nagyszerű édesanyaként láttam őt, aki a hatalmas akadályok ellenére felnevelt négy csodaszép, bámulatos gyermeket. Édesanyánk barátjaként láttam őt, aki időt szakított arra, hogy apánk halála után gondoskodjon róla és a társa legyen.

Szerintem a nővéremmel töltött ezen utolsó estén Isten azt kérdezte tőlem: „Nem látod, hogy körülötted mindenki egy szent lény?”

Brigham Young azt tanította:

„Arra buzdítanám a szenteket, …hogy a maguk valójában értsék meg az embereket, és ne a saját szemszögükből.”6

„Gyakran elhangzik, hogy »Ez és ez rosszat tett, és nem lehet szent.« […] Halljuk, amint valaki káromkodik és hazudik… [vagy] megszegi a sabbatot. […] Ne ítéljétek el az ilyeneket, mert nem ismeritek az Úr rájuk vonatkozó tervét… [inkább] legyetek velük elnézőek.”7

El tudja képzelni bármelyikőtök is, hogy a Szabadítónk hagyja, hogy ti és a terheitek észrevétlenek maradjatok Őelőtte? A Szabadító ugyanolyan szemmel tekintett a szamaritánusra, a házasságtörőre, a vámszedőre, a leprásra, a mentális betegre és a bűnösre is. Mindannyian az Ő Atyjának gyermekei voltak. Egytől-egyig alkalmasak a megváltásra.

El tudjátok képzelni, hogy Ő elfordulna valakitől, akinek kétségei vannak az Isten királyságában elfoglalt helyével kapcsolatban; vagy valakitől, aki bármely módon nyomorult?8 Én nem. Krisztus szemében minden egyes lélek végtelenül értékes. Senki nincs előre elrendelve a kudarcra. Mindenkinek lehetősége van az örök életre.9

A Lélek feddéséből a nővérem ágyánál egy nagy tanulságot vontam le, miszerint ha úgy látunk, ahogyan Ő lát, akkor dupla győzelem lesz a miénk – azok megváltása, akiket megérintünk, és a saját magunké.

Másodszor, Krisztus nevének magunkra vételéhez nem csupán úgy kell látnunk, ahogyan Isten lát, de az Ő munkáját is kell végeznünk, és úgy szolgálnunk, ahogyan Ő szolgált. A két nagy parancsolat szerint élünk, alávetjük magunkat Isten akaratának, összegyűjtjük Izráelt, és engedjük, hogy ragyogjon a világosságunk az emberek előtt.10 Részesülünk az Ő visszaállított egyházának szövetségeiben és szertartásaiban, és azok szerint is élünk.11 Ezt téve Isten hatalmat ad nekünk arra, hogy megáldjuk saját magunk, a családunk és mások életét.12 Tegyétek fel magatoknak a kérdést: „Ismerek-e valakit, akinek nincs szüksége az életében a menny hatalmaira?”

Isten csodákat fog véghezvinni köztünk, ha mi megszenteljük magunkat.13 A szívünk megtisztításával szenteljük meg magunkat.14 A szívünket pedig úgy tisztítjuk meg, hogy meghalljuk Őt,15 megbánjuk a bűneinket,16 megtérünk,17 és úgy szeretünk, ahogyan Ő szeret.18 A Szabadító ezt kérdezte tőlünk: „Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek?”19

Nemrég tudomásomra jutott egy olyan élmény James E. Talmage elder életéből, mely arra késztetett, hogy megálljak és átgondoljam, hogy én hogyan szeretem és szolgálom a körülöttem lévőket. Fiatal professzorként, mielőtt még apostol lett volna belőle, az 1892-es halálos torokgyík-járvány tetőfokán, Talmage elder figyelme egy számára idegen család felé fordult, akik ugyan nem voltak tagjai az egyháznak, de a közelében laktak, és járvány rájuk is lesújtott. Senki nem akarta megkockáztatni, hogy bemenjen a fertőzött otthonba. Talmage elder azonban azonnal elindult hozzájuk. Négy gyermeket talált: egy két és fél éveset holtan az ágyban, egy öt és egy tíz éveset nagy fájdalmak közepette, és egy legyengült tizenhárom éveset. A szülőket lesújtotta a gyász és a kimerültség.

Talmage elder felöltöztette a halottat és az élőket, felsöpört a szobákban, kivitte a piszkos ruhát, és elégette a járvánnyal fertőzött koszos rongyokat. Egész nap dolgozott, majd másnap reggel visszatért. A tízéves az éjszaka folyamán meghalt. Felemelte és karjában tartotta az ötévest. A kislány véres nyállal köhögte össze az arcát és a ruháit. Azt írta: „Képtelen voltam letenni őt”, és addig tartotta a karjában, míg meg nem halt. Mindhárom gyermeket segített eltemetni, és ételről, valamint tiszta ruháról gondoskodott a gyászoló család számára. Hazatérve Talmage testvér kidobta a ruháit, cinkoldatban megfürdött, karanténba helyezte magát a családjától, és elszenvedte a betegség egy enyhe lefolyásának tüneteit.20

Oly sok élet forog kockán körülöttünk. A szentek azáltal veszik magukra a Szabadító nevét, hogy szentté válnak és mindenkinek szolgálattételt nyújtanak, függetlenül attól, hogy azok hol és hogyan állnak – ennek megtétele pedig életeket ment meg.21

Végül pedig hiszek abban, hogy az Ő nevének magunkra vételéhez bíznunk kell Őbenne. Az egyik vasárnapi gyűlésen, melyen jelen voltam, egy fiatal nő feltett egy ehhez hasonló kérdést: „A barátommal nemrég szakítottunk, és ő úgy döntött, hogy elhagyja az egyházat. Elmondása szerint soha nem volt még boldogabb. Hogy lehet ez?”

A Szabadító megválaszolta ezt a kérdést, amikor így szólt a nefitákhoz: „De ha [az életetek] nem az én evangéliumomra épül, hanem az emberek cselekedeteire, vagy az ördög cselekedeteire, akkor bizony mondom nektek, hogy egy ideig öröm[ötök] lesz cselekedetei[tek]ben, és nemsokára eljön a vég”22. Jézus Krisztus evangéliumán kívül egyszerűen nincs tartós öröm.

Azon a gyűlésen azonban eszembe jutott az a sok jó ember, akikről tudom, hogy hatalmas terhekkel és olyan parancsolatokkal küzdenek, amelyek legjobb esetben is ijesztőek számukra. Megkérdeztem magamtól: „Még mit mondana nekik a Szabadító?”23 Szerintem azt kérdezné: „Bíztok bennem?”24 A vérfolyásos asszonynak azt mondta: „a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!”25

Az egyik kedvenc szentírásom a János 4:4, melyben az áll: „Samárián kell vala pedig általmennie.”

Miért szeretem ezt a szentírást? Mert Jézusnak nem feltételnül kellett Samáriába mennie. Akkoriban a zsidók megvetették a samáriabelieket, és olyan úton mentek, amely elkerülte Samáriát. Jézus azonban úgy döntött, hogy odamegy, hogy legelső alkalommal az egész világ előtt hirdesse azt, hogy Ő a megígért Messiás. Választása nem csupán egy kiközösített csoportra, hanem ráadásul egy nőre esett – és nem is akármilyenre, hanem egy bűnben élő nőre –, olyan valakire, akit akkoriban a jelentéktelenek legkisebbjének tartottak. Szerintem Jézus azért tette ezt, hogy mindig mindannyian érthessük, hogy az Ő szeretete felülmúlja a mi félelmeinket, a sebeinket, a függőségeinket, a kételyeinket, a kísértéseinket, a bűneinket, a széttört családjainkat, a depressziónkat és szorongásainkat, a krónikus betegségeinket, a nincstelenségünket, a bántalmazásunkat, az elkeseredésünket és a magányunkat.26 Mindannyiunkkal tudatni szeretné azt, hogy nincs semmi és senki, akit ne tudna meggyógyítani és tartós örömben részesíteni.27

Az Ő kegyelme elegendő.28 Egyedül Ő ereszkedett le mindenek alá. Engesztelésének hatalma az a hatalom, amely által életünk bármely terhén felül lehet kerekedni.29 A kútnál lévő asszonyról szóló történet üzenete az, hogy Ő ismeri az élethelyzetünket30, és mindig járhatunk Ővele, függetlenül attól, hogy hol állunk. Neki és mindannyiunknak azt mondja: „Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.”31

Bárhol járjatok is az életben, miért fordulnátok el valaha is az egyetlen Szabadítótól, akinek minden hatalma megvan a gyógyításotokra és a kiszabadításotokra? Mindegy, milyen árat kell megfizetnetek azért, hogy bízzatok Őbenne, megéri. Testvéreim, döntsünk úgy, hogy növeljük a Mennyei Atyánkba és a Szabadítónkba, Jézus Krisztusba vetett hitünket!

Lelkem legmélyéből teszek bizonyságot arról, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a Szabadító egyháza, melyet az élő Krisztus egy igaz prófétán keresztül vezet. Azért imádkozom, hogy hithűen vegyük magunkra Jézus Krisztus nevét – azáltal, hogy úgy látunk, ahogyan Ő lát, úgy szolgálunk, ahogyan Ő szolgált, és bízunk abban, hogy az Ő kegyelme elegendő ahhoz, hogy haza, valamint tartós örömre vezessen bennünket. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd 3 Nefi 27:3–8.

  2. Lásd 3 Nefi 27:5–6; lásd még Tan és szövetségek 20:77 és az úrvacsora szövetsége.

  3. Lásd Dallin H. Oaks, His Holy Name (1998), átfogó tanulmányként Jézus Krisztus nevének magunkra vételéről és arról, hogy e névnek tanúi legyünk.

  4. Lásd Móziás 5:2–3. Benjámin királynak a Krisztus nevét magára vevő népe között bekövetkező hatalmas szívbéli változás részét képezte az, hogy megnyílt a szemük és nagyszerű meglátásaik lettek. A celesztiális királyságot öröklő egyének „úgy látnak, ahogyan őket látják” (Tan és szövetségek 76:94).

  5. Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 41.

  6. Brigham Young, in Journal of Discourses, 8:37.

  7. Discourses of Brigham Young, sel. John A. Widtsoe (1954), 278.

  8. Lásd 3 Nefi 17:7.

  9. Lásd János 3:14–17; Apostolok Cselekedetei 10:34; 1 Nefi 17:35; 2 Nefi 26:33; Tan és szövetségek 50:41–42; Mózes 1:39. D. Todd Christofferson elder is azt tanította: „Erős bizonyságot teszünk arról, hogy mindazok számára, akik Jézus Krisztushoz fordulnak, az Ő engesztelése számolt mindazzal, és végső soron kárpótlást fog nyújtani mindazért, aminek híján vannak vagy amit elveszítettek. Senkinek nincs eleve kevesebb elrendelve mindannál, amit az Atya a gyermekeinek tartogat” (Miért fontos a házasság és a család? Liahóna, 2015. máj. 52–53.).

  10. Lásd Máté 5:14–16; 22:35–40; Móziás 3:19; Tan és szövetségek 50:13–14; 133:5; lásd még Russell M. Nelson: A szétszórt Izráel összegyűjtése. Liahóna, 2006. nov. 79–82.

  11. Lásd 3 Mózes 18:4; 2 Nefi 31:5–12; Tan és szövetségek 1:12–16; 136:4; Hittételek 1:3–4.

  12. Lásd Tan és szövetségek 84:20–21; 110:9.

  13. Lásd Józsué 3:5; Tan és szövetségek 43:16; lásd még János 17:19. A Szabadító megszentelte magát, hogy hatalmában álljon megáldani minket.

  14. Lásd Hélamán 3:35; Tan és szövetségek 12:6–9; 88:74.

  15. Lásd Joseph Smith története 1:17, az első parancsolat, amelyet látomás által Isten Joseph Smith prófétának adott; lásd még 2 Nefi 9:29; 3 Nefi 28:34.

  16. Lásd Márk 1:15; Apostolok Cselekedetei 3:19; Alma 5:33; 42:22–23; Tan és szövetségek 19:4–20. Gondold át az alábbi két elmélkedést is a bűnről. Az elsőben Hugh Nibley azt írja: „A bűn pocsékolás. Valaminek a megtétele, amikor pedig mást kellene tenni, olyan jobb dolgokat, amelyekre képesek vagytok” (Approaching Zion, ed. Don E. Norton [1989], 66). John Wesley édesanyja, Susanna Wesley azt írta a fiának: „Fogadd el ezt a szabályt: ami gyengíti az ítélőképességedet, korlátozza a lelkiismereted fogékonyságát, elhomályosítja számodra Isten érzékelését, megkurtítja a lelki dolgok élvezetét, …ami növeli …a test uralmát az elméd felett, az számodra bűn, tűnjön bár önmagában bármilyen ártalmatlannak” (Susanna Wesley: The Complete Writings, ed. Charles Wallace Jr. [1997], 109).

  17. Lásd Lukács 22:32; 3 Nefi 9:11, 20.

  18. Lásd János 13:2–15, 34. Engesztelése előestéjén a Szabadító megmosta annak lábát, aki elárulta Őt, annak lábát, aki megtagadta Őt, és még másokét, akik elaludtak abban az órában, amikor a leginkább szüksége lett volna rájuk. Aztán ezt tanította: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket.”

  19. Máté 5:46.

  20. Lásd John R. Talmage, The Talmage Story: Life of James E. Talmage—Educator, Scientist, Apostle (1972), 112–14.

  21. Lásd Alma 10:22–23; 62:40.

  22. 3 Nefi 27:11.

  23. A Máté 11:28, 30-ban az Úr azt mondja: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. […] Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Továbbá 2 Korinthusbeliek 12:7–9: Pál leírja, hogy testét nagyon kemény „tövis” gyötri, és azért imádkozik, hogy távolíttassék el. Krisztus így szól hozzá: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Lásd még Ether 12:27.

  24. Lásd Móziás 7:33; 29:20; Hélamán 12:1; Tan és szövetségek 124:87.

  25. Lásd Lukács 8:43–48; Márk 5:25–34. A vérfolyásos asszony reménytelenül bajban volt, és már elfogytak a lehetőségei. 12 éve szenvedett, mindenét elköltötte orvosokra, és csak egyre rosszabbul lett. Kitaszította őt a népe és a családja, ő azonban céltudatosan keresztülnyomakodott a nagy tömegen és odatolakodott a Szabadítóhoz. Teljes mértékben bízott és hitt a Szabadítóban, aki érezte, amint megérinti a ruhája peremét. E hit révén azonnal és teljesen meggyógyította őt. Aztán úgy nevezte őt, hogy „leányom”. Már nem számkivetett volt, hanem Isten családjának a tagja. Fizikai, társasági, érzelmi és lelki értelemben is meggyógyult. Előfordulhat, hogy a kihívások évekig vagy akár egész életünkön át elhúzódnak, azonban az Ő ígérete, mely szerint meggyógyít, biztos és végérvényes.

  26. Lásd Lukács 4:21; János 4:6–26. Lukács, nem pedig János jegyzi fel, hogy Jézus szolgálattételének elején elment a saját zsinagógájába Názáretben, felolvasott egy részt Ésaiástól, mely a Messiásról prófétált, majd azt mondta: „Ma teljesedett be ez az írás a ti hallástokra.” Ez az első feljegyzett alkalom, amikor a Szabadító a Messiásként beszél magáról. Azonban Jákób forrásánál van az első olyan alkalom, amikor János feljegyzése szerint Jézus nagyközönség előtt is kijelenti messiási voltát. Ebben a környezetben, mivel a szamaritánusokat nem tartották zsidóknak, Jézus azt is tanította, hogy az evangéliuma mindenkinek szól, zsidóknak és nemzsidóknak egyaránt. Ennek kijelentésére a „hatodik órában” került sor, vagyis délben, amikor a föld a legtöbb fényt kapja a naptól. Jákób forrása ráadásul abban a völgyben található, mely közel van annak helyszínéhez, ahol az ősi Izráel szertartásosan szövetséget kötött az Úrral, miután beléptek az ígéret földjére. Érdekes módon a völgy egyik oldalán egy száraz hegy van, a másik oldalon viszont életadó víz forrásaiban bővelkedő hegy.

  27. Neal A. Maxwell elder azt tanította: „Amikor stresszes helyzetekben megkérdőjelezzük, hogy van-e még bennünk valami, amit adhatnánk, akkor vigaszt jelenthet számunkra annak tudata, hogy Isten, aki tökéletesen tudja, mire vagyunk képesek, azért helyezett minket ide, hogy sikerrel járjunk. Senki nem lett előre elrendelve a kudarcra vagy arra, hogy gonosz legyen. […] Amikor túlterheltnek érezzük magunkat, emlékezzünk vissza arra az ígéretre, mely szerint Isten nem fog túlprogramozni minket” (“Meeting the Challenges of Today” [Brigham Young University devotional, Oct. 10, 1978], 9, speeches.byu.edu).

  28. Russell M. Nelson elnök ezt tanította:

    „Egyszer majd meg kell jelennetek a Szabadító előtt. Könnyezni fogtok a meghatottságtól, amiért az Ő szent jelenlétében állhattok. Alig találtok majd szavakat arra, hogy megköszönjétek Neki, hogy megfizetett a bűneitekért, hogy megbocsátott nektek minden barátságtalan viselkedést mások iránt, és hogy meggyógyított ennek az életnek a sérüléseiből és igazságtalanságaiból.

    Megköszönitek majd Neki, hogy megerősített a lehetetlen elvégzéséhez, hogy gyengeségeiteket erősséggé változtatta, és hogy lehetővé tette számotokra, hogy örökre Vele és családotokkal éljetek. Az Ő személye, engesztelése és tulajdonságai személyessé és valósággá válnak számotokra” (Próféták, vezetés és isteni törvény. [Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek, 2017. január 8.], broadcasts.lds.org).

  29. Lásd Ézsaiás 53:3–5; Alma 7:11–13; Tan és szövetségek 122:5-9.

  30. Lásd Joseph Smith története 1:17; Elaine S. Dalton: Név szerint ismer benneteket. Liahóna, 2005. máj. 109–111.

  31. János 4:14.