Az ároni papság szent kulcsai

első tanácsos a Fiatal Férfiak Általános Elnökségében


Larry M. Gibson
Az Úr minden ároni papságviselőtől elvárja, hogy a saját családjukkal kezdve, mindenkit hívjanak Krisztushoz.

Az egyik fiam tizenkét évesen úgy döntött, hogy nyulakat fog tenyészteni. Megépítettük a ketreceket, majd az egyik szomszédtól beszereztünk egy nagy hím és két nőstény nyulat. Fogalmam sem volt, hogy mibe vágtunk bele. A pajtánkban rövid idő múlva csak úgy hemzsegtek a nyuszik. Most, hogy a fiam már felnőtt, be kell vallanom, elámultam azon, hogyan szabályozta a szaporulatot: egy szomszéd kutya időnként átjött, és megritkította az állományt.

Szívem azonban csordultig volt, mikor láttam, a fiam és a fivérei hogyan vigyáznak a nyulakra, és gondoskodnak róluk. Most pedig férjekként és apákként érdemes papságviselők, akik saját családjaikról gondoskodnak, szeretik és erősítik őket.

Gyengéd érzések támadnak bennem, miközben figyellek benneteket, fiatal ároni papságviselőket, ahogy vigyáztok, támogatjátok és erősítitek a körülöttetek lévőket, beleértve a saját családjaitokat, a kvórumotok tagjait, és sok más embert is. Mennyire szeretlek benneteket!

Nemrégiben tanúja voltam annak, amikor egy 13 éves fiatal férfit elválasztottak a diakónusok kvórumának elnökévé. Az elválasztás után a püspök kezet rázott vele, majd „elnöknek” szólítva őt, elmagyarázta a kvórum tagjainak, hogy „azért szólította őt elnöknek, hogy kihangsúlyozza elhívása szent mivoltát. A diakónusok elnöke egyike annak a csupán négy embernek, akik az egyházközségben az elnöklés kulcsával rendelkeznek. E kulcsok használatával és a tanácsosaival együtt fogja vezetni a kvórumot az Úr irányítása alatt.” A püspök jól tudta, milyen hatalmat rejthet egy elnökség, melyet olyan elnök vezet, aki rendelkezik a szent kulcsokkal, és használja is azokat. (Lásd T&Sz 124:142–43.)

Amikor később megkérdeztem ettől a fiatal férfitól, készen áll-e arra, hogy e nagyszerű kvórum felett elnököljön, ezt mondta: „Aggódom. Nem tudom, hogy egy diakónusok kvóruma elnökének mi is pontosan a feladata. Elmondaná nekem?”

Elmondtam neki, hogy van egy csodálatos püspöksége és tanács-adói, akik segítenek majd neki sikeres és hatékony papsági vezetővé válni. Tudtam, hogy tisztelni fogják majd az elnöklés általa birtokolt kulcsait.

Ezután a következő kérdést tettem fel: „Szerinted az Úr elhívna téged egy ilyen fontos elhívásba anélkül, hogy iránymutatást adna neked?”

Elgondolkodott, majd így válaszolt: „És azt hol találom?”

Rövid beszélgetés után rájött, hogy a szentírásokban, az élő próféták szavaiban, valamint az imáira kapott válaszokban fogja megtalálni az útmutatást. Úgy döntöttünk, hogy keresünk egy szentírásrészt, mely jó kiindulási pont lesz majd számára, hogy megtanulja az új elhívásával együtt járó kötelességeket.

A Tan és a szövetségek 107. szakaszának 85. verséhez lapoztunk. Ebben a versben az áll, hogy a diakónusok kvóruma elnökének tanácskoznia kell a kvórum tagjaival, és meg kell tanítania nekik a kötelességeiket. Megjegyeztük, hogy az ő kvóruma nem csupán egy osztály, hanem egy fiatal férfiakból álló tanács is, akiknek az a feladatuk, hogy az elnökük irányítása alatt erősítsék és építsék egymást. Bizalmamat fejeztem ki aziránt, hogy kiváló elnök válik majd belőle, aki képes lesz az Úr sugalmazására hagyatkozni, és miközben megtanítja diakónustársainak a kötelességüket, szent elhívását is képes lesz felmagasztalni.

Ezután megkérdeztem tőle: „Tudod, hogy a diakónusoknak meg kell tanítanod a kötelességeiket, de tudod-e, hogy mik azok?

Újra fellapoztuk a szentírásokat, ahol ezt találtuk:

  1. 1.

    A diakónus feladata, hogy az egyház felett őrködjön, és helyi lelkésze legyen az egyháznak (lásd T&Sz 84:111).

    Mivel az egyház alapvető egysége a család, a legfontosabb hely, ahol egy ároni papságviselő eleget tehet kötelességeinek, a saját otthona. Papsági szolgálatot biztosít a családját vezető édesanyjának és édesapjának. Figyel fivéreire és nővéreire, a kvórumában lévő fiatal férfiakra, valamint az egyházközség többi tagjára.

  2. 2.

    A diakónusnak továbbá segítenie kell a tanítót minden kötelességében, ha a helyzet úgy kívánja (lásd T&Sz 20:57).

    Nos, ha megállapítottuk, hogy a diakónusnak segítenie kell a tanítókat a kötelességeikben, akkor ismernie is kell a tanítók kötelességeit. Megnéztük a szentírásokban, és gyorsan meg is találtuk a tanítói hivatal több mint egy tucat kötelességét (lásd T&Sz 20:53–59; 84:111). Milyen erőteljes élmény lenne minden fiatal férfi számára, valamint apáik, tanácsadóik és mások számára is, ha megtennék ugyanazt, amit e fiatal férfi tett, hogy kinyitják a szentírásokat és saját maguk fedezi fel bennünk a kötelességeiket. Gyanítom, sokan meglepődnénk a talált dolgokon, és sugalmazást kapnánk általuk. Az Isten iránti kötelesség füzet hasznos összegzése az ároni papság kötelességeinek, és nagyszerű forrásanyag a lelki fejlődéshez. Buzdítalak benneteket, hogy folyamatosan használjátok!

  3. 3.

    A diakónusok és a tanítók feladata továbbá az, hogy „figyelmeztessenek, fejtsenek ki, buzdítsanak és tanítsanak és hívjanak mindenkit, hogy jöjjön Krisztushoz” (T&Sz 20:59; papok számára lásd 20:42, 46, 68).

    Sok fiatal férfi azt gondolja, hogy misszionáriusi élményekben majd csak 19 éves koruktól lesz részük, amikor belépnek a misszionáriusképző központba. A szentírásokból megtudhatjuk, hogy ez már jóval ezelőtt kezdődik. Az Úr minden ároni papságviselőtől elvárja, hogy a saját családjukkal kezdve, mindenkit hívjanak Krisztushoz.

A következő dolog, melyet segítettem e fiatal elnöknek megérteni, az volt, hogy ő az egyetlen elnöklő tisztségviselő a kvórumban, majd megkértem, hogy háromszor is olvassa el a Tan és a szövetségek 107:85-ben leírt elsőként felsorolt kötelességet. Ezt olvasta: „Tizenkét diakónus felett elnököljön.” Megkérdeztem: „Mit mond az Úr neked személyesen az elnökként betöltött kötelességedről?”

„Nos – mondta, számos dolog eszembe jutott, miközben beszélgettünk. Szerintem Mennyei Atyánk azt akarja, hogy tizenkét diakónus felett elnököljek. Most csupán öten járunk rendszeresen, egy valaki pedig csak néha jön el. Szóval, hogyan lesz itt tizenkét diakónus?”

Nos, én soha nem értelmeztem még ezt a szentírást úgy, ahogyan ő, akkor azonban ő rendelkezett azokkal a szent kulcsokkal, melyekkel én nem. Egy 13 éves diakónusok kvórumának elnöke tanított engem arról a kinyilatkoztató hatalomról, mely az elnöklés szent kulcsaival rendelkezők számára adatik, szellemi, fizikai képességtől vagy kortól függetlenül.

„Nem tudom – válaszoltam. – Te mit gondolsz?”

Ezt mondta: „Ki kell találnunk, hogyan tudnánk rávenni, hogy rendszeresen járjon. Tudom, hogy van két másik fiú is, aki a kvórumba tartozik, de ők nem járnak, és nem is ismerem őket. Talán összebarátkozhatnék az egyikükkel, a tanácsosaim pedig a többiekkel foglalkozhatnának. Ha mind eljönnek, akkor már heten lennénk, de honnan szerezzünk még ötöt?”

„Nem tudom – válaszoltam –, de Mennyei Atyánk azt szeretné, hogy itt legyenek, így Ő tudja erre a választ.”

„Akkor elnökségként és kvórumként imádkoznunk kell, hogy megtudjuk, mit kell tennünk.” Majd megkérdezte: „Én vagyok a felelős minden diakónus korú fiatal férfiért az egyházközségben, még azokért is, akik nem egyháztagok?”

Teljesen lenyűgözve ezt mondtam: „Szerinted az Úr szempontjából nézve a püspököd csak az egyházközség tagjaiért felelős, vagy mindenkiért, aki annak határain belül él?”

Ez a fiatal, „helyi lelkész” megértette a dolgot. Felismerte minden diakónus, tanító és pap szerepét abban, hogy őrködjön az egyház felett, és mindenkit Krisztushoz hívjon.

Amikor az egyházban lévő csodálatos fiatal férfiakra és fiatal nőkre gondolok, egy szentírás jut az eszembe, melyet Moróni is idézett Joseph Smithnek, mondván, hogy „ez még nem teljesedett be, de hamarosan be fog” (Joseph Smith története 1:41): „És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok…; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (Jóel 2:28).

E fiatal elnök fejébe az a látomás „ugrott be”, hogy Mennyei Atyánk milyennek szeretné látni az ő kvórumát. Erre a kinyilatkoztatásra volt szüksége ahhoz, hogy megerősítse kvórumának tevékeny tagjait, megmentse a küszködőket, és mindenkit Krisztushoz hívjon. A kapott sugalmazás által pedig terveket készített az Úr akaratának beteljesítésére.

Az Úr ennek a fiatal elnöknek megtanította, hogy a papság azt jelenti, mások felé fordulunk, és szolgáljuk őket. Szeretett prófétánk, Thomas S. Monson elnök, ezt így magyarázta: „A papság nem annyira ajándék, sokkal inkább megbízás a szolgálatra, kiváltság, hogy felemeljünk másokat, és lehetőség mások életének megáldására” (Szent papsági megbízatásunk. Liahóna, 2006. máj. 57.).

A papság alapja a szolgálat. Olyan szolgálat, melyet a Szabadító példája alapján nyújtunk másoknak. Bizonyságomat teszem arról, hogy ez az Ő papsága, mi az Ő munkáját végezzük, Ő pedig minden papságviselőnek megmutatta, milyen a hithű papsági szolgálat.

Ösztönzök minden diakónus, tanító és papi kvórumelnökséget, hogy rendszeresen tanácskozzon, tanulmányozzon és imádkozzon, hogy megtudja az Úr akaratát a kvórumára vonatkozóan, majd pedig cselekedjen aszerint. Használjátok az Isten iránti kötelesség füzetet, hogy megtanítsátok a kvórum tagjainak a kötelességeiket. Arra kérek minden kvórumtagot, hogy támogassátok a kvórumotok elnökét, és papsági kötelességeitek megtanulása, valamint annak igazlelkű betöltése során hozzá forduljatok tanácsért. Mindannyiunkat arra ösztönzöm, hogy úgy tekintsünk e kiváló fiatal férfiakra, ahogyan az Úr is tekint rájuk – hatalmas erőforrásként az Ő királysága itt és most történő építéséhez és erősítéséhez.

Ti, csodálatos fiatal férfiak, azzal az ároni papsággal rendelkeztek, melyet Keresztelő János állított vissza Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek a pennsylvaniai Harmony közelében. Papságotok rendelkezik a szent kulcsokkal, melyek megnyitják a kaput Mennyei Atyánk összes gyermeke számára, hogy az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz jöhessenek, és követhessék Őt. Ez a „bűnbánat evangéliuma és a bűnök bocsánatára alámerítéssel történő keresztelés”, a heti úrvacsora szertartása, valamint az „angyalok szolgálata” által lehetséges (T&Sz 13:1; Joseph Smith története 1:69). Ti valóban „lelkészek” vagytok, akiknek mindig és mindenhol tiszta, érdemes és hithű papságviselőknek kell lenniük.

Miért? Hallgassátok meg szeretett Első Elnökségünk hozzátok intézett szavait, melyet az Isten iránti kötelesség füzetetekben olvashattok:

„Megvan a felhatalmazásod, hogy elvégezd az ároni papság szertartásait. …hatalmas áldást hozol majd a körülötted élőkre. […]

Mennyei Atyánk nagyon bízik benned, és van számodra egy fontos küldetése, amelyet teljesítened kell” (Az Isten iránti kötelességem teljesítése: Ároni papságviselők részére [2010], 5.).

Tudom, hogy ezek a szavak igazak, és imádkozom azért, hogy mindannyian elnyerjük ugyanezt a bizonyságot. Mindezeket pedig az Ő szent nevében mondom, akinek a papságát viseljük. Jézus Krisztus nevében, ámen.