Gyertek, „Isten hű fiai”

Thomas S. Monson elnök


Thomas S. Monson
Mindannyian szorgalmasan kutassuk a szentírásokat, céltudatosan tervezzük meg az életünket, bizonysággal kísérve tanítsuk az igazságot, és szeretettel szolgáljuk az Urat!

Évente kétszer ez a csodálatos Konferencia-központ mintha így szólítana minket unszoló hangján: „Gyertek, »Isten hű fiai, tiétek a szent papság«1!” Jellegzetes lelkiség járja át az egyház általános papsági gyűlését.

Ma este sok ezren vannak közöttünk szerte a világon, akik misszionáriusaként szolgálják az Urat. Ahogyan azt már ma délelőtti üzenetemben említettem, jelenleg 65 000 misszionáriusunk szolgál a mezőn, és további több ezren vannak, akik hamarosan belépnek a misszionáriusképző központba, illetve folyamatban van jelentkezésük feldolgozása. Szeretjük és megdicsérjük mindazokat, akik hajlandóságot és lelkesedést tanúsítanak a szolgálat iránt.

A szent írásokban nem adatott fontosabb kijelentés, kötelezőbb érvényű felelősség, közvetlenebb utasítás, mint az, amelyet a feltámadott Úr mondott, amikor megjelent tizenegy tanítványának Galileában, és így szólt:

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”2

Ez az isteni parancsolat, a vele járó dicsőséges ígérettel, éppúgy jelent egyfajta jelmondatot számunkra ma, mint egykoron az idők delén. A misszionáriusi munka jellegzetes ismertetőjegye Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának. Mindig az volt, és mindig is az lesz. Ahogy azt Joseph Smith próféta kijelentette: „[Mindent egybevetve] a legnagyszerűbb és legfontosabb munka az evangélium prédikálása.”3

Két rövid esztendőn belül az Isten e királyi seregében jelenleg szolgáló összes teljes idejű misszionárius befejezi munkálkodását, és visszatér otthonába, szerettei körébe. Az elderek esetében utódaikat ma este az egyház ároni papságának soraiban találjuk. Fiatal férfiak, készen álltok-e, hogy igent mondjatok? Hajlandóak vagytok-e munkálkodni? Felkészültek vagytok-e a szolgálatra?

A misszionáriusi munka drasztikus változtatásokat kíván az ember életmódjában. Hosszú, dolgos napokat, nagy odaadást, önzetlen áldozatot és buzgó imát követel. Cserébe az odaadó misszionáriusi szolgálat osztalékot biztosít a halandóságon az örökkévalóságba átívelő örök boldogságból.

Az a feladatunk, hogy még hasznosabb szolgák legyünk az Úr szőlőskertjében. Ez mindannyiunkra vonatkozik, életkorunktól függetlenül, nem csupán azokra, akik teljes idejű misszionáriusi szolgálatra készülnek, hiszen mindannyian megbízást kaptunk Krisztus evangéliumának megosztására.

Hadd javasoljak egy olyan képletet, amely biztosítani fogja sikerünket: először is, szorgalmasan kutassuk a szentírásokat; másodszor, céltudatosan tervezzük meg az életünket (és hadd tegyem hozzá: életkorunktól függetlenül szőjünk terveket az életünkre vonatkozóan); harmadszor, bizonysággal kísérve tanítsuk az igazságot; és negyedszer, szeretettel szolgáljuk az Urat.

Nézzük meg egyenként a képlet mind a négy elemét!

Először is, szorgalmasan kutassuk a szentírásokat!

A szentírások tanúságot tesznek Istenről, és az örök élet szavait tartalmazzák. Ezek válnak üzenetünk alapjává.

Az egyházi tananyag a szent írásokra fekteti a legnagyobb hangsúlyt, az összehangoló erőfeszítésen keresztül alakítva ki és hozva összhangba azt. Emellett arra biztatnak minket, hogy mindennap tanulmányozzuk a szentírásokat, egyedül és a családunk körében egyaránt.

Hadd osszak meg csupán egyetlen utalást, amely közvetlen vonatkozással bír életünkben. A Mormon könyvében, Alma 17. fejezetében olvashatunk arról, milyen örömet érzett Alma, amikor viszontlátta Móziás fiait, és látta állhatatosságukat az igazság ügyében. A feljegyzés elmondja, hogy „megerősödtek az igazság ismeretében, mert jó felfogású emberek voltak és szorgalmasan kutatták a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerjék.

De ez nem minden; sok imádkozásnak és böjtnek adták magukat, ezért rendelkeztek a prófétálás lelkével és a kinyilatkoztatás lelkével, és amikor tanítottak, akkor Istentől való hatalommal és felhatalmazással tanítottak.”4

Fivéreim, szorgalmasan kutassuk a szentírásokat!

Képletünk második összetevője: céltudatosan tervezzük meg az életünket!

Talán soha nem volt még olyan nemzedék, amelyben a fiataloknak olyan messzemenő következményekkel járó döntéseket kellett meghozniuk, mint ma! Gondolni kell az iskolára, a misszióra és a házasságra. Néhányak számára a katonai szolgálat is életük részét képezi majd.

A misszióra való felkészülés korán kezdődik. A lelki felkészülés mellett a bölcs szülő megteremti a lehetőséget arra, hogy fia már fiatalon létrehozza saját missziós alapját. Arra is buzdíthatják, hogy az évek során sajátítson el egy idegen nyelvet, hogy ha szükséges, ki tudja aknázni nyelvi készségeit. Idővel eljön majd az a dicső nap, amikor a püspök és a cövekelnök behívja magához a fiatalembert egy beszélgetésre. Meggyőződnek érdemességéről, és kitöltik a misszionáriusi ajánlást.

Nincs még egy olyan időszak az életben, amikor az egész család folyton a postást lesi, azzal a levéllel, amelynek feladójaként ez a címzés szerepel: 47 East South Temple, Salt Lake City, Utah. Végül kézhez kapják a levelet. Szinte tapintható a feszültség – aztán felolvassák az elhívást. A munkálkodásra kijelölt mező gyakorta távol esik az otthontól. A helyszíntől függetlenül azonban a felkészült és engedelmes misszionárius válasza mindig ugyanaz: „Szolgálni fogok!”

Megkezdődnek az utazás előkészületei. Fiatal férfiak, remélem, értékelitek, milyen áldozatokat készek meghozni a szüleitek annak érdekében, hogy szolgálhassatok! Munkálkodásuk támogat majd benneteket, hitük bátorságot ad nektek, imáik fenntartanak titeket. A misszió családi ügy. Noha talán kontinensek vagy óceánok választanak el egymástól, szívetek egy lesz.

Fivéreim, miközben céltudatosan megtervezitek az életeteket, ne feledjétek, hogy misszionáriusi lehetőségeitek nem korlátozódnak a szabályszerű elhívás idejére. Nektek, akik a katonaság kötelékében szolgáltok, az ott töltött időtök hasznos lehet, és legyen is. Egyenruhát viselő fiatal férfijaink minden évben sok lelket vezetnek Isten királyságába azáltal, hogy ők maguk tisztelik a papságukat, Isten parancsolatai szerint élnek, és tanítják másoknak az Úr mennyei szavát.

Ne hagyjátok figyelmen kívül a misszionáriusi munkára kapott kiváltságotokat iskolai képzésetek idején sem! Utolsó napi szentként mutatott példátokat az emberek figyelik majd, mérlegelik, és sok esetben követni is fogják.

Fivéreim, bármilyen életkorban, bármilyen körülmények között éltek is, arra intelek benneteket, hogy céltudatosan tervezzétek meg az életeteket!

Lássuk most képletünk harmadik elemét: bizonysággal kísérve tanítsuk az igazságot!

Fogadjátok meg Péter apostol tanácsát, aki így biztatott: „Mindig készen legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről…”5 Emeljétek fel hangotokat, és tegyetek bizonyságot az Istenség valódi természetéről! Jelentsétek ki a Mormon könyvéről való tanúbizonyságotokat! Adjátok át a szabadítás tervében álló dicsőséges és gyönyörű igazságokat!

Amikor több mint 50 éve misszióelnökként szolgáltam Kanadában, egy kicsiny, vidéki közösségből érkezett ifjú misszionárius nagyon elámult Toronto hatalmas mérete láttán. Ez a fiatal termetre kicsi volt, bizonyságában azonban óriási. Nem sokkal megérkezése után a társával bekopogtattak Elmer Pollard ajtaján az Ontario tartománybeli Oshawa városkájában. Pollard úr megkönyörült a fiatal férfiakon, akik a vakító hóviharban házról házra jártak, és beinvitálta őket. A misszionáriusok átadták neki az üzenetüket, ő viszont nem érezte a Lelket, és idővel arra kérte őket, hogy menjenek el, és ne is térjenek vissza. Az előteraszon át távozó elderekhez intézett utolsó szavai gúnyosan csengtek: „Na, ne mondjátok már, hogy tényleg azt hiszitek, hogy Joseph Smith Isten prófétája volt!”

Azzal becsukta az ajtót, az elderek pedig útnak indultak. Akkor ez a vidéki fiú így szólt a társához: „Elder, nem válaszoltunk Pollard úrnak! Azt mondta, nem hisszük, hogy Joseph Smith igaz próféta volt. Menjünk vissza, és tegyünk bizonyságot neki!” A tapasztaltabb misszionárius kissé habozott először, de végül beleegyezett, hogy visszakíséri a társát. Félelem járta át a szívüket, ahogy egyre közeledtek ahhoz az ajtóhoz, ahonnan épp most dobták ki őket. Bekopogtak, szembenéztek Pollard úrral, és egy gyötrelmes pillanat után a Lélek erejével felvértezve így szólt ez a tapasztalatlan misszionáriusunk: „Pollard úr, ön azt mondta, nem hisszük, hogy Joseph Smith igaz próféta volt. Bizonyságomat teszem önnek arról, hogy Joseph tényleg próféta volt. Valóban lefordította a Mormon könyvét. Látta Istent, az Atyát, és Jézust, a Fiút. Én tudom ezt.”

Kis idővel később Pollard úr, aki most már Pollard testvér, egy papsági gyűlésen felállva a következőket mesélte: „Aznap éjjel nem tudtam aludni. Egyre csak e szavak csengtek a fülemben: »Joseph Smith Isten prófétája volt. Én tudom ezt. Én tudom ezt. Én tudom ezt.« Másnap felhívtam a misszionáriusokat, és arra kértem őket, hogy jöjjenek vissza. Bizonyságukkal párosuló üzenetük megváltoztatta az életemet és a családom életét.” Fivérek, bizonysággal kísérve tanítsuk az igazságot!

Képletünk utolsó eleme így hangzik: szeretettel szolgáljuk az Urat! Semmi sem helyettesítheti a szeretetet. A sikeres misszionáriusok szeretik a társukat, a missziós vezetőiket, és azokat a drága embereket, akiket tanítanak. A Tan és a szövetségek negyedik szakaszában az Úr meghatározta, mi tesz valakit alkalmassá a szolgálat munkájára. Nézzünk meg csak pár verset:

„Ó ti, akik Isten szolgálatába léptek, ügyeljetek, hogy teljes szívetekkel, lelketekkel, elmétekkel és erőtökkel szolgáljátok őt, hogy ártatlanul állhassatok majd Isten előtt az utolsó napon. […]

És hit, remény, jószívűség és szeretet – egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel – teszik őt alkalmassá a munkára.

Emlékezzetek ezekre: hit, erény, tudás, mértékletesség, türelem, testvéri kedvesség, isteniség, jószívűség, alázatosság, szorgalom.”6

Jól teszitek, ha ti, akik hangomat halljátok, felteszitek magatoknak a kérdést: „Vajon gyarapodtam-e ma a hitben, az erényben, a tudásban, az isteniségben, a szeretetben?”

Hazátokban vagy messzi földeken tanúsított elkötelezett odaadásotok révén azok a lelkek, akiknek a megszabadításában segédkeztek, valószínűleg azok lesznek, akiket a leginkább szerettek.

Sok évvel ezelőtt kedves barátaim, Craig Sudbury és édesanyja, Pearl, felkerestek az irodámban, mielőtt Craig útnak indult volna az Ausztráliai Melbourne Misszióba. Fred Sudbury, Craig édesapja, észrevehetően távol maradt. Craig édesanyja huszonöt évvel azelőtt ment hozzá Fredhez, aki nem osztozott az egyház iránti szeretetében, és nem is volt egyháztag.

Craig bizalmasan elmondta nekem, mily hőn és állhatatosan szereti szüleit, és reméli, hogy édesapját valamiképp, valamilyen módon megérinti majd a Lélek, és megnyitja szívét Jézus Krisztus evangéliuma előtt. Sugalmazásért imádkoztam azt illetően, hogy miként teljesülhetne ez a vágya. A sugalmazás meg is érkezett, és ezt mondtam Craignek: „Teljes szíveddel szolgáld az Urat! Légy hű szent elhívásodhoz! Minden héten írj levelet a szüleidnek, néha pedig írj egy személyes levelet édesapádnak, amelyben elmondod neki, mennyire szereted, és miért vagy hálás, hogy az ő fia lehetsz!” Craig köszönetet mondott, aztán édesanyjával együtt kiléptek az irodámból.

Körülbelül 18 hónapig nem láttam viszont Craig édesanyját, de akkor bejött hozzám, és könnyek között ezt mesélte: „Már majdnem két éve, hogy Craig misszióba ment. Soha nem mulasztotta el, hogy minden héten írjon nekünk. Nemrégiben a férjem, Fred, életében először felállt egy bizonyságtételi gyűlésen, és nagy meglepetésemre és minden jelenlévő megdöbbenésére bejelentette, hogy úgy döntött, csatlakozik az egyházhoz. Elmondta, hogy ő és én elutazunk majd Ausztráliába Craig missziója végeztével, hogy Fred lehessen Craig utolsó keresztelése teljes idejű misszionáriusként.”

Egyetlen misszionárius sem húzta még ki magát annyira, mint Craig Sudbury, aki a távoli Ausztráliában besegítette édesapját a derékig érő vízbe, és könyökben behajlított jobb karját feltartva elismételte e szent szavakat: „Frederick Charles Sudbury, Jézus Krisztus megbízatásából megkeresztellek téged az Atyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek nevében.”

A szeretet diadalt aratott. Szeretettel szolgáljuk az Urat!

Fivéreim, mindannyian szorgalmasan kutassuk a szentírásokat, céltudatosan tervezzük meg az életünket, bizonysággal kísérve tanítsuk az igazságot, és szeretettel szolgáljuk az Urat!

Lelkünk tökéletes Pásztora, az emberiséget megváltó misszionárius, a következőkről biztosított minket:

„És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!

És most, ha örömötök nagy lesz egy lélek miatt, akit énhozzám hoztatok Atyám királyságába, mily nagy lesz az örömötök, ha sok lelket hoztok énhozzám!”7

Kijelentem bizonyságomat Őróla, aki e szavakat szólta: Ő Isten Fia, a mi Megváltónk és Szabadítónk.

Azért imádkozom, hogy mindig készek legyünk eleget tenni e gyengéd hívásának: „Te kövess engem!”8 Az Ő szent nevében – vagyis az Úr Jézus Krisztus nevében –, ámen.

Show References

  1.  

    1. Isten hű fiai. Himnuszok, 205. sz.

  2.  

    2. Máté 28:19–20.

  3.  

    3. Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 347.

  4.  

    4. Alma 17:2–3.

  5.  

    5. 1 Péter 3:15.

  6.  

    6. Tan és a szövetségek 4:2, 5–6.

  7.  

    7. Tan és a szövetségek 18:15–16.

  8.  

    8. János 21:22.