Krisztus követői

Dallin H. Oaks elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából


Dallin H. Oaks
Krisztus követése nem alkalmi cselekedet, hanem folyamatos elkötelezettség, olyan életmód, amely mindig és mindenhol alkalmazandó.

Egyik legkedvesebb himnuszunk, melyet a Tabernákulum Kórus ma délelőtt is előadott, e szavakkal kezdődik:

„Kövessetek!” – így szólt Urunk.
Lába nyomában kell járnunk,
Mert egyek csak így lehetünk
Fiaddal, drága Istenünk.1

John Nicholson, egy skót megtért írta ezeket a szavakat, melyeket a Szabadító tanítványaihoz intézett egyik első hívása (lásd Máté 4:19) ihletett. Sok korai vezetőnkhöz hasonlóan ő sem rendelkezett magas iskolai végzettséggel, de mélyreható szeretet volt benne Szabadítónk és a szabadítás terve iránt.2

Ennek a konferenciának minden üzenete segít nekünk Szabadítónk lába nyomában járni. Az Ő példája és tanításai jelölik ki Jézus Krisztus követőinek útját.

Keresztény embertársaikhoz hasonlóan Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai is tanulmányozzák Szabadítónk életét, amint arról Máté, Márk, Lukács és János könyvei az Újszövetségben beszámolnak. Példákat és tanításokat idézek most a Szent Biblia e négy könyvéből, és arra kérlek titeket és minden más keresztényt, hogy gondoljuk át, miként illik a Krisztus követője megnevezés az Ő visszaállított egyházára és mindannyiunkra.

Jézus azt tanította, hogy az Isten királyságába való belépéshez keresztelkedésre van szükség (lásd János 3:5). Szolgálatát azzal kezdte, hogy megkeresztelkedett (lásd Márk 1:9). Ő és követői is kereszteltek (lásd János 3:22–26). Mi is így teszünk.

Jézus azzal kezdte a prédikálást, hogy bűnbánatra szólította a hallgatóságát (lásd Máté 4:17). Szolgái most is ezt az üzenetet tárják a világ elé.

Jézus egész szolgálata idején adott parancsolatokat, és azt tanította: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (János 14:15; lásd még a 21., 23. verseket). Kijelentette, hogy parancsolatainak betartásához követőinek maguk mögött kell hagyniuk azt, „a mi az emberek közt magasztos” (Lukács 16:15), valamint „az emberek rendelését [szokásait]” (Márk 7:8; lásd még a 13. verset). Arra is figyelmeztetett: „Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ” (János 15:19). Később pedig Péter apostol megmondta, hogy Jézus követőinek sajátságos népnek kell lenniük (lásd 1 Péter 2:9).

Az utolsó napi szentek tudják, hogy nem szabad „a világból” valóknak lenniük, és nem köthetik őket „az emberek rendelés[ei]”, de Krisztus más követőihez hasonlóan időnként nekünk is nehéz elhatárolódnunk a világtól és annak hagyományaitól. Vannak, akik azért utánoznak világi mintákat, mert – ahogy Jézus mondta néhány olyan emberről, akit tanított – „inkább szeret[ik] az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét” (János 12:43). Krisztus követése oly sokféleképpen és oly érzékeny kérdésekben hiúsulhat meg, hogy azt itt fel sem tudjuk sorolni. Sok minden ide tartozik: az olyan világi szokásoktól kezdve, mint a politikai korrektség és a szélsőséges öltözködés és megjelenés, az olyan alapvető értékektől való eltávolodásig, mint például a család örök természete és működése.

Jézus nem elméletnek szánta a tanításait. Mindig cselekvésre szólított velük. Azt tanította: „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez” (Máté 7:24; lásd még Lukács 11:28), és „Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál” (Máté 24:46). Egy másik kedves himnuszunkban azt énekeljük:

Szabadítóm, hadd szeressek,
Hadd kövessem az utad; […]
Szabadítóm, hadd szeressek –
Lásd, követlek, Uram.3

Jézus tanításának megfelelően akik szeretik Őt, azok betartják a parancsolatait. Engedelmesek lesznek, amint azt Thomas S. Monson elnök tanította ma délelőtt. Krisztus követése nem alkalmi cselekedet, hanem folyamatos elkötelezettség, olyan életmód, amely mindig és mindenhol alkalmazandó. Amikor a Szabadító bevezette az úrvacsora szertartását (vagy áldozást, ahogy más egyházak nevezik), ezt a tantételt tanította vele, valamint azt, hogy miként emlékezzünk a betartására és erősödjünk meg abban. Mai kinyilatkoztatásokból tudjuk, hogy megparancsolta követőinek, hogy az Ő emlékezetére vegyenek a jegyekből (lásd Kalauz a szentírásokhoz, Joseph Smith fordítás, Máté 26:22, 24 és Márk 14:21–24). Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai minden héten betartják ezt a parancsolatot, amikor az istentisztelet részeként vesznek a kenyérből és a vízből, és szövetségben ígérik, hogy mindig emlékezni fognak Őreá és betartják a parancsolatait.

Jézus azt tanította, hogy „mindig imádkozni kell” (Lukács 18:1). Példát is mutatott erre, többek között akkor, amikor tizenkét apostolának elhívása előtt „az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el” (Lukács 6:12). Más keresztényekhez hasonlóan mi is minden istentiszteleti gyűlésünkön imádkozunk. Ezen kívül útmutatásért is imádkozunk, és azt tanítjuk, hogy egyénileg is gyakran kell imádkoznunk, a családunkkal pedig mindennap le kell térdelnünk imában. Jézushoz hasonlóan mi is Mennyei Atyánkhoz imádkozunk, és ezt Jézus Krisztus szent nevében tesszük.

A Szabadító tizenkét apostolt hívott el, hogy segédkezzenek az egyházában, és kulcsokat, valamint felhatalmazást adott nekik arra, hogy halála után továbbvigyék művét (lásd Máté 16:18–19; Márk 3:14–15; 6:7; Lukács 6:13). Jézus Krisztus visszaállított egyházaként Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza követi ezt a példát, mind szervezetét tekintve, mind pedig a kulcsok és a felhatalmazás apostolokra ruházása terén.

A Jézus által elhívottak között voltak, akik nem jöttek azonnal, hanem időt kértek, hogy eleget tegyenek bizonyos családi kötelezettségeknek. Jézus azt felelte: „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” (Lukács 9:62). Sok utolsó napi szent él a Jézus által tanított fontossági sorrend szerint. Ide tartozik idősebb misszionáriusok és mások ezreinek csodálatos példája, akik gyermekeiktől és unokáiktól egy időre elszakadva misszionáriusi feladatokat látnak el ott, ahová elhívják őket.

Jézus azt tanította, hogy Isten férfit és nőt teremtett, és a férfi hagyja el a szüleit, és ragaszkodjon a feleségéhez (lásd Márk 10:6–8). Jól ismert az e tanítás melletti elkötelezettségünk.

Az elveszett bárány közismert példázatában Jézus azt tanítja, hogy erőfeszítéseket téve keressük mindazokat, akik eltévelyedtek a nyájtól (lásd Máté 18:11–14; Lukács 15:3–7). Mint tudjuk, Thomas S. Monson elnök nagy hangsúlyt fektet erre az utasításra, mindannyiunk számára emlékezetes példát állítva és tanításokat adva át embertársaink megmentéséről.4

Megmentésre és szolgálatra irányuló erőfeszítéseinkben Szabadítónk szeretetről szóló egyedi példáját és gyengéd tanításait követjük: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:39). Sőt, azt is megparancsolta nekünk, hogy szeressük az ellenségeinket (lásd Lukács 6:27–28). Halandó szolgálatának végén adott nagyszerű tanításaiban pedig azt mondta:

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:34–35).

Jézus tanításai szerint az egymás iránti szeretetnek részét képezi az, hogy ha valaki árt nekünk, akkor mi megbocsátunk (lásd Máté 18:21–35; Márk 11:25–26; Lukács 6:37). Bár sokan küszködnek ezzel a nehéz parancsolattal, mindannyian tudunk olyan utolsó napi szentekről, akik szerető megbocsátást gyakoroltak, még a legsúlyosabb bántások esetében is. Chris Williams például Jézus Krisztusba vetett hitére támaszkodva bocsátott meg az ittas vezetőnek, aki felesége és két gyermekük halálát okozta. Mindössze két nappal a tragédia után – még mindig mély kétségbeesésben – ez a megbocsátással teli férfi, aki akkoriban egyik püspökünkként szolgált, azt mondta: „Krisztus tanítványaként nincs más választásom.”5

A legtöbb keresztény adakozik a szegényeknek és a szűkölködőknek, ahogy azt Jézus tanította (lásd Máté 25:31–46; Márk 14:7). Szabadítónk e tanítását követve Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza és annak tagjai igencsak az élen járnak. Tagjaink nagylelkű felajánlásokat tesznek jótékonysági szervezeteknek, és személyes szolgálatot, valamint más ajándékokat is nyújtanak a szegényeknek és a szűkölködőknek. Ezenkívül tagjaink minden hónapban két főétkezést kihagyva böjtölnek, és legalább ezen étkezések árát odaadják böjti felajánlásként, amelyet a püspökök és a gyülekezeti elnökök szűkölködő testvéreink megsegítésére használnak. Az éhezők megsegítése azáltal, hogy böjtölünk, jószívű cselekedet, és ha őszinte szándékkal tesszük, akkor lelki lakomát jelent.

Kevésbé ismert az egyházunk egész világra kiterjedő emberbaráti szolgálata. Nagylelkű egyháztagok adományaiból Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza ételt, ruházatot és egyéb alapvető felszereléseket küld szenvedő felnőttek és gyermekek megsegítésére szerte a világon. Ezek az emberbaráti adományok, amelyek az elmúlt évtizedben összesen több száz millió dollárt tettek ki, nem nézik azt, hogy ki milyen valláshoz vagy nemzethez tartozik, vagy milyen a bőrszíne.

A 2011-es japán földrengést és szökőárt követő hatalmas segítségnyújtási erőfeszítésünk 13 millió dollárt tett ki készpénz és segélycsomagok formájában. Ezenkívül több mint 31 000 önkéntes ajánlott fel több mint 600 000 órányi szolgálatot az egyház szervezésében. A Sandy hurrikán áldozatainak nyújtott emberbaráti segítségünk az Egyesült Államok keleti részén tetemes adományokat juttatott el különböző formában, és a takarítási munkálatokban körülbelül 28 000 egyháztag közel 300 000 órányi szolgálatot nyújtott. Sok más múlt évi példát hozhatnánk: az afrikai Csádban 136 000 kilogramm ruhát és cipőt osztottunk szét menekülteknek. Az elmúlt negyed évszázadban közel 30 millió embernek segítettünk, a világ 179 országában.6 A „mormonoknak” nevezett emberek valóban tudják, hogyan adjanak a szegényeknek és a szűkölködőknek.

A Bibliában található utolsó tanításában a Szabadító azt az utasítást adta követőinek, hogy minden nemzethez és minden teremtménynek vigyék el a tanításait. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a visszaállítás kezdete óta törekszik ennek a tanításnak a követésére. Korai vezetőink akkor is küldtek keletre és nyugatra misszionáriusokat az óceánon túlra, amikor az új egyház még alig-alig állt a lábán és szegény volt. Népünk mindig is tanította a keresztény üzenetet, mígnem ma már több mint 60 000 teles idejű és több ezer részidőben szolgáló misszionáriust foglal magában egyedi misszionáriusi programunk. Világszerte több mint 150 országban és területen vannak jelen a misszionáriusaink.

A nagyszerű hegyi beszédében azt tanította Jézus: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté 5:48). Ennek a tanításnak és Szabadítónk követésének az a célja, hogy az Atyához jöjjünk, akire Szabadítónk így utalt: az én Atyám és a ti Atyátok, az én Istenem és a ti Istenetek (lásd János 20:17).

A visszaállított evangélium megkülönböztető jegyét adó mai kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a tökéletességre felszólító parancsolat részét képezi az Atyaisten gyermekei szabadulására alkotott tervének. E terv értelmében mindannyian mennyei szüleink örökösei vagyunk. „Isten gyermekei vagyunk”, tanította Pál apostol – „Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak” (Rómabeliek 8:16–17). Amint azt az Újszövetség kifejti, ez azt jelenti, hogy „az örök élet” (Titus 3:7) örökösei vagyunk, és ha az Atyához jövünk, akkor „örökségül nyer[ünk] mindent” (Jelenések 21:7), mindent, amije van. Ezt aligha foghatja fel halandó elménk! Azt azonban értjük, hogy csak akkor érhetünk el ehhez a végső célhoz, ha követjük Szabadítónkat, Jézus Krisztust, aki azt tanította, hogy „senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:6). Azon vagyunk, hogy Őt kövessük, és hasonlóbbá váljunk Hozzá, itt és ezután. Így hát „Kövessetek” című himnuszunk utolsó versszakaiban azt énekeljük:

Urunk, meddig kell követnünk?
Talán csak itt, míg lenn élünk
A siralom bús völgyében?
Ó nem, mert vársz ránk a mennyben. […]
Nagy hatalom és dicsőség,
Királyság lesz majd a miénk,
Ha mindig engedelmesen
Hallgatunk Rá: „Kövessetek!”7

Tanúbizonyságot teszek Szabadítónkról, Jézus Krisztusról, akinek tanításait és példáját követni igyekszünk. Mindazokat hívja, akik megterheltettek, hogy jöjjünk Őhozzá, tanuljunk Tőle, kövessük Őt, és találjunk ezáltal nyugalmat a lelkünknek (lásd Máté 4:19; 11:28). Tanúbizonyságot teszek üzenetének igaz voltáról, valamint visszaállított egyházának isteni küldetéséről és felhatalmazásáról, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Show References

  1.  

    1. Kövessetek! Himnuszok, 64. sz.

  2.  

    2. Lásd Karen Lynn Davidson, Our Latter-day Hymns: The Stories and the Messages (1988), 142–43, 419.

  3.  

    3. Lásd, követlek, Uram. Himnuszok, 140. sz.

  4.  

    4. Lásd például: Heidi S. Swinton, To the Rescue: The Biography of Thomas S. Monson (2010), 149–61; Thomas S. Monson: Mentésre fel! Liahóna, 2001. júl. 57–60.

  5.  

    5. Chris Williams, in Jessica Henrie, “Father Relies on Faith to Forgive Intoxicated Teen Driver,” Deseret News, Aug. 1, 2012, deseretnews.com/article/865559847/Let-It-Go-Chris-Williams-shares-his-story-of-tragedy-and-forgiveness.html; see also Chris Williams, Let It Go: A True Story of Tragedy and Forgiveness (2012).

  6.  

    6. Lásd “Emergency Response: Church Assists Worldwide,” Church News, Mar. 9, 2013, 9; Welfare Services Emergency Response, “2012 Year in Review,” 8.

  7.  

    7. Himnuszok, 64. sz.