Hitünk csodálatos alapja

Szeretett testvéreim, az Úr sugalmazását kérem, miközben hozzátok szólok. Soha nem könnyű eleget tennem a hatalmas felelősségnek, hogy az utolsó napi szentekhez beszéljek. Hálás vagyok kedvességetekért és türelmetekért. Folytonosan azért imádkozom, hogy érdemes legyek az emberek bizalmára.

Nemrégiben tértem haza egy nagyon hosszú utazásról. Fárasztó volt, de csodálatos volt elmenni a szentek közé. Ha lehetséges lenne, átadnám másoknak az egyház mindennapos adminisztratív teendőit, és minden időmet népünk között tölteném, ellátogatva a kicsiny gyülekezetektől a legnagyobb cövekekig. Szeretnék együtt lenni a szentekkel, bárhol legyenek is. Úgy érzem, hogy az egyház minden tagjának kijár egy látogatás. Fájlalom, hogy a fizikai korlátozás miatt nem foghatok kezet mindenkivel. De örömteli szívvel a szemükbe nézhetek, és hangot adhatok szeretetemnek, és áldást hagyhatok velük.

E legutóbbi utazás indítóoka a Freiberg Templom újraszentelése és a Hága Templom felszentelése volt. Nekem adatott meg, hogy 17 évvel ezelőtt felszenteljem a Freiberg Templomot. Meglehetősen szerény épület volt, amit az akkori Német Demokratikus Köztársaságban, a kettéosztott Németország keleti felében emeltek. Építése szó szerinti csoda volt. Monson elnök, Hans Ringger és mások megnyerték a Kelet-német kormány hivatalnokainak jóindulatát, akik aztán engedélyezték az építkezést.

Csodálatos szolgálatot tett ezen évek folyamán. Mára leomlott a hírhedt fal. Népünk könnyebben eljut Freibergbe. Az épület elhasználódott az évek során, és elég szűk is lett.

A templomot kibővítették, és sokkal gyönyörűbbé és kihasználhatóbbá tették. Csupán egy felszentelési ülést tartottunk. Hatalmas földrajzi területről gyűltek össze a szentek. A tágas szobában, ahol helyet foglaltunk, betekinthettünk azoknak a sokat próbált, stabil és csodálatos utolsó napi szenteknek az arcába, akik mindezeken az éveken át, esőben és napsütésben, a kormány által hozott korlátozások nyomása alatt és most teljes szabadságot élvezve is megtartották a hitet, szolgálták az Urat, és óriásokként álltak. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam átölelni mindezeket a hősies testvéreket, és elmondani nekik, mennyire szeretem őket! Ha most hallanak engem, remélem, tudják, hogy szeretem őket, és remélem, megbocsátják sietős távozásomat.

Onnan Franciaországba repültem, egyházi ügyeket intézni. Azt követően átrepültünk Rotterdamba, és autóval mentünk el Hágába. Három nemzetben is ténykedni egyetlen nap során meglehetősen megterhelő egy öregembernek!

Másnap szenteltük fel a Hága Templomot, négy ülésben. Milyen megindító és csodálatos élmény is volt!

A templom gyönyörű épülete szép környéken áll. Nagyon hálás vagyok az Úr Házáért, ami mostantól a holland, belga és Franciaország bizonyos részeiről származó szenteket szolgálja. Először 1861-ben küldettek misszionáriusok Európa e részére. Ezrek csatlakoztak az egyházhoz. Legtöbbjük kivándorolt az Egyesült Államokba. Most azonban csodálatos csoportja van ott a becses és hithű utolsó napi szenteknek, akik megérdemlik, hogy az Úr Háza ott álljon körükben.

Elhatároztam, hogy ha már ott járunk a világnak azon a részén, akkor ellátogatunk más területekre is. Ennek megfelelően átrepültünk Kijevbe, Ukrajnába. 21 éve nem jártam ott. A szabadság újszerű érzése hatja át a levegőt. Milyen felemelő volt több mint 3000 ukrán szenttel találkozni! Az emberek az ország minden pontjáról érkeztek, nagy kényelmetlenséget viselve el és nagy kiadásokba bocsátkozva.

Volt egy család, akik nem tudták megengedni maguknak, hogy mindannyian eljöjjenek. A szülők otthon maradtak, és gyermekeiket küldték el, hogy lehetőségük legyen találkozni velünk.

Onnan átutaztunk Moszkvába, Oroszországba. Ott is 21 éve jártam utoljára, és nagy változást tapasztaltam. Olyan ez, mint az elektromosság. Nem látható, mégis érezhető. Itt is csodálatos gyűlést tartottunk, és szintén lehetőségünk volt fontos kormányhivatalnokokkal beszélgetni, ahogy Ukrajnában is.

Milyen felbecsülhetetlen és becses kiváltság volt találkozni ezekkel a csodás szentekkel, akiket összegyűjtöttek, „egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből”, Sion nyájába, Jeremiás jövendölésének beteljesedéseként (lásd Jeremiás 3:14). Nem könnyű az életük. Nehéz terhek nehezednek rájuk. Hitünk mégis megingathatatlan, és bizonyságuk élénken ragyog.

Ezekben a távoli országokban, amelyek a legtöbb egyháztag előtt ismeretlenek, az evangélium világossága izzóan lángol, és ezrek számára világítja be az utat.

Onnan Izlandra repültünk. Izland gyönyörű hely, gyönyörű emberekkel. Hosszú beszélgetésen vettünk részt a kormányfővel, egy igen kiváló és rátermett emberrel, aki már járt Utah-ban, és nagy elismeréssel beszél népünkről.

Ismét találkoztunk a szentekkel is. Milyen nagy sugalmazást jelentett betekinteni az arcukba, ahogy csordulásig megtöltötték a tulajdonunkban álló gyülekezeti házat Reykjavikban.

Mindezeken a helyeken, amikor olyan sok emberhez volt alkalmam szólni, mindig egy dolog járt a gondolataimban – e munkának a csodája, a valódi csodája. Újra és újra eszembe ötlött annak a nagyszerű himnusznak a szövege, amit a kórus ma délelőtt is énekelt:

Utolsó napi szentekként valóban megértjük-e és megbecsüljük-e pozíciónk erejét? Meglehetősen egyedi és csodálatos helyet töltünk be a világ vallásai között.

Oktatási szervezet-e az egyházunk? Igen. Állandóan, vég nélkül tanítunk, tanítunk és tanítunk, sokféle körülmény között. Társadalmi szervezet-e? Igen, az. Barátok nagy családja ez, akik elvegyülnek egymás között és élvezik egymás társaságát. Önsegélyező társaság vajon az egyház? Igen. Figyelemreméltó programja van az önellátás kialakítására és a szükséget látók megsegítésére. Egyházunk mindez és még több is. Mindezeken felül ez Isten egyháza és királysága, amit Örökkévaló Atyánk és az Ő Szeretett Fia, a feltámadott Úr Jézus Krisztus alapított meg és irányít mindazok megáldására, akik nyájához csatlakoznak.

Mindenféle köntörfalazás nélkül kijelentjük, hogy Isten, az Atya, és Fia, az Úr Jézus Krisztus, személyesen megjelent az ifjú Joseph Smith-nek.

Amikor Mike Wallace interjút készített velem a 60 Minutes (60 perc) című műsor számára, megkérdezte, hogy ezt el is hiszem-e. Azt feleltem: „Igen, uram. Éppen ez benne a csoda.”

Így érzek efelől. Teljes erőnk e látomás igazán múlik. Vagy megtörtént, vagy nem. Ha nem, akkor ez a munka csalás. De ha igen, akkor ez a legfontosabb és a legcsodálatosabb munka az ég alatt.

Gondolkodjatok el ezen, testvéreim! A mennyek évszázadokon át le voltak pecsételve. Jó emberek, férfiak és nők, és nem is kevesen – igazán nagyszerű és csodálatos emberek – próbálták meg helyrehozni, megerősíteni és jobbá tenni imádatuk rendszerét és tanaik szervezetét. Tisztelettel adózom előttük. Mennyivel jobbá vált a világ bátor tetteik miatt! Bár hiszem, hogy ihletett munkát végeztek, mégsem volt részük abban a kegyben, hogy megnyíljanak nekik a mennyek és megjelenjen nekik Isten.

Aztán 1820-ban következett a dicsőséges megnyilvánulás egy fiú imájának válaszaként, aki családi Bibliájukban olvasta Jakab szavait: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.” (Jakab 1:5)

Ezen az egyedülálló és csodálatos élményen alapszik az egyház érvényessége.

Nincs semmi ehhez hasonló a világ egész írásban fennmaradt vallástörténetében. Az Újszövetség elmondja Jézus keresztelkedését, amikor Isten hangja hallatszott, és a Szentlélek alászállott, mint egy galamb. Az átváltozás hegyén Péter, Jakab és János látta, amint Jézus a szemük előtt változott át. Hallották az Atya hangját, de nem látták Őt.

Miért jött el az Atya és a Fiú is egy fiatal fiúhoz, egy suhanchoz? Először is azért, hogy megnyissák minden idők legnagyszerűbb evangéliumi sáfárságát, amikor a korábbi sáfárságokból minden egybe lesz gyűjtve és eggyé válik.

Kétségbe vonhatja-e bárki is, hogy a kor, amiben most élünk, a legcsodálatosabb a világ egész történelme során? Az emberiség eddigi történelmében egyedülálló az a csodás virágzás, ami a tudomány, az orvostudomány, a kommunikáció, az utazás terén tapasztalható. Hát nem ésszerű azt gondolni, hogy a világosság és megértés e páratlan reneszánsza részeként be kell következnie a lelki tudás virágzásának is?

Isten e művének eszköze egy olyan fiú volt, akinek az elméje nem volt telezsúfolva az emberek filozófiával. Elméje friss volt, és nem hagytak benne nyomot az akkori hagyományok tanításai.

Nem nehéz meglátni, hogy az emberek miért nem fogadják el ezt a beszámolót. Szinte felfoghatatlan, mégis olyan ésszerű! Akik ismerik az Ószövetséget, tudják, hogy Jehova megjelent azoknak a prófétáknak, akik azokban a viszonylag egyszerű időkben éltek. Tagadhatják-e jogosan, hogy szükség volt a mennyek Istenének és feltámadott Fiának megjelenésére a világ történelmének e nagyon is összetett idején?

Arról, hogy Ők eljöttek, mindketten, hogy Joseph látta Őket ragyogó dicsőségükben, hogy Ők szóltak hozzá, ő pedig meghallotta és lejegyezte szavaikat – mindezekről a figyelemre méltó dolgokról bizonyságunkat tesszük.

Ismertem egyszer egy úgynevezett intellektüellt, aki szerint az egyház saját történelmének foglya. Azt feleltem neki, hogy e történelem nélkül nem lenne semmink. E példátlan, egyedülálló és figyelemre méltó esemény igaz volta hitünk sarkalatos lényege.

Ez a dicsőséges látomás azonban csupán a kezdetét jelentette azoknak a megnyilatkoztatásoknak, amik e munka korai történelmét képezik.

Mintha ez a látomás még nem lett volna elegendő az emberiség Megváltója személyének és valóságának igazolására, hamarosan napvilágra került a Mormon könyve is. Olyasvalami ez, amit az ember a kezében tarthat, sőt, „mérlegelhet”, ha úgy tetszik. Elolvashatja. Imádkozhat róla, hiszen benne áll az ígéret, miszerint a Szentlélek kijelenti igaz voltát, ha az ember imádságos lélekkel kéri ezt a tanúságot.

Ez a figyelemre méltó könyv Isten Fia élő valóságának bizonyságául szolgál. A Biblia kijelenti, hogy „két vagy három tanú vallomásával [meg]erősítte[tik] minden szó” (Máté 18:16). A Biblia, az Óvilág bizonysága, egy tanú. A Mormon könyve, az Újvilág bizonysága, egy másik tanú.

Nem tudom megérteni, hogy a keresztény világ miért nem fogadja el ezt a könyvet. Azt hinném, keresik azt a valamit, bármi is legyen az, ami kétség nélkül tanúságot ad a világ Üdvözítőjének valóságáról és isteni voltáról.

Ezután következett a papság visszaállítása – először az ároni papságé, Keresztelő János keze által, aki Jézust megkeresztelte a Jordánban.

Azután eljött Péter, Jakab és János, az Úr apostolai, akik átadták ebben a korban azt, amit a Mester keze ruházott rájuk, akivel együtt jártak az emberek között, vagyis „a mennyek országának kulcsait”, ami hatalmat ad megkötni a mennyekben azt, ami megköttetett a földön (lásd Máté 16:19).

Mindezeket pedig további papsági kulcsok átruházása követte Mózes, Éliás és Illés keze által.

Gondoljatok csak bele, testvéreim! Gondoljatok bele, milyen csodálatos dolgok ezek!

Ez Jézus Krisztus visszaállított egyháza. Mi, ez a nép, utolsó napi szentek vagyunk. Bizonyságot teszünk arról, hogy a mennyek megnyíltak, hogy a fátyol félre lett vonva, hogy Isten szólott, hogy Jézus Krisztus megmutatta magát, és ezt isteni felhatalmazás kiáradása követte.

Jézus Krisztus a szegletköve ennek a munkának, ami „az apostoloknak és prófétáknak alapkövén” nyugszik (Efézusbeliek 2:20).

Ennek a csodás visszaállításnak türelemmel, felebaráti szeretettel, megbecsüléssel és egymás iránti kedvességgel teli néppé kellene formálnia minket. Nem kérkedhetünk. Nem lehetünk büszkék. Hálásak azonban lehetünk, és annak is kell lennünk. Lehetünk alázatosak, és annak is kell lennünk.

Szeretjük a más egyházakhoz tartozókat. Együttműködünk velük jó célok eléréséért. Tiszteljük őket. Ám soha nem szabad felednünk gyökereinket, mely gyökerek mélyre nyúlnak ezen utolsó sáfárság, vagyis az idők teljességének sáfársága megnyitásának talajába.

Mily inspiráló volt belenéznem azoknak a férfiaknak és nőknek az arcába világszerte, akinek a szívében szent meggyőződés él ennek az alapnak az igaz voltáról!

Az isteni felhatalmazás az egész kérdésnek a lényege.

Istennek legyen hála a Jézus Krisztus e visszaállított egyházával kapcsolatos bizonyság, felhatalmazás és tan csodálatos ajándékáért!

Ez legyen a nagyszerű és egyedülálló üzenetünk a világ számára. Nem kérkedéssel adjuk át, hanem alázattal, mégis komolyan és teljes mértékű őszinteséggel. Felhívunk mindenkit, az egész földet, hogy hallgassa meg ezt az üzenetet, és vizsgálja meg annak igazságait! Isten áldjon meg minket, akik hiszünk mennyei kinyilatkoztatásaiban, és segítsen minket kiterjesztenünk az e nagyszerű és csodás eseményekről való ismeretet mindazok felé, akik meghallgatják! Nekik a szeretet szellemében ezt mondjuk: hozzátok magatokkal mindazt a jóságot és igazságot, amivel már rendelkeztek, bármilyen forrásból is kaptátok, és jöjjetek, nézzétek meg, hozzátehetünk-e mi is valamit! Ezt a felhívást adom minden férfinak és nőnek, mindenhol, ünnepélyes bizonyságommal arról, hogy ez a munka igaz, mert a Szentlélek ereje által tudom az igazságot. Jézus Krisztus nevében, ámen.