Ami a legtovább tart, az számít leginkább

A Fivérek közül többen, nemrégiben ellátogattunk néhány menekültközpontba Louisianában, Mississippiben és Texasban, ahol a Katrina hurrikán pusztításának kimenekített áldozatai tartózkodtak, miközben életüket próbálták újra rendbe hozni. Történetük és helyzetük sok tekintetben tragikus és szívszaggató, ám mindabból, amit hallottam, a legmeghatóbb az volt, ahogy a családtagok egymást kutatták: „Hol van az édesanyám?” „Nem találom a fiam!” „Eltűnt a húgom.” Éhes, rémült emberek voltak, akik mindenüket elvesztették és élelemre, gyógyszerekre, figyelemre és mindenfajta segítségre volt szükségük; amire azonban a leginkább vágytak, és amire legnagyobb szükségük volt, az a családjuk volt.

A válság vagy az átmenet bármilyen formája mindig emlékeztet minket arra, hogy mi az, ami a leginkább számít. A mindennapokban családunkat – szüleinket, gyermekeinket, testvéreinket – gyakran magától értetődőnek vesszük. A veszély, a szükség és a változások idején azonban nem vitás, hogy a családunkkal foglalkozunk a legtöbbet! Ez még inkább így lesz, mikor ezt az életet magunk mögött hagyva belépünk a lélekvilágba. Biztos, hogy az első emberek, akiket meg akarunk találni, az apák, anyák, házastársak, gyermekek és testvérek lesznek.

Hiszem, hogy a halandóság jelmondata az „örökkévaló család építése” lehetne. Itt a földön mindannyian arra törekszünk, hogy egy nagyobb család tagjává váljunk, azzal a képességgel, hogy létrehozzuk a saját részünket abban a családban. Ez az egyik oka annak, amiért Mennyei Atyánk ide küldött minket. Nem mindenki fog társat találni, és családot alapítani földi élete során, személyes körülményeitől függetlenül azonban, mindenki Isten családjának értékes tagja.

Fivérek és nővérek, ebben az évben ünnepeljük a családról szóló kiáltvány tizedik évfordulóját, melyet az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma bocsátott ki 1995-ben (lásd „A család: Kiáltvány a világhoz”, Liahóna, 1998. okt., 24. o.; Ensign, 1995. nov., 102. o.). Akkor, és most is harsonaszóként int a család megvédelmezésére és erősítésére, és komoly figyelmeztetés egy olyan világban, ahol a hanyatló értékek és a helytelen értékrend a társadalom pusztulásával fenyegetnek azáltal, hogy aláaknázzák annak alapvető egységét.

A kiáltvány egy prófétai dokumentum, nem csupán azért, mert prófétáktól származik, hanem mert jóval megelőzi korát. Olyan dolgokra figyelmeztet, amelyek az utóbbi évtizedben fenyegették és aláaknázták a családokat, felhívja a figyelmet arra, milyen fontos és hangsúlyozott figyelmet kíván a család, ha szeretnénk, hogy megmaradjon egy olyan környezetben, amely a hagyományos házasságra és a szülő-gyermek kapcsolatokra mérgezőbb, mint valaha.

A kiáltvány világos és egyszerű nyelvezete erősen elüt a társadalom zavaros és bonyolult elképzeléseitől, mely még azt is képtelen megfogalmazni, hogy mi is a család, arról már nem is beszélve, hogy megadja a szülőknek és a családoknak a szükséges támogatást. Ismeritek a kiáltvány ehhez hasonló szavait:

• „…a férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el”

• „Az ember neme alapvető jellemvonása az egyén földi élet előtti, halandó és örökkévaló azonosságának, valamint rendeltetésének.”

• „Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel.”

• „A gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy a házasság kötelékein belül szülessenek meg, és hogy olyan apa és anya nevelje fel őket, akik teljes hűséggel megtartják a házassági fogadalmakat.”

• „…a család széthullása ősi és újkori próféták által megjósolt csapásokat fog hozni az egyénekre, közösségekre és nemzetekre.”

Végül a kiáltvány utolsó szavai kifejezik azt az egyszerű igazságot, hogy a család a társadalom alapvető egysége.

Ma felszólítom az egyház tagjait és az elkötelezett szülőket, nagyszülőket és a távolabbi családtagokat mindenütt, hogy ragaszkodjunk erősen ehhez a kiáltványhoz, hogy Moróni kapitány „szabadság zászlajához” hasonlóan egy lobogóvá tegyük, és hogy elkötelezzük magunkat tantételei mellett. Mivel mindannyian egy család részei vagyunk, a kiáltvány mindenkire vonatkozik.

A közvélemény-kutatások szerint az emberek általában a családjukat tekintik a legfontosabbnak a világon mindenütt, mégis az utóbbi években úgy tűnik, hogy a tömegkultúra figyelmen kívül hagyja vagy félreértelmezi a családot. Gondoljunk csak bele az utóbbi évtized változásaiba:

• Több nagy országos és nemzetközi intézmény, amelyek korábban támogatták és erősítették, most megpróbálják elmozdítani és károsítani a családokat, amelyeknek a szolgálatára létre jöttek.

• A „tolerancia” jegyében a család fogalmát a felismerhetetlenségig kiszélesítették, így most már bármelyik nem képviselői, kötelezettséggel, gyermekekkel, vagy a következmények figyelembe vételével vagy azok nélkül is, alkothatnak „családot”, ha együtt élnek.

• A burjánzó anyagiasság és önzőség azzal hiteget sokakat, hogy a család, és különösen a gyermekek, terhet és pénzügyi gondokat okoznak, amely visszafogja őket, nem pedig szent kiváltságnak tekintik, amely megtanítja őket Istenhez egyre hasonlóbbá válni.

Mégis, a legtöbb szülő világszerte továbbra is ismeri a természetes család fontosságát és az abból fakadó örömet. Barátaim, akik nemrég tértek vissza utazásukból, melynek során számos országban beszéltek a családokhoz és a szülőkhöz, beszámoltak nekem arról, hogy a szülők reményei és aggodalmai meglepően hasonlóak világszerte.

Indiában egy aggódó hindu anya azt mondta: „Csak annyit szeretnék, hogy nagyobb hatással legyek gyermekeimre, mint a média és a kortársak.”

Malajziában egy buddhista anya pedig ezt mondta: „Szeretném, ha fiaim megállnák helyüket a világban, de nem akarom hogy a világ szerint éljenek.” A szülők a különböző kultúrákban és vallásokban ugyanazt mondják és érzik, mint mi szülőkként az egyházban.

A világnak tudnia kell, mit tanít a kiáltvány, mert a család a társadalom, a gazdaság, a kultúránk és kormányunk alapvető egysége. És amint már azt az utolsó napi szentek tudják, a család lesz az alapvető egység a celesztiális királyságban is.

Az egyházban a családok elsőrendű fontosságában való hitünk a visszaállított tantételekben gyökeredzik. Tudomásunk van a családok szentségéről örökkévaló létünk mindkét irányában. Tudjuk, hogy az ez előtti életben Mennyei Atyánkkal éltünk az Ő családjának részeként, és tudjuk, hogy a családi kapcsolatok a halál után is folyatódhatnak.

Ha e tudás szerint élünk és cselekszünk, magunkhoz vonzzuk a világot. Azok a szülők, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak családjuknak, az egyházhoz húzódnak majd, mert az olyan családi szervezetet, értékeket, tantételeket és örökkévaló szemléletmódot nyújt számukra, amilyet keresnek, és sehol máshol nem találnak meg.

Családközpontú szemléletünk arra kell, hogy ösztönözze az utolsó napi szenteket, hogy a világon a legjobb szülőkké váljanak. Óriási tiszteletet kell éreznünk gyermekeink iránt, akik valójában lelki testvéreink, és ezért annyi időt kell áldoznunk családjaink erősítésére, amennyi csak szükséges. Sőt, valójában semmitől sem függ jobban a boldogság – mind a gyermekeinké, mind pedig a sajátunk–, mint attól, hogy mennyire vagyunk képesek szeretni és támogatni egymást a családon belül.

Harold B. Lee elnök úgy beszélt az egyházról, mint a döntő „építőállványról”, amely segít nekünk építeni az egyéneket és családotokat (lásd Conference Report, 1967. okt., 107. o.). Az egyház Isten királysága a földön, a mennyek birodalmában viszont a családok mind az örök fejlődés és boldogság, mind pedig Mennyei Atyánk rendjének forrásai lesznek. Ahogy gyakran figyelmeztetnek is bennünket, egy napon felmentenek majd minket egyházi elhívásainkból; de ha érdemesek vagyunk, soha nem mentenek majd fel családi kapcsolatainkból.

Joseph F. Smith ezt mondta: „A családtól elkülönülten és attól távol nincs lehetőség valódi boldogságra, és minden erőfeszítés, amely hatásának megszentelésére és megőrzésére irányul, felemelő azok számára, akik megalapításáért keményen dolgoznak, és áldozatot hoznak. Férfiak és nők gyakran igyekeznek valami mással helyettesíteni az otthoni életet; elhitetik magukkal, hogy az otthon korlátokat jelent; hogy a legnagyobb szabadság az, ha korlátlan mozgásterük van. Szolgálat nélkül nincs boldogság, és nincs nagyszerűbb szolgálat annál, mint amelyik az otthont olyan isteni természetű intézménnyé alakítja, és amely elősegíti és megőrzi a családi életet” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph F. Smith [1998], 382. o.).

Nos, talán ezt kérdezitek: „Hogyan védjük és őrizzük, hogyan erősítsük otthonainkat és családjainkat egy olyan világban, amely ilyen erővel vonszol az ellentétes irányba?” Hadd adjak három egyszerű tanácsot:

1. Legyetek állhatatosak a mindennapos családi ima és a heti családi estek megtartásában! Mindkettő meghívja az Úr Lelkét, amely biztosítja a segítséget és erőt, melyre szülőkként és a család vezetőiként szükségünk van. Az egyházi tananyagok és folyóiratok rengeteg jó ötletet tartogatnak a családi estekhez. Ezen kívül vegyetek fontolóra családi bizonyságtevő gyűlést, ahol a szülők és a gyermekek meghitt és bizalmas környezetben fejezhetik ki hitüket és egymás iránti érzéseiket.

2. Tanítsátok otthonaitokban az evangéliumot és az alapvető értékeket. Fejlesszétek ki a szentírások közös olvasásának szeretetét! Túl sok szülő hárítja ezt a felelősséget az egyházra. Miközben a szeminárium, a segédszervezetek és papsági kvórumok fontos kiegészítői a szülői evangéliumi oktatásnak, a legfőbb felelősség az otthonokon nyugszik. Kiválaszthattok egy evangéliumi témát vagy családi értéket, és ezután megkereshetitek a megfelelő alkalmakat annak tanítására. Legyetek bölcsek, és ne szervezzetek gyermekeiteknek és magatoknak olyan sok tevékenységet az otthonon kívül, hogy emiatt annyira elfoglaltak legyetek, hogy az Úr Lelkét ne vegyétek észre, vagy ne tudjátok érezni, amikor megadja az ígért útmutatást nektek vagy családotoknak.

3. Építsetek ki jelentőségteljes családi kötelékeket, amelyek erősebb öntudatot adnak gyermekeiteknek annál, mint amit kortársaik, az iskola vagy bármely más hely tud nyújtani nekik. Erre jó alkalmat adnak a hagyományok: a születésnapok, az ünnepnapok, a vacsoraidő vagy a vasárnapok. A családi irányelveken és szabályokon, valamint azok természetes és jól érthető következményein keresztül szintén megtehető ez. Legyen egyszerű családi gazdálkodásotok, ahol a gyermekeknek vannak bizonyos feladataik, vagy házimunkáik, melyek során munkájukkal arányosan dicséretben vagy más elismerésben részesülnek. Tanítsátok meg nekik, milyen fontos elkerülni az adósságot, pénzt keresni, takarékoskodni és bölcsen felhasználni a pénzt. Segítsetek nekik megtanulni saját felelősségüket a fizikai és lelki önállóságuk terén.

A mai világban, ahol Sátán ilyen erősen támadja a családokat, a szülőknek mindent meg kell tenniük azért, hogy megszilárdítsák és megvédjék családjaikat. Erőfeszítéseik azonban nem biztos, hogy elegendőek. Családunk legalapvetőbb intézményének égető szüksége van a tágabb család és a minket körülvevő intézmények segítségére. A testvérek, a nagybácsik és nagynénik, a nagyszülők és az unokatestvérek nagy hatással lehetnek gyermekeink életére. Ne felejtsétek el, hogy a szeretet és a bátorítás kifejezése egy távolabbi rokon részéről gyakran megfelelő hatást ér el és segítséget nyújt a gyermeknek a kritikus időkben.

Az egyház továbbra is a legelső olyan intézmény – mondhatni az „építőállvány” – lesz, amely segít erős családokat felépíteni. Biztosíthatlak benneteket arról, hogy az egyház vezetői nagy gondot fordítanak családjaitok jólétére, és ezért még több erőfeszítést tapasztalhattok majd a prioritások felállítása és a családokra való összpontosítás terén. Vezetőitekként azonban felszólítunk minden egyháztagot, hogy tegyék első helyre a családjukat, és hogy dolgozzanak ki meghatározott módszereket saját családjaik megerősítésére!

Továbbá minden intézményt arra szólítunk fel, hogy vizsgálják meg működésüket, és kevesebb ártó, viszont sokkal több építő dolgot tegyenek a családokért!

Arra szólítjuk fel a médiát, hogy kínáljanak több hagyományos családi értékről szóló, felemelő, a családokat támogató, és kevesebb erőszakot, erkölcstelenséget és anyagiasságot népszerűsítő műsort!

Felszólítjuk a kormány- és a politikai vezetőket, hogy tegyék első helyre a gyermekek és a szülők szükségleteit, és a törvényalkotás során vegyék figyelembe azok kihatását a családokra!

Felszólítjuk az internet-szolgáltatókat és a honlap-készítőket, hogy legyenek felelősségteljesebbek felhasználóikra gyakorolt befolyásukkal kapcsolatban, és tudatosan vállalják fel a gyermekek erőszaktól, pornográfiától, trágárságtól és szennytől való védelmezését!

Felszólítjuk az oktatásügyben dolgozókat, hogy egyetemes értékeket, családi és szülői készségeket tanítsanak, támogassák a szülőket a gyermeknevelés feladatában, hogy azok felnőve a jövő nemzedékek családjainak vezetőivé válhassanak!

Felszólítjuk saját egyházunk tagjait, hogy szeretettel forduljanak a más hitet valló szomszédjaik és barátaik felé, és juttassanak nekik abból a rengeteg forrásból, amellyel az egyház a családok megsegítésére rendelkezik! Közösségünk és környezetünk biztonságosabb és erősebb lesz, ha a különböző hitű emberek összefognak, hogy megerősítsék a családokat.

Fontos emlékezni arra, hogy a társadalom nagyobb egységei a legkisebb és legalapvetőbb egységtől – a családtól – függnek. Nem számít, kik vagy mik vagyunk, magunkon segítünk, amikor a családoknak segítünk.

Fivérek és nővérek, ha a családról szóló kiáltványt zászlóként a magasban tartjuk, és Jézus Krisztus evangéliuma szerint élünk és tanítjuk azt, itt a földön betöltjük teremtésünk célját. Békét és boldogságot találunk majd itt, és az eljövendő világban. Nem kellene hurrikán vagy más válsághelyzet ahhoz, hogy emlékezzünk arra, ami a legjobban számít. Az evangélium és az Úr boldogságra és szabadításra vonatkozó terve legyen az emlékeztetőnk! Ami a legtovább tart, az számít leginkább, és a családunk örökkévaló. Erről teszem tanúságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.