Legyünk férfiak!

Évekkel ezelőtt, amikor a fivéreim és én még kisfiúk voltunk, az édesanyánk, rákos megbetegedése következtében, komoly műtéten esett át. Nagyon közel került a halálhoz. A nyakán és vállán lévő szövet nagy részét el kellett távolítani, így sokáig hatalmas fájdalommal járt a jobb karjának mozgatása.

Egy reggel – körülbelül egy évvel a műtét után – az édesapám elvitte az édesanyámat egy műszaki áruházba, és megkérte a boltvezetőt, hogy mutassa meg az édesanyámnak, hogyan kell használni a ruhák vasalására szolgáló egyik gépet. A gépezetet Ironrite-nak hívták. Egy székből lehetett irányítani néhány pedál megnyomásával, mely által egy bélelt henger hozzányomódott egy felfűtött fémfelülethez, és forgott, miközben ingeket, nadrágokat, ruhákat és egyéb ruhadarabokat préselhettünk át rajta. Láthatjátok, hogy ez sokkal könnyebbé tette volna a vasalást (ami nagy dolog volt az öt fiúgyermekes családunkban), különösen egy olyan asszony számára, aki korlátoltan tudta használni a karját. Az édesanyám teljesen ledöbbent, amikor az édesapám azt mondta a boltvezetőnek, hogy megveszik a gépet, majd pedig készpénzzel fizetett érte. Az édesapám kitűnő állatorvosi jövedelme ellenére az édesanyám műtétje és gyógyszerei költsége miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek.

Hazafelé az édesanyám nagyon feldúlt volt: „Hogyan engedhetjük meg ezt magunknak? Honnan volt rá pénzünk? Miből fogunk most élni?” Végül az édesapám elmondta neki, hogy közel egy évig nem evett ebédet, hogy elegendő pénzt tudjon összegyűjteni. „Így most, amikor vasalsz – mondta –, nem kell megállnod, hogy kimenj a fürdőszobába sírni, míg a fájdalom el nem múlik.” Az édesanyám nem tudta, hogy apám tudott róla. Akkoriban még nem voltam tisztában az édesapám áldozatával és szeretetteljes cselekedetével az édesanyám felé, de most, hogy tudok róla, ezt mondom magamban: „Íme egy férfi!”

Lehi próféta így könyörgött a lázadó fiainak: „keljetek fel a porból, fiaim, és legyetek férfiak” (2 Nefi 1:21; kiemelés hozzáadva). Koruk szerint Lámán és Lemuel férfiak voltak, ám jellemben és lelki érettség tekintetében még mindig olyanok voltak, mint a kisgyermekek. Zúgolódtak és panaszkodtak, ha valami nehéz dolog megtételére kérték őket. Nem fogadtak el semmilyen felhatalmazás általi helyreigazítást. Nem értékelték a lelki dolgokat. Könnyen folyamodtak erőszakhoz, és jól tudták játszani az áldozat szerepét.

Ma is hasonló viselkedésformákat figyelhetünk meg. Néhányan úgy tesznek, mintha az ember legfontosabb céljának a saját élvezete kellene, hogy legyen. A megengedett társadalmi normák úgyszólván feloldozták az embereket a felelősség alól, így sokan azt gondolják, elfogadható az, ha a házasság kötelékén kívül hoznak gyermekeket a világra, és házasság helyett inkább csak együtt élnek.¹ A kötelezettségek elkerülése bölcs dolognak tűnik, a mások javára történő áldozathozatal pedig naivnak. Némelyek számára a munkával és teljesítménnyel járó élet tetszés szerint választható. Egy pszichológus, aki az általa „a fejlődésben megállt fiatal férfiak”-nak nevezett egyre elterjedtebb jelenséget tanulmányozza, a következőképpen írja le e helyzetet:

„Justin elvégez egy-két évet az egyetemből, több ezer dollárt veszteget el a szülei pénzéből, majd megunja, hazaköltözik, és elfoglalja a régi szobáját, ugyanazt a hálószobát, ahol akkor élt, amikor még gimnáziumba járt. Most heti 16 órát dolgozik a Copy Generalban, vagy részidőben a McDonald’s-ban.

A szülei a hajukat tépik. »Justin, 26 éves vagy! Nem jársz iskolába. Nincs szakmád. Még barátnőd sincs. Mik a terveid? Mikor kezded már el az életedet?«

»Mi a probléma? – kérdezi Justin. – Nem tartóztattak le semmiért. Nem kértem tőletek pénzt. Miért nem tudtok megnyugodni?«”²

Milyen ambíció az ilyen?

Mi, akik Isten papságát viseljük, nem engedhetjük meg magunknak, hogy sodródjunk. Van számunkra egy elvégezendő munka (lásd Moróni 9:6). Fel kell kelnünk az élvhajhászás porából, és férfiaknak kell lennünk! Egy kisfiú számára csodálatos törekvés az, hogy egy nap férfi váljon belőle – erős és tehetséges; valaki, aki képes arra, hogy felépítsen, megalkosson és működtessen dolgokat; valaki, aki képes jobbá tenni a világot. Csodálatos törekvés számunkra, idősebbek számára, hogy valóra váltsuk az igaz férfi mivoltról alkotott képet az életünkben, és példaképek legyünk azok számára, akik felnéznek ránk.

Az igaz férfiúi mivoltot nagy részben a nőkkel való kapcsolatunk határozza meg. Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma a következő szavakkal mutatta meg számunkra, hogy mire kell törekednünk:

„A családot Isten rendelte el. A férfi és a nő közötti házasság nélkülözhetetlen eleme az Ő örökkévaló tervének. A gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy a házasság kötelékén belül szülessenek meg, és hogy olyan apa és anya nevelje fel őket, akik teljes hűséggel megtartják a házassági fogadalmakat. […] Isten terve szerint az apáknak szeretetben és igaz módon kell családjukat irányítaniuk, valamint gondoskodniuk kell a család szükségleteiről és annak védelméről.”³

Az évek során számos országban látogattam már meg az egyház tagjait, és a körülmények és kultúrák különbözősége ellenére mindenhol lenyűgözött a nőtestvéreink hite és tehetsége, beleértve néhány nagyon fiatal nőét is. Oly sokan vannak közöttük, akik rendkívüli hittel és jósággal bírnak. Ismerik a szentírásokat. Kiegyensúlyozottak és magabiztosak. Azt kérdezem magamtól: vannak közöttünk olyan férfiak, akik illenének ezekhez a nőkhöz? A fiatal férfiaink olyan érdemes társakká válnak, akikre ezek a nők felnézhetnek, és akiket tisztelhetnek?

Gordon B. Hinckley elnök az 1998. évi áprilisi papsági ülésen a következő konkrét tanácsot adta a fiatal férfiak számára:

„A lány, akit feleségül vesz[tek], hatalmas kockázatot vállal vele[tek]. […] Élete további részét nagy mértékben [ti fogjátok] meghatározni. […]

Küzdjetek az iskolázottságért! Szerezzetek meg minden lehetséges képesítést! A világ főként aszerint fizet majd nektek, hogy mennyire lesztek értékesek az ő szemükben. Pál nem szépítgette a dolgokat, amikor ezt írta Timótheusnak: »Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és roszszabb a hitetlennél« (1 Timótheus 5:8).”⁴

A feddhetetlenség a férfiúi mivolt alapvető része. A feddhetetlenség megbízhatóságot jelent, ám ez a kötelezettségekkel és szövetségekkel járó felelősség elfogadását is jelenti, valamint azok tiszteletét. N. Eldon Tanner elnök, aki korábban az Első Elnökségben szolgált tanácsosként, s aki maga is feddhetetlen férfi volt, mesélt valakiről, aki egyszer tanácsot kért tőle:

„Nemrégiben megkeresett egy fiatal férfi, és ezt mondta: »Egyezséget kötöttem egy férfival, ami arra kötelez, hogy évente fizessek neki egy bizonyos összeget. Elmaradásom van, és nem tudom azt visszafizetni, mert ha megteszem, akkor elveszítem az otthonomat. Mit tegyek?«

Ránéztem, és ezt mondtam: »Tartsa meg a megállapodást!«

»Még akkor is, ha az az otthonomba kerül?«

»Én most nem az otthonáról beszélek – mondtam. – Én az egyezségről beszélek; és úgy gondolom, hogy a felesége inkább szeretne egy olyan férjet, aki megtartja a szavát, eleget tesz a kötelezettségeinek…, és bérelnie kell egy házat, mint hogy egy olyan férjjel éljen az otthonában, aki nem tartja meg a szövetségeit és az ígéreteit.«”⁵

A jó férfiak is követnek el néha hibákat. Egy feddhetetlen férfi őszintén szembenéz a hibáival, és helyrehozza azokat, és ez egy tiszteletre méltó példa. Van úgy, hogy az ember próbálkozik, és mégis kudarcot vall. Nem minden érdemes cél valósul meg az ember őszinte és legjobb törekvései ellenére sem. Az igaz férfiúi mivoltot nem mindig az ember munkájának gyümölcsével mérjük, hanem magával a munkával – az ember törekvésével.⁶

Habár meg fog hozni néhány áldozatot, és megtagad magától néhány élvezetet a kötelezettségeknek való elégtétel során, az igaz férfi eredményes életet él. Sokat ad, de még többet kap vissza, és megelégedettséggel tölti el a Mennyei Atyja helyeslése. Az igaz férfi élete a jó élet.

És ami a legfontosabb, amikor megfontoljuk azt a tanácsot, hogy legyünk férfiak, eszünkbe kell jutnia Jézus Krisztusnak. Amikor Pilátus elővezette a töviskoronát viselő Jézust, kijelentette: „Ímhol az ember!” (Lásd János 19:4–5.) Pilátus talán nem értette meg teljesen saját szavainak jelentőségét, ám az Úr valóban a férfiúi volt legtökéletesebb példájaként állt akkor, ahogyan ma is, az emberek előtt. Ímhol az ember!

Az Úr megkérdezte a tanítványaitól, hogy milyen embereknek kell lenniük, majd pedig így válaszolt: „Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok” (3 Nefi 27:27; lásd még 3 Nefi 18:24). Ez a mi legmesszemenőbb törekvésünk. Mit tett Ő, amit mi férfiakként utánozhatnánk?

Jézus ellenállt a kísértésnek. Amikor magával a kísértővel került szembe, Jézus „nem enged[ett] a kísértésnek” (Móziás 15:5). Szentírással válaszolt: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik” (Máté 4:4). Az evangéliumi parancsolatok és normák jelentik számunkra a védelmet is, és a Szabadítóhoz hasonlóan mi is erőt meríthetünk a szentírásokból ahhoz, hogy ellenálljunk a kísértéseknek.

A Szabadító engedelmes volt. Tökéletesen levetkőzte a „természetes embert” (Móziás 3:19), és alárendelte az akaratát az Atya akaratának (lásd Móziás 15:7). Megkeresztelkedett, hogy megmutassa, „hogy a test szerint megalázkodik az Atya előtt, és tanúbizonyságot tesz az Atyának, hogy engedelmeskedik neki parancsolatainak megtartásában” (2 Nefi 31:7).

Jézus „széjjeljárt jót tévén” (Cselekedetek 10:38). A szent papság isteni hatalmát arra használta, hogy megáldja a szükséget látókat olyan cselekedetek által, „mint a betegek meggyógyítása, a halottak feltámasztása; és annak előidézése, hogy a bénák járjanak, a vakok elnyerjék látásukat és a süketek halljanak, és mindenféle kórok orvoslása” (Móziás 3:5). Jézus ezt mondta az apostolainak: „A ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Márk 10:44–45). Az Ő szolgatársaiként szeretet és szolgálat által naggyá válhatunk a királyságában.

A Szabadító félelem nélkül nézett szembe a gonoszsággal és a vétekkel. „Beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban… És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek” (Máté 21:12–13). Mindenkit felszólított, hogy bánja meg a bűneit (lásd Máté 4:17), és az megbocsáttatik neki (lásd János 8:11; Alma 5:33). Így hát álljunk szilárdan a szent dolgok védelmében, és emeljük fel figyelmeztető hangunkat!

Az életét adta azért, hogy megváltsa az emberiséget. Bizonyosan elvállalhatjuk hát a felelősséget azokért, akiket Ő a mi gondjainkra bíz.

Fivérek, legyünk férfiak, ahogy Ő is az! Jézus Krisztus nevében, ámen.