A mi tökéletes példánk

Áldottnak érzem magam, hogy szólhatok hozzátok ezen a sabbat napon. Bár mások a körülményeink és más az életünk, mégis mindannyian szeretnénk jobbak lenni annál, mint amilyenek most vagyunk. Lehetnek páran, akik tévesen úgy érzik, hogy már elég jók, és olyanok is lehetnek, akik már feladták a próbálkozást, hogy jobbak legyenek. Ám Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma mindenkinek azt üzeni, hogy amíg csak élünk, elvárhatjuk magunktól – és el is kell várnunk –, hogy jobbak legyünk.

Ennek az elvárásnak egy részét elénk tárja egy kinyilatkoztatás, melyet Istentől kaptunk Joseph Smith prófétán keresztül. Ez leírja azt a napot, amikor majd találkozunk a Szabadítóval – ami mindannyiunkkal meg fog történni –, valamint elmondja nekünk, hogyan készüljünk fel, és mit várhatunk.

A kinyilatkoztatás Moróni könyvében található: „Imádkozzatok tehát, szeretett testvéreim, szívetek minden erejével az Atyához, hogy eltöltsön benneteket ez a szeretet, melyet mindenkinek megadott, aki igaz követője Fiának, Jézus Krisztusnak; hogy Isten fiaivá legyetek; hogy amikor megjelenik, akkor olyanok legyünk, mint ő, mert a maga valóságában fogjuk látni őt; hogy meglehessen ez a reménységünk; hogy megtisztulhassunk, miként ő is tiszta. Ámen.”¹

Ez segít megérteni, miért bizakodó minden hívő utolsó napi szent, ami az eljövendőket illeti, legyen bármilyen nehéz is a jelen. Hitünk szerint Jézus Krisztus evangéliumának megélése által olyanná válunk, mint a Szabadító, aki tökéletes. Ha az önelégültségbe süppedők, akik úgy gondolják, hogy nekik már nem kell fejlődniük, eltűnődnének Jézus Krisztus jellemvonásain, kevélységük rögtön darabokra hullna. De még a legalázatosabb embert is várakozással töltheti el az a buzdítás, hogy váljunk olyanná, mint a Szabadító.

Ennek a csodálatos átalakulásnak a mibenlétét nagyszerűen megragadja számomra az egyik gyermekének. Emlékszem, ahogyan az egyik vasárnap elnéztem a termet betöltő éneklő gyerekek arcát. Mindegyikük előre hajolt, már majdnem a szék peremén ült. Fényt láttam a szemükben és eltökéltséget az arcukon, amint oly nagy élvezettel énekeltek. Lehet, hogy már ti is hallottátok. Remélem, hogy örökre az emlékezetünkben cseng majd. Remélem, át tudom adni e gyermekek érzéseit.

Nekem úgy tűnt, hogy nem csupán énekelnek, hanem az eltökéltségüket is kifejezésre juttatják. Jézus Krisztus a példájuk. Elhatározták, hogy olyanok lesznek, mint Ő. Az arcukon ragyogó lelkesedés és szemük csillogása meggyőztek arról, hogy nincsenek kétségeik. Sikerre számítanak. Hitük szerint, mikor a Szabadító arról tanított, hogy legyünk tökéletesek, nem azt mondta, hogy reménykedjünk ebben, hanem megparancsolta nekünk. És ők biztosak abban, hogy az Úr előkészítette az utat.

Ez az eltökéltség és magabiztosság minden utolsó napi szent szívében ott lehet – és ott is kell lennie. A Szabadító engesztelésével és példájával előkészítette számunkra az utat. Még az éneket ismerő gyermekek is jól tudják, hogyan.

A szeretet az az ösztönző alapelv, amellyel az Úr vezet minket, mígnem olyanná válunk, mint Ő, aki a mi tökéletes példánk. Életünket óráról órára be kell töltenie Isten szeretetének és a mások iránt érzett szeretetnek. Ez nem meglepő, hiszen az Úr maga mondta, hogy ezek az első és nagy parancsolatok. Isten szeretete vezet el minket az Ő parancsolatainak betartásához. És elsősorban mások szeretete miatt tudunk engedelmeskedni Neki.

Jézus halandó szolgálata során egy gyermekkel példázta azt a tiszta szeretetet, amellyel rendelkezhetünk és rendelkeznünk kell ahhoz, hogy olyanok legyünk, mint Ő. Ezáltal a családot nevezi meg az egyik ideális helyként arra, hogy megtanuljunk úgy szeretni, ahogyan Ő szeret.

Ez azért van, mert a családi kapcsolatainkban tapasztaljuk meg a legnagyobb örömet és a legnagyobb bánatot is. Örömeink abból erednek, hogy mások jólétének fontosságát a miénk elé helyezzük. Ez a szeretet. A bánat pedig elsősorban az önzésből fakad, mely a szeretet hiánya. Isten azt az eszményképet állítja elénk, hogy oly módon alkossunk családokat, ahogyan az leginkább elvezet minket a boldogsághoz, és távol tart a bánattól. A férfi és nő szent szövetségben meg-ígéri, hogy a másik jólétét és boldogságát állítja élete középpontjába. A gyermekek olyan családba születnek, ahol a szülők gyermekeik szükségleteit ugyanolyan fontosnak tartják, mint a sajátjukat. A gyermekek pedig szeretik a szüleiket és egymást.

Ez a szerető család eszményképe. Sokunk otthonának falain megtalálhatóak ezek a szavak: „Családunk örökre együtt lehet.” Nem messze az otthonomtól van egy sírkert. Egy édesanya nyugszik ott. Férjével egymáshoz és utódaikhoz pecsételték őket Isten templomában az időre és az örökkévalóságra. A síron ez a felirat olvasható: „Kérlek titeket, ne legyenek üres székek!” Azért kérte ezt a feliratot, mert tudta, hogy férje, gyermekei és unokái egyéni döntéseitől függ majd, hogy az egész család együtt lesz-e. A „kérlek titeket” kifejezés pedig azért áll ott, mert sem ő, sem Isten nem kényszeríthet senkit arra, hogy a boldogságot válassza. És ott van Sátán is, aki pedig azt akarja, hogy sem ebben az életben, sem pedig a következőben ne találjanak boldogságra a családok, csakis nyomorúságra.

Szeretnék ma javasolni néhány olyan döntést, melyek nehéznek tűnhetnek ugyan, de biztosítják, hogy ne legyenek üres székek a családotokban az eljövendő világban.

Az első tanács a férjnek és feleségnek szól. Imádkozzatok a szeretetért, mely lehetővé teszi számotokra, hogy meglássátok a társatokban rejlő jót! Imádkozzatok a szeretetért, mely elhalványítja a gyengeségeket és a hibákat! Imádkozzatok a szeretetért, hogy a társatok öröme a ti örömötök is legyen! Imádkozzatok a szeretetért, hogy enyhíteni akarjatok társatok terhén és bánatán!

Láttam ezt a szüleim házasságában. Minél rosszabbul érezte magát édes-anyám a halálos betegsége idején, édesapám életében egyre nagyobb szerepet kapott az, hogy vigaszt és erőt adjon neki. Megkérte a kórházat, hogy állítsanak be a szobájába egy ágyat. Ott akart lenni, hogy biztos lehessen benne: semmiben nem szenved hiányt. Reggelente kilométereket gyalogolt a munkába majd vissza, hogy mellette töltse az éjszakát ebben a nehéz időszakban. Szerintem Isten ajándéka volt, hogy még jobban tudta szeretni őt, amikor az oly fontos volt neki. Szerintem pontosan azt tette, amit szeretetteljes módon Jézus is tett volna.

A következő tanácsom az eltévelyedett gyermekek szüleihez szól. A Szabadító tökéletes példát mutatott a kitartó szeretetre. Emlékezzetek vigaszadó szavaira, melyeket azoknak a nefitáknak mondott, akik korábban elutasították, hogy Őhozzá jöjjenek. Így szólt a keresztre feszítését követő pusztítás túlélőihez: „Ó ti, Izráel háza, akiket megkíméltelek, mily gyakran össze foglak gyűjteni benneteket, miként a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, ha szívetek minden szándékával bűnbánatot tartotok és visszatértek hozzám.”³

A tékozló fiú története mindannyiunknak reményt ad. A tékozló fiú fel-idézte otthonát, és a ti gyermekeitek is vissza fognak rá emlékezni. Érezni fogják a szereteteteket, és ez majd visszahozza őket hozzátok. Orson F. Whitney elder egy 1929-es általános konferencián figyelemre méltó ígéretet tett a hithű szülőknek, akik megbecsülik a gyermekeiket hozzájuk kötő templomi pecsételést. És én tudom, hogy ez igaz: „Bár lehet, hogy néhány juh elkóborol – mondta Whitney elder –, a Pásztor rajtuk tartja a szemét, és előbb vagy utóbb érezni fogják, amint utánuk nyúl az isteni gondviselés karja, és visszahozza őket a nyájba.”

Aztán így folytatta: „Imádkozzatok hanyag és engedetlen gyermekeitekért; hittel ragaszkodjatok hozzájuk! Reméljetek és bízzatok, míg meg nem látjátok Istenünk szabadítását!”⁴ Imádkozhattok a gyermekeitekért, szerethetitek őket, és azzal a biztos tudással nyújthatjátok ki feléjük a kezeteket, hogy Jézus is ezt teszi. Ha folyamatosan próbálkoztok, akkor azt teszitek, amit Jézus is tesz.

Most pedig a gyermekeknek tanácsolnék valamit. Az Úr olyan parancsolatot adott nektek, amelyhez különleges ígéret társul: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.”⁵ A tízparancsolatban ez az egyetlen, ami mellett egy ígéret is áll. Lehet, hogy nem élnek már a szüleitek. Egyes esetekben előfordulhat, hogy úgy érzitek, szüleitek nem érdemlik ki a gyermekeik tiszteletét. Lehet, hogy soha nem is ismertétek őket. Azonban nekik köszönhetitek az életet. És ha nem is hosszabbodik meg az életetek, de jobbá válik már pusztán attól, hogy tisztelettel emlékeztek a szüleitekre.

Most azokhoz szólok, akik úgy fogadták örökbe mások családját, mintha a sajátjuk lenne. Vannak olyan barátaink, akik jobban emlékeznek a gyermekeim születésnapjára, mint én. Feleségemmel vannak olyan barátaink, akik szinte soha nem maradnak el az ünnepekkor. Gyakran elérzékenyülök, amikor valaki azzal kezdi a beszélgetést: „Hogy van a családod?” – majd szeretetet sugárzó arccal várja a választ. Látszik, hogy figyel, míg sorba veszem gyermekeim életét. Szeretete segít, hogy még jobban érezzem a Szabadító gyermekeim iránti szeretetét. Kérdésükből kiviláglik, hogy érzik, amit Jézus érez, és azt kérdezik, amit Ő kérdezne.

Olykor nehézen vesszük észre, amint életünk során egyre nagyobb erőt kapunk a szeretetre, és egyre inkább olyanná válunk, mint a Szabadító, aki a mi tökéletes példánk. Biztatni szeretnélek titeket. Azon az úton haladtok, melyen járva hasonlóbbakká váltok Jézushoz, és ennek bizonyítéka is van. Segíthet, ha felidézitek, milyen volt, mikor még a gondok és a megpróbáltatások közepette is a kisgyermekekben élő érzés töltött el benneteket. Gondoljatok az éneklő gyerekekre! Gondoljatok azokra az alkalmakra, amikor talán nem is olyan régen úgy éreztetek, mint a kisgyerekek, amikor azt éneklik: „Én Jézust fogom követni, minden nap, minden percben”. Emlékezzetek rá, hogy Jézus arra kérte a tanítványait, vigyék Hozzá a gyermekeket, és azt mondta: „Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, …mert ilyeneké az Istennek országa.”⁶ Amikor próbáltatok olyan lenni, mint Jézus, ti is megéreztétek a tiszta kisgyermek békéjét.

Talán akkor, amikor megkeresztelkedtetek. Neki nem volt szüksége a keresztelkedésre, mert Ő tiszta volt. Amikor azonban ti megkeresztelkedtetek, éreztétek, amint tisztává lesztek, akár a kisgyermek. Az Ő keresztelkedésekor megnyíltak a mennyek, és hallotta az Ő Mennyei Atyja hangját, amint így szólt: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm”.⁷ Ti nem hallottatok hangot, azonban éreztétek Mennyei Atyánk jóváhagyásának örömét, amiért azt tettétek, amit Jézus is megtett.

Éreztétek a családotokban, amikor bocsánatot kértetek a házastársatoktól vagy megbocsátottátok egy gyermek hibáját vagy engedetlenségét. Ezek a pillanatok egyre gyakoribbá válnak akkor, ha próbáljátok azt tenni, amit Jézus tenne. Értetek hozott engesztelése miatt gyermeki engedelmességetek elhozza szívetekbe a Szabadító szeretetének érzését – mindazt, amit Ő érez irántatok, és amit ti éreztetek Őiránta. Ez az egyik olyan ajándék, amelyet hű tanítványainak ígért. És ezt az ajándékot nemcsak ti kaphatjátok meg, hanem szerető családotok tagjai is. Az ígéret a 3. Nefiben adatott: „És minden gyermekedet az Úr tanítja majd; és nagy lesz gyermekeid békessége.”⁸

Remélem, úgy távoztok ma el innen, hogy keresitek majd a lehetőséget, hogy kedvesen szólhassatok, és jót tehessetek. Megígérem nektek, hogy a gyermeki béke, amit egykor ti is éreztetek, ezáltal gyakran meglátogat titeket, és veletek is marad. Igaz az ígéret, amelyet tanítványainak adott: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja.”⁹

Még egyikünk sem tökéletes. Azonban gyakran bizonyságot nyerhetünk arról, hogy jó úton járunk. Ő vezet minket, és int nekünk, hogy kövessük.

Tanúbizonyságomat teszem arról, hogy az út a Jézus Krisztusba vetett hiten, a keresztelkedésen és a Szentlélek ajándékán át vezet, miközben parancsolatait betartva kitartunk a szeretetben. Tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Atyánk él, és szeret minket. Szereti az Ő Szeretett Fiát, az Úr Jézus Krisztust, aki a mi tökéletes példánk. Joseph Smith a visszaállítás prófétája volt. Látta az Atyát és a Fiút. Tudom, hogy ez igaz. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában jelen van azon papsági szertartások felajánlásának papsági hatalma, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy egyre jobbak legyünk, és mindinkább hasonlóvá váljunk a Szabadítóhoz és Mennyei Atyánkhoz. Áldásomat hagyom veletek, hogy érezzétek a kisgyermekként átélt bizonyosságot és jóváhagyást. Jézus Krisztus nevében, ámen.