Könyvtár
13. lecke: „A látomás’


13. lecke

„A látomás”

Bevezetés

A Joseph Smith prófétának adott látomás, melyet most a Tan és a szövetségek 76 jegyez fel, alapvető ismereteket ad nekünk a halál utáni életről és a dicsőség fokozatairól. Megtudjuk belőle, mit kell tennünk azért, hogy újra Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus jelenlétében élhessünk.

Háttérolvasmányok

  • L. Tom Perry: A szabadulás terve. Liahóna, 2006. nov. 69–72.

  • Matthew McBride, “‘The Vision’: D&C 76,” Revelations in Context series, Mar. 11, 2013, history.lds.org.

Javaslatok a tanításhoz

Tan és a szövetségek 76

Alapvető ismeretek a halál utáni életről

Mondd el, hogy az 1830-as években a keresztények nagy része két elképzelés egyikében hitt a menny és a pokol vonatkozásában, melyekre a „hagyományos”, illetve az „egyetemes” elképzelés megnevezéseket is használjuk. A „hagyományos” elképzelés egyszerűen annyi, hogy menny jár az igazlelkűeknek és pokol az engedetleneknek. Az „egyetemes” elképzelés szerint Isten nem bünteti végérvényesen a bűnösöket, hanem végül mindenki megszabadul Isten királyságában. Ebben az időben Jézus Krisztus egyházának tagjai nem sokkal tudtak többet más keresztényeknél a mennyről és a pokolról. 1832 februárjában Joseph Smithnek és Sidney Rigdonnak egy olyan látomásban volt része, amely jelentősen megváltoztatta az utolsó napi szentek ismereteit és hitelveit a halál utáni állapotokról. Ez a látomás, melyet a Tan és a szövetségek 76 jegyez fel, összetett keverékét fedi fel Isten szeretetének, irgalmának, igazságosságának és ítéletének, és kitárja az ajtót, hogy még jobban ráláthassunk Mennyei Atyánk tervére. A korai egyháztagok éveken át egyszerűen „A látomás” megnevezéssel illették ezt a látomást. (Lásd Matthew McBride, “‘The Vision’: D&C 76,” Revelations in Context series, Mar. 11, 2013, history.lds.org.)

Kérj meg egy tanulót, hogy mondja el röviden, mi mindent jegyez fel a Tan és a szövetségek 76. Tedd ki a következő idézetet Wilford Woodruff elnöktől (1807–1898), és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

Kép
President Wilford Woodruff

„Úgy tartom, hogy a [Tan és a szövetségek], a mi testamentumunk, a legfennköltebb, legistenibb kijelentések gyűjteményét tartalmazza, mely valaha is adatott az emberiségnek. Most csak a [76. szakaszban található] »látomásra« fogok utalni, olyan kinyilatkoztatásként, mely több világosságot, több igazságot és több alapelvet nyújt, mint bármely más kinyilatkoztatás bármely más könyvben, amit valaha is olvashatunk. Világossá teszi értelmünk számára jelen állapotunkat, azt, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt, és hová tartunk. E kinyilatkoztatás révén minden ember tudhatja, miben lesz része, és milyen helyzetben lesz majd” (Az egyház elnökeinek tanításai: Wilford Woodruff [2005]. 123.).

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 76 szakaszfejlécét. Kérj meg egy másik tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 76:15–19-et.

  • Mivel foglalatoskodott éppen Joseph és Sidney, aminek eredményeként megkapták ezt a kinyilatkoztatást?

  • Tapasztalatukból mit tudhatunk meg a szentírások tanulmányozásának és a róluk való elmélkedésnek a fontosságáról? (Győződj meg róla, hogy a tanulók felismerik a szentírásokról való elmélkedés és a kinyilatkoztatás elnyerése közötti kapcsolatot.)

Megjegyzés: Hangsúlyozd ki, hogy a szentírásokról való elmélkedés megtanulása olyan értékes szentírás-tanulmányozási készség, mely nagyobb lehetőséget ad a Szentlélek számára, hogy igazságokat nyilatkoztasson ki nekünk.

Tan és a szövetségek 76:1–10

A hithűeknek szóló ígéretek

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 76:1–4-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressen Jézus Krisztust jellemző szavakat és kifejezéseket. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg, amit találnak. Magyarázd el, hogy a Szabadítónak ezekben a versekben leírt tulajdonságai egy szentírásbeli felsorolást alkotnak. A szentírásokban a „felsorolás egymáshoz kapcsolódó gondolatok, ötletek vagy utasítások sorozata. Ha felsorolásokat keresnek a szentírásokban, a tanítók és a tanulók könnyebben beazonosíthatják azokat a kulcsfontosságú dolgokat, melyeket az író hangsúlyozni kíván” (Az evangélium tanítása és tanulása [2012]. 24.). Mutass rá, hogy a Tan és a szövetségek 76 számos ilyen felsorolást tartalmaz.

  • Jézus Krisztusnak az 1–4. versekben említett mely tulajdonságai jelentenek számotokra a legtöbbet? Miért?

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és a szövetségek 76:5–10-et, és keressék ki az Úr hithűeknek szóló ígéreteit. Hívd fel a figyelmüket a 6–10. versekben felsorolt ígéretekre. Javasolhatod, hogy a tanulók az Úr ígéretének kihangsúlyozásaképp jelöljék meg a felsorolásban szereplő dolgokat.

  • A 5. vers szerint mit kell tennünk, hogy megtapasztaljuk a Szabadító irgalmát, könyörületességét és megtiszteltetését?

Segíts a tanulóknak e versek tanulmányozása alapján megfogalmazni a következő tantételt: Ha féljük az Urat és igazlelkűségben szolgáljuk Őt, akkor Ő megtisztel bennünket és irgalmas lesz velünk. Emlékeztesd a tanulókat, hogy ebben a szövegösszefüggésben az Urat félni annyit tesz, mint mélyen tisztelni Őt.

Hogy segíts a tanulóknak még jobban megérteni ezt a tantételt, tedd fel a következő kérdéseket:

  • Az 5–10. versekben talált ígéretek közül melyiket szeretnétek különösen megkapni? Miért?

  • Szerintetek mit kell tennetek ennek az áldásnak az elnyeréséhez?

Adj a tanulóknak egy percet annak átgondolására, hogy miért éri meg törekedni ezekre az áldásokra, valamint annak kiértékelésére, hogy mennyire tisztelik az Urat és szolgálják Őt igazlelkűségben és igazságban.

Mutass rá, hogy a 11. verssel kezdődően a 76. szakasz hátralevő része feljegyzi, mit nyilatkoztatott ki az Úr „királyságának rejtelmei[ről]”, melyek „dicsőség… tekintetében minden értelmet meghaladnak” (114. vers). A kinyilatkoztatás elénk tárja az örökkévalóság csodáit, az eljövendő életről tanít minket, és tudatja velünk azt, ami korábban ismeretlen volt.

Tan és a szövetségek 76:19–24

Látomás az Atyáról és a Fiúról

Mondd el, hogy a Tan és a szövetségek 76 látomások egész sorát tartalmazza. Hogy áttekintést adj a tanulóknak arról, amit Joseph Smith és Sidney Rigdon ezekben a látomásokban látott, tedd ki az alábbi ábrát, vagy adj minden tanulónak egy példányt belőle. Mondd el, hogy az ábra egyes részei egy-egy látomásra összpontosítanak.

Kép
diagram of section 76

Mutass rá, hogy az ezen a napon Joseph Smith és Sidney Rigdon elé táruló egyik látomás az Atyáról és Fiáról, Jézus Krisztusról való látomás volt. Tedd ki a következő kérdéseket, vagy írd fel őket a táblára:

Milyen igazságokat tudunk meg Jézus Krisztusról ebből a kinyilatkoztatásból?

Ezen igazságok közül melyekről tudnátok bizonyságot tenni? Honnan tudjátok, hogy igazak?

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Tan és a szövetségek 76:19–24-et, és gondolják át, mit válaszolnának a táblán lévő kérdésekre. Elegendő idő eltelte után kérd meg a tanulókat, hogy osszák meg a kérdésekre adott válaszaikat. A tanulók többféle választ is adhatnak, de mindenképp értsék a következő tantételeket. Jézus Krisztus egy élő, megdicsőült lény. Jézus Krisztus az Atya Egyszülöttje. Jézus Krisztus ezen világ és más világok Alkotója. Ezen és más világok lakói Istennek született fiak és leányok.

Megoszthatod bizonyságodat a Szabadítóról.

Tan és a szövetségek 76:25–113

A szabadulás terve

Mondd el, hogy a 76. szakasz 25–113-as versei csodálatos igazságokat tanítanak a szabadulás tervéről. Kérd meg a tanulókat, hogy válasszák ki az ábrán felsorolt versek egyik csoportját, és gyorsan olvassák át ezeket a verseket. Oszd őket párokra, és kérd meg őket, hogy beszéljék meg, mit tanultak, és mit találtak lelkesítőnek az olvasott versekben. Azután közösen beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Milyen alapvető tanokat segít nekünk megérteni a Tan és a szövetségek 76 az életről és a halálról? (A tanulók más szavakat is használhatnak, de mindenképp értsék, hogy a Tan és a szövetségek 76 alapvető ismereteket tár elénk a halál utáni életről és arról, hogy mit kell tennünk azért, hogy újra Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus társaságában éljünk.)

Mondd el, hogy a Joseph Smith és Sidney Rigdon elé táruló látomások egyik legfontosabbika a celesztiális királyságról szólt. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a Tan és a szövetségek 76:50–53-at, és keressék ki a celesztiális királyságba való belépés követelményeinek felsorolását. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg vagy számozzák be ezeket a követelményeket a szentírásukban. Miután a tanulók elmondták, mit találtak, tegyél fel a következőkhöz hasonló kérdéseket:

  • Szerintetek mit jelent „befogad[ni] Jézus tanúbizonyságát”? (Hinni a Szabadító megváltó küldetésében és a parancsolatai szerint élni.)

  • Mit jelent „hit által győz[ni]”? (Jézus Krisztusba vetett hit gyakorlásával legyőzni a kísértéseket és a bűnöket, és mindvégig hűségesen kitartani.)

  • Mit jelent az, hogy „megpecsétel az ígéret Szent Lelke”? (A Szentlélek, aki az ígéret Szent Lelke is, tanúbizonyságot tesz az Atyának arról, hogy megfelelő módon részesültünk evangéliumának szabadító szertartásaiban, és hűségesen betartottuk az általunk megkötött szövetségeket.)

A Tan és a szövetségek 76:54–70 összefoglalásaként mondd el, hogy ezek a versek sok olyan áldást felsorolnak, melyekben a celesztiális királyság felmagasztosult lakóinak lesz része. Adj egy kis időt a tanulóknak, hogy ezen verseket átolvasva olyan megígért áldásokat vagy körülményeket keressenek, amelyek különösen jelentőségteljesek a számukra.

  • Az igazlelkűeknek ígért áldások közül melyiknek van számotokra különös jelentősége? Miért?

  • Hogyan segít nekünk a 69. vers megérteni a Szabadító szerepét azok életében, akik a celesztiális királyságot öröklik? (Nem számít, mily nagyon próbálkozunk, egyikünk sem tud minden szükséges dolgot megtenni ahhoz, hogy a celesztiális királyságot örököljük. Csak a Szabadító engesztelő áldozata által tisztulhatunk meg a bűneinktől és lehetünk tökéletessé.)

  • Hogyan segítenek nekünk jobb döntéseket hozni az életünkben a szabadulás tervére vonatkozó azon igazságok, melyeket a Tan és a szövetségek 76 jegyez fel?

Tedd ki a következő idézetet Boyd K. Packer elnöktől, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

Kép
President Boyd K. Packer

„Az evangéliumi terv ismerete nélkül a vétkek természetesnek, ártatlannak, akár igazoltnak is tűnnek. Nincs nagyobb védelem az ellenségtől számunkra az igazság ismereténél – a terv ismereténél!” (Our Father’s Plan [1994], 27).

  • Hogyan segíthet minket megvédeni a Sátán befolyásától a Tan és a szövetségek 76-ban található igazságok ismerete?

  • Titeket eddig hogyan védett és áldott meg Mennyei Atyánk tervének ismerete?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 76:114–117-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék ki, milyen áldás adatik azoknak, akik megtisztítják magukat. Kérd meg a tanulókat, hogy foglalják össze ennek a versnek az ígéretét.

Miután a tanulók válaszoltak, tedd ki a következő idézetet Joseph Smith prófétától (1805–1844) a Tan és a szövetségek 76-ban feljegyzett látomás vonatkozásában:

Kép
Prophet Joseph Smith

„Százszor ennyit is mondhatnék a nekem kinyilvánított királyságok dicsőségeiről, ha szabadna, és ha az emberek készen állnának befogadni” (in History of the Church, 5:402).

Hogy segíts a tanulóknak az osztályban tanultak alkalmazásában, tedd ki vagy írd fel a táblára a következő befejezetlen mondatokat:

A Tan és a szövetségek 76 tanulmányozása után

tudom, hogy…

szeretnék…

a következő lépésem az lesz, hogy…

Kérd meg a tanulókat, hogy egy papírlapon egészítsék ki ezeket a mondatokat. Buzdítsd őket, hogy gondolják át, vajon az általuk meghozott döntések feljogosítják-e őket a celesztiális királyság öröklésére, és segítenek-e nekik érdemessé válni a Tan és a szövetségek 76-ban megígért többi áldásra. Oszd meg bizonyságod a mai órán megbeszélt igazságokról.

Tanulói olvasmányok