Könyvtár
8. lecke: Az utolsó napi Izráel összegyűjtése


8. lecke

Az utolsó napi Izráel összegyűjtése

Bevezetés

Az Úr az egyház megalapítása után egy éven belül azt parancsolta a szenteknek, hogy gyülekezzenek Ohio területére (lásd T&Sz 37:3). Attól kezdve az utolsó napi szentek különböző helyekre gyűlve igyekeztek követni az élő prófétát és biztonságos helyeket teremteni, ahol lakhatnak. Ebből a leckéből a tanulók megtudják, hogy az Úr azért gyűjti össze népét, hogy megerősítse, valamint felkészítse őket még nagyobb áldások, például a templom áldásainak elnyerésére (lásd T&Sz 84:4).

Háttérolvasmányok

Javaslatok a tanításhoz

Tan és a szövetségek 38:31–33; 39:15; 95:8; 110:9

Az Ohióba gyülekezésre szólító elhívás

Tedd ki a következő térképet: New York, Pennsylvania és Ohio vidéke, USA (Egyháztörténeti térképek, 3.), mely a Tan és a szövetségek végén található, vagy egy másik térképet erről a vidékről.

Kép
map, northeastern US

Kérd meg a tanulókat, hogy keressék meg a visszaállítás következő jelentős eseményeinek helyszíneit: az első látomás (Manchester, New York), a papság visszaállítása (Harmony, Pennsylvania), és az egyház megszervezése (Fayette, New York),

majd egymást váltva olvassák fel a következőket:

„Sidney Rigdon, egy korábbi lelkész és újonnan megtért egyháztag a kirtlandi területről, és egy Edward Partridge nevezetű nem egyháztag barátja izgatottan várta, hogy a prófétával találkozhasson, és többet tudhasson meg az egyház tanításairól. 1830 decemberében több mint 400 kilométert utaztak a New York állambeli Fayette-be, hogy Joseph Smitht meglátogassák. Arra kérték, tudakolja meg az Úr akaratát velük, és a kirtlandi szentekkel kapcsolatban. Válaszként az Úr kinyilatkoztatta, hogy a New York-i szentek »gyűljenek össze Ohióban« (T&Sz 37:3). Az egyház harmadik és utolsó New York-i konferenciáján, amelyet a Whitmer farmon tartottak 1831. január 2-án, az Úr megismételte az egyháztagoknak adott utasítását [mely szerint az egyház tagjai költözzenek Ohióba]. […] Ebben az adományozási korszakban ez volt az első felhívás a szentek gyülekezésére. […]

1831 április közepéig körülbelül 68 Colesville-i egyháztag kelt útra Ohióba. Ugyanígy engedelmeskedett az Úr parancsának 80 szent a Fayette-i gyülekezetből, és 50 a manchesteri gyülekezetből, akik 1831 májusának elején hagyták el otthonaikat. […] Május közepére az egyháznak minden New York-i gyülekezete hajón utazva átkelhetett az Erie tavon az Ohio állambeli Fairport kikötőbe, ahol más szentekkel, társaikkal találkozva Kirtland és Thompson községeinek irányába vették útjukat. Kezdetét vette az utolsó napi Izráel nagyszerű összegyűjtése” (lásd Örökségünk: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza rövid története [1996]. 17–19).

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 38:31–33-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, milyen áldásokban lesz részük a szenteknek, ha engedelmeskednek az Ohióba gyülekezésre szólító parancsolatnak. A tanulók nevezzenek meg négy áldást: (1) megmenekülhetnek „az ellenség hatalmától”; (2) igazlelkű népként Istenhez gyűjtetnek; (3) megkapják Isten törvényét; és (4) felruháztatnak „hatalommal a magasságból”. Javasolhatod, hogy a tanulók számozzák be a szentírásukban ezt a négy áldást. (Megjegyzés:A szentírásokban lévő felsorolások megtalálása segíthet a tanulóknak jobban megérteni az Úr vagy a próféta által hangsúlyozott fő pontokat.)

Írd fel a táblára a következőt: Az Úr azért gyűjti össze a népét, hogy védje és lelkileg erősítse őket. Rámutathatsz, hogy a szentírásokban az összegyűjtés tana gyakran összefügg a védelemmel. „Az összefüggés kapcsolatot vagy összeköttetést jelent fogalmak, emberek, tárgyak vagy események között, és a szentírások tele vannak összefüggésekkel” (David A. Bednar: Az élő víz tározói (Brigham Young University fireside, Feb. 4, 2007), 4, speeches.byu.edu).

Magyarázd el, hogy miként az Úr a Sinai-hegyhez vitte az ősi Izráelt, és ott adta meg nekik a törvényét, az utolsó napi szenteknek is azt parancsolta, hogy gyűljenek Ohióba, és ebben az adományozási korszakban ott fogják megkapni a törvényét (lásd T&Sz 38:32). Ohióban az Úr elkezdte kinyilatkoztatni törvényét az egyháznak (lásd a T&Sz 42 szakaszfejlécét). Kérdezd meg:

  • Hogyan véd titeket a Sátán hatalmától az, hogy összegyűltök azokkal, akik osztják a hitelveiteket és a normáitokat?

  • Hogyan erősít meg bennünket lelkileg Isten törvényeinek elnyerése?

  • Szerintetek mit jelent az, hogy Ohióban a szentek felruháztatnak „hatalommal a magasságból”?

Magyarázd el, hogy a „felruháztattok hatalommal a magasságból” megígért áldása akkor kezdett beteljesedni, amikor öt évvel a szentek Ohióba gyülekezése után befejeződött a Kirtland templom építése. A befejezett templomot mennyei hírnökök látogatták meg, hogy szent szertartások végzéséhez szükséges kulcsokat és felhatalmazást állítsanak vissza Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek. A templom felszentelésének idején sok szentre lelki megnyilvánulások áradtak ki, és a szentek egy kis része templomi megmosásban és felkenésben is részesült a templomban. Néhány évvel később Nauvooban tovább folytatódott a hatalommal való felruházás ígéretének beteljesülése, amikor a szentek megismerték a templomi felruházás szertartásait. Tedd ki a következő, Nauvooban elhangzott szavakat Joseph Smith prófétától, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

Kép
Prophet Joseph Smith

„Mi volt Isten népe… összegyűjtésének a célja a világ bármely korában? […] A fő célja az volt, hogy építsenek az Úrnak egy házat, ahonnan kinyilatkoztathatja népének háza szertartásait és királyságának dicsőségeit, és megtaníthatja népének a szabadulás útját” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 438–439.).

  • Mit vettetek észre, hogyan áldja meg Isten az utolsó napi szenteket, ha utasításai szerint összegyűlnek és templomokat építenek?

Tan és a szövetségek 45:62–67

Az Úr leírja, milyen az Új Jeruzsálem, vagyis Sion

Mondd el, hogy nem sokkal a New York-i szentek Ohióba gyülekezése után sok hamis újságcikk és mendemonda téves és becsmérlő képet festett az egyházról. Ebben az időszakban kapott Joseph Smith próféta kinyilatkoztatást a béke és a biztonság kijelölt gyülekezőhelyéről.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 45:62–67-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, milyen céllal parancsolta meg az Úr a szenteknek azt, hogy gyűljenek „a nyugati országrészekbe” (T&Sz 45:64). Felteheted a következő kérdéseket:

  • Mit mondott az Úr, mi van „méghozzá az ajtótoknál”? Mit jelent számotokra a „méghozzá az ajtótoknál” kifejezés?

  • Mit akart az Úr, mit tegyenek a szentek, amikor a nyugati országrészekbe gyűlnek?

  • Miért kellett összegyűjteni a kincseiket? (Magyarázd el, hogy az örökség szó megvásárolandó földekre utal, ahol letelepedhetnek és az Úrnak hódolhatnak.)

  • Milyen nevet adjanak a szentek örökségük földjének?

Magyarázd el, hogy a Sion szó sok mindent jelenthet. Időnként Sion népére utal, akiket úgy nevez: „a tisztaszívűek” (T&Sz 97:21). Máshol Sion az egész egyházra és cövekjeire utal (lásd T&Sz 82:14). A Sion szó azonban konkrét földrajzi helyeket is jelölhet. A Tan és a szövetségek 45:66–67-ben Sion egy bizonyos városra utal, melyet a szentek fognak megalapítani és oda gyülekezni. Időnként Új Jeruzsálemnek is nevezik (lásd még 3 Nefi 20:22; 21:23; Ether 13:1–8; Kalauz a szentírásokhoz: Sion). Beszéljétek meg a következő kérdéseket:

  • Hogyan jellemezte az Új Jeruzsálemet, vagyis Siont az Úr? (A tanulók fogalmazzák meg a következő tant: Az Új Jeruzsálem a békesség, a menedék és a biztonság helye lesz, ahol jelen lesz az Úr dicsősége.)

  • Milyen szempontból biztosított számotokra Sionban fellelhető biztonságot és békességet az, hogy az egyház tagjai vagytok?

Mondd el, hogy az egyház negyedik konferenciájának végén, melyet 1831 júniusában, az Ohio állambeli Kirtlandben tartottak, az Úr megparancsolta Joseph Smithnek és más eldereknek, hogy párosával, útközben prédikálva menjenek el a majdnem 1500 kilométerre lévő Missouri államba (lásd T&Sz 52, versek összegzése). Megérkezésük után a Próféta kinyilatkoztatást kapott, mely azt mondta Missouri államról, hogy „megígért föld, és Sion városának helye”, melyben a „központi hely” Independence (T&Sz 57:1–3). A következő évek során Sion felépítését türelmetlenül váró utolsó napi szentek százai költöztek Missouri állam Jackson megyéjének körzetébe. Sajnos az egyháztagok és a terület más polgárai között összetűzésekre került sor, és a helyzet végül elmérgesedett. 1833 novemberében és decemberében a szentek otthonaik elhagyására kényszerültek Jackson megyében.

Tan és a szövetségek 115:5–6

Isten népe ma Sion cövekjeiben gyülekezik

A szenteknek a biztonság és a békesség helyeire való gyülekezésre tett erőfeszítései szemléltetésére tedd ki a következő térképet: Az egyház nyugat felé tartó útja (Egyháztörténeti térképek, 6.), mely a Tan és a szövetségek hátsó részén található.

Kép
map, Westward Movement of the Church

Mondd el, hogy a szentek végül az Ohio állambeli Kirtland, valamint nyugat-Missouri egyéb településeinek elhagyására kényszerültek. 1839-ben kezdtek az Illinois állambeli Nauvooba gyülekezni, ahol egy nagy várost alapítottak, azonban nem sokkal Joseph Smith próféta halála után az egyház tagjai újra otthonaik elhagyására kényszerültek. A Sziklás-hegységbe mentek, és Észak-Amerika egész nyugati részén településeket hoztak létre, az egyház központja pedig Salt Lake City lett.

Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a Tan és a szövetségek 115:5–6-ot, azután kérdezd meg:

  • E versek szerint milyen áldások ígéretét kapják azok, akik Sion cövekjeibe gyűlnek? (A válaszok között szerepeljen a következő igazság: A gonosz elleni védelemért és menedékért gyűlünk Sion cövekjeibe.)

  • Milyen szempontból biztosítanak Sion cövekjei védelmet és menedéket az egyház tagjai számára saját szülőföldjükön?

  • Mikor éreztétek, hogy erőt és védelmet ad nektek az, hogy saját egyházközségetekben vagy gyülekezetekben összegyűltök a szentekkel?

Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni, ma mit jelent az egyház tagjainak Sion cövekjeibe gyűlni, tedd ki a következő idézetet Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

Kép
Elder Dallin H. Oaks

„E mostani, utolsó [adományozási korszak] korai éveiben Sion összegyűjtésének számos hely részese volt az Egyesült Államokban: Kirtland, Missouri, Nauvoo, valamint a hegyek teteje. Ezek a gyülekezések mindig leendő templomok helyén történtek. Most, amikor cövekek alakulnak és templomok épülnek a legtöbb olyan nemzetben, ahol a hithűek szép számmal vannak, a parancsolat nem az, hogy egy helyen gyűljünk össze, hanem hogy a saját hazánkban álló cövekekbe gyülekezzünk, ahol a hithűek az örökkévalóság minden áldását élvezhetik majd az Úr házában. […] Így Sion minden cöveke »védelemmé [lesz], és menedékké a zivatar, valamint a harag elől, amikor az elegyítetlenül kiömlik az egész földre«(T&Sz 115:6)” (lásd Felkészülés a második eljövetelre. Liahóna, 2004. máj. 8.).

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Spencer W. Kimball elnöktől (1895–1985):

Kép
President Spencer W. Kimball

„Most Izráel összegyűjtése abból áll, hogy az emberek csatlakoznak az igaz egyházhoz és megismerik az igaz Istent. […] Tehát bárki, aki elfogadja a visszaállított evangéliumot, és arra törekszik, hogy saját nyelvén és abban a nemzetben hódoljon a szentekkel, ahol lakik, eleget tett Izráel összegyűjtése törvényének, és minden olyan áldás örököse, amely a szenteknek ígértetett ezekben az utolsó napokban” (The Teachings of Spencer W. Kimball, ed. Edward L. Kimball [1982], 439).

  • Mit figyeltetek meg, hogyan alakult azon templomok száma, melyeket a ti életetek során épített fel az egyház?

  • Milyen áldásokban részesített titeket az, hogy Sion cövekének vagy kerületének tagjai vagytok? Milyen áldásban részesített benneteket a szent templom?

Befejezésül kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, mit tehetnének azért, hogy segítsenek másoknak elnyerni azt a lelki védelmet és erőt, mely a Sion cövekjeiben való hithű részvételből és a szent templomban való hódolatból fakad. Intézz felhívást a tanulókhoz, hogy cselekedjenek a Lélektől kapott sugalmazásoknak megfelelően.

Tanulói olvasmányok