Felsőfokú hitoktatás
Szegletkő kurzus kérdések


Szegletkő kurzus kérdések

Kép
students studying

Utasítások az oktató számára

Emeld magasabbra a tanulási élmény szintjét elnevezéssel ez a dokumentum azoknak a felsőfokú hitoktatásban részt vevő tanulóknak szól, akik valamely Szegletkő kurzusra járnak. Ez a tanulási élmény olyan esszékérdésekből áll, melyek fontos kiegészítését jelentik a kijelölt olvasmánynak és az órai részvételnek. A tanulói válaszoknak nem kell hosszúnak lenniük, de látszódjon rajtuk, hogy a tanulók megtettek minden tőlük telhetőt. Arra kérjük a tanulókat, hogy segítségeddel a tanfolyam során írják le, tekintsék át, módosítsák és adják be az ezekre a kérdésekre adott válaszaikat. Habár arra buzdítjuk őket, hogy az órán kívül írják le a válaszaikat, te úgy is dönthetsz, hogy az órából is szentelsz valamennyi időt erre.

Bár a kérdések feladásának és utókövetésének sok részletét egyénre szabottan kell kidolgozni, a következő lépések segíteni fognak neked és tanulóidnak abban, hogy sikerélményben legyen részetek.

  1. Felkészülés: Még a tanfolyam kezdete előtt állapítsd meg, hogy az egyes kérdéseknek mikor lesz az áttekintése, és milyen határidővel kell beadni a tanulóknak a válaszaikat. Az oktatók egy része a szemeszter vége felé egy bizonyos napon kívánja majd áttekinteni, illetve beszedni a válaszokat, mások viszont esetleg úgy döntenek, hogy a tanfolyam alatt egyesével kerítenek sort a válaszok áttekintésére és beszedésére. Ügyelj, hogy átvegyétek a szükséges tananyagot, mielőtt feladatként kiadnád a tanulóknak az adott anyagrészhez kapcsolódó kérdések megválaszolását.

  2. Világos elvárások: A tanfolyam elején adj a tanulóknak saját példányt az Emeld magasabbra a tanulási élmény szintjét dokumentumból. Néhány percben magyarázd el világosan, mi ennek a célja és mik az elvárások, például mikor kerül sor a tananyag áttekintésére és a válaszok beadására.

  3. Utókövetés: A tanfolyam során folyamatosan buzdítsd és segítsd mindegyik tanulót, hogy a határidőkre elkészüljenek az Emeld magasabbra a tanulási élmény szintjét feladataival.

  4. Áttekintés: Azon napok előtt, amikorra áttekintést terveztél, kérd fel és emlékeztesd a tanulókat, hogy hozzák be a válaszaikat az órára. Az áttekintés célja az, hogy segítsen a tanulóknak saját válaszaik felmérésében és a tanultak megosztásában. A tanulóknak javára válhat az, ha párokban vagy kis csoportokban áttekintik egymás munkáját. Jelentőségteljesebbé teheted az áttekintést, ha felkéred a tanulókat, hogy magyarázzák el és osszák meg a tanultakat, illetve tegyenek bizonyságot azokról (lásd Az evangélium tanítása és tanulása: Kézikönyv ifjúsági és felsőfokú hitoktatók és vezetők számára [2012]. 10.). Az áttekintések során töltsetek el minden kérdéssel 10–15 percet. A tanulókat arra buzdítjuk, hogy végső válaszaik beadása előtt még módosítsák azokat, amennyiben szükségesnek látják.

  5. Beadás: A tanfolyam végén a tanulók adják be neked a válaszaikat. A tanulók akkor tettek eleget az Emeld magasabbra a tanulási élmény szintjét feladatainak, ha az oktatójuk értékelése szerint méltányos erőfeszítést tettek arra, hogy a tanfolyam minden kérdésére leírják, átnézzék és beadják a válaszaikat. A WISE naplóba jegyezd fel, hogy kik adták be a válaszaikat.

Megjegyzés: Győződj meg arról, hogy azok a tanulók, akiknek sajátos igényeik, fogyatékosságaik vagy egészségügyi problémáik vannak, megkapják az ahhoz szükséges segítséget, hogy társaikkal megegyező esélyekkel vehessenek részt ebben a felmérőben. E segítséghez tartozhat az, hogy az anyagokat nagyobb betűmérettel nyomtatva vagy hangfelvételen adod oda nekik, hogy megengeded nekik a mások segítségével történő válaszadást, hogy szóban és nem írásban kell válaszolniuk, illetve hogy válaszaikat lediktálhatják valakinek, vagy felvehetik azokat. A fogyatékkal élő személyeknek való segítségnyújtással kapcsolatos általános tudnivalókért látogasd meg az lds.org/topics/disability honlapot.

Utasítások a tanuló számára

Emeld magasabbra a tanulási élmény szintjét elnevezéssel ez a dokumentum olyan kérdésekből áll, melyek fontos kiegészítését jelentik az órai részvételednek, valamint a kijelölt olvasmányok tanulmányozásának. Ha a tanfolyam során kidolgozod az ezekre a kérdésekre adott válaszaidat, az segíteni fog neked még jobban megérteni és alkalmazni az evangéliumot, miközben átgondolod és megosztod a tanultakat. Minden egyes kérdésnél tedd meg a következő lépéseket:

  1. Írj minden kérdésre egy jól megfogalmazott választ a saját szavaiddal. Támaszd alá a válaszaidat szentírásokkal és a próféták szavaival. Figyelj oda arra, hogy a válaszaid másokkal is megoszthatóak legyenek.

  2. Tekintsd át a válaszaidat. Ehhez hozd el őket az oktatód által megjelölt napon az órára.

  3. Módosítsd a válaszaidat szükség szerint, az áttekintésekkor kapott visszajelzések fényében.

  4. Add be minden kérdésre a végső válaszaidat az oktatód által megjelölt időpontig.

Válaszaidat mindig az órán kívül írd meg, hacsak más utasítást nem kapsz. Ha sajátos igényed, fogyatékosságod vagy egészségügyi problémád van, akkor beszélj az oktatóddal, aki ezeket figyelembe véve segíteni fog neked e feladatok elvégzésében. Az oktatód szeretné, ha sikerrel járnál, és készen áll arra, hogy segítsen ebben.