Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás
21. lecke: Jézus Krisztus megszervezte az egyházát


21. lecke

Jézus Krisztus megszervezte az egyházát

Bevezetés

Három éves halandó szolgálata során Jézus Krisztus papsági kulcsokat ruházott a tizenkét apostolára. Ezekkel a kulcsokkal Jézus Krisztus Egyháza „az apostoloknak és prófétáknak alapkövén” épült (Efézusbeliek 2:20). Ez a lecke azt tárgyalja, ahogyan feltámadása után a Szabadító a Szentlélek szolgálattétele által továbbra is irányította az apostolait és az egyházát, és utat mutatott nekik, hogy az ábrahámi szövetséget beteljesítve segíthessenek összegyűjteni a szétszórt Izráelt.

Háttérolvasmányok

Javaslatok a tanításhoz

Máté 10:1–4; 16:19; 17:3–7; 18:18; Efézusbeliek 2:19–20; 4:11–14

Jézus Krisztus az apostolok és a próféták alapzatán szervezte meg egyházát

Mutass a tanulóknak egy kulcsot vagy egy kulcscsomót, és kérdezd meg, mit értünk az alatt, ha evangéliumi szövegkörnyezetben használjuk a kulcsok szót. Kérj meg jó néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a következő szentíráslánc egyes részeit. Az osztály kövesse a szöveget, és figyeljék meg, az egyes részek milyen fő eseményről szólnak vagy mire utalnak.

  • Máté 10:1–4 (apostolok elhívása és megbízása)

  • Máté 16:19 (papsági kulcsok ígértetnek Péternek [lásd Kalauz a szentírásokhoz: a papság kulcsai; scriptures.lds.org].)

  • Máté 17:3–7 („A Szabadító, Mózes és Éliás [Illés] adták át a kulcsokat Péternek, Jakabnak és Jánosnak a hegyen, amikor [színeváltoztak Őelőtte]” [Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 108.].)

  • Máté 18:18 (A földön és a mennyben kötésre és oldásra való utalás a többi apostolnak is megígért papsági kulcsokra céloz.)

Elmagyarázhatod, hogy az ezekben a versekben említett „kulcsok” rokonértelműek a pecsételő hatalommal (lásd Boyd K. Packer, The Holy Temple [1980], 81–87).

majd kérdezd meg tőlük:

  • Mit értünk papsági kulcsok alatt?

  • Miért fontos, hogy az apostolok papsági kulcsokkal rendelkeznek?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:

Kép
Elder Dallin H. Oaks

„»A papsági kulcsok az a felhatalmazás, amelyet Isten adott a [papságviselőknek], hogy irányítsák, felügyeljék és kormányozzák papságának használatát a földön« [2. kézikönyv: Az egyház igazgatása [2010]. 2.1.1]. Az egyházban végzett minden egyes cselekedet vagy szertartás olyasvalaki közvetlen vagy közvetett felhatalmazása birtokában zajlik, aki rendelkezik annak a feladatnak a kulcsaival. M. Russell Ballard elder ezt a következőképpen magyarázta: »Azok, akik papsági kulcsokkal rendelkeznek…, szó szerint lehetővé teszik a papsági felhatalmazás gyakorlását, és a papsági hatalomból való részesedést mindenki számára, aki hithűen szolgál az irányításuk alatt« [M. Russell Ballard: Férfiak és nők az Úr munkájában. Liahóna, 2014. ápr. 48.]” (A papság kulcsai és felhatalmazása. Liahóna, 2014. máj. 49.).

  • Hogyan áldják meg az egyház egyes tagjait a papsági kulcsok?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Efézusbeliek 2:19–20-at, majd kérdezd meg az osztályt:

  • Mit tudunk meg ebből a részből a Szabadító egyházának alapzatáról? (A tanulók fogalmazzák meg a következő igazságot: Jézus Krisztus, aki a fő szegletkő, az apostolok és próféták alapzatán szervezte meg az egyházát.)

  • Milyen szerepet tölt be az épületben az alapzat és a szegletkő? (Az alapzat tartja az épületet, és biztosítja a szilárdságát. A szegletkő az első olyan kő, melyet leraknak az alapba, és ehhez képest helyezik el a többi alapkövet, tehát ez határozza meg az épület egészének az elhelyezkedését. Abban is segít, hogy szilárdan álljanak a falak.)

Kérd meg a tanulókat, hogy a mellettük ülővel beszéljék meg a következő kérdéseket:

  • Milyen szempontból „fő szegletköve” Jézus Krisztus az egyháznak?

  • Mit tanít nekünk ez a szentírás a Szabadító (a szegletkő), valamint az apostolok és próféták (az alapzat) kapcsolatáról?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Efézusbeliek 4:11–14-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, milyen indokokat mondott Pál, miért van szükségünk apostolokra, prófétákra és más egyházi vezetőkre a szentek irányításához.

Tedd ki a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

Kép
Elder Jeffrey R. Holland

„Ahhoz, hogy megalapítsa azt az egyházat, amelyet folyamatosan Ő irányít, még azután is, hogy eltávozott a földről, Jézus »kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el.

És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, a kiket apostoloknak is neveze« [Lukács 6:12–13].

Később Pál azt tanította, hogy [a Szabadító] – tudva, hogy nem kerülheti el a halált – azért tette ezt, hogy az egyház az »apostoloknak és prófétáknak alapkövén« épüljön fel [lásd Efézusbeliek 2:19–20]. Ezek a férfitestvérek és a többi tisztségviselő a feltámadott Krisztus irányítása alatt szolgálnak.

Miért? Sok más egyéb mellett azért, »hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által« [Efézusbeliek 4:14]” (Próféták, látnokok és kinyilatkoztatók. Liahóna, 2004. nov. 6–7.).

  • Mit láttatok, hogyan adnak napjaink apostolai és prófétái támaszt és szilárdságot az egyháznak?

Apostolok cselekedetei 2:1–6, 14–26; 4:1–13, 18–21; Apostolok cselekedetei 10:9–20, 25–28, 34–35, 44–48; Apostolok cselekedetei 15:1–20

Jézus Krisztus a Szentlelken keresztül mutatott utat az apostoloknak

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Apostolok cselekedetei 1:1–2-t, majd kérdezd meg az osztályt:

  • Mit mondott Lukács, hogyan vezette a mennybemenetele után továbbra is a feltámadt Jézus Krisztus az apostolait? (A Szentlelken keresztül parancsolatokat és utasításokat adott nekik.)

Tegyél bizonyságot arról, hogy feltámadása és mennybemenetele után Jézus Krisztus a Szentlélek szolgálattétele által mutatott utat az apostoloknak. Hogy segíts a tanulóknak példákat látni erre az útmutatásra, oszd négy csoportra az osztályt, és add ki nekik a következő feladatokat:

Elegendő idő eltelte után kérj fel minden csoportból valakit, hogy foglalja össze, mit olvastak, és magyarázza el, hogyan mutatott utat Jézus Krisztus a Szentlélek szolgálattétele által egyházi vezetőknek. Magyarázd el, hogy a Szentlélek a Szabadító irányítása alatt végzi a feladatait (lásd János 16:13–14).

A 3 Nefi 19:7–9, 19–20-at felhasználva megmutathatod, hogy azok az egyházi vezetők is kaptak segítséget a Szentlélektől a szolgálatuk során, akikről a Mormon könyvében olvasunk.

Beszéljétek meg a tanulókkal a következő kérdést:

  • Milyen magyarázatot adnátok, miért fontos tudni, hogy Jézus Krisztus a halála után is utat mutatott az apostolainak?

Jézus Krisztus a Szentlelken keresztül irányítja ma az egyházi vezetőket

Tedd ki (vagy oszt ki az osztálynak) a következő idézeteket Thomas S. Monson elnöktől és Henry B. Eyring elnöktől az Első Elnökségből, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

Kép
President Thomas S. Monson

„Bizonyságomat teszem…, hogy a Szabadítónk, Jézus Krisztus áll ennek az egyháznak az élén, mely az Ő nevét viseli. Tudom, hogy életünk legédesebb élménye az, amikor érezzük a sugalmazásait, miközben irányít minket munkája előmozdításában” (Thomas S. Monson, Visszatekintve és előre haladva. Liahóna, 2008. máj. 88.).

Kép
President Henry B. Eyring

„[Thomas S. Monson elnök] kinyilatkoztatást és sugalmazást kapott a jelenlétemben, mely megerősíti számomra, hogy Isten nagyra becsüli [a próféta által birtokolt papsági] kulcsokat. Ennek szemtanúja vagyok” (Henry B. Eyring: Az igaz és élő egyház. Liahóna, 2008. máj. 24.).

  • Hogyan szemléltetik ezek az idézetek az újszövetségi egyház, valamint Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza közötti kapcsolatot? (Segíts a tanulóknak a következő igazság megértésében: Éppen úgy, ahogyan Jézus Krisztus irányította apostolait az újszövetségi időkben, ma is számos módon, például a Szentlélek szolgálattétele által irányítja az egyházi vezetőket.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, az osztály pedig hallgassa a szöveget és gondolja át, vajon miért van szükségük az egyházi vezetőknek arra, hogy a Szabadító irányítsa őket.

Kép
Elder Jeffrey R. Holland

„…az egyház apostoli és prófétai alapzata azért van, hogy áldást nyújtson mindenkor, de különösen a csapások és veszély idején, olyan időkben, amikor kisgyermekekhez hasonló zavarodottságot érzünk, talán még egy kis félelmet is, de akkor is, amikor az emberek álnoksága és az ördög fondorlatossága megpróbál megzavarni vagy tévútra terelni minket. A modern napjainkban minket érő hasonló idők elleni védelemként az Első Elnökséget és a Tizenkettek Kvórumát Isten megbízta, hogy »próféták, látnokok és kinyilatkoztatók« legyenek, ti pedig támogattátok őket ebben, továbbá az egyház elnökét is támogattátok mint prófétát, látnokot és kinyilatkoztatót, a rangidős apostolt, és e minőségében az egyetlen embert, aki rendelkezik azzal a felhatalmazással, hogy gyakorolja az egyház valamennyi kinyilatkozató és igazgatási kulcsát. Az újszövetségi időkben, a Mormon könyve idejében, és a modern időkben ezek a tisztségviselők alkotják az igaz egyház alapköveit, melyeket a fő szegletkő köré helyeznek, és erejükért reá tekintenek, »a sziklára, Megváltó [Jézus] Krisztusunkra, az Isten Fiára« [Hélamán 5:12]” (Próféták, látnokok és kinyilatkoztatók. Liahóna, 2004. nov. 7.).

Tedd fel a tanulóknak az alábbi ellenőrző kérdések némelyikét, vagy akár az összeset:

  • Szerintetek mit jelent az, hogy az egyház elnöklő hivatalnokai Jézus Krisztus, „a fő szegletkő köré” vannak elhelyezve, és belőle merítenek erőt?

  • Milyen bizonyítékait láttátok vagy éreztétek már annak, hogy a Szabadító irányítja azokat, akik ma az egyház felett elnökölnek?

  • Hogyan segített nektek az általános konferencián való részvétel Krisztushoz jönni és az apostolok, valamint a próféták alapzatára építeni?

Tedd ki vagy írd fel a táblára a következő kérdéseket. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át ezeket a kérdéseket, majd írják le a személyes naplójukba vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba, hogy mi módon terveznek jobbak lenni ezeken a területeken.

Mit tehetnék azért, hogy megerősítsem a bizonyságomat a Szabadító apostolairól napjainkban?

Hogyan támaszkodhatnék még inkább napjaink prófétáira, hogy Jézus Krisztus legyen az alapzatom?

Tanulói olvasmányok