Felsőfokú hitoktatás
2. lecke: Szükségünk van az engesztelésre


2

Szükségünk van az engesztelésre

Bevezetés

Jézus Krisztus engesztelése központi helyen áll Isten szabadítástervében. Engesztelése révén Jézus Krisztus betöltötte Atyja céljait azzal, hogy megváltott minket a lelki és fizikai haláltól, eleget tett az igazságosság követelményeinek, valamint bűnbánatunk feltételével megtisztított minket személyes bűneinktől. A Szabadító továbbá vigaszt nyújt nekünk a gyengeségeinkben, erőt ad, hogy képesek legyünk megtenni olyan dolgokat, melyeket önerőből nem tudnánk megtenni, valamint reményt ad, hogy visszatérhetünk Őhozzá és Mennyei Atyánkhoz, hogy Velük éljünk. A teljes idejű misszionáriusok azzal vesznek részt a szabadítás munkájában, hogy segítenek másoknak megtudni, hogyan juthatnak hozzá az engesztelés áldásaihoz a Jézus Krisztusba vetett hit, a bűnbánat, a keresztelés, a konfirmálás és a mindvégig kitartás által.

Előkészületek

  • Tanulmányozd a következő szentírásokat, hogy jobban megértsd, miért van szükségünk az engesztelésre: Rómabeliek 3:23; 2 Nefi 9:6–10; és Alma 42:9–14.

  • Tanulmányozd a következő szentírásokat, hogy megtudd, milyen áldások érhetőek el az engesztelés által: Móziás 3:19; 4:3; 24:12–15; és Alma 5:12–13; 7:11–13.

  • Tanulmányozd Jeffrey R. Holland elder beszédét: A misszionáriusi munka és az engesztelés. Liahóna, 2001. okt. 26–32.

  • Tanulmányozd a Prédikáljátok evangéliumomat! 51–52. és 60–61. oldalát.

  • Készülj fel e rövidfilm lejátszására: Ő él! Neve legyen áldott! (2:51; részlet Richard G. Scott elder beszédéből, Liahóna, 2010. máj. 75–78.), elérhető itt: lds.org/media-library.

Javaslatok a tanításhoz

Miért van szükségünk az engesztelésre?

Kezdd azzal, hogy felteszed a tanulóknak a következő kérdést:

  • Hogyan jutnak el az emberek annak felismerésére, hogy szükségük van Jézus Krisztus engesztelésére?

Azután tedd ki a következő idézetet:

Kép
President Ezra Taft Benson

„Csakúgy, ahogyan az ember nem igazán vágyik ételre, amíg meg nem éhezik, úgy nem vágyik Krisztus szabadítására sem, amíg fel nem ismeri, miért is van szüksége Krisztusra.

Senki nem tudja pontosan, miért van szüksége Krisztusra, míg meg nem érti és el nem fogadja a bukás tanát és annak az egész emberiségre gyakorolt hatását” (President Ezra Taft Benson, A Witness and a Warning [1988], 33).

Kérdezd meg:

  • Mire utalunk az Ádám bukása kifejezéssel?

Tedd ki a következő idézetet, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az osztálynak:

„Mivel Ádám és Éva… vettek a jó és a rossz tudása fájának gyümölcséből, kiűzettek az Úr színe elől (lásd T&Sz 29:40–41). Más szóval, megtapasztalták a lelki halált. Halandóvá is váltak, vagyis [ki lettek téve] a fizikai halálnak. Ezt a lelki és fizikai halált nevezzük bukásnak. […]

Ádám és Éva leszármazottaiként bukott állapotot örökölünk a halandóságban (lásd Alma 42:5–9, 14). Elszakadtunk az Úr jelenlété[től], és ki vagyunk téve a fizikai halálnak. Ellentétek vesznek körül minket, melyek által próbára tesznek minket az élet nehézségei és az ellenség kísértései (lásd 2 Nefi 2:11–14; T&Sz 29:39; Mózes 6:48–49)” (Hűek a hithez [2004]. 21–22.).

Tedd fel a következő kérdést, hogy segíts a tanulóknak megfogalmazni az ebben az idézetben tanított tanokat:

  • Ádám és Éva leszármazottaiként miként van hatással mindannyiunkra Ádám bukása? (Ádámhoz és Évához hasonlóan mi is ki vagyunk téve mind a fizikai, mind a lelki halálnak. Bukott világban élünk, és ki vagyunk téve az élet nehézségeinek és az ellenség kísértéseinek. Ki lettünk zárva az Atya színe elől, és szükségünk van a Szabadító segítségére, hogy vissza tudjunk térni Őhozzá.)

Írd fel a táblára a következő szentírásutalásokat, és adj pár percet a tanulóknak, hogy tanulmányozzák őket:

Rómabeliek 3:23

2 Nefi 9:6–10

Alma 42:9–11, 14

Biztasd a tanulókat, hogy a tanulmányozás során figyeljék meg, miként van hatással mindannyiunkra Ádám és Éva bukása.

  • Hogyan magyarázzák el ezek a szentírások, hogy miként van hatással mindannyiunkra Ádám és Éva bukása? (Miközben a tanulók válaszolnak, írd fel a táblára a gondolataikat. Noha eltérő válaszokat adhatnak, a felsorolás valószínűleg ehhez hasonló lesz: Mindannyian vétkezünk és tisztátalanná válunk Isten szemében; mivel vétkezünk, ki vagyunk zárva Isten színe elől; meg fogjuk tapasztalni a fizikai halált; bukott világban élünk, és le kell győznünk a „természetes embert” [Móziás 3:19].)

Kérdezd meg a tanulóktól, milyen kérdéseik vannak az imént meghatározott tanokkal és kifejezésekkel kapcsolatban. A felmerült kérdések megvitatására hagyd, hogy közös megbeszélés bontakozzon ki, majd kérdezd meg:

  • Hogyan segítenek nektek ezek a szentírások elmagyarázni, miért van mindannyiunknak szüksége Jézus Krisztusra? (Jézus Krisztus engesztelése megvált minket Ádám bukásától és saját engedetlenségünk cselekedeteitől.)

Mondd el, hogy Isten irgalmas terve részeként Jézus Krisztus engesztelése lehetővé teszi számunkra, hogy megmeneküljünk a halál és a pokol szörnyetegének markából (lásd 2 Nefi 9:10), vagyis a fizikai és a lelki haláltól. Mindannyian fel fogunk támadni. Jézus Krisztus engesztelése által tisztára mosathatunk a bűneinktől, ha megbánjuk azokat. Jézus Krisztus nélkül nemcsak elvesznénk, hanem mindörökre alá lennénk vetve az ördögnek.

Oszd meg röviden a bizonyságodat Isten tervének bölcsességéről és irgalmáról. Biztosítsd a tanulókat arról, hogy a bukás minden következménye legyőzhető Jézus Krisztus engesztelése által.

Az engesztelés tanításának fontossága

Felolvashatod Richard G. Scott elder, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjának következő kijelentését, vagy megmutathatod az idevágó videobejátszást. Kérd meg a tanulókat, figyeljék meg, miért fontos alaposabban megértenünk az engesztelést.

Kép
Elder Richard G. Scott

„…amikor a feltámadásra, a megfizetett árra, valamint az engesztelés által kapott ajándékra emlékezünk, gondolkodjunk el, mit tanítanak az Írások ezekről a szent eseményekről. Így megerősödik a személyes tanúbizonyságotok mindezek valóságáról. Ezeknek többnek kell lenniük egyszerű betanult tantételeknél. Lényünk alkotórészévé, egy erős védőgáttá kell válniuk a világunkat megfertőző szenny egyre emelkedő árhullámával szemben. […]

Az engesztelés nélkül Mennyei Atyánk boldogságtervét nem lehetett volna teljes mértékben működésbe hozni. Az engesztelés megad minden lehetőséget, hogy felülkerekedjünk az életünk során elkövetett hibák következményein. Amikor engedelmeskedünk egy törvénynek, áldásban részesülünk. Amikor megszegünk egy törvényt, semmi olyan nem marad a korábbi engedelmességünkből, mely eleget tehetne a megszegett törvényhez kapcsolódó igazságosság követelményeinek. A Szabadító engesztelése lehetővé teszi, hogy megbánjuk bármely engedetlenségünket, ezáltal pedig elkerüljük azokat a büntetéseket, melyeket máskülönben kiszabna ránk az igazságosság.

Az Izráel Szentje, a Béke Hercege, a mi Megváltónk által meghozott engesztelés iránti áhítatom és hálám folyamatosan növekszik, ahogy igyekszem egyre többet megtudni e páratlan cselekedetről. Tudom, hogy egyetlen halandó elme sem tudja teljes mértékben megérteni, és egyetlen emberi nyelv sem képes megfelelően kifejezni annak teljes jelentőségét, amit Jézus Krisztus az Ő engesztelése által Mennyei Atyánk gyermekeiért tett. Mégis létfontosságú, hogy mindannyian megtanuljuk róla mindazt, amit csak lehet. Az engesztelés nélkülözhetetlen alapeleme Mennyei Atyánk boldogságtervének: e nélkül a terv nem léphetett volna érvénybe. Az engesztelésről való tudásotok, valamint az a szellemi éleslátás, melyet életetekre gyakorol, nagymértékben elősegíti a halandóság során megszerzett tudásotok, tapasztalataitok és képességeitek eredményes használatát. […]

Sürgetően fontos, hogy megerősítsük a Jézus Krisztus engesztelésének jelentőségéről való tudásunkat, hogy az életünk építményének rendíthetetlen alapjává válhasson. […]

A szentírások feletti mélyreható, személyes elmélkedés, melyet átható, szívből jövő ima kísér, megerősíti az Ő megfizethetetlen engeszteléséről való tudásunkat és az eziránt érzett nagyrabecsülésünket” (Ő él! Neve legyen áldott! Liahóna, 2010. máj. 75–77.).

Az alábbiakhoz hasonló kérdésekkel segíts a tanulóknak elemezni Scott elder kijelentését:

  • Scott elder beszédének mely részei hangsúlyozták az engesztelés megértésének fontosságát? (Győződj meg róla, hogy a tanulók rávilágítanak ezekre vagy hasonló részletekre: a Szabadító szenvedése „nemcsak ebben az életben lesz ránk hatással, hanem az örökkévalóságban is”; „engesztelése teljes mértékben érvénybe helyezte Mennyei Atyja boldogságtervét”; „Jézus szolgáltatja az egyensúlyt az igazságosság és irgalom között, mely utóbbinak az… engedelmességünk a feltétele”; „az engesztelés megad minden lehetőséget, hogy felülkerekedjünk az életünk során elkövetett hibák következményein”; valamint „az engesztelésről való tudásotok, valamint az a szellemi éleslátás, melyet életetekre gyakorol, nagymértékben elősegíti a halandóság során megszerzett tudásotok, tapasztalataitok és képességeitek eredményes használatát”.)

  • Scott elder kijelentette, hogy az engesztelés tantételeinek „többnek kell lenniük egyszerű betanult tantételeknél. Lényünk alkotórészévé… kell válniuk”. Hogyan tudja elérni ezt egy leendő misszionárius?

Sok fiatal nem érti, hogy a bűnök bocsánatán kívül még milyen áldások adatnak meg számára az engesztelés miatt. Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni ezeket a további áldásokat, adj az osztálynak néhány percet a következő szentírásszakaszok tanulmányozására. Keressék meg bennük, milyen áldások adatnak Jézus Krisztus engesztelése által: Móziás 3:19; 4:3; 24:12–15; Alma 5:12–13; 7:11–13. Elegendő idő eltelte után kérd meg a tanulókat, fejtsenek ki néhányat az engesztelés számtalan áldása közül. Válaszaikat összegezd a táblán.

Tedd ki a következő idézetet, és kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel:

„Miközben egyre jobban megérted Jézus Krisztus engesztelését, az evangélium megosztására is jobban fogsz vágyni” (Prédikáljátok evangéliumomat! 2.).

Segíts a tanulóknak mélyebben megérteni ezt a tantételt a következő kérdés megbeszélésével:

  • Miért fog jobban vágyni az evangélium megosztására az, aki megérti az engesztelést?

Add feladatul a tanulóknak, hogy egy másik tanulóval együtt olvassák fel hangosan ezeket a szentírásokat: 1 Nefi 8:10–12; Énós 1:5–9; valamint Móziás 27:34–36 és 28:1–4, és keressenek bennük egy ismétlődő mintát. Elegendő idő után kérj meg néhány tanulót, mondják el, milyen mintát találtak. (Miután Lehi, Énós, illetve Móziás fiai megtapasztalták az engesztelés áldásait, vágyat éreztek arra, hogy megosszák az evangéliumot és segítsenek másoknak is elnyerni ugyanezeket az áldásokat.)

Hogy segíts a tanulóknak átérezni a táblára felírt tantétel igaz és fontos voltát, kérdezd meg:

  • Ha nem túl személyes természetű, megosztanátok, milyen élményekben volt részetek az engeszteléssel kapcsolatban, amelyek az evangélium megosztására indítanak benneteket?

  • Mindaz, amit az engesztelésről tudtok és éreztek, hogyan motivál titeket arra, hogy közelebb hozzatok másokat Jézus Krisztushoz?

Adj pár percet a tanulóknak annak átgondolására, hogy Jézus Krisztus engesztelésének megértése részét képezi-e a missziós szolgálat iránti motivációjuknak, illetve hogy mit tehetnének, hogy még hálásabbak legyenek mindazért, amit Jézus Krisztus értük tett.

Segíteni az érdeklődőknek, hogy részesüljenek az engesztelés áldásaiban

Mondd el a tanulóknak, hogy a misszionáriusként általuk tanított tanok közül Jézus Krisztus engesztelése lesz az, melyet a legfontosabb, hogy mind az érdeklődők, mind a misszionáriusok megértsenek és elfogadjanak.

A tanulók tanulmányozzák a 2 Nefi 2:6–8-at, és keressék meg, mit tanított Lehi, mit kell tennünk az engesztelésről való tudásunkkal. Miután néhány tanuló válaszolt, segíts nekik meglátni, hogy az érdeklődőknek szükséges megérteniük és elfogadniuk az engesztelést. Ehhez tedd ki és olvassátok fel a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:

Kép
Elder Jeffrey R. Holland

„…a zónakonferenciákon – melyek általános felhatalmazottakként a legnagyszerűbb tanítási lehetőségeket biztosítják számunkra ezekkel a fiatal elderekkel és nővérekkel – gyakorta megkérdezem a misszionáriusokat, mit várnak érdeklődőiktől, hogy beszélgetéseik eredményeképpen mit tegyenek.

»Keresztelkedjenek meg!« – kiáltják egybehangzó kórusban.

»Igen – felelem erre én –, azt szeretnénk, hogy keresztelkedjenek meg. De minek kell ezt megelőznie?« […]

[A] misszionáriusok szinte soha nem jutnak el addig, hogy megnevezzék azt a két alapvető dolgot, aminek elvárjuk, hogy az érdeklődők eleget tegyenek: legyen hitük az Úr Jézus Krisztusban, és bánják meg bűneiket. Viszont mi »hisszük, hogy ezek az Evangélium első tantételei és szertartásai: első, az Úr Jézus Krisztusba vetett Hit; második, Bűnbánat; [azután] harmadik, alámerítéssel történő Keresztelés a bűnök bocsánatára; negyedik, Kézrátétel a Szentlélek ajándékáért« (Hittételek 1:4; kiemelés hozzáadva).

Egy megtért új életének az Úr Jézus Krisztusban való hitre és az Ő megváltó áldozatára kell épülnie – arra a meggyőződésre, hogy Ő valóban Isten Fia, hogy Ő ebben a pillanatban is él, hogy valóban Ő a karám ajtaja, és Ő egyedül viseli a kulcsot a mi szabadításunkhoz és felmagasztosulásunkhoz. Ezt a hitet igaz bűnbánatnak kell követnie, bűnbánatnak, amely kifejezi a vágyunkat, hogy tiszták, megújultak és teljesek legyünk, bűnbánatnak, amely lehetővé teszi számunkra, hogy jogot formáljunk az engesztelés minden áldására” (vö. A misszionáriusi munka és az engesztelés. Liahóna, 2001. okt. 26., 28.).

Azután kérdezd meg:

  • Mit kell tennie egy érdeklődőnek, hogy jogot formáljon az engesztelés minden áldására? (Higgyen Jézus Krisztusban, tartson bűnbánatot és keresztelkedjen meg.)

Mondd el a tanulóknak, hogy a Tan és a szövetségek 20:37 leírja a keresztelés követelményeit. A tanulók olvassák el ezt a verset, és keressék meg, mit kell megtenniük az érdeklődőknek, mielőtt megkeresztelkednek. Kérdezd meg:

  • Milyen dolgokat kell megtenniük az érdeklődőknek, ami által megmutatják, hogy Jézus Krisztusba vetett hitet alakítanak ki? (Meg kell alázkodniuk, meg kell bánniuk a bűneiket, jó cselekedeteket kell tanúsítaniuk és így tovább.)

  • Hogyan segíthetnek a misszionáriusok az érdeklődőknek, hogy eleget tegyenek a keresztelés követelményeinek? Hogyan kapcsolódik ez a misszionáriusként követendő célotokhoz? (Ha szükséges, emlékeztesd a tanulókat a múlt órán megbeszélt tantételekre.)

A misszionáriusok parancsolatot kaptak arra, hogy bűnbánatot tanítsanak

Írd fel a táblára a következő kérdést:

Mi a legfontosabb dolog, amit a misszionáriusok megtehetnek, hogy segítsenek Krisztushoz vezetni Isten gyermekeit?

A tanulók olvassák el a Tan és a szövetségek 18:11–14-et, és keressenek benne választ a táblán lévő kérdésre. Beszéljétek meg a tanulók válaszait, majd kérdezd meg:

Írd fel a táblára a következő választ az ott lévő kérdésre:

A misszionáriusok parancsolatot kaptak arra, hogy bűnbánatot tanítsanak, hogy az általuk tanított emberek az engesztelés minden áldásához hozzáférhessenek és új életet kezdhessenek Krisztusban.

Oszd ketté az osztályt. Az osztály egyik fele tanulmányozza Az engesztelés című részt a Prédikáljátok evangéliumomat! 51–52. oldalán, a másik fele pedig a Krisztus által megtisztulhatunk a bűntől című részt a Prédikáljátok evangéliumomat! 60–61. oldalán. Adj jó pár percet a tanulóknak az olvasásra és arra, hogy felkészüljenek egy kétperces áttekintés előadására az olvasottakról. Biztasd a tanulókat arra, hogy az áttekintés részeként (1) határozzák meg és magyarázzák el a tan alapvető elemeit, (2) a tan alátámasztásaként osszanak meg egy személyes élményt vagy egy szentírást, és (3) tegyenek bizonyságot a tanítottakról. Foglald össze ezt a három lépést a táblán.

Miután a tanulók elegendő időt kaptak a felkészülésre, megkérheted az első csoport tanulóit, hogy válasszanak egy párt a másik csoportból, és felváltva tanítsák egymást. Miután minden tanulónak volt lehetősége egy másik tanuló tanítására, megkérhetsz egy önként jelentkezőt, hogy jöjjön ki az osztály elé, és adja elő az általa készített áttekintést. A tanítás végeztével dicsérd meg a tanulót, és kérj visszajelzést az osztálytól a tapasztalatukkal kapcsolatban. Kérdezd meg tőlük, van-e bármi kérdésük, azután folytasd az alábbiakkal:

  • Milyen érzés volt Jézus Krisztus engeszteléséről tanítani és bizonyságot tenni?

  • Mit fedeztetek fel, ami segítségetekre lehet, amikor Jézus Krisztus engeszteléséről tanítjátok az érdeklődőket?

  • Miért várjátok már, hogy Jézus Krisztus engeszteléséről tanítsatok másokat?

A szentírások használata

Mondd el a tanulóknak, hogy misszionáriusként nagyobb erővel tudnak tanítani, amikor használják a szentírásokat. Az osztály egyik fele tanulmányozza a Szentírás-tanulmányozás nevű szövegdobozban lévő szentírásrészeket Az engesztelés című szakaszban a Prédikáljátok evangéliumomat! 52. oldalán, a másik fele pedig tanulmányozza a Szentírás-tanulmányozás szövegdoboz szentírásrészeit a Prédikáljátok evangéliumomat! 61. oldalán. Biztasd a tanulókat, hogy válasszanak egy szakaszt Jézus Krisztus engeszteléséről, amelyet jól értenek, és amelyről nyugodt szívvel bizonyságot tudnak tenni. Miután elegendő időt adtál a tanulóknak a megosztásra, kérdezd meg őket:

  • Hogyan tudnátok arra használni az általatok kiválasztott szentírást, hogy segítsetek valakinek jobban megérteni Jézus Krisztus engesztelését? (Biztass több tanulót is a válaszadásra.)

  • Mit gondoltok, miért fontos, hogy a misszionáriusok használják a szentírásokat a tanításuk során?

A tanulók lapozzanak a Használd a szentírásokat! című részhez a Prédikáljátok evangéliumomat! 180. oldalán. Egyikük olvassa fel az első bekezdést, a hozzá tartozó négy alponttal, azután kérd meg a tanulókat, gondolkodjanak el azon, hogy a szentírások használatának fontosságáról való elképzelésük mennyiben egyezik a Prédikáljátok evangéliumomat! könyvben álló megállapítással.

Mondd el az osztálynak, hogy néhány perc múlva tanítani fogják az egyik társukat, azt az engesztelésről szóló szentírást használva, melyet az imént választottak ki. Mondd el, hogy a Prédikáljátok evangéliumomat! tartalmaz olyan tantételeket, amelyek segítségükre lesznek a tanítás során. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Vezesd be a szentírásokat! című részt a Prédikáljátok evangéliumomat! 180–181. oldalán. Tudd meg, van-e kérdésük a tanulóknak e lépést illetően, és adj nekik egy percet annak átgondolására, hogyan vezetnék be az általuk választott szentírást.

Azután kérj meg egy másik tanulót, hogy olvassa fel az Olvasd fel hangosan a részt! alatt írottakat a Prédikáljátok evangéliumomat! 181. oldalán. Adj egy percet a tanulóknak, hogy elolvassák magukban a kiválasztott szentírásrészt, és megnézzék, vannak-e benne olyan szavak vagy kifejezések, amelyeket esetleg el kell magyarázniuk egy érdeklődőnek. Azután egy harmadik tanuló olvassa fel az Alkalmazd a szentírásokat! alatti szöveget a 181. oldalon. Ismét tudakold meg a tanulóktól, vannak-e kérdéseik.

Hogy a tanulók sikeresen taníthassanak a szentírásokból, mutass egy példát erre a készségre. Válassz egy-két verset a Móziás 3:7–11-ből vagy 16–19-ből, amelyet taníthatsz, hogy ne olyat ossz meg, amelyet esetleg a tanulók már kiválasztottak. Egyszerűen és röviden szemléltesd a három lépést: vezesd be, olvasd fel és alkalmazd az adott szentírást. Ez a szemléltetés segíteni fog a tanulóknak, hogy ne érezzék úgy, túl nagy elvárást támasztasz feléjük. Amikor készen vagy, kérdezd meg a tanulóktól, vannak-e kérdéseik.

Adj a tanulóknak pár percet, hogy felkészüljenek a kiválasztott szentírásuk tanítására a Prédikáljátok evangéliumomat! könyvben lévő három lépés alkalmazásával. Azután minden tanulónak jelölj ki egy párt, és a tanulók tanítsák egymást. Amikor végeztek, biztosítsd őket afelől, hogy a szentírások és a Prédikáljátok evangéliumomat! tanulmányozásával fejlődni fog az evangélium tanítására való képességük és növekedni fog a magabiztosságuk.

A mai lecke zárásaként kérdezd meg a tanulóktól, hogy van-e, aki szeretné megosztani az érzéseit Jézus Krisztusról, különösen Jézus Krisztus engeszteléséről.

Felhívás a cselekvésre

Kérd fel a tanulóidat legalább az egyik alábbi feladat elvégzésére, ami segíteni fog nekik, hogy jobban megértsék Jézus Krisztus engesztelését:

  • A személyes szentírás-tanulmányozásod során jelölj be olyan részeket, amelyek segítenek jobban megértened Jézus Krisztust és az Ő engesztelését.

  • Oszd meg valakivel a bizonyságodat az engesztelésről otthon, az egyházban vagy online.

  • Lehetőség szerint tegyél bizonyságot az engesztelésről egy tanítási alkalom során a teljes idejű misszionáriusokkal.

  • Mindennap fordíts időt arra, hogy a szentírásokban tanulmányozd Jézus Krisztus engesztelését.