Krisztus-központú élet

Kétezer esztendővel ezelőtt élt a földön egy tökéletes ember: Jézus, a Krisztus. Egy mennyei atya és egy földi édesanya fia volt. Ő e világ Istene, az Atya alatt. Igazságot tanított az embereknek, hogy szabadok lehessenek. Példája és előírásai nagyszerű normát állítanak – az egyedüli biztos utat – az egész emberiség elé.⁴

Egyetlen más befolyás sem volt olyan nagy hatással erre a földre, mint Jézusnak, a Krisztusnak az élete. El sem tudjuk képzelni az életünket az Ő tanításai nélkül. Nélküle elvesznénk a különféle hitelvek és hódolati formák sokaságában, melyek a félelemből és a sötétségből fakadnak, ahol az érzékiesség és az anyagiasság uralkodik. Messze alulmúljuk a célt, amelyet az Úr kitűzött számunkra, azonban soha nem szabad azt szem elől tévesztenünk! És nem szabad felednünk azt sem, hogy a világosság, a tökéletesség felé vezető törekvésünk nem lenne lehetséges az Ő tanításai, az Ő élete, az Ő halála és az Ő feltámadása nélkül.

[…] Meg kell tanulnunk, azután pedig újfent meg kell tanulnunk, hogy csakis azáltal tudjuk elszakítani a minket fogva tartó tudatlanság és kétely kötelékeit, hogy elfogadjuk és életünkben követjük a szeretet evangéliumát, ahogyan azt a Mester tanította, valamint megtesszük az Ő akaratát. Meg kell tanulnunk ezt az egyszerű, dicsőséges igazságot, hogy megtapasztalhassuk a lélek édes örömeit most és mindörökké. El kell veszítenünk önmagunkat az Úr akaratának megtételében. Az első helyre kell állítanunk Őt az életünkben.⁵

János 14. fejezetében Jézus gyengéden búcsúzik tanítványaitól az utolsó vacsorát követően. Elmondja nekik, hogy elmegy és helyet készít számukra Atyja házában, hogy ahol Ő van, ők is ott legyenek. Ekkor Tamás így szól hozzá:

„Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?

Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:5–6). Az út előttünk áll. Világosan ki van jelölve.⁶

A Mormon könyve szóhasználatával élve hinnünk kell Krisztusban, és nem szabad megtagadnunk Őt (lásd 2 Nefi 25:28). Krisztusban kell bíznunk, nem a test karjában (lásd 2 Nefi 4:34). Krisztushoz kell jönnünk, és tökéletessé kell lennünk Őbenne (lásd Moróni 10:32). „Megtört szívvel és töredelmes lélekkel” kell jönnünk (3 Nefi 12:19), éhezve és szomjúhozva az igazlelkűségre (lásd 3 Nefi 12:6). „Krisztus szaván lakmározva” kell jönnünk (2 Nefi 31:20), ahogyan azt az Ő szentírásain, az Ő felkentjén és az Ő Szent Lelkén keresztül kapjuk.

Egyszóval: „az élő Isten Fia példájá[t]” kell követnünk (2 Nefi 31:16).⁷

Az Úr ezt mondta: „Minden gondolatban reám tekintsetek” (T&Sz 6:36). Az, hogy minden gondolatban az Úrra tekintünk, az egyetlen lehetséges módja annak, hogy olyan férfiakká és nőkké váljunk, amilyennek lennünk kell.

Az Úr feltette e kérdést a tanítványainak: „Milyen embereknek kell hát lennetek?” Majd pedig meg is felelt saját kérdésére, így szólván: „Éppen olyannak, amilyen én vagyok” (3 Nefi 27:27). Hogy olyanná váljunk, mint Ő, az elménkben kell tartanunk Őt – állandóan jelen kell lennie a gondolatainkban. Minden alkalommal, amikor veszünk az úrvacsorából, elkötelezzük magunkat amellett, hogy „őrá mindenkor emlékez[ünk]” (Moróni 4:3; 5:2; T&Sz 20:77, 79).

Ha a gondolataink tesznek azzá, amik vagyunk – nekünk pedig olyanná kell lennünk, mint Krisztus –, akkor krisztusi gondolatokat kell gondolnunk. Hadd ismételjem ezt el: ha a gondolataink tesznek azzá, amik vagyunk – nekünk pedig olyanná kell lennünk, mint Krisztus –, akkor krisztusi gondolatokat kell gondolnunk.

[…] Gondolatainknak az Úrra kell összpontosítaniuk. Krisztusról kell gondolkodnunk.⁸

Tükrözze krisztusi jellemünket személyes életünk, otthonunk és a munkánkban nyújtott teljesítményünk! Éljetek úgy, hogy mások ezt mondhassák rólatok: „Ott egy igazi keresztény!”

Igen, hiszünk Jézus Krisztusban, de ennél többet is teszünk: Reá tekintünk, Őbenne bízunk, és az Ő jellemvonásait törekszünk a magunkévá tenni.⁹

Krisztus a mi eszményképünk. Ő a mi példaképünk. […] A valódi nagyság legjobb mércéje az, hogy mennyire vagyunk krisztusiak.¹⁰

Olyanná válni, mint a Szabadító – mily kihívás ez bármely ember számára! Ő az Istenség egyik tagja. Ő a Szabadító és a Megváltó. Tökéletes volt élete minden tekintetében. Nem volt benne semmiféle fogyatkozás vagy tökéletlenség. Lehetséges-e számunka… éppen olyannak lenni, mint Ő? A válasz: igen! Nemcsak képesek vagyunk így tenni, hanem ez a mi megbízatásunk, a feladatunk. Nem adta volna nekünk ezt a parancsolatot, ha nem kívánná tőlünk, hogy meg is tegyük [lásd Máté 5:48; 3 Nefi 12:48].

Kép

The resurrected Jesus Christ appearing to seven of the Apostles (including Peter) on the shores of the Sea of Galilee. Peter is standing by Christ. Christ has His hand on Peter's shoulder as He instructs Peter to "feed my sheep." The other Apostles are seated on the ground as they watch. There is a fishing boat in the background.

Péter apostol említést tett arról a folyamatról, mely által az ember az „isteni természet részes[é]vé” lehet (2 Péter 1:4). Ez lényeges, hiszen ha valóban részeseivé leszünk az isteni természetnek, akkor olyanná válunk, mint Ő. Vizsgáljuk csak meg alaposabban, mit is tanít Péter erről a folyamatról. Ezt mondta:

„Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,

A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet,

A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet” (2 Péter 1:5–7).

A Péter által felvázolt erények részét képezik az isteni természetnek, vagyis a Szabadító jellemének. Ezek azok az erények, amelyeket magunkévá kell tennünk, ha hasonlóbbá szeretnénk válni az Úrhoz. Beszélgessünk egy kicsit e fontos tulajdonságok némelyikéről.

Az első jellemvonás, amelyhez az összes többi kapcsolódik, a hit. A hit az az alap, amelyre az isteni jellem épül. […]

Péter azzal folytatja, hogy hitünkhöz jó cselekedetet kell ragasztanunk. […] A jó cselekedetek, vagyis az erényes magatartás azt jelzi, hogy [az adott személynek] tiszták a gondolatai és tiszták a tettei. Az ilyen ember nem fog vágyakozni a szívében, mert ha úgy tesz, azzal „megtagadja a hitet” és elveszíti a Lelket (T&Sz 42:23) – és nincsen semmi, ami lényegesebb lenne ebben a munkában, mint a Lélek. […]

Az erény hasonló a szentséghez, az istenség egy jellemvonása. [T]evékenyen arra kell törekedn[ünk], ami erényes és szeretetre méltó, nem pedig arra, ami lealacsonyító vagy mocskos. Gondolatainkat szüntelenül az erény fogja díszíteni (lásd T&Sz 121:45). Hogyan is lenne lehetséges, hogy az ember elmerül a pornográfia, az istentelenség vagy a közönségesség gonoszságában, és magát mégis teljes mértékben erényesnek tartja? […]

A következő lépés, amelyet Péter megad a fejlődés folyamatában, az, hogy hitünk és jó cselekedeteink [erényünk] mellé állítsunk tudományt, vagyis tudást. Az Úr megmondta, hogy „lehetetlen az embernek tudatlanságban megszabadulnia” (T&Sz 131:6). Egy másik helyen ezt parancsolta Isten: „…keressétek ki a legjobb könyvekből a bölcsesség szavait; törekedjetek a tanulásra, méghozzá tanulmányozás és hit által is” (T&Sz 88:118). […] Noha minden igazság tanulmányozása értékkel bír, a szabadítás igazságai a legfontosabb igazságok, amelyeket bárki emberfia megtanulhat. Az Úr azon kérdése, hogy „mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16:26), éppúgy vonatkoztatható az oktatással kapcsolatos célkitűzésekre, mint a világi javak hajszolására. Az Úr akár így is fogalmazhatott volna: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világ összes ismeretét elsajátítja, de nem tanulja meg, hogyan nyerjen szabadítást?” […]

Lelki tanulásunk világi ismeretszerzésünkkel való párosítása segíteni fog azokon a dolgokon tartani a hangsúlyt, amelyek a leginkább számítanak ebben az életben. […]

Egy másik jellemvonás, amelyet Péter megnevezett az isteni természet részeként, a mértékletesség. [A mértékletes ember] visszafogottságot tanúsít érzéseiben és verbális megnyilvánulásaiban. Minden dolgot mértékkel tesz, és nem hajlamos a túlzásokra. Egyszóval: van önuralma. Ő uralkodik az érzelmei felett, nem pedig azok őfelette. […]

Mértéktartásunk mellé a türelemnek is párosulnia kell. […] A türelem az önuralom egy másik formája. Annak képessége, hogy elhalasszuk vágyaink kielégítését, és féken tartsuk szenvedélyeinket. A türelmes ember nem vesz fel olyan indulatos viselkedést a szeretteivel való kapcsolata során, melyet később megbán. A türelem feszültségek során tanúsított higgadtságot jelent. A türelmes ember megértést tanúsít mások hibáival szemben.

A türelmes ember várni fog az Úrra. Időnként olvasunk vagy hallunk olyan emberekről, akik áldásért folyamodnak az Úrhoz, de aztán türelmetlenné válnak, amikor az nem adatik meg azon nyomban. Az isteni természet része az, hogy eléggé bízunk az Úrban ahhoz, hogy nyugodtak legyünk, és tudjuk, hogy Ő Isten (lásd T&Sz 101:16).

A türelmes [ember] elnéző lesz szerettei tévedéseivel és gyarlóságaival szemben. Mivel szereti őket, nem fog szándékosan hibát keresni bennük, és nem fogja kritizálni vagy okolni őket.

Egy másik jellemvonás, amelyet Péter említett, a kedvesség, melyet ő így fogalmazott meg: az atyafiakhoz való hajlandóság. […] Az, aki kedves, együttérzést és gyengédséget tanúsít mások iránt. Figyelembe veszi mások érzéseit, és előzékenyen viselkedik. Segítőkész természetű. A kedvesség megbocsátja mások gyengeségeit és hibáit. A kedvesség mindenki felé irányul: idősek és fiatalok felé, az állatok felé, az alacsonysorban vagy a jólétben élők felé egyaránt.

Ezek az isteni természet igaz jellemvonásai. Látjátok, hogyan válunk egyre krisztusibbá, amikor erényesebbek, kedvesebbek, türelmesebbek vagyunk, és jobban uraljuk az érzelmeinket?

Pál apostol élénk képekkel szemléltette, hogy az egyház tagjainak különbözniük kell a világtól. Azt parancsolta nekünk, hogy „öltözzük fel Krisztust” (lásd Galátziabeliek 3:27), „vetkezzük le az ó embert”, és „öltözzük fel az új embert” (lásd Efézusbeliek 4:22, 24).

Az isteni természet utolsó és mindent megkoronázó erénye a jószívűség [szeretet], vagyis Krisztus tiszta szeretete (lásd Moróni 7:47). Ha valóban arra törekednénk, hogy még inkább Szabadítónkhoz és Mesterünkhöz hasonlóvá váljunk, legfőbb célunkká annak kellene lennie, hogy megtanuljunk úgy szeretni, ahogyan Ő szeret. Mormon azt mondta, hogy „a jószívűség… a legnagyobb mindenek között” (Moróni 7:46).

A mai világ sokat beszél a szeretetről, és oly sokan vágynak rá. Krisztus tiszta szeretete azonban nagyban eltér attól, amit a világ a szeretetről gondol. A jószívűség soha nem törekszik önző kielégülésre. Krisztus tiszta szeretete egyedül mások örök növekedését és boldogságát keresi. […]

A Szabadító kijelentette, hogy az az örök élet, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent és az Ő Fiát, Jézus Krisztust (lásd János 17:3). Ha ez igaz – és én ünnepélyes tanúbizonyságomat teszem nektek arról, hogy ez igaz –, akkor fel kell tennünk a kérdést: hogyan ismerhetjük meg Istent. A folyamat, mely során az egyik isteni jellemvonáshoz adjuk a másikat, ahogyan azt Péter leírta, lesz a kulcsa ezen örök élethez vezető ismeret megszerzésének. Figyeljétek meg Péter ígéretét, mely közvetlenül követi a leírt folyamatot:

„Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve” (2 Péter 1:8; kiemelés hozzáadva).

[…] Imádkozom azért, hogy a Szabadító e tulajdonságai és jellemvonásai bővelkedjenek bennünk, hogy amikor ott állunk majd előtte az ítélet napján, és felteszi mindannyiunknak e kérdést: „milyen ember vagy?”, hálásan és örömmel tudjuk majd felemelni a fejünket, ezt válaszolva Neki: „Éppen olyan, amilyen Te vagy.”¹¹

Amilyen mértékben letérünk a Galileabeli Férfi által számunkra kijelölt ösvényről, olyan mértékben vallunk kudarcot egyéni csatáinkban. […] De nem hagyattunk magunkra az Ő segítsége nélkül. Újra és újra azt mondta tanítványainak, és mindannyiunknak: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek…

Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. […]

Nem hagylak titeket árvákul…

Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek…” (János 14:1, 14, 18, 27).¹²

Forduljunk ismét a Mormon könyvéhez…, hogy megtanuljunk néhány tantételt arról, miként jöjjünk Krisztushoz, hogyan kötelezzük el magunkat mellette, mi módon tegyük Őt életünk középpontjába, és miként olvadjon bele akaratunk az Ő akaratába. Csupán néhányat idézünk az e kérdésről szóló számtalan szakaszból.

Először is tudnunk kell, hogy Krisztus magához hív bennünket. „Íme, ő minden emberhez felhívást intéz, mert ki van nyújtva feléjük az irgalom karja… Igen, ezt mondja: Jöjjetek hozzám, és vesztek az élet fájának gyümölcséből” (Alma 5:33–34).

Jöjjetek, mert Jézus „tárt karokkal áll…, hogy befogadjon benneteket” (Mormon 6:17).

Jöjjetek, mert „ő meg fog vigasztalni a megpróbáltatásaitokban, és szót emel az ügyetekben” (Jákób 3:1).

„[J]öjjetek hozzá, és ajánljátok fel neki teljes lelketeket, felajánlásként” (Omni 1:26).

Amikor Moróni befejezte a járedita civilizáció feljegyzését, ezt írta: „…azt ajánlanám nektek, hogy keressétek ezt a Jézust, akiről a próféták és az apostolok írtak” (Ether 12:41).

Moróni zárszavaiban, melyeket a nefita civilizáció végéhez közeledve írt, ezt mondta: „Igen, jöjjetek Krisztushoz, és legyetek benne tökéletessé, …és ha minden istentelenségtől megtartóztatjátok magatokat, és teljes lelketekkel, elmétekkel és erőtökkel szeretitek Istent, akkor elegendő számotokra a kegyelme” (Moróni 10:32).

Azok, akik elkötelezettek Krisztus mellett, „Isten tanújaként álln[ak] mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak [vannak], méghozzá egészen halál[ukig]” (Móziás 18:9). Mindig a szívükbe írva tartják Krisztus nevét (lásd Móziás 5:12). Magukra veszik „Krisztus nevét, és [elhatározzák] magukban, hogy mindvégig szolgálni fogják őt” (Moróni 6:3).

Amikor Krisztus-központú életet élünk, akkor „Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk” (2 Nefi 25:26). Befogadjuk „Isten örömet adó szavát, és lakmároz[unk] a szeretetén” (Jákób 3:2). Még akkor is, amikor Nefi lelke bánkódott a gonoszságai miatt, ezt mondta: „Tudom, kiben bíztam. Istenem volt támaszom” (2 Nefi 4:19–20).

Emlékezünk Alma tanácsára: „Istenhez fohászkodj teljes fenntartásodért; igen, minden cselekedeted az Úrnak legyen, és ahová csak mész, az Úrban legyen az; igen, minden gondolatod az Úrra irányuljon; igen, örökre az Úrra legyenek helyezve szíved érzelmei. Minden dolgodban tanácskozz az Úrral” (Alma 37:36–37).

„Emlékezzetek, emlékezzetek rá – mondta Hélamán –, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, …arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, …akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába” (Hélamán 5:12).

Nefi ezt mondta: az Úr „[e]ltöltött szeretetével, olyannyira, hogy elemészti testemet” (2 Nefi 4:21). Azok, akik felemésztődnek Krisztusban, megeleveníttetnek Krisztusban (lásd 2 Nefi 25:25). Nem szenvednek el „semmiféle megpróbáltatást, csakis olyanokat, melyek feloldódtak Krisztus örömében” (Alma 31:38). Jézus a karjaiba zárja őket (lásd Mormon 5:11). Nefi így szólt: „Örvendezem… Jézusomban, mert megváltotta lelkemet” (2 Nefi 33:6). Lehi ezt mondta: „az Úr… szeretetének karjai örökre átölelnek” (2 Nefi 1:15). […]

Az a nagyszerű lélek, Mormon, levelet [írt] szeretett fiának, Moróninak, e szavakkal:

„Fiam, légy hű Krisztusban; és ne keserítsenek és nyomasszanak halálra az általam leírt dolgok, hanem emeljen fel téged Krisztus, és örökké az ő szenvedéseinek és halálának, és annak, hogy atyáinknak megmutatta testét, és irgalmának és hosszan tűrésének, és dicsőségének és az örök élet reménységének legyen helye az elmédben.

És… legyen és maradjon veled [örökre] Istennek, az Atyának a kegyelme, kinek trónusa magasan a mennyben van, és Urunknak, Jézus Krisztusnak a kegyelme, aki jobb keze felől ül az ő hatalmának, míg minden dolog neki szolgáltatik ki” (Moróni 9:25–26).

Az az imám mindannyiunk számára, hogy mi is kövessük ezt a sugalmazott tanácsot: „légy hű Krisztusban”. Akkor Ő majd felemel minket, és kegyelme örökre velünk lesz és velünk marad.¹³

• Benson elnök kijelentette: „Egyetlen más befolyás sem volt olyan nagy hatással erre a földre, mint Jézusnak, a Krisztusnak az élete” (1. szakasz). Hogyan volt hatással a földre a Szabadító élete? Hogyan volt hatással rád?

• Miként változik meg az életünk, amikor Krisztusról gondolkodunk? Hogyan kapcsolódnak a gondolataink a tulajdonságainkhoz? A 2. szakasz tanulmányozása közben gondolkodj el azon, mit tehetnél, hogy még teljesebb mértékben kialakítsd az itt említett krisztusi tulajdonságokat.

• Hogyan nyújthatnak nekünk reményt a 3. szakaszban olvasható tanítások, miközben törekszünk hasonlóbbá válni a Szabadítóhoz? Miként segített neked a Szabadító az Ő követésére tett erőfeszítéseid során?

Márk 8:34; Filippibeliek 4:13; 1 János 3:23–24; 2 Nefi 25:23, 26; Móziás 3:19; Alma 7:11–13; Moróni 7:48

„Olyan tanulási tevékenységeket tervezz, amelyek a Szabadítóba vetett hitedet erősítik” (Prédikáljátok evangéliumomat! [2008]. 22.). Például tanulmányozás közben feltehetsz magadnak az alábbiakhoz hasonló kérdéseket: „Hogyan segíthetnek nekem ezek a tanítások gyarapítani a Jézus Krisztus engeszteléséről való megértésemet? Hogyan tudnak ezek a tanítások segíteni nekem abban, hogy mindinkább olyanná váljak, mint a Szabadító?”