Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás
Bevezetés Az örökkévaló család hitoktatói kézikönyvhöz (Hittan 200)


Bevezetés Az örökkévaló család hitoktatói kézikönyvhöz (Hittan 200)

Mit várunk el egy hitoktatótól?

Amikor tanítani készülsz, fontos, hogy megértsd az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás célkitűzését:

„Az a célunk, hogy segítsünk a fiataloknak és a fiatal felnőtteknek megérteni és rábízni magukat a Jézus Krisztus engeszteléséről szóló tanításokra, érdemessé válni a templom áldásaira, és felkészíteni magukat, családjukat és más embereket a Mennyei Atyánkkal való örök életre” (Az evangélium tanítása és tanulása: Kézikönyv ifjúsági és felsőfokú hitoktatók és vezetők számára [2012]. X.).

Úgy tudod elérni ezt a célt, ha szorgalmasan az evangélium szerint élsz, hatékonyan tanítod az evangéliumot a tanulóidnak, és megfelelően igazgatod az osztályodat vagy a programodat. Amikor e módokon készülsz fel és tanítod az evangéliumot, méltó leszel a Szentlélek hatására (lásd T&Sz 42:14).

Lehetőséget kaptál, hogy segíts a tanulóknak a Lélek által tanulni, hogy megerősíthessék a hitüket és elmélyíthessék a megtérésüket. Azzal segíthetsz a tanulóknak elérni ezt, ha rávezeted őket arra, hogy megtalálják, megértsék és alkalmazzák Jézus Krisztus evangéliuma jelentős tanát és tantételeit, valamint átérezzék azok igazságát és jelentőségét.

Az evangélium tanítása és tanulása kézikönyv alapvető forrást jelent ahhoz, hogy megértsd a tanítási folyamatot és megtudd, hogyan válhatsz sikeressé az osztályteremben.

Mik a kurzus célkitűzései?

Ez a kurzus – Az örökkévaló család (Hittan 200) – a család központi szerepét tanulmányozza a szabadítás tervében, amint azt a szentírások és a mai próféták szavai tanítják. A kurzusban található tanok, témák és tantételek főleg A család: Kiáltvány a világhoz (Liahóna, 2010. nov. 129.) című kiadványból származnak. A kurzus Jézus Krisztus evangéliumának fényében tanulmányozza, beszéli át és ítéli meg a házassággal és a családdal kapcsolatos kérdéseket és témákat.

Jobban megérteti a tanulókkal, hogy milyen kapcsolat áll fenn a szövetségek megkötése és betartása, valamint az áldások elnyerése között ebben az életben és az eljövendő világban. Megfogalmazza és elemzi a házassághoz és a családhoz kapcsolódó tant és tantételeket, hogy a tanulók megértsék, ezek hogyan vonatkoznak napjaink körülményeire. A tanulók jobban meg fogják érteni, miért bízhatnak a mai próféták tanításaiban és követhetik azokat.

Mit várunk el a tanulóktól?

A felsőfokú hitoktatás végbizonyítványához szükséges kreditpontok megszerzéséhez a tanulók olvassák el az egyes leckékben lévő Tanulói olvasmányok rész alatt felsorolt szentírásrészeket, általános konferenciai beszédeket és egyéb anyagokat. A részvételi követelményeknek is tegyenek eleget, és felmérő kitöltésével tanúsítsanak jártasságot a kurzus anyagát illetően.

Hogyan épülnek fel a leckék e kézikönyvben?

Ezt a kurzust egy szemeszterre szántuk. 28 leckét tartalmaz, melyeket 50 perces órákra terveztünk. Ha az osztály heti kétszer találkozik, akkor minden óra alkalmával egy leckét taníts. Ha csak heti egyszer, 90–100 percre jöttök össze, akkor minden órára vonj össze két leckét, úgy taníts. Minden lecke vázlata négy részre van tagolva:

  • Bevezetés

  • Háttérolvasmányok

  • Javaslatok a tanításhoz

  • Tanulói olvasmányok

Bevezetés

Ez a rész röviden ismerteti az adott lecke témáit és célkitűzéseit.

Háttérolvasmányok

Ez a rész forrásokat javasol, például utolsó napi próféták és más egyházi vezetők üzeneteit, amelyek segíthetnek jobban megértened az óravázlatban szereplő tant, tantételeket és evangéliumi igazságokat.

Javaslatok a tanításhoz

A Javaslatok a tanításhoz rész segédanyagot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mit taníts, és arra vonatkozóan is, hogy miként tanítsd azt (lásd a 4.3.3-as és 4.3.4-es szakaszt Az evangélium tanítása és tanulása kézikönyvben). A javasolt tanulási tevékenységeket azzal a céllal terveztük, hogy azok segítsenek a tanulóknak meghatározni, megérteni és alkalmazni szent igazságokat. Dönthetsz néhány vagy akár az összes javaslat felhasználása mellett, miközben egyéni tanítási stílusodhoz alakítod őket, hogy a lehető legjobban eleget tudj tenni tanulóid szükségleteinek és körülményeinek. A lecke anyagának átdolgozásakor kövesd ezt a tanácsot Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:

Kép
Elder Dallin H. Oaks

„Packer elnök gyakran tanította azt a fülem hallatára, hogy először is elsajátítjuk, és csak azután alakítjuk át. Ha szilárdan, két lábbal állunk az előírt és tanítandó leckében, akkor tudjuk majd követni a Lelket, hogy átalakítsuk azt. Ám amikor erről a rugalmas megközelítésről beszélünk, fennáll a kísértés, hogy az ember eleve az átalakítással, nem pedig az elsajátítással kezdje. Egyensúlyt kell tartani. Ez egy állandó kihívás. Az a megközelítés azonban, hogy először elsajátítjuk, és csak azután alakítjuk át, megfelelő módot biztosít arra, hogy szilárd talajon maradjunk” (“A Panel Discussion with Elder Dallin H. Oaks” [Seminaries and Institutes of Religion satellite broadcast, Aug. 7, 2012], si.lds.org).

A kurzusban vannak egyházi vezetőktől származó olyan idézetek, amelyek valószínűleg számos nyelven elérhetőek lesznek. A tanításra készülve egyházi vezetőktől származó más, de a témához illő és rendelkezésre álló idézeteket használva átalakíthatod a leckéket.

Az egyes leckék Javaslatok a tanításhoz része legalább egy vastaggal szedett tant vagy tantételt tartalmaz. Amikor a tanulók felfedezik ezeket az igazságokat és megosztják, amit megtanultak, lehet, hogy szóhasználatuk el fog térni a könyvben megfogalmazottaktól. Ha ez történik, ügyelj arra, hogy ne sugalld számukra azt, hogy válaszaik helytelenek. Ha azonban egy megállapítást pontosabban is meg lehet fogalmazni, akkor körültekintően segíts tisztázni, hogy értsék.

Ez a tananyag megmutatja, hogyan foglalhatók bele az evangélium tanításának és tanulásának alapjai egy téma szerint összeállított kurzus anyagába (lásd Az evangélium tanítása és tanulása. 10., 23–31., 38–41.). Az előttünk álló hónapokban az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás ki fog adni egy „Teaching Thematically in Institutes of Religion” [Témák szerinti tanítás a felsőfokú hitoktatásban] című dokumentumot, mely tovább taglalja, hogyan foglalhatók bele az evangélium tanításának és tanulásának alapjai egy téma szerint összeállított kurzus anyagába.

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából felvázolta, milyen előnyökkel jár az evangélium téma szerinti tanulmányozása:

Kép
Elder David A. Bednar

„Míg a szentírás elejétől végéig történő elolvasása alapvető, átfogó ismeretet nyújt, a témakör szerinti tanulmányozás elmélyíti az ismereteinket. Az összefüggések, minták és alapeszmék keresése a kinyilatkoztatásokban épít, és hozzáad a lelki tudásunkhoz…; kiszélesíti a [szabadítás] tervéről való látókörünket és értelmünket.

Megítélésem szerint a Krisztus szaván való lakmározás részben az összefüggések, minták és alapeszmék szorgalmas keresését jelenti. Ez a megközelítés képes megnyitni a lelki tározó zsilipjeit, megvilágosítani az értelmünket az Ő Lelkén keresztül, és mély hálaérzetet kelteni bennünk a szentírásokért, valamint olyan fokú lelki elkötelezettséget, melyet semmilyen más módon nem lehet elnyerni. Az ilyesfajta kutatás képessé tesz minket arra, hogy a Megváltó kősziklájára építsünk és ellenálljunk a gonosz szeleinek ezekben az utolsó napokban” (Az élő víz tározói. [Brigham Young University fireside, Feb. 4, 2007], 3, speeches.byu.edu).

Tanulói olvasmányok

Ez a rész olyan szentírásrészeket, egyházi vezetőktől származó beszédeket és egyéb anyagokat tartalmaz, amelyek gazdagítják a tanulók tudását a leckékben hangsúlyozott témákat illetően. Adj ki feladatokat és biztasd a tanulókat arra, hogy olvassák el ezeket az anyagokat az egyes órák előtt. E sugalmazott olvasmányok tanulmányozása által nem csupán felkészültebbek lesznek az órai beszélgetésekben való részvételre, hanem tágabb és mélyebb tudásra is szert tesznek a kurzus témaköreiről. A félév elején adj minden tanulónak egy példányt a Tanulói olvasmányok felsorolásából.

Hogyan készülhetek fel a tanításra?

Az Úr segítségedre lesz, amikor a tanításra készülsz. Felkészülésed során hasznosnak tarthatod feltenni magadnak az alábbi kérdéseket:

  • Igyekszem-e az evangélium szerint élni, hogy fogékony lehessek a Lélekre a felkészülésem és a tanításom során?

  • Imádkoztam-e, hogy elnyerjem a Szentlélek útmutatását?

  • Tanulmányoztam-e a kijelölt szentírásrészeket és háttérolvasmányokat?

  • Olvastam-e a tananyagot, és meghatároztam-e, hogy van-e valami, amit tanulóim szükségleteinek megfelelően be kell építenem vagy át kell alakítanom?

  • Hogyan tudom nyomon követni a tanulók olvasását, hogy meggyőződjek arról, hogy a lehető legtöbbet nyerik a kijelölt olvasmányokból?

  • Hogyan segíthetek minden egyes tanulómnak teljes mértékben részt venni az órán?

A következő javaslatok szintén hasznosak lehetnek:

  • Biztasd a tanulókat a kijelölt szentírásrészek és cikkek elolvasására minden egyes óra előtt.

  • Várd el a tanulóktól, hogy tegyenek eleget tanulói szerepüknek.

  • Gyakran adj lehetőséget a tanulóknak arra, hogy saját szavaikkal elmagyarázzák a tant és a tantételeket, megosszanak odavágó élményeket, illetve bizonyságot tegyenek arról, amit tudnak és amit éreznek.

  • Óráról órára váltogasd a leckék tanítása során alkalmazott tanulási tevékenységeket és megközelítéseket.

  • Hozz létre olyan tanulási környezetet, amely meghívja a Lelket, és amelyben a tanulóknak megadatik a kiváltság és a felelősség egymás tanítására és az egymástól való tanulásra (lásd T&Sz 88:78, 122).

  • A tananyagban utalásokat találsz majd konkrét szentírás-tanulmányozási készségekre. Ragadd meg ezeket a lehetőségeket arra, hogy segíts a tanulóknak önellátóbbakká válni a szentírás-tanulmányozásukban, és elkötelezettebbé amellett, hogy egész életükben tanuljanak a szentírásokból.

Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította:

Kép
Elder Richard G. Scott

„Győződjetek meg a nagyfokú részvételről, mert a tanulók önrendelkezésének ilyen használata felhatalmazza a Szentlelket a tanításra. […] Amikor a tanulók kimondják az igazságokat, ezek az igazságok megerősítést nyernek a lelkükben, és elmélyítik a személyes bizonyságukat” (“To Understand and Live Truth” [evening with Elder Richard G. Scott, Feb. 4, 2005], 3, si.lds.org).

Hogyan tudom átalakítani a leckéket a fogyatékkal élők számára?

A tanításra készülve tartsd szem előtt a sajátos igényekkel rendelkező tanulókat. Alakítsd át a tevékenységeket és az elvárásokat úgy, hogy ők is sikerrel járhassanak. Keress módokat annak éreztetésére, hogy szereted, elfogadod és bevonod őket. Ápolj bizalomra épülő kapcsolatot.

További ötletekért és forrásokért lásd a fogyatékosságokkal kapcsolatos források oldalát a disabilities.lds.org oldalon, valamint az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás irányelveinek kézikönyve fogyatékosságokkal foglalkozó részét.