28. FEJEZET

Az utolsó napokban sok hamis egyházat állítanak fel – Ezek hamis, hiábavaló és bolond tanokat tanítanak – A hamis tanítók miatt hemzsegni fog a hitehagyás – Az emberi szívekben az ördög tombol majd – Mindenféle hamis tanokat fog tanítani. Mintegy Kr.e. 559–545.

  És most, íme, testvéreim, aszerint szóltam hozzátok, ahogyan a Lélek kényszerített engem; tudom tehát, hogy ezeknek biztosan be kell következniük.

  És azok a dolgok, amiket leírnak a akönyvből, nagyon bértékesek lesznek az emberek gyermekeinek, és különösen a mi magunk számára, mely Izráel házának egy maradéka.

  Mert lészen azon a napon, hogy az aegyházak, melyeket felállítanak, de nem az Úrnak, amikor az egyik így fog szólni a másikhoz: Íme, én, én vagyok az Úré; és a többiek ezt mondják: Én, én vagyok az Úré; és így szól majd mindenki, aki egyházat épített, de nem az Úrnak –

  És veszekszik egyik a másikkal; és veszekednek egymással a papjaik, és saját atudományukkal tanítanak és megtagadják a Szentlelket, mely szólást ad.

  És atagadják Istennek, Izráel Szentjének bhatalmát; és ezt mondják a népnek: Miránk hallgassatok, és halljátok a mi előírásunkat; mert íme, ma cnincs Isten, mert az Úr, a Megváltó elvégezte munkáját, és hatalmát átadta az embereknek;

  Íme, az én előírásomra hallgassatok; ha azt mondják, hogy az Úr keze csodát tett, ne higgyétek el; mert ezen a napon nem a acsodák Istene ő, elvégezte munkáját.

  Igen, és sokan lesznek olyanok, akik ezt mondják: aEgyél, igyál és vigadj, mert holnap meghalunk; és jól lesz dolgunk.

  És sokan lesznek olyanok is, akik ezt mondják: Egyél, igyál és vigadj; mindazonáltal féld az Istent – aigazol ő majd egy kis bűn elkövetésében; igen, bhazudj egy kicsit, húzz hasznot a másikból szavai miatt, ássál cvermet felebarátodnak; nincs ebben bántás; tedd csak meg mindezen dolgokat, hiszen holnap meghalunk; és ha úgy lészen, hogy bűnösek vagyunk, Isten megver majd néhány vesszőcsapással, és a végén megszabadulunk Isten királyságában.

  Igen, és sokan lesznek majd, akik ily módon tanítanak hamis és hiábavaló és abalgabtanokat, és felfuvalkodnak a szívükben, és igyekeznek majd mélységesen elrejteni tanácsaikat az Úrtól; és cselekedeteik a sötétben lesznek.

  10  És a szentek avére ellenük kiált a földről.

  11  Igen, mind letértek az aútról; bmegromlottak.

  12  A akevélység miatt, és a hamis tanítók és a hamis tanok miatt egyházaik megromlottak, és egyházaik felemelkedtek; a kevélység miatt felfuvalkodtak.

  13  aKirabolják a bszegényeket, cifra szentélyeik miatt; kirabolják a szegényeket, cifra ruháik miatt; és üldözik a szelídeket és a szívükben szegényeket, mert ckevélységükben felfuvalkodtak.

  14  aMerev nyakat és fenntartott fejet viselnek; igen, és a kevélység, és a gonoszság, és az utálatosságok és paráznaságok miatt mindannyian beltévelyedtek, kivéve néhányat, akik alázatos követői Krisztusnak; mindazonáltal úgy vezetik őket, hogy sok esetben tévednek, mert az emberek előírásai tanítják őket.

  15  Ó a abölcsek, és a tanultak, és a gazdagok, akik fel vannak fuvalkodva szívük bkevélységében, és mindazok, akik hamis tanokat prédikálnak, és mindazok, akik paráznaságokat követnek el, és elferdítik az Úr helyes útját, cjaj, jaj, jaj nekik, mondja a Mindenható Úristen, mert le lesznek vetve a pokolba.

  16  Jaj azoknak, akik semmit nem érő dologért aelutasítják az igazat, és szidalmazzák azt, ami jó, és azt mondják, hogy nincs értéke! Mert eljön a nap, hogy az Úristen hirtelen meglátogatja a föld lakóit; és azon a napon, amikor bteljesen megértek a gonoszságban, el fognak veszni.

  17  De íme, ha a föld lakói megbánják gonoszságukat és utálatosságaikat, nem fogják őket elpusztítani, mondja a Seregek Ura.

  18  De íme, annak a hatalmas és utálatos egyháznak, amely az egész föld aparáznája, annak a porba kell bomlania, és nagynak kell lennie a bukásának.

  19  Mert az ördög királyságának meg kell arendülnie, és szükségképpen bűnbánatra kell serkenteni az ahhoz tartozókat, vagy az bördög örök cláncaival megragadja őket, és haragra serkenti, és elvesznek;

  20  Mert íme, azon a napon az emberek gyermekeinek szívében fog atombolni, és bujtogatja őket, hogy haragudjanak mindarra, ami jó.

  21  És másokat alecsendesít és testi biztonságba ringatja őket, úgyhogy ezt mondják: Minden jól van Sionban; igen, Sion virágzik, minden jól van – és így szedi rá lelküket az bördög, és vezeti el őket gondosan, le a pokolba.

  22  És íme, másokat hízelgéssel vezet félre, és azt mondja nekik, hogy nincs apokol; és így szól hozzájuk: Én nem vagyok ördög, mert az nincs – és így suttog a fülükbe, míg meg nem ragadja őket borzalmas bláncaival, amelyekből nincs szabadulás.

  23  Igen, elragadja őket a halál és a pokol; és a halál, és a pokol, és az ördög és mindazok, akiket ezek megragadtak, Isten trónja elé kell hogy álljanak, és cselekedeteik szerint meg kell hogy aítéltessenek, ahonnan aztán a számukra elkészített helyre kell menniük, méghozzá egy btüzes és kénköves tóba, amely végtelen gyötrelem.

  24  Ezért jaj annak, aki tétlenkedik Sionban!

  25  Jaj annak, aki így kiált fel: Minden jól van!

  26  Igen, jaj annak, aki az aemberek előírásaira hallgat, és megtagadja Isten hatalmát és a Szentlélek ajándékát!

  27  Igen, jaj annak, aki ezt mondja: Mi már kaptunk, és atöbbre nincs szükségünk!

  28  Egyszóval jaj mindazoknak, akik reszketnek és aharagszanak Isten igazsága miatt! Mert íme, aki a bsziklára épített, az örömmel fogadja azt; és aki homokos alapra épített, az reszket, hogy elbukik.

  29  Jaj annak, aki ezt mondja: Megkaptuk már Isten szavát, és anincs szükségünk btöbbre Isten szavából, mert van már elég nekünk!

  30  Mert íme, így szól az Úristen: Sort sorra, előírást aelőírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit adok az emberek gyermekeinek; és áldottak azok, akik hallgatnak előírásaimra, és meghallják tanácsomat, mert bbölcsességet tanulnak; mert annak, aki cbefogadja, dtöbbet adok; és azoktól, akik ezt mondják: Már elég nekünk, azoktól az is elvétetik, ami van nekik.

  31  Átkozott az, aki aemberbe helyezi bizalmát, vagyis testet tesz karjává, vagy az emberek előírásaira hallgat, ha előírásaik nem a Szentlélek hatalma által adatnak.

  32  aJaj a nemzsidóknak, mondja a Seregek Ura! Mert annak ellenére, hogy napról napra kinyújtom majd feléjük a karomat, meg fognak tagadni engem; mégis, irgalmas leszek hozzájuk, mondja az Úristen, ha bűnbánatot tartanak és hozzám jönnek; mert bkarom egész nap ki van nyújtva, mondja a Seregek Úristene.