Szentírások
3 Nefi 26


26. Fejezet

Jézus a kezdettől a végig mindent megmagyaráz – Csecsemők és kisgyermekek csodálatos dolgokat mondanak, amiket nem lehet leírni – Akik Krisztus egyházába tartoznak, azok között minden közös. Mintegy Kr.u. 34.

1 És most lőn, hogy miután Jézus elmondta ezeket a dolgokat, kifejtette őket a sokaságnak; és minden dolgot kifejtett nekik, kicsit és nagyot is.

2 És ezt mondta: aEzen szentírásokról, melyek nem voltak meg nektek, azt parancsolta az Atya, hogy adjam át nektek; mert az ő bölcsessége szerint való volt az, hogy át legyenek adva az eljövendő nemzedékeknek.

3 És minden dolgot kifejtett, méghozzá kezdettől fogva addig az időig, amikor eljön majd az ő adicsőségében – igen, méghozzá minden olyan dolgot, mely bekövetkezik majd a föld színén, egészen addig, míg az belemek forró hőségben megolvadnak, és a föld cfölgöngyölődik, mint egy tekercs, és elmúlnak az egek és a föld;

4 És egészen addig a anagy és utolsó napig, amikor minden nép, és minden nemzetség, és minden nemzet és nyelv bodaáll majd Isten elé, hogy cselekedetei szerint megítéltessék, hogy vajon jók vagy gonoszak voltak-e –

5 Ha jók voltak, az aörökké tartó élet feltámadására; és ha gonoszak voltak, a kárhozat feltámadására; melyek egymás mellett léteznek, az egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon, azon irgalom, és bigazságosság, és szentség szerint, mely Krisztusban van, aki létezett a világ ckezdete előtt.

6 És most, ebben a könyvben még a aszázadrészét sem lehet leírni azon dolgoknak, amiket Jézus valójában tanított a népnek;

7 De íme, Nefi alemezei tartalmazzák azon dolgok nagyobb részét, melyeket a népnek tanított.

8 És ezeket a dolgokat írtam le én, mely a kisebb része azon dolgoknak, melyeket a népnek tanított; és azzal a szándékkal írtam le őket, hogy a anemzsidóktól ismét eljussanak ehhez a néphez, a Jézus által elmondott szavak szerint.

9 És amikor ezt megkapták, mert hitük próbája miatt ajánlatos, hogy ez legyen meg nekik először, és ha úgy lészen, hogy hisznek ezen dolgokban, akkor nyilváníttatnak ki nekik a anagyobb dolgok.

10 És ha úgy lészen, hogy nem hisznek majd ezen dolgokban, akkor a nagyobb dolgok avisszatartatnak tőlük, és kárhoztatva lesznek.

11 Íme, azon voltam, hogy leírjam őket, mindazt, ami rá volt vésve Nefi lemezeire, de az Úr megtiltotta ezt, mondván: Ki fogom apróbálni népem hitét.

12 Tehát én, Mormon, azon dolgokat írom le, melyeket az Úr megparancsolt nekem. És most én, Mormon, bevégzem mondandóimat, és azon dolgok leírásával folytatom, melyekre parancsot kaptam.

13 Szeretném tehát, ha látnátok, hogy az Úr valóban tanította a népet, három napon át; és ezt követően gyakran amegmutatta magát nekik, és gyakran btört meg kenyeret, és áldotta meg azt, és adta oda nekik.

14 És lőn, hogy azon sokaság agyermekeit is tanította és szolgálta, akikhez szólt, és bmegoldotta a nyelvüket, és nagy és csodálatos dolgokat mondtak az atyáiknak, még annál is nagyobbakat, melyeket a népnek nyilatkoztatott ki, és megoldotta a nyelvüket, hogy szólhassanak.

15 És lőn, hogy miután felment a mennybe – miután másodszor mutatta meg magát nekik, és már elment az Atyához, miután ameggyógyította mind a betegeiket, és a sántáikat, és felnyitotta a vakok szemeit, és megnyitotta a süketek füleit, és valóban mindenféle gyógyításokat végzett közöttük, és egy embert feltámasztott a halálból, és megmutatta nekik a hatalmát, és felment az Atyához –

16 Íme, másnap lőn, hogy összegyűlt a sokaság, és mindannyian látták és hallották ezeket a gyermekeket; igen, még acsecsemők is kinyitották a szájukat és csodálatos dolgokat mondtak; és az általuk elmondott dolgokat illetően megtiltatott, hogy valaki is leírja azokat.

17 És lőn, hogy a atanítványok, akiket Jézus kiválasztott, attól kezdve bkeresztelni és tanítani kezdték mindazokat, akik hozzájuk mentek; és mindazok, akik Jézus nevében megkeresztelkedtek, elteltek a Szentlélekkel.

18 És sokan láttak és hallottak közülük kimondhatatlan dolgokat, melyeket anem volt szabad leírni.

19 És tanították és szolgálták egymást; és aminden dolog bközös volt közöttük, és minden ember igazságosan bánt egymással.

20 És lőn, hogy minden dolgot úgy tettek, ahogy Jézus azt megparancsolta nekik.

21 És azokat, akik Jézus nevében megkeresztelkedtek, aKrisztus egyháza tagjainak nevezték.