Szentírások
Ether 13


13. Fejezet

Ether az Új Jeruzsálemről beszél, melyet József magja fog felépíteni Amerikában – Prófétál, kiűzik, írja a járediták történetét és előre megmondja a járediták pusztulását – Az egész ország területén háború dúl.

1 És most én, Moróni, hozzálátok feljegyzésem befejezéséhez azon nép pusztulását illetően, akikről eddig írtam.

2 Mert íme, Ether minden szavát elutasították, mert ő valóban minden dolgot megmondott nekik az ember létének kezdete óta; és hogy miután avisszahúzódtak a vizek ezen föld színéről, kiválóbb föld lett ez minden más földnél, az Úr választott földje; az Úr tehát azt kívánja, hogy minden olyan ember őt bszolgálja, aki annak színén lakik.

3 És hogy ez a helye az aÚj Jeruzsálemnek, mely a mennyből fog bleszállni, valamint az Úr szent szentélyének.

4 Íme, Ether látta Krisztus napjait, és beszélt az aÚj Jeruzsálemről ezen a földön.

5 És Izráel házáról is beszélt, valamint aJeruzsálemről, ahonnan bLehi el fog jönni – hogy miután elpusztul, újra fel lészen építve, cszent városként az Úrnak; az tehát nem lehet új Jeruzsálem, mert már a régi időkben is ott volt; de ismét fel lészen építve, és az Úr szent városává lesz; és Izráel házának épül majd –

6 És hogy egy aÚj Jeruzsálem itt, ezen a földön fog felépülni, bJózsef magjának maradéka számára, mely dolgokra már volt cminta.

7 Mert miként József lehozta atyját aEgyiptom földjére, éppen úgy ő ott is halt meg; az Úr tehát kihozta Jeruzsálem földjéről József magjának egy maradékát, hogy irgalmas legyen József magjához,és ne bvesszenek el, amint József atyjához is irgalmas volt, hogy ne vesszen el.

8 József házának maradéka tehát ezen a aföldön fog letelepedni; és örökségük földje lesz ez; és építenek majd egy szent várost az Úrnak, hasonlót a régi Jeruzsálemhez; és btöbbé nem keverednek mások közé, míg el nem jön a vég, amikor elmúlik a föld.

9 És lesz aúj ég és új föld; és olyanok lesznek ezek, mint a régi, csakhogy a régi elmúlt, és minden dolog megújult.

10 És akkor jön el az Új Jeruzsálem; és áldottak azok, akik abban laknak, mert ők azok, akiknek aruhája fehér a Bárány vére által; és ők azok, akiket József magjának maradéka közé számlálnak, akik Izráel házából valók.

11 És akkor jön el a régi Jeruzsálem is; és annak a lakói is áldottak, mert meg lettek mosva a Bárány vérében; és ők azok, akik szétszórattak és aösszegyűjtettek a világ négy szegletéből, és az bészaki országokból, és részt kapnak azon szövetség beteljesítéséből, melyet Isten atyjukkal, cÁbrahámmal kötött.

12 És amikor bekövetkeznek ezek a dolgok, akkor véghezviszik a szentírást, mely azt mondja, hogy vannak, akik aelsők voltak és utolsók lesznek; és vannak, akik utolsók voltak és elsők lesznek.

13 És már azon voltam, hogy még többet leírjak, de ez meg lett tiltva nekem; viszont nagyszerűek és csodálatosak Ether próféciái; mégis semmibe vették azokat és kiűzték őt; és nappal egy szikla hasadékában rejtőzött el, éjszaka pedig elment és figyelte a népét érő dolgokat.

14 És mialatt a szikla hasadékában élt, elkészítette ezen feljegyzés maradékát, míg éjjel a népét érő pusztulást figyelte.

15 És lőn, hogy még ugyanabban az évben, amikor kiűzték a nép közül, nagy háború tört ki a nép között, mert sokan voltak, akik felkeltek, és ezek hatalmas emberek voltak, és titkos, gonosz terveikkel, melyekről már szó volt, Koriántumr megölésére törekedtek.

16 És most Koriántumr, miután kitanulta a háború fortélyait és a világ minden ravaszságát, megütközött tehát azokkal, akik az elpusztítására törekedtek.

17 Viszont nem tartott bűnbánatot sem ő, sem szép fiai, sem leányai; sem Kohór szép fiai és leányai; sem Korihór szép fiai és leányai; egyszóval az egész föld színén egyetlen szép fiú vagy leány sem volt, aki megbánta volna a bűneit.

18 Lőn tehát, hogy annak első évében, hogy Ether egy szikla hasadékában lakott, sok embert ölt meg e atitkos összesküvések kardja, míg Koriántumr ellen harcoltak, hogy megszerezhessék a királyságot.

19 És lőn, hogy Koriántumr fiai sokat harcoltak és sok vért vesztettek.

20 És a második évben eljött Etherhez az Úr szava, hogy menjen és prófétáljon aKoriántumrnak, hogy ha ő és egész háza népe bűnbánatot tart, akkor az Úr neki adja a királyságot és megkíméli a népet –

21 Máskülönben el fognak pusztulni, és ő maga kivételével az egész háza népe. És ő is csak addig él majd, míg meg nem látja azon próféciák beteljesedését, melyek egy amásik népről szóltak, akik örökségül kapják a földet; és Koriántumr általuk temettetik majd el; és bKoriántumr kivételével minden lélek elpusztul.

22 És lőn, hogy Koriántumr nem tartott bűnbánatot, és háza népe sem, és a nép sem; és nem szűntek a háborúk; és Ether megölésére törekedtek, ő azonban elmenekült előlük és ismét elrejtőzött a szikla hasadékában.

23 És lőn, hogy felkelt Sáred, és ő is megtámadta Koriántumrot; és olyannyira megverte őt, hogy a harmadik évben fogságba hurcolta.

24 És Koriántumr fiai a negyedik évben megverték Sáredet, és ismét megszerezték atyjuknak a királyságot.

25 Most már az egész ország területén elterjedt a háború, és minden ember azért harcolt a bandájával, amire vágyott.

26 És voltak rablók, egyszóval mindenféle gonosz dolog volt szerte az egész országban.

27 És lőn, hogy Koriántumr rendkívül megharagudott Sáredre, és seregeivel harcolni indult ellene; és nagy dühösen összecsaptak, és Gilgál völgyében csaptak össze; és rendkívül elkeseredetté vált a csata.

28 És lőn, hogy Sáred három napig küzdött ellene. És lőn, hogy Koriántumr megverte és egészen addig üldözte őt, míg Heslon síkságáig nem ért.

29 És lőn, hogy Sáred újra megütközött vele a síkságon; és íme, megverte Koriántumrot, és ismét visszaűzte őt Gilgál völgyébe.

30 És Koriántumr Gilgál völgyében ismét megütközött Sáreddel, melynek során megverte Sáredet és megölte őt.

31 És Sáred úgy megsebesítette Koriántumrot a combján, hogy ő két éven át nem ment el ismét harcolni, mely időben minden nép, szerte azon föld színén vért ontott, és senki nem volt, aki visszatartotta volna őket.