Szentírások
Moróni 3


3. Fejezet

Az elderek kézrátétellel papokat és tanítókat rendelnek el. Mintegy Kr.u. 401–421

1 Ez a módja annak, ahogyan a tanítványok, akiket az egyház aeldereinek neveztek, papokat és tanítókat brendeltek el –

2 Miután Krisztus nevében az Atyához imádkoztak, reájuk helyezték kezüket, és azt mondták:

3 Jézus Krisztus nevében pappá rendellek, (vagy ha tanító lett, tanítóvá rendellek téged) hogy bűnbánatot és abűnbocsánatot prédikálj, Jézus Krisztuson keresztül, azáltal, hogy mindvégig kitartasz a nevébe vetett hitben. Ámen.

4 És ily módon arendeltek el papokat és tanítókat, Isten embernek adott bajándékai és elhívásai szerint; és a Szentlélek chatalma által rendelték el őket, mely bennük volt.