Szentírások
A Tan és a szövetségek 40


40. Szakasz

Joseph Smith prófétának és Sidney Rigdonnak 1831 januárjában a New York állambeli Fayette-ben adott kinyilatkoztatás (History of the Church, 1:145). E kinyilatkoztatás feljegyzése előtt azt írta a próféta: „Mivel James Covill elutasította az Úr szavát, és visszatért korábbi tantételeihez és népéhez, az Úr a következő kinyilatkoztatást adta nekem és Sidney Rigdonnak” (History of the Church, 1:145).

1–3, Az üldöztetéstől való félelem és a világ gondjai az evangélium elutasítását eredményezik.

1 Íme, bizony mondom nektek, hogy aJames Covill szolgám szíve igaz volt énelőttem, mert szövetséget kötött velem, hogy engedelmeskedik szavamnak.

2 És aörömmel fogadta szavam, de Sátán azonnal megkísértette őt; és az büldöztetéstől való félelem és a világ gondjai következtében celutasította az igét.

3 Megszegte tehát a szövetségemet, és rám tartozik, hogy úgy tegyek vele, ahogy azt jónak látom. Ámen.