Szentírások
A Tan és a szövetségek 62


62. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, a Missouri folyó partján, Charitonnál, 1831. augusztus 13-án (History of the Church, 1:205–206). A próféta és csoportja, akik éppen úton voltak Independence-ből Kirtlandbe, ezen a napon találkozott számos elderrel, akik éppen úton voltak Sion földje felé, és örömteli üdvözlések után ezt a kinyilatkoztatást kapták.

1–3, A bizonyságtételek fel vannak jegyezve a mennyben; 4–9, Az elderek menjenek és prédikáljanak, ítélőképességük és aszerint, amint arra a Lélek utasítást ad.

1 Tekintsetek és hallgassatok ide, Ó ti, egyházam elderei, mondja az Úr, a ti Istenetek, méghozzá Jézus Krisztus, a ti aszószólótok, aki ismeri az ember gyengeségét, és tudja, hogyan bsegítsen azokon, akiket cmegkísértettek.

2 És bizony, szememet rajta tartom azokon, akik még nem mentek fel Sion földjére; tehát még nem teljes a küldetésetek.

3 Mindazonáltal áldottak vagytok, mert a abizonyság, amit tettetek, bfel lett jegyezve a mennyben, hogy reá tekintsenek az angyalok; és ők örvendeznek miattatok, és cbűneitek megbocsáttattak nektek.

4 És most, folytassátok utatokat. Gyűljetek össze aSion földjén; tartsatok gyűlést, és örvendjetek együtt, és ajánljatok fel szentséget a Magasságosnak.

5 És akkor visszatérhettek, hogy bizonyságot tegyetek, igen, méghozzá mind együtt, vagy kettesével, ahogy jónak látjátok, nekem nem számít; csak legyetek hűségesek, és ahirdessetek örvendetes híreket a föld lakóinak, vagy a gonoszok gyülekezetei között.

6 Íme, én, az Úr, hoztalak össze benneteket, hogy beteljesedhessen az ígéret, hogy megőriztessenek közöttetek a hűek, és együtt örvendezzenek Missouri földjén. Én, az Úr, ígéretet teszek a hűeknek, és anem hazudhatok.

7 Én, az Úr, készséges vagyok, ha bárki közöttetek lovon, vagy öszvéren kíván lovagolni, illetve kocsiban utazni, megkapja ezt az áldást, ha az Úr kezéből fogadja azt, ahálás szívvel minden dologban.

8 Ezek a dolgok rajtatok állnak, hogy ítélőképességetek és a Lélek utasításai szerint tegyetek.

9 Íme, tiétek a akirályság. És íme, lássátok, én bmindig a hűségesekkel vagyok. Így lesz. Ámen.